Page 34

A forráshoz kellett elmenni Halmos Béla emlékei Ádám István „Icsán” széki prímásról (II. rész) Bizony nem úgy sikerült Halmos Bélának az első gyűjtése Icsánnál, ahogy elképzelte. Sokkal jobban! Annyira elnyerte ugyanis a híres prímás rokonszenvét és zenész kollégaként való megbecsülését, hogy Icsán éjféltájban megkérte, kapcsolja ki a magnót, s muzsikáljon velük. Halmos Béla ekkor érezte azt, hogy Románia közepén, a széki cigánysoron befogadták. A közös muzsikálás után visszamentem Ilka Gyurihoz, hiszen nála szálltam meg. Másnap is felkerestem Icsánt, mert prímás akartam lenni, illetve már akkor is az voltam. Kértem, hogy tanítson, ezt a fajta muzsikálást ugyanis akkor Budapesten nem lehetett elsajátítani. A forráshoz kellett elmenni, s ha az ember széki zenét akart tanulni, akkor Széken kellett tanárt keresni, így találtam Ádám Istvánra. Nem volt könnyű a tanulást megoldani a Budapest és Szék közötti nagy távolság miatt, s azért sem, mert nem tudtam huzamosabb ideig ott maradni, csupán évente egyszer, néha kétszer adódott lehetőségem kiutazni hozzá. Emellett nem csak tanulni mentem, hanem személyi monográfiáját is el kellett készítenem vele. Az egyetlen lehetőséget választottam a széki zene elsajátítására, s először találkoztam azzal az esetünkben egyedül alkalmas tanulási-tanítási módszerrel, amely erő-

sen különbözött a zeneiskolai gyakorlattól. Nem az történt, hogy a tanár kottából játszva mutatott valamit, majd a kottában kijelölte a tanulnivalót, hiszen mint említettem, Icsán nem tudott kottából olvasni. Itt csak hallás és látás alapján lehetett tanulni. Szerencsére az a készsége az embernek, hogy lássa és megértse, hogy mit tesz a zenész, olyan képesség, ami fejleszthető. Icsán mutatott nekem valamit, s én megpróbáltam utánozni, de eleinte nehezen láttam meg, hogy mit is kell csinálni. Most is előttem van, amikor egy lassút tanított, s először – voltaképpen a dallamra emlékszem – egy glissandós díszítés volt, amit meg tudtam figyelni. Mutatta, én meg utánajátszottam. Tehát nem kottából, hanem hallás után, látás után. A táncház-mozgalomban is ez a tanítási módszer terjedt el, de az is előfordul, hogy valaki kottát is használ. A hallás, látás után való tanuláskor kénytelen a tanítvány min-

dent megfigyelni – a dallamot, a díszítést és a stílust is –, és így sokkal hatékonyabb a munka. Meg akartam mutatni Icsánnak, hogy kicsit kontrázni is tudok, ezért kézbe vettem fia ott lévő hangszerét, s megpróbáltam kísérni az öreget. Az akkordokat, s az alapvonásokat ismertem. Tetszett neki, hogy kontrázgattam is, de rögtön próbára is tett. Kíváncsi volt, hogy miként tudok harmonizálni, s hogy az akkordokat hogyan találom meg. S akkor húzott egy hangot a hegedűn, mondjuk F-et, s kérdezte, hogy mit fogok rá. S akkor fogtam egy F-dúrt, és mondta, hogy nagyon jó. Húzott egy másik hangot, s arra is a helyes akkordot fogtam, meg volt elégedve. De én nem nagyon. Nem tudtam ugyanis rögtön tisztán játszani az akkordokat, mivel a kontra fogólapja ki volt hullámosodva, gidres-gödrös volt, nehéz volt megfogni a hangokat. „Erősen szokásos kontra” – mondta Icsán.

Ádám István „Icsán” prímás, ifj. Ádám István kontrás, Ádám Sándor bőgős (takarva) Szék, 1972, Korniss Péter - FO1835

34

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/5  

A TARTALOMBÓL: Mohácsy Albert: Fodor Sámuel „Neti Sanyi” (1922–2004); Kóka Rozália: „Hogy es bír ki ennyit az ember?”; Két új videokazetta:...

folkMAGazin 2004/5  

A TARTALOMBÓL: Mohácsy Albert: Fodor Sámuel „Neti Sanyi” (1922–2004); Kóka Rozália: „Hogy es bír ki ennyit az ember?”; Két új videokazetta:...

Advertisement