a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 36

„Míg egy gyufaszál lángja ellobban...” Emlékek, emberek moldvai gyűjtőútjaimról – III. rész „Ha minden hallgatóm naponta csak annyit gondolna rájuk, amíg egy gyufaszál lángja ellobban, már nem éltem hiába...” Domokos Pál Péter

H

ogy a néprajztudomány az én moldvai adatgyűjtéseimmel mennyit gazdagodott, nem tudhatom. Egyszer hallottam, hogy végre elkészült a nagy mű, a Magyarság Néprajzi Atlasza, de a kezemben soha nem járt. Egyéni életemben viszont Moldva „felfedezése”, a moldvai magyarság életének megismerése sorsdöntő esemény volt. Alighogy elrendeztem és átadtam a ’69-es gyűjtéseket, máris vállalkoztam, hogy újra elmegyek Lészpedre, Gaiceánába, s pótolom a hiányosságokat. Sőt, Szabófalván is felkeresem egyik gyűjtőtársam adatközlőit, s ennek-annak még utánanézek. Tanító voltam, csak a nyári szünetben mehettem el hosszabb időre. Addigra a havonta félretett kétszáz forintjaim is, némi szülői kölcsönnel kiegészítve, fedezték az utazás költségeit.

Kallós Zoltánnal (Lészped, 1972)

1970. július 20-án három jó baráttal, egy érdi, bukovinai székely származású tanárnővel, Margittal és egy budapesti házaspárral, Győzővel és Julával keltem útra. Rábeszéltek, hogy előbb menjek el velük a gyimesi, Magdolna-napi búcsúra, s azután folytassuk utunkat Moldvába. Nem volt nagy kedvem ehhez a kitérőhöz, de végül ráálltam a dologra. Sok törődés, átszállás után július 21-én alkonyattájt megérkeztünk Gyimesközéplokra. Tengernyi csomagunkkal felvánszorogtunk az Antalok pataka nevű utcán. Megálltunk egy faházacska előtt, ahol barátaink ismerősei, Kácsó Emréék laktak. Apró, dühös kutyácska acsargott ránk egy rövid láncról, majd tízéves forma fiúcska bújt elő nagy, csodálkozó szemekkel valamelyik pajtából. – Jánoska! Megismersz? – kérdezték Juláék.

36

– Meg – mondta a gyermek csendesen –, nincs senki idehaza. Tegnap édesanyámnak meglett a kicsikéje, s meg es hótt. Édesanyámot bévitték Szeredába. Édesapám Etikével a kalyibánál szénát csinyál. Bácsim a johokval van. Édesapámot hazarikojtsam-é? Tanácstalanul álldogáltunk. Majd beljebb mentünk az udvaron. Akkor vettük észre, hogy a kaputól a küszöbig alvadt vércsomók sötétlenek a gyepen. A lakásban iszonyú látvány fogadott, ki is menekültük a szabadba. Mit tegyünk? Utazzunk tovább! – határoztunk hirtelenjében. Ekkor szikár öregember köszönt be a kerítés felett. – Adjon Isten! – Jó napot kívánunk. – Mi a gond? Röviden elmondtuk, s azt is, hogy nincs hol megszálljunk. – Isten segélje meg édesanyádot, János! Ne búsulj, met megjő! – vigasztalta meg az öreg a fiúcskát. Nekünk kedvesen azt mondta: Hát akkor, jöjjenek nálunk! Molnár Péter Busulán vagyok. Valamennyiünkkel kezet fogott, megmarkolt két nagy csomagot, s elindult előttünk. Mi engedelmesen ballagtunk utána. Közben kikérdezett, hogy honnan jöttünk, kifélék vagyunk. Kicsit feljebb gyönyörű, tornácos faház előtt állt meg, s harsányan bekiáltott: – Kata, te, megjöttek a pestiek! Törékeny, kicsi asszonya sietett elénk. Mintha örökké ismert volna, megölelt, megcsókolt bennünket, s bevezetett a tisztaszobába. Hamarosan sajt, túró, szalonna, kürtőskalács került az asztalra. Megittunk egy-egy pohárka pálinkát is, rá jó hideg borvizet, s hamarosan álomba zuhantunk a puha csergék alatt. Másnap, július 22-én, Magdolna-nap délelőttjén ragyogó napsütésben indultunk a búcsúi nagymisére. Egy jókora hegy tetején áll a középloki templom, szemben a patakok szabdalta hegygerincekkel. Fellépegettünk a lépcsőkön, s a templomajtó előtt visszafordultam. Láttam, amint a távolba vesző ösvényeken, a zöldellő hegyormokon száz meg száz népviseletbe öltözött asszony, férfi és gyermek igyekszik a templom felé. A temetőbe épített szabadtéri oltár körül egyre nagyobb lett a tömeg. A sírok közt álltunk, voltak, akik egy-egy sírkőre telepedtek. A mise még nem kezdődött el. Egyszer csak különös, szívet tépő hangok ütötték meg a fülemet. Egy friss sírhant mellett fekete ruhás, kicsi asszony térdelt. Vele szemben egy másik. A gyászruhás asszony „siratott”. Énekelve, jajgatva beszélte el vendégének tizennyolc éves fia meggyilkolásának történetét. Aprócska magnetofonomat gyorsan bekapcsoltam. Az asszonyok hamar észrevették, hogy bámulom őket, a siratás abbamaradt. Láz kerített hatalmába. Istenem! Hogyan beszélhetnék azzal az asszonnyal? Még soha nem hallottam természetes siratást, csak néprajzi gyűjtők által „megrendelt” felvételeket vagy előadóművésznők produkcióit. Az asszonyhoz léptem, kértem, hogy jöjjön el délután a házhoz, ahol megszálltunk, mert szeretnék beszélgetni vele. Felbúgott a harmónium, s elkezdődött a szertartás. A Jóisten bocsássa meg nekem, csak fél figyelemmel vettem részt a szentmisén. A csodálatos táj, a fantasztikus népviseletes emberek, a szabadtéri gyóntatás, a gyönyörű énekek mind elvonták a figyelmemet. Mise végeztével, a tömegben Sárosi Bálint népzenekutatót fedeztem fel. Személyesen még soha nem találkoztam vele, de rendszeresen hallgattam az előadásait, s nagy tisztelője voltam. Most hát köszöntöttem. Rá jellemző hetykeséggel megkérdezte: – Honnan ismer?

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: A Kaláka kétszeres jubileuma; XVIII. Mesterségek Ünnepe; Abkarovits Endre: Népművészet az egri várban; Nyulas...

folkMAGazin 2004/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: A Kaláka kétszeres jubileuma; XVIII. Mesterségek Ünnepe; Abkarovits Endre: Népművészet az egri várban; Nyulas...

Advertisement