__MAIN_TEXT__

Page 28

Szék, 1991 – archív fotó

Utazás elnémított csengettyűvel Nemrégen kezembe került az a kicsi csengettyű, amelyikről már régen szólni akartam. Sokáig nézegettem, rázogattam, és közben szép fényesre pucoltam. Mondanom sem kell, hogy jól esett neki az őszinte törődés, amit vidám csilingeléssel köszönt meg. Azóta íróasztalomon kapott előkelő helyet, hogy módja legyen figyelni írói ténykedésemet. Ezt komolyan is veszi, mert ha túl könnyen írok, s netalán az amúgy finom kopogású Underwood írógépem ritmusos kattogásból eszeveszett csattogásba váltana, a kis rézcsengettyű éles csöngésével figyelmeztet, hogy ideje lenne visszatérni a rendes kerékvágásba... Most is csönget! Jelzi, hogy az ő dicséretével a magamét is abbahagyhatnám. A nyolcvanas évek elején találta apám Szék felszegi juhlegelőjén, ott feküdt fűvel borítottan, sárba ragadt nyelvvel, örök hallgatásra ítélve. Apám hazavitte, a sár fojtásától megszabadítva a nyári konyhánk eresze alá akasztotta – hogy társasága is legyen – a kapakések mellé, amelyek kopott kanalakból lettek laposra kalapálva, és cseppet sem örököltek a csengettyűszó finomságából, használatkor továbbra is rettentően csikorogtak. Olykor-olykor leakasztottam a rozsdás szegről, és vadul ráztam, hogy csengésével elriasszam a majorságra vadászó vércséket. Most belátom, ez megalázó feladat lehetett számára, akárcsak egy juhásznak a kondásság, de haragnak még a jelét sem mutatta soha. De most igen! Megint csönget! Igaza van, ugyanis mikor elhatároztam, hogy írok róla, csak hozzám szegődésének igaz történetét akartam a nyilvánosság asztalára teríteni. 1990 októberében, zsebemben a Magyarországra való kivándorlási vízummal szüleimhez siettem, hogy elbúcsúzzam tőlük, s egyben megnyugtassam őket afelől, hogy hűségem hófehér abrosza sem irányukban, sem szülőföldem irányába nem fog soha pettyeződni... Kezemet már a sírósan nyikorgó kertajtó kilincsén tartottam, amikor eszembe villant az eresz alatt árválkodó rézcsengettyű. Sor-

28

sunknál fogva – őt elhagyta valaki, én elhagyok valakiket – akár társak is lehetnénk. Visszaindultam hát a szemüket törölgető szüleim felé, akik úgy álltak ott ketten az őszi falevelek rajzásában, mintha az örökkévalóság elmúlását látták volna maguk előtt lecövekelve. Kéretlenül leakasztottam a csengettyűt. Nem kellett rázással biztatnom, látva elkeskenyedésünket, megszólalt az magától is, hogy mennybéli zengésével fényt varázsoljon orcánkra, ami ha derűt nem is, de reményt, bizakodást annál többet hintett ránk, s szemünk harmatát is felszárította. Másnap hajnalban már együtt szálltunk fel Kolozsváron a BaltOrient egyik kocsijába. Bors határállomásig bőven volt időm kiolvasni a kolozsvári Szabadság friss számát, amiből kettőt vásároltam, hogy egyikkel elnémítsam, a másikkal becsomagoljam egyetlen poggyászomat, a kicsi rézcsengettyűt. Kiváló rejtekhelyet találtam számára. (Semmit nem vihettem magammal!) Az érintetlen elemózsiás tarisznyámba csúsztattam, az otthoni kenyér- és hússzeletek közé. A román vámtiszt karvalyarcán kárörvendő mosoly virágzott, amikor visszaadta az egyszeri végleges kiutazásra szóló útlevelemet. Arckifejezéséből ítélve határozottan örült távozásomnak, aztán, hogy önelégültsége jobban bugyogjon, jobb kezén könyékig feltűrte ingét, majd alaposan belekotort a ruhaakasztón lógó felöltőm mély belső zsebébe, amiben nagy sajnálatára csak egy skatulya szamosújvári gyufát és egy megbontott csomag Symphoniát talált. „Egy nyűggel kevesebb marad a vállunkon” – mormogta maga elé, majd köszönés nélkül elhagyta a fülkénket. Hogy Biharkeresztesnél magyar kollégái örültek-e annak, hogy ezentúl egy családdal többen leszünk, arra már nem tudtam figyelni. Gondolatban éppen akkor kezdtem kicsomagolni a fuldokló rézcsengettyűt, hogy ékes szólásával búcsúzzunk a szülőföldtől, akit szinte észrevétlen akasztottak le mellőlünk, mint az öreg BaltOrient elejéről a román mozdonyt, pedig már karnyújtásnyira volt a szülőhazától... Soós János

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: A Kaláka kétszeres jubileuma; XVIII. Mesterségek Ünnepe; Abkarovits Endre: Népművészet az egri várban; Nyulas...

folkMAGazin 2004/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: A Kaláka kétszeres jubileuma; XVIII. Mesterségek Ünnepe; Abkarovits Endre: Népművészet az egri várban; Nyulas...

Advertisement