{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 7

ÖRÖKSÉGÜNK

Táncháztalálkozó, 2004. (Kanyó Béla és Kerekes Emőke sorozatából)

Lefutott dolog? Aprók Bálja a Táncháztalálkozón Hatalmas, hömpölygő tömeg. Az emberáradattal együtt sodródva akaratlanul is tanúja voltam egy mondatnak, amelyet egy anyuka szánt barátnőjének: „A férjem azért nem jött velünk a Táncháztalálkozóra, mert azt mondta, hogy ez már egy lefutott dolog. Most kellene itt lennie, s látná, mennyien vagyunk.” Úgy gondolom, aki idén ellátogatott a táncháztalálkozós csarnokokba, az anyukával értett egyet. Nem ismerem a statisztikákat, de véleményem szerint idén sem voltak kevesebben, mint az előző években. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület az Aprók Bálja szervezésével és lebonyolításával vette ki részét abból a hatalmas munkából, amit a Táncháztalálkozó szervezőgárdája végzett. A tánctanítások fél tizenegy körül, a tavaszköszöntő nyitányt követően kezdődhettek meg. Sárközi, bodrogközi, széki, moldvai, székelyföldi, rétközi táncokat tanulhattak a gyerekek nyíregyházi, miskolci, sátoraljaújhelyi és sárospataki oktatóktól, gyermek- és ifjúsági korosztályú táncosok segítségével, a Szikes Banda, a Szeredás együttes, a Kerekes és a Garadna zenekar, valamint a Bürkös Banda muzsikájára. A tanítások közötti játékokat a Magyar Pedagógiai Társaság Hagyo-

mányismereti Szakosztálya szervezte, Sándor Ildikó vezetésével. Mivel az Aprók Bálját az idén tizedik alkalommal rendezték meg, a gyermekprogramot ünnepi gálaműsor zárta. Ebben egyesületünk tagcsoportjai mutatkoztak be, köztük több olyan gyermekcsoport, amely a tánctanításokban is közreműködött, s számos olyan koreográfiát láthattak a nézők, amelyeket javasoltak a Gyermektánc Antológiára, ám oda szerkesztési okokból mégsem került be. A többek között dél-alföldi, felcsíki, rimóci, rétközi, bodrogközi táncokból színes, változatos műsor kerekedett. A napi programot tovább színesítették a népzenész gyermekek koncertjei, valamint egy lengyelországi vendégcsoport szereplése. Lehet-e „lefutott dolog” az a rendezvény, amelynek csupán a gyermekprogramja közreműködőként nyolc népzenei zenekart, tizenkét gyermektánc-pedagógust, közel ötszáz gyermektáncost vonultat fel, s ahol a tánctanításokra kijelölt 500-600 négyzetméteres hely kevésnek bizonyul? Lehet-e „lefutott dolog” az a gyermektánc-mozgalom, ahol csak az egyesületünkben regisztrált közel kétszáz gyermektánccsoportban, 8-10 ezer gyermek táncol? Lehet-e „lefutott dolog” egy nemzet számára a gyökereiből kinőtt saját kultúrájának az ügye, kedves apuka? Ugye nem. Darmos István

Néptáncosok, néptánccsoportok és bármely táncműfajt kedvelők! Különböző táncokhoz készítünk méretre is: ni illetve férfi puha- és keményszárú csizmát menyecske csizmát • néptánc bakancsot • karaktercipt Műhelyünk címe: 8300 Tapolca, Sümegi út 20. (a gimnázium mellett) Telefon: 06 - 87/321-304; mobil: 06-30/286-9517, 06-30/224-2105 TANKA TAMÁS ÉS BÁRÁNY SZILVESZTER Népi Iparművészek, a Népművészet Ifjú Mesterei

Modelljeink megtekinthetők és megrendelhetők, árlistánk és méretlapunk letölthető a honlapunkról: www.tankabarany.hu

7

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

Advertisement