Page 6

tó fel.” Ahogy kiértem a széles utcára, balra fordultam és iszkoltam hazafelé, a házak előtti virágágyások jácint és boldogasszony erős illatát árasztották. Otthon csak apám várt engem, anyám a virrasztóban segítkezett, a nővérem – szombat lévén – a felszegi táncházban volt. Amíg én Padútiné tyúkszaros tojásainak az árát számoltam és írtam, azalatt hazahozták Juhos bácsit egy pléhkoporsóban, aki több széki kubikossal az Arges folyó szabályozásánál dolgozott. Nem sok beszéddel élt, öngyilkosságának okáról a temetés után működésbe lendült pletykamalmok legtöbbször a feleség kikapósságáról őröltek. Apám akkoriban a tsz ellenőrző bizottságának tagja volt hajnaltól délig, mert délután és este a tsz növendékborjainak volt az istápolója. Vagyis délután kellett végrehajtsa azt, amit délelőtt ingyen ellenőriztettek vele. Olyan „nesze semmi, fogd meg jól” játék főszerepét bízták rá hamis rendezővel, hamis dramaturggal, igazinak álcázott forgatókönyvvel, csak apám akkor még semmiben sem kételkedett, mint ahogy azóta sem. Anyám unszolására elvitt hát magával, de én éreztem, hogy neki ez teher. Nem akarta, hogy én is asszisztáljak a számára is kínos szerephez, hogy szemtanúja legyek a kényszerből végzett napi robotnak. Egymás mellett mentünk a pirtóci istállókhoz és az ég feketéje hamarosan mennydörögni kezdett. Hosszú szálú esőt és vakító villámokat szórt ránk. Én még szorosabbra akartam kerülni apám oldalához, mert nem csak a halottól féltem, hanem a villámlástól is. Azt sem bántam volna, ha csöppnyi tenyeremet apám erős markolata szorítja, de ehhez nem volt szerencsém. A Székely utca kútjáig szorosan mellette lépdeltem és még utána is egy jó darabon. Éreztem, hogy apám magamra hagy, hadd intézzem egyedül a fennvalókkal való dolgaimat. Toma Mihály kékre meszelt töppedt háza előtt, átellenben a román temetővel, egyszer csak nagyot csattant, és akkor apám a kezem után nyúlt, és nagyot szorított rajta. Tőlünk nem messze a villám kettéhasított és lángra lobbantott egy öreg szilvafát, ami gyorsan üszkösödni kezdett és sírósan füstölt. Láttam Tománé bibircsókos arcát, miközben a tornác eresze alól kémlelte az égő szilvafát, arról akart meggyőződni, hogy a tűz nem harap-e bele házuk nádfedelébe. Ijedelmében még az a csepűzsák is a kezében maradt, amibe a tóvidéken pásztorkodó férjének az egész heti elemózsiáját rakosgatta, aki a szombat esti fejés után mindig hazajött vételezni. Bizonyára egy kis itókát is szerzett bele, mert férje csak akkor nem szereti a pálinkát, ha nincs.

6

Nagyanyám, mint a kolozsvári Marianum szolgálólánya, 1920-ban.

Még szerencse, hogy nem az új kalapomra csorgott az eső, hanem a viseltesre. A román temető legfrissebb sírhantja akkor éppen háromhetes volt, amit az elmúlt napokban már meg akartam látogatni utcabeli társaimmal egyetemben. Az új sírhant alatt egy volt nyugdíjas lupényi bányász aludta örök álmát. Feleségének, aki széki volt, örökségül jutott egy egyszobás vályogház a rét mellett, és az a mester pucolta le azt is, aki a mi egyszobás házunkat, csak tizenkét évvel később. Én is otthon voltam, amikor egyik este bekopogott hozzánk a mester, hogy szeretné egy kicsit szemügyre venni a mi házunk mintáit, mert egy ember pontosan ilyet rendelt a saját házára is, amire a mester előleget vett fel, pedig semmi kedve nem volt még egyszer ilyen keksz-mintákat csinálni. Hát ez a lupényi ember feküdt abban a sírban. A szóbeszéd szerint erősen édesszájú volt, ezért a talpig feketébe öltözött felesége reggelente

csokoládékrémmel kente be a sírkövet és a sírkeretre állított két beton virágtartót. Ráfila néni, az özvegy, szentül meg volt győződve arról, hogy férje éjszakánként felkel a sírból és a csokoládékrémet elfogyasztja. Nem akart hinni a temető mellett lakó harangozónak, aki szerint az Újváros kóbor kutyái és macskái lakmároznak belőle. Amíg a borjak jó étvággyal hersegtették a fonnyasztott lucernát, addig apámmal rendet csináltunk az istállóban, leszedtük és kihordtuk a trágyát, s miután megalmoztunk, átadtuk az istállót az éjjeliőrnek. Hazaindultunk, hogy idejében átmehessünk a virrasztóba. A temető alatt többször is nagyokat szippantottam a nedves levegőből, de a csokoládékrém illata helyett az öreg, megperzselt fa és az esőverte burjánok bűze terjengett. Soós János (Részlet a Széki Füzetek sorozatban megjelenés előtt álló kötetből.)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

Advertisement