Page 36

„Míg egy gyufaszál lángja ellobban...” Emlékek, emberek moldvai gyűjtőútjaimról – II. rész „Ha minden hallgatóm naponta csak annyit gondolna rájuk, amíg egy gyufaszál lángja ellobban, már nem éltem hiába...” Domokos Pál Péter

N

em volt rendes térképem, csak egy Lükő Gábor könyvéből, képeslapnyi zsírpapírra kimásolt térképvázlat a csángó falvakról, meg egy román térképről eszkábált útvonalrajz. A határon akkoriban különösen allergiásak voltak a térképekre, ezért nem mertem magammal vinni. Itthon alaposan tanulmányoztam, hogyan is juthatok el Gajcsánából Lészpedre, s azt gondoltam, hogy ezzel a kis vázlatocskával könnyen elboldogulok. Igaz, figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert Bákó környékén két Lészped található: az egyik román falu, a másikban élnek a csángó magyarok. Ahogy zötyögött a vonat, egyszer csak megálltunk egy Lespez feliratú állomáson. Mindjárt kérdezősködtem, s megállapítottam, hogy ez a román település, így hát ültem tovább nyugodtan. Egy szabófalvi asszonnyal összebarátkoztam, felírtam a címét is és mondtam neki, hogy egyszer meglátogatom. Bákóban átszálltunk, az asszony Románban leszállt, engem csak vitt a vonat, vitt, majd Pascaniban újra átszálltam. Egy állomáson magyar szót hallottam. Három magyar férfi telepedett be a kupéba. Nagyon megörültem nekik, s már éppen meg akartam szólítani őket, amikor nagy fesztelenül beszélgetni kezdtek. Amióta élek, olyan ocsmány, durva röhögésekkel megtüzdelt beszélgetést nem hallottam. Szavaikból kivettem, hogy kolozsvári nyomdászok, méghozzá egy család férfitagjai, nagyapa, apa és unoka. Így hát nem szólaltam meg, ha olykor rám-rám pillantottak, rezzenéstelen arccal tekintettem rájuk, mint aki semmit nem ért. Moldva, 1960-as évek. (fotó: Halász Péter)

36

Már esteledett, amikor ismét elérkeztünk egy Lespez nevű állomásra. Lekászálódtam a vonatról, leszálltak a nyomdászok is és néhány román utas. Szememmel kerestem a katolikus templomot, abban a reményben, hogy perceken belül a szomszédságában lakó Jakab István János házában leszek. A falu két kilométernyire volt az állomástól. Mit tehettem, megmarkoltam a csomagjaimat, s elindultam a falu felé. Jöttek a nyomdászok is. Már messziről látszott, hogy a faluban két templom van egymástól viszonylag távol. Megkérdeztem egy asszonytól, persze csak úgy egymás mellé rakott román szavakkal, hogy melyik a katolikus templom? Az asszony csóválta a fejét. Egyik se. Az a lipoványoké (fehéroroszoké), az ortodox, nem katolikus! A folyón túlra mutogatott, a vállát vonogatta. Mások is megálltak, nagy csődület támadt körülöttem. Mindenki segíteni akart. A nyomdászok is odaértek, s kiderült, hogy én is magyar vagyok. Ők sem találták meg, amit kerestek, ezért együtt visszaindultunk az állomásra. Már egészen besötétedett. Előttünk hömpölygött a megáradt Szeret. A híd tetején át-át csaptak a szennyes hullámok. A túlsó parton két templom tornyai magasodtak. Népes, hangos cigánykaraván közeledett. Kóboros szekereiket döglenivaló, pókoslábú tarka lovacskák vonszolták. Minden szekérderékból egy sereg gyerekfej kandikált kifelé. A nyomdászok valamit tárgyaltak a főemberrel. A csomagomat s engem felhajítottak egy szekér hátuljába, hamarosan nagy lárma, ijedt lónyerítések közepette átkeltünk a kavargó víz felett. A túlsó hídfőnél megálltunk. A karaván tovább vonult, a nyomdászokkal betértünk a híd lábánál álló bodegába (kocsmába). A kocsmárostól tudakoltuk, hogy merre van a katolikus templom. Egy vasutas és egy autóbuszellenőr is volt a

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

Advertisement