Page 22

Tizenöt év kölcsönös tanulás Kőketánc gyerektáncház a Marczibányi téren A „Kőketánc” nem egy zenekar neve. Többen is zenélnek itt egymást váltva, a foglalkozásvezető sem mindig ugyanaz a személy, mert a vasárnap délelőtt különösen drága idő. Egy rendes zenész épp akkor alussza ki az előző éjjeli muzsikálást, egy háziasszony (aki inkognitóban gyerektáncház vezető) pedig vasárnapi ebédet készít, vagy éppen korcsolyázik, esetleg állatkertben sétál a családjával.

A

vasárnapok nehezen indulnak. Nehéz fölkelni, mert az ágy marasztalna még egy kis lustálkodásra. Még nehezebb elindulni, amikor arra gondolok, hogy a fél várost át kell utaznom számtalan átszállással és várakozással. A Lövőház utcába érve kezd oszladozni reggeli mogorvaságom. Szerencsére jó hosszú ez az utca, majd’ tíz percet kell gyalogolnom, mire a Marczibányi Téri Művelődési Házba megérkezem – addigra nyoma sincs bennem a rosszkedvnek. A gyerektáncházat úgy kezdtük, hogy az intézményben dolgozó szakemberek megmondták: a felnőtt moldvai táncház mellett szükség van erre is. Neve sem volt akkor még annak, amit csinálunk. (Ez meglehetősen prózaian hangzik, de kár volna elfeledkezni róla.) Belevágtunk hát, eleinte a hónap első és harmadik vasárnap délelőttjén. Hamarosan megszerettük és arra is vállalkoztunk, hogy minden héten megtartsuk ezt a programot. Az első leckét a gyerekek adták. Mivel lehet két órán át ébren tartani a gyerekközönség figyelmét? Mit és mennyit bírnak a táncból? Mi tehető ezen kívül a játszóház részévé? Hozzá lehet-e nyúlni az eredeti hagyományhoz? Mi és mennyire változtatható meg annak érdekében, hogy közvetíteni tudjuk a mai, városi, jellemzően 3-6 esztendős gyerekek számára, úgy, hogy közben a hitelesség se szenvedjen csorbát? A válaszokat természetesen azóta is folyamatosan keressük, de az évek során találtunk már jó megoldásokat. A gyimesi és moldvai táncok rendkívül alkalmasak arra, hogy egészen kicsi gyerekek számára közvetítsük őket (természetesen nem egy az egyben), s ahhoz is hozzásegítenek, hogy a táncolás örömét megízleljék az aprócska résztvevők. A foglalkozás táncos része nagyon tudatosan épül fel. A zene és a táncok periódus-jellegét mindig megtartjuk: azok a mozdulatok, motívumok amelyeket alkalmazunk, szervesen kapcsolódnak az eredeti tánc motívumaihoz, valamilyen formában azok előkészítését szolgálják. Szeretnénk azonban mindvégig megőrizni a tánc egyik leglényegesebb tulajdonságát: mozdulatok által érzelmeket (leginkább az örömet) kifejezni, érzelmeket kelteni. Ne silányuljon mechanikus mozgásos gyakorlattá mindaz, amit teszünk.

Néptáncosok kellékboltja nyílik 2004 májusában Cím: Budapest, XIII. ker., Radnóti Miklós utca 27.

Szeretettel várunk minden néptáncost, táncházast, táncpedagógust, oktatót! Karaktercipő, bakancs, szegedi papucs, kalap, fejkendő, szalag, ruhazsák, harisnya, csat, kozmetikum, szakkönyv, CD, gyöngy, táncpalack, keszkenő és egyéb kiegészítők nagy választékban. Információ: 06-70/592-5955 e-mail: fsharika@axelero.hu

22

Ezért szerepel a tánc mellett azonos hangsúllyal a népi játék a játszóházban. Van néhány „sikerlistás” darab, amelyek nélkül nem múlhat el a vasárnap délelőtt (Érik, érik a dinnye..., Egy ember jött Párizsból..., Gyertek haza, ludaim). Mások az esztendő egy-egy időszakában kerülnek elő (ősszel a Dombon törik a diót, tavasszal a zöldágazós-kapuzósok, húsvét után a komatálas játék). Minden évben keresünk új játékokat, nehogy belefásuljunk, unottan játszszunk, mert az a gyerekekre is hatással van. Ügyesedik a kéz is. A kézműveskedés keretében minden alkalommal olyasmi készül, ami természetes anyagból van – rongybaba, gyékény lovacska –, kis segítséggel maga készíti el a gyermek, és hazavíve majd játszani is tud vele. Ha a sok táncolásban-szaladozásban elfáradunk, leülve énekelünk, mondókázunk, zenét vagy épp mesét hallgatunk. Ekkor pihen a test és épül a lélek. Olykor-olykor az esztendő jeles napjai is helyet kapnak a programban: bábos betlehemest játszunk, farsangolunk, mátkaváltó vasárnapot tartunk. A néphagyomány számos lehetőséget kínál, miénk a felelősség, hogy ebből mit válogatunk ki (feltétlenül olyat, ami gyerekközönség számára befogadható) és azt hogyan közvetítjük. Akkor nyújt maradandó élményt, ha a gyerekek nem kiselőadás formájában találkoznak a néprajzzal, hanem „bőrkötésben”, hús-vér valóságként, közösen megelevenítjük, s így ők maguk is tevékeny részeseivé válnak. A hároméves Eszter, aki az apja háta mögé bújva pislogott és szólni sem mert a krampusz láttán, csak a következő vasárnap súgta meg: „Nagyon kellett félni attól a feketétől!”. Vagy Lilla, aki a téli bárányhimlő pöttyeit mondta a bábu fülébe, hogy vinné el a téllel és minden más rosszal együtt. A második leckét saját gyerekeim adták. Azóta tudom mire való az altatódal, azóta ölbeli játékot is játszszunk a kisebbekkel és szüleikkel: tenyeresdit, arcsimogatót, höcögtetőt. Ők segítettek abban, hogy nyomon kövessem a táncházi hatások utóéletét, hiszen egy óvodás korú gyerek esetleg csak néhány nap elteltével dúdolja el a táncházban hallott dalt, mozdítja kezét-lábát úgy, ahogyan azt tőlünk látta. Olyan kislány is akadt, aki hónapokon át a falnak támaszkodva nézte mi történik, de be nem állt volna semmi pénzért, otthon pedig egész héten ő volt a „táncházas néni”, aki anyának, apának, a mackóknak és a babáknak táncházat tart. Akkor végigjátszik és eltáncol mindent. A harmadik leckét a felnőttektől kaptuk. A szülők más és más indíttatással érkeznek hozzánk. Nem mindegyiküket lehet bevonni a foglalkozásba, sőt, van, akiben azt is tudatosítani kell, hogy ez nem gyerekmegőrző. De jönnek szép számmal olyanok, akik maguk is tisztelői, továbbéltetői a hagyományos kultúrának. Mások a bábszínház és gyerekkoncertek mellett keresnek – és találnak – más típusú színvonalas szabadidős programot nálunk. Két-három éve neve is lett a gyerektáncháznak. A Marczibányi Téri Művelődési Házban „Kőketáncnak” hívják minden vasárnapnak azt a szeletkéjét, ami a játék, a tánc, a zene ideje a gyerekek számára. Nekünk pedig lehetőség, hogy mindazt, amit eleink hagytak ránk, továbbadjuk az utánunk jövőknek. Sándor Ildikó

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

folkMAGazin 2004/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Valaki fogja a kezem; Darmos István: Örökségünk – Lefutott dolog?; A Magyar Dudazenekar albuma: „Burgondia utca”...

Advertisement