Page 5

„Míg egy gyufaszál lángja ellobban...” Emlékek, emberek moldvai gyűjtőútjaimról – I. rész

„A moldvai csángómagyarság a világ legárvább, legelhagyatottabb népcsoportja. Ha minden hallgatóm naponta csak annyi ideig gondolna rájuk, míg egy gyufaszál lángja ellobban, már nem éltem hiába.” Többnyire így kezdte előadásait, beszédeit áldott emlékű Domokos Pál Péter, a Moldvában élő csángómagyarok múltjának, keserves sorsának, értékeinek legjobb ismerője, sok sötét évtizeden át egyetlen szószólója. Péter bácsit 1968 őszén ismertem meg. Akkoriban jöttem haza első bukovinai utamról. A Gellért sörözőben találkoztunk, ahol időről-időre összejöttek a többnyire sanyarú sorsú, egykori erdélyi értelmiségiek. Ezt követően gyakori vendég lettem Péter bácsi Budafoki úti otthonában. Legfőbb közös témánk a bukovinai székelyek bácskai telepítése, menekülése volt. „Rendhagyó történelemórái” lenyűgöztek, hiszen addig székely sorstársaink, családunk tragikus és szomorú élményein kívül soha, sehol, senkitől nem hallhattam, nem olvashattam a bukovinai székelyek eredetéről, történelméről. A tanár úr könyveket adott elolvasásra, és természetesen rengeteget beszélt a csángómagyarok között végzett gyűjtéseiről, tapasztalatairól is. Egyszer valaki jóindulatúan figyelmeztetett, hogy vigyázzak, ne járjak Péter bácsihoz, mert házi őrizetben van. Kissé hetykén, vállamat megvonva így válaszoltam: – Nekem nem szólt senki! Miért kellene ezt tudnom? – s látogattam tovább Péter bácsit rendületlenül. 1969-ben amatőr néprajzi gyűjtő létemre vállalkoztam, hogy elmegyek Moldvába, Lészpeden és Magyarfaluban (Gajcsána) adatokat gyűjtök a készülő Magyarság Néprajzi Atlasza számára. Az-

óta sem voltam képes megérteni, hogy miért, de a feladat „politikailag kényesnek” számított, egyedül kellett utaznom. Péter bácsi nagy örömmel és a rá jellemző alapossággal készítgetett a gyűjtőútra. Elolvastatott velem minden elérhető szakirodalmat. Elküldött Baranyába is, hogy Egyházaskozáron, Mekényesen és Szárászon ismerkedjem az 1945-ben hazatelepült csángókkal. Beajánlott legkedvesebb nótafáihoz is, a gajcsánai születésű Gyurka Mihálynéhoz, a lészpedi születésű Simon Ferenc Józsefnéhez és testvéréhez, akikkel hamarosan nagy barátságba keveredtem. Mekényesen megtudtam, hogy az asszonyok készülődnek haza, a lészpedi Szent Anna napi búcsúra. Egyházaskozárról Miklós Ferenc és családja szintén oda tart, mert tízéves fiuk villanyoszlopra mászott, megölte az áram, s fel akarják keresni a „lészpedi szent leánt”, hogy „mondassanak” halott gyermekükről. Meg is született a nagy ötlet, hogy Anna néni menyeként szerepelek a milícián való bejelentkezésnél s a lészpediek előtt. Az együtt utazás valamiért nem sikerült, két héttel előbb kellett elindulnom. Úgy határoztam, hogy először Magyarfaluba megyek, s aztán csatlakozom a lészpediekhez. Az iú balgák mérhetetlen nagy önbizalmával ültem vonatra a Nyugatiban. Úgy éreztem, hogy szakmailag alaposan felkészültem, mindent gondosan elterveztem, a szállásom biztosítva, táskámban konzervek szép számmal, pénztárcámban elegendő lei stb., stb. Nem érhet semmi meglepetés! Kovásznáig simán eljutottam. Onnan busszal indultam Kézdivásárhely felé. Elborzadva néztem ki az ablakon. Amerre a szemem ellátott, szennyes, sárga víz hömpölygött a busz két oldalán. Kiön-

Lészped, 1929 – Domokos Pál Péter felvétele

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/2  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Harmatból egyszer tavasz nyílik; Kóka Rozália: Emlékek moldvai gyűjtőútjaimról I.; Békés Banda – Joc; Juhász Zolt...

folkMAGazin 2004/2  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Harmatból egyszer tavasz nyílik; Kóka Rozália: Emlékek moldvai gyűjtőútjaimról I.; Békés Banda – Joc; Juhász Zolt...

Advertisement