Page 39

„Ne hagyd abba!” Beszélgetés egy ezüstévforduló alkalmából

Ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a hazai népzene-mozgalom élvonalába tartozó salgótarjáni Dűvő együttes. Negyedszázados munkájukat számos különdíj, együttesi nívódíj, hanghordozó és a közönség megbecsülése fémjelzi. Az 1979-ben alakult csapat több táncegyüttes zenei kíséretét ellátja, koncertezik, táncházakban zenél, s kiemelkedő eredménnyel neveli utánpótlását. E jeles „életkor” alkalmából beszélgettem az együttes tagjaival múltról, jelenről, jövőről. 1982

– Hrúz Dénes az együttes vezetője, prímása, szükség esetén menedzsere. Dénes, ki alapította a zenekart? Ki volt a névadó? – A Nógrád Táncegyüttes 1975-ös megalakulása után felmerült az igény egy kísérőzenekar létrehozására. Ez 1979 októberében realizálódott, amikor Szabó Gáspár vezetésével zenetanárokból és más, zenét tanult emberekből összeállt az együttes. A négy alapító tag, a már említett Szabó Gáspár, Orbán György, Oszvald György és Babják György a Dűvő nevű népzenei együttesben kezdett el dolgozni. Az elnevezést, ami a népi vonószenekarok kísérő hangszereinek egyik játékmódját jelenti, a zenekarvezető javaslatára választották. – Jelenleg Te vagy a rangidős e csapatban, de úgy tudom, kezdetben nem népzenével foglalkoztál. Mióta hegedülsz, s mikor kerültél az együttesbe? – Ez részben igaz, hiszen édesapám, Hrúz Bertalan Szécsényfelfalu zenésze volt, ezért már az első előtti pillanattól kezdve a népzene vett körül. Tehát egész kis koromtól muzsikáltam édesapám mellett, sőt Szabó Gáspárnál is tanultam hegedülni. Természetesen, mivel a ’70-es évekre esett a fiatalságom, én is részt vettem a KISZ-mozgalomban. Sok iúsági rendezvényen jártam gitárommal, ahol az akkori zenei divatot követtük. 1979 és 1981 között töltöttem sorkatonai szolgálatomat Kiskőrösön, s ott bekapcsolódtam a helyi táncegyüttes zenei kíséretébe. Ez a két év játszott nagy szerepet

abban, hogy leszerelés után, 1981. március 16-tól az együttes tagja lettem. – Kik segítették legjobban a munkátokat a huszonöt év alatt? – Nyilván lehetetlen számba venni mindenkit, hiszen rengetegen segítettek emberileg, szakmailag, és anyagilag. Kétségtelenül sokat köszönhetünk azoknak, akik adatközlőként meghatározták zenei stílusunkat. Feltétlenül említést érdemel Mlinár Pál, valamint Halmos Béla barátunk, nekik szintén elévülhetetlen érdemük van a 25 év alatt szerzett elismeréseinkben. De igazságtalan lennék, ha nem említeném az együttes volt tagjait: Juhász Zsoltot, Szabó Istvánt és Nagy Istvánt. – Melyik díjra vagy a legbüszkébb? Kaptatok-e rossz kritikát? – „Csak a szépre emlékezem” – mondja a nóta. Természetesen értek rossz élmények is, de azért túlnyomó többségben dicsérnek bennünket. Nagy büszkeséggel tölt el az 1983-ban kapott, A Népművészet Iú Mestere cím, amelynek megítélésében Martin Györgynek is nagy szerepe volt. Nem kevésbé jó érzés a kétszeres Kiváló Együttes-, valamint a Madách-díj, de Salgótarján városának Pro Arte- és Pro Urbe-díja is jóleső elismerése munkánknak. Különösen nagy szerepe volt közismertté válásunkban a folkzenekarok országos versenyén elért 4. helyezésünknek is. – Mennyit próbáltok, gyakoroltok az eredményesség érdekében?

– Csoóri Sándor szerint gyakorolni otthon kell. S ez aranyigazság. A próbáknak már úgy kell nekifogni, hogy a szereped ki van dolgozva. Ezért általában műsorokra, koncertekre, zenei felvételekre való felkészülés, illetve új zenekari számok összeállítása miatt tartjuk próbáinkat. – Van-e olyan tájegység, amelynek zenéje közel áll hozzátok? – Nyilván elsősorban a palóc vidék zenei anyaga, de gyűjtéseink során több erdélyi település muzsikája is belopta magát a szívünkbe. Így különösen kedveljük a szászcsávási és az erdőszombattelki zenét. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy nem csak szakmai, hanem erős baráti kapcsolat is fűz minket az ott élő kitűnő zenészekhez. – Vannak olyan együttesek, amelyek inkább koncertezéssel foglalkoznak, mások nagyrészt kísérő zenekarként működnek. Ti mindkét lehetőséget maximálisan kihasználjátok. Mi szükséges ehhez? A család hogyan viseli a gyakori távollétet? – Az együttesek kísérete nagy rutinhoz juttat minket, tehát ennek volt a legnagyobb szerepe abban, hogy jó táncházi muzsikusokká és kedvelt koncertezőkké váljunk. A már említett rutinnak és az évek alatt öszszegyűjtött zenei anyagnak köszönhetjük, hogy egyre szaporodnak a felkérések itthon és külföldön. Persze ezt a család is megérzi, de szerencsére elfogadják és támogatják a munkánkat, ami egyben a hivatásunk is. – Említetted, hogy külföldről is sok felkérést kaptok. Meg tudnád-e számolni, hogy hány országban vendégszerepeltetek már? – Nagy örömünkre lassan könnyebb lesz azokat nyilvántartanunk, ahol még nem fordultunk meg. Lehetőségünk volt Izraeltől Svédországig, az Egyesült Államoktól Szibériáig beutazni számtalan országot, s van olyan vidék, ahová évek óta visszatérő vendégek vagyunk. Szeretünk utazni. Különleges kihívás számunkra koncertet adni külföldön, hiszen a magyar népi kultúrát képviselhetjük. – Nyilván rengeteg felkészülést kíván egy ilyen külföldi koncertezés. Mégis biztosan előfordul, hogy műsor közben kell változtatni a tervezett programon. Mennyire befolyásolja ez koncertjeitek sikerét? – Sok év tapasztalata segít abban, hogy bármikor korrigálni tudjuk a közönség összetétele vagy a kedvezőtlen visszajelzések miatt aktualitását vesztett zenei programot. Erre mindig fel vagyunk készülve, hiszen más muzsikával kell szolgálnunk fiataloknak, mással idősebbeknek, mással népzenekedvelőknek és megint mással a népzenétől távol állóknak. Szerencsénkre eddig még mindig sikerült megtalálnunk a megfelelő hangot közönségünkkel.

39

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/2  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Harmatból egyszer tavasz nyílik; Kóka Rozália: Emlékek moldvai gyűjtőútjaimról I.; Békés Banda – Joc; Juhász Zolt...

folkMAGazin 2004/2  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Harmatból egyszer tavasz nyílik; Kóka Rozália: Emlékek moldvai gyűjtőútjaimról I.; Békés Banda – Joc; Juhász Zolt...

Advertisement