{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 44

Ég és föld kapuja egybenyitva A sóvirág színű, vizenyős tekintetű harangozó karácsony első napján magára vette a Krauszné úri szabó keze által varrott posztókabátot és „priccses nadrágot”, s az új fejelésű csizmáját juhfaggyúval dörzsölte be, hogy vízálló legyen, no meg kicsit puhuljon is, hátha elmegy a kedve az állandó csikorgástól. Ha széllelbélelt is ez a világ, a harangozóhoz akkor sem illik a beszédes csizma, asszonyoknak való az, akik még a kidőlt pajta oldalának is csicseregnek. Zavarta, ha a csizma folyvást visszamondikál a talpa alatt kopogó templomkőnek vagy a recsegő, fagyos hónak. Harangozónk úgy nézett a téli világra, akár a szőrös csipkebogyók a ropogós cseresznyeszemekre. Sohasem békülnek ki egymással, pedig össze sem vesztek. Ilyen gondolatok rajzottak fejében a harangozások között, amikor a paplak és a templomkert porka hóval borított ösvényeit sepregette. A kacskaringós ösvények azonban szorgoskodása ellenére sem akartak fehérről feketére vetkőzni, a kopott nyírágseprű csak annyit apasztott az ég fehér őrleményéből, mint Kolozsvári tanító úr halászhálója kiemeléskor, a széki Csukás-tó selymes vizéből. Ha megállt egyet szusszanni, azonnal előkotorta fekete lájbijának mély zsebében lapuló, hamisan járó óráját, és tekintetét jártatni kezdte, de nem a megfakult számlapon, hanem a Cinterem felé kaptató úton, hátha belebotlik egy órás emberfiába az idő pontosítása végett. A rongyszőnyeget poroló kispapnétól is megtudakolhatná az idő állását, de az a jó múltkorában is úgy fe-

lelt, hogy: mindegy az magának, a vonatot nem kési le, mert az nincs, és nem is lesz. Itt csak tehenek meg ökrök vannak, azoknak meg nem kell pontos időre járomba rakni a nyakukat! A kihegyezett nyelvű kispapné arra még álmában sem gondolt, hogy a harangozó, Isten és ember előtt minden időkben kötelességének tartotta, hogy a harang bírót, papot, gazdagot és szegényt pontosan keltsen, templomba hívjon, vagy éppen csendes nyugovóra térítsen, hiszen azok mind egy szálig ezt várják tőle, mert a harangozásért járó egy véka fejtetlen kukoricát az idén is bő tíz csővel megpótolták, a gyenge termés ellenére is. A családonkénti plusz tíz cső kukoricától a tavalyi malacka már tömött, fényes szőrű süldőként hengeredhetett az őszi bonchidai vásárba, aminek árából új malac került a lyukas csepűzsákba, és jutott az úri szabó varrógépfiókjába is. Harangozni ugyan foltozott ruhában, tátogó csizmában is lehet, a harangkötél bizonyára ezt nem venné sértésnek, de vasárnaponként a beharangozás után fel kell menni a legénykarzatra, oda kell állni a jól öltözött kántor mellé, orgonát fújtatni. Ezt csak azért mondtam el, nehogy valaki azt képzelje – még a nyelves kispapné sem –, hogy az új ruha az ember gondtalan életéről és kikezdhetetlen nyugalmáról tesz tanúbizonyságot. Minden háznak van keresztje, csak nincs kitéve! Harangozónk homlokára sem volt nyálazott hegyű tintaceruzával ráírva, hogy tőle már réges-régen elköltözött a nyugalom, pedig ez a merő igazság. Már rég az ideje, hogy éjszakákon át nem tud

pihenni, folyton a harangkötelekkel viaskodik, s azt álmodja, hogy a harangokat előző este sem tudta megszólaltatni, a kötelek sehogyan sem akartak engedelmeskedni, kezei mintha kifeszített acélsodronyokba kapaszkodtak volna. Pedig tökéletesen emlékezett arra, hogy pontban este hét előtt öt perccel – ha Árkos bakter Pobeda óráját hitelesnek tartjuk – kinyitotta a templom csipkeszegi hajója felől nyíló toronyfeljáró vaspántos ajtaját, és saját két kezével megragadta az öreg harangok oda lelógó kenderkötelét, majd azok erőteljes lógatásába kezdett. Akkor úgy érezte, hogy a harangok szaggatott kondulása teljesen körülkerítette a bóbiskolásba kezdett nappalt, és nem engedte belefolyni a sűrű, iszamós sötétségbe. Ennek igazát az öreg Árnyasi György, felszegi csősz is tanúsítaná, akár Isten színe előtt is, pedig azt mindenki tudja, hogy ő sohasem volt templomos ember, de ha ott kell kimondani az igazságot, akkor ott mondja ki. Márpedig a harangot mindennap hallottuk, egész esztendőben! Ma is, az óesztendő utolsó estéjén is zúgtak, még élesebben mint máskor, az Újhegy makacs oldalába is belemartak, amikor az útjukat állta. Ezen az estén a csősz sem készült lefeküdni, mindenki kicsit magába, majd a tükörbe nézett, hogy lássa, kormos-e az orcája, s ha igen, akkor ne a méltósággal érkező újesztendő küszöbe előtt csörtetők közé vágyakozzon, hanem megtisztulni igyekezzen, s bátran résre nyitott ajtóval várhassa otthonába az új vendéget. Árnyasi György a falu határában, az Újhegy szőlői alatt lakik szalmatetős házában, örökké hallgatag asszonyával. Ennyi maradt rá apjától, meg a csőszség tudománya, amit jól kamatoztatott. Galíciából lőtt lábbal került haza, gazdái mégis őt választották vissza a dús mezők élére. Számára csőszkunyhót sem kellett fenntartani, hiszen a zsebkendőnyi földjén ott állt szerény hajléka is, aminek vakoskodó szobájában alig kapott helyet felesége ruhásládája. Már egybekelésük másnapján érezte ez a láda, hogy ott nem lesz jó helye. A szűk hét esztendőt azért baj nélkül átvészelte, gazdánéja nem sokat kajtatott benne, a mezőn hiába vette volna magára az anyjától örökölt szép szivárványos ujjasokat, bársonyzsinóros rékliket, a gyönyörű gyapjúszőttes zöld szoknyákat, senki nem látta volna. Leginkább csak szellőztette, forgatta őket, ritkán, ha az ura      

44

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/1  

A TARTALOMBÓL: Avar Panni: A busójárás és változásai Mohácson; Abkarovits Endre: A Muzsikás és Sebestyén Márta a Zeneakadémián; Záhonyi Andr...

folkMAGazin 2004/1  

A TARTALOMBÓL: Avar Panni: A busójárás és változásai Mohácson; Abkarovits Endre: A Muzsikás és Sebestyén Márta a Zeneakadémián; Záhonyi Andr...

Advertisement