Page 18

Keskeny ablakon át nézve (Gondolatok a magyar színpadi néptánc helyzetéről)

A kanadai Montrealban élek, de szinte évente járok haza. A magyar színpadi néptánc világát az egy-két hetes látogatásaim alatt észleltekből kell megítélnem. Ez olyan, mintha egy széles panorámát keskeny réseken keresztül néznék. Ám a rövidség és behatároltság ellenére meglepően sokat lehet látni, illetve következtetni. Legutóbb két elgondolkodtató előadást láttam – most ezekről szeretnék beszélni. Az egyik Román Sándor „Ezeregy év” című táncszínházi produkciója volt, a másik Mihályi Gábor „Veszett világ” címmel a MÁNE (Magyar Állami Népi Együttes) előadásában. Mindkettő eléggé elkeserített. Hadd magyarázzam meg, hogy miért! Showvidéki táncok Román Sándor koreográfiáját, gondolom, nem kell bemutatni. A Várszínházban ment a darab. A színház gyönyörű. A produkció – a világítás és hangtechnika – vastagon bélelt költségvetésre utalt. A közönség többségében jól öltözött, pénzszagú kultúra-fogyasztókból állt. (Tehát egy olyan rétegből érkeztek, melyet én nem nagyon szoktam látni néptánc-előadásokon). Mindezek alapján arra a következtetésre is juthatnánk, hogy végre itt egy ügyes showman, aki megtalálta a magyar néptánchagyomány számára a piaci siker útját. De sajnos én nem tudom így nézni. Azon akadok fenn, hogy ez a mű a magyar néptánc nyelvkincsét giccsel határos, kommersz célok szolgálatába állítja. Nem tudom elfogadni, hogy egy-egy kiemelkedő falusi tehetség, mint például az eleki Szabó Péter táncos-életművének színe-java, aprópénzre váltva, tündöklő piaci keretben villanjon elő. Hogy irodalmi példával éljek, nekem úgy tűnik, mintha Román Sándor a néptánc és a Kárpát-medence hagyományainak Leőwy Árpádja lenne, aki az Arany-eredetit ötletes gúnyába öltözteti. George Orwell „Politics and the English Language” című esszéjében anyanyelve romlását politikai és gazdasági hatásoknak tulajdonította. Attól félek, hogy a magyar táncnyelvben a piaci elvárásoknak való feltétlen megfelelés kényszere ugyanolyan romlást okoz, mint nyelvünkre egykor a sztálini propaganda vagy jelenleg a piacgazdaság és a hirdetőipar borzalmai fejtenek ki. Itt nem elsősorban az esetleges, ügyetlen, bugyuta frázisokról beszélek, hanem arról, hogy ami történik, az a nyelv – illetve a táncnyelv – önző, piaci célok szolgálatba állítása. Az előadás alatt azon gondolkoztam, milyen kár, hogy a néptánc használatában nincs jogvédelem. Ha volna, akkor megpróbálnám rábeszélni például Elek népét, hogy pereljék be Román Sándort közösségi kincsük, táncmotívumaik becstelen használata miatt. A MÁNE és egy „hivatalos” tévhit A „Veszett világ”-ban elég sok a színpadi csúszás-mászás, a „modern dance” magát túl komolyan vevő szelleme, valamint a „contact dance”ból kölcsönzött test-dobálózás. A mű homoszexuális témák eljátszásával van fűszerezve és nagyon erősen lehet érezni, hogy valami fontosat

Néptánccsoportok figyelem! Megkezdtük a női tánccipők (karaktercipők) gyártását és forgalmazását! Felsőbőr anyaga: kecske sevró Talp: bőrtalp varrottan Sarok: rakott bőr sarok Bélés anyaga: bőr Korrekt árakkal várjuk megrendelésüket! Cím: Dunai Lajos 2700 Cegléd, Szárcsa u. 14. • Tel.: 06-20 / 367-8253

18

akar mondani. Néha – szinte véletlenszerűen, de a többi anyaghoz képest magabiztos erővel – mégis feltör egy-egy néptánc idézet. Mivel a mű nagyon elszomorított, sokat latolgattam magamban, hogy mi nem tetszett. Részben az, hogy a koreográfia nyelvezete szerinti modern- és kontakt-tánc elemek megoldására alig-alig képesek a táncosok. Így a koreográfia, kitűnő néptáncosokat harmadrendű modern táncosokká fokoz le. Másrészt az, hogy én, amikor a MÁNE-t nézem, abszolút mást várok. Fiatal korom legkedvesebb emlékei közé tartoznak azok az órák, amiket – még Micu Bácsi (Rábai Miklós) idejében – az együttes próbáinak nézésével töltöttem. Még akkor is maradt valami az „Állami” varázsából, amikor már a táncházas szelektől és szellemtől való elmaradása miatt az együttest Vásárhelyi Laci bácsi átkeresztelte „Állati Tévhit Együttes”-nek. Az jutott eszembe, hogy igazából csak most lett találó ez a csúfnév, ez a mű ugyanis annyira elüt a MÁNE hagyatékától és hivatásától. Találgattam, hogy miért is csinál ilyesmit Mihályi Gábor. Gondolom, az egyik ok az lehet, hogy igyekszik megfelelni valamilyen közvéleményi elvárásnak: valami újat, divatosat mutatni – nem éppen Riverdance-szerűt, hanem annál fontosabbat, komolyabbat, modernebbet. Ugyanakkor, feltételezem, létezik egy olyan, felsőbb berkekből induló kihívás is, ami szerint a MÁNE célja az lenne, hogy a magyar színpadi néptánc Bartók-Kodály-analóg művészi világszintre emelését oldja meg. Mivel ilyesfajta igényt többször és többektől hallottam, szeretnék itt reflektálni erre a gondolatra. Magyarán megmondva, badarságnak tartom ezt a nézetet. Először is azért, mert rejlik benne egyfajta lenéző-leereszkedő sznobizmus, illetve értékrendszer. Szerintem a magyar (vagy akármilyen) néptáncot nem kell művészi világszintre emelni: az már ott van. Továbbá: nem hiszem, hogy Bartók vagy Kodály bármelyik világhírű, immár klasszikus kompozíciójukat azzal a jelszóval kezdték volna komponálni, hogy „Na most, fiúk, ezzel a magyar népzenét világszintre fogjuk emelni”. Azt nem mondom, hogy nem lehet magyar néptánc-elemeket felhasználni egy úgynevezett magasművészeti (milyen ronda kifejezés!) műhöz. De ezt a munkát ne a MÁNE csinálja! A MÁNE-nek más hivatása van – illetve kellene, hogy legyen. Nekik az egyetemes magyar néptánc-hagyomány lehető legjobb színpadi képviselőinek kellene lenniük. Hogy ezt hogyan kell csinálni, ahhoz Tinka (Martin György) már rég megírta a receptet: „Először a népművészet alapos megismerése legyen a cél, és azután magától jön az, hogy mire használom, mit akarok vele mondani. A kiindulási alapanyag ismerete, s a vele való azonosulás nélkül kitűzött művészi program gyakran eredményezte a táncművészet területén az olyan gyakori, indokolatlan stílusváltásokat, amelyek éppen a népművészeti örökség iránti művészi felelőtlenséget termelték ki.” (Kultúra és Közösség, 1981/4.) Sajnos, sehogy sem tudom a látottakat ezzel az elvi vonallal egyeztetni. Hogy lehet az, hogy alig húsz évvel Tinka halála után a szakma ennyire elvesztette ezt a mércét? Hol van az a szerető szigorúság, ami az ő – és munkatársai – életművét fémjelezte? És hol van az a hagyományok iránti tisztelet és kötelességtudat, ami ezeket a kincseket többre becsülte, mint a sikert és a személyi érdekeket? Dreisziger Kálmán

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2004/1  

A TARTALOMBÓL: Avar Panni: A busójárás és változásai Mohácson; Abkarovits Endre: A Muzsikás és Sebestyén Márta a Zeneakadémián; Záhonyi Andr...

folkMAGazin 2004/1  

A TARTALOMBÓL: Avar Panni: A busójárás és változásai Mohácson; Abkarovits Endre: A Muzsikás és Sebestyén Márta a Zeneakadémián; Záhonyi Andr...

Advertisement