Page 41

A mai napig előtérbe kerülő beszédtéma, hogy melyik pár tud jól együtt táncolni, a fiatalok közül. Nem mindegyik nővel pásszolt a férfi mozgása. Volt, amikor a nő ügyetlensége miatt, de volt, hogy egyszerűen nem jött ki az egész. „A legénynek, aki párba táncol, már én magam után beszélek, azt az asszonyt, vagy azt a lányt azt vezetni kell! Mert ha nem vezeti, akkor sokszor hiba csúszik be. Vagy a férfi elhibázhatja, vagy a nő. Ha egy nőt nem tud az ember vezetni, akkor nem is megy jól. De ha kétszer-háromszor vele táncolok, megtanítom, vezetéssel. Hogy arra megy, amerre én vezetem. Nem arra amerre ő akar menni. Voltak olyan lányok, hogy mit tudom én, elmentem, elkértem aztán hát nem, most nem táncolok, azért mert nem akart énvelem táncolni. De leginkább annakidején a lányok, annak, aki tudott táncolni, annak nem mondtak nemet! Én úgy voltam vele, amelyik lány nem köszönt, vagy nem jött vóna, soha a büdös életbe nem kértem meg, nem is köszöntem. Mert hogy mondjam neked magyarán: mért szaladjon az ember a kocsi után, ha nem vesz föl?!” Felesége – aki szintén jó táncú családba született, ugyanis Szabó Péter nővére – sem hagyta ezt szó nélkül: „Volt nálunk bál, mikor ott laktunk a Kmellernél. Aztán táncoltak, és hogyha eltévesztette a vonóval a fejére vágott! Oda figyelj! Aszonta, ne másfele nézzé. A nőt a férfi vezeti, ahogy vezeti, úgy megy. Ővele tanultam táncolni, én sem voltam olyan nagy táncos és nem vagyok most se! Volt olyan is, hogy a legény kimuzsikáltatta a lányt! Nem olyan nagy valami vót. Ha a lány nem tudott táncolni, akkor a fiú nem kínlódott vele: kitáncoltatta. Zenére kitessékelte a bálból. Visszajöhetett, de szégyen vót rajta. Előre engedte és ő meg ment utána, kikísérte! De az régen vót. Mostanába nem csinálnak ilyesmit.” A páros táncok mellett meg kell említeni a férfiak szólisztikus virtuskodó táncát is. „Van itt nálunk egy pár, aki csinálja a csapást, például a Bágy Jani, az még így csapja a lábát. Régebben ilyesmi nem vót. Régebben csak a kézzel, meg a lábbal figuráztak! Ezt az öreg Péter bácsi nem csinálta, ez az enyém. Én nagy örömöt éreztem mindig, mikor táncoltam. Mikor hallottam a zenét, akkor én már nem törődtem, ha a világ összedőlt. Csak én maradjak meg a tánccal! Meg a hegedűsök. Vót így a joc-kokba is annak idején, régen-régen, hogy táncoltak a legények, egyedül figuráztak. De színpadra mi vittük: öreg Gál, Szabó Péter, meg én.” Botás Pál abba a korosztályba tartozik, amelyik még beleszületett a tánc hagyományos közegébe. A hétvégi joc-kok, az ünnepi bálok, az akkori mindennapok szerves részét alkották. Házas emberként már csak a lakodalmak jelenthették volna számára a táncalkalmakat. Az 1947-ben alakult Eleki Hagyományőrző együttes munkájába az ötvenes évek közepétől kapcsolódott be. Azóta a mai napig folyamatosan fellép különböző rendezvényeken, színpadi bemutatókon. Hetvenöt éven felül is fiatalokat megszégyenítő energiával táncol. 1999-ben tevékenysége elismeréseként megkapta A Népművészet Mestere címet. A Dumnezu tartsa meg táncával, jó egészségben! Nyugodtan elmondhatjuk róla, ahogy a környéken szokás: O dat Brincâ cu Dumnezo. Ezeket az utolsó mondatokat azoknak a fiatal táncosoknak üzente, akik szeretnék megtanulni az eleki táncokat, de mindenki figyelmébe ajánlom: „Egy táncot megtanulni, ahhoz hogy színpadra kerüljön, egy év kell! Ha nem több, attól függ, milyen ügyes az a valaki. Csak annyit tudok mondani a fiataloknak, hogy úgy kezdjenek hozzá, hogy aztán végig viszik eztet! Nem, hogy egy év múlva, á..., abból táncos nem lesz. A táncot szeretni kell, a zenét szeretni kell. Az az embernek a véribe van, a zene meg a tánc. Akarat kell, nagy akarat, hogy legyen, az végképp maradjon meg bennük! Ez volt nekem az életemben mindenem; semmi más.” Busai Norbert

lantos iván L

holnapig

antos Iván 1992 és 2003 között készült felvételei hallhatók ezen a válogatáson. Életmûvének jelentõs metszetére derül ily módon fény, s ha végre hozzáférhetõvé válnak a Kolinda együttes (Franciaországban rögzített) lemezei is, lassacskán bezárul a kör. (Dolgozunk rajta, még egy kis türelem.) Az 1514 címû Kolinda-lemez megjelenése után Lantos Franciaországban maradt. Fújta a dudáját, amerre csak hívták, ám folkos karrierjének hamarosan vége lett. A legenda szerint egy amszterdami fesztiválon mûbajusszal lépett fel, amit letéptek róla a koncerten – s ez a show-elem súlyos következményeket vont maga után. Lantos akkortájt, a nyolcvanas évek kezdetén hozta össze Transylvanian Káposzta nevû formációját, de kelta (Gabriel Yacoub) és gaboni (Pierre Akendegue) körökben is megfordult, továbbá táncszínházi csoportokkal kollaborált, házat épített és gyermekeket nevelt, míg a kilencvenes évekhez nem értünk. Az a korong, amit a Spondó (1, 8) együttessel készített ’92-ben, lényegében már mindent tudott Lantos világáról, melyben a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, s a reneszánsz a posztmodernnel párosul, de egyszersmind megelõlegezte Palestrina (11-13) és Bertalotti (4) szakrális mûveinek újraértelmezéseit is. Aztán ’95 nyarán egy „kísérleti” album erejéig újra összehozta a Kolindát (3, 7), számba venni, hogy mit kezdhetnek a Kolinda-hagyománynyal húsz év múltán. Arról pedig, hogy mi dolga akadt még a magyar népzenékkel, a Lantos Bandával (2, 9) rögzített anyaga árulkodik. A legújabb, a szóló zongorára írt (10), valamint a képmására gyúrt úttörõ darabok (5, 6) kiadatlanok még. Manapság könnyû és olcsó gesztus az úttörõdalokkal viccelõdni – Lantos nem ezt teszi. Az emlékeire való „rácsodálkozásokból” finomabb és messze árnyaltabb viszonylatok hallhatók ki, és ne kelljen mondanom: mögöttük van Lantos, tetõtõl talpig és korlátlanul. Fogadják szeretettel a szülõhazájában is! Marton László Távolodó — ETNOFON Records Hungary • ER-CD 068 • 2003 —

41

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

Advertisement