{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 22

CIGÁNYTÁNCOK A MAGYAR TÁNCTUDOMÁNYBAN

A

magyarországi tánctudomány – a néprajztudomány eredményeinek megfelelően – viszonylag korán magáévá tette azt a gondolatot, amely szerint nem vizsgálhatja úgy a magyarság tánckultúráját, hogy figyelmen kívül hagyja a Kárpát-medencében élő más népek tánchagyományait. Az e gondolatmenet szerint végzett gyűjtő-, kutató- és feldolgozó munka eredménye az a mára teljesen egyértelmű tétel, hogy a magyar nyelvterületen létező mozgáskultúra minden itt élő nép közös kincse, s része az európai tánckultúrának, akkor is, ha vannak különbözőségek, sajátosságok, önálló színek benne, sőt ettől szép és gazdag. A cigány tánckultúrára is korán felfigyeltek a kutatók, s a szakirodalomban jelentős helyet foglal el a különböző tánctípusok elemzése, összehasonlító vizsgálata. Martin György és Pesovár Ernő a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyűjtések kapcsán 1958-ban publikálta az alábbi tapasztalatokat: „A férfi szóló motívumkincse, szerkezeti felépítése tekintetében feltűnő egyezéseket mutat az eddig ismert, közép-erdélyi magyaroknál és románoknál egyaránt megtalálható, általában legényes, pontozó, fecioreasca, nevet viselő tánctípussal. A cigánytánc és az erdélyi legényes tempója, zenei kísérettípusa, s ezzel összefüggően a mozgások nyolcados alapritmusa, s motívumkincse megegyezik...” Andrásfalvy Bertalan 1963-as publikációjában a cigány botolók elemzése mellett, azok európai párhuzamainak feltárásával is foglalkozott. Többek között albán kardtánccal hasonlította össze a cigány botolót, párhuzamot vont formai és funkcionális szempontból, s egyezéseket talált a nő küzdelembe való beavatkozása, s a szerelmi funkcióban megjelenő szerepe tekintetében is. Természetesen ennél sokkal korábban fordult a figyelem a cigánytáncok felé. Az első cigánytáncra vonatkozó adatot Medgyes Lajosnak tulajdonítjuk, akinek a Vasárnapi Újságban 1856-ban az

22

erdélyi sátoros cigányokról szóló írásában az alábbiakat olvashatjuk: „...Fütyülésben azonban páratlanok, s lábbelijüket lehányják, és ezt rendre a mint hevülni kezdenek a tánczban a kalapon kezdve. S így rúgják mezítláb s könnyű szerben a gyepen...” Valóban ez az első cigánytáncra vonatkozó említés, de az is érdekes, hogy 1793-ban Mátyus István már használja a cigánytánc kifejezést, a magyarok által járt ugrós tánc megjelölésére. Ezek mellett a XIX. században számos leírás tanúskodik, a többnyire sajátosan cigány „rókatánc” meglétéről, amelyről – bár a táncfilmezés időszakában készült néhány felvétel – a tánctudomány egy kissé talán megfeledkezett. Sokkal inkább feldolgozott, ismert tánctípus a botoló. Ez köszönhető annak is, hogy a cigányság körében olyan formája maradt meg a fegyvertáncoknak, amely a magyarság tánckultúrájában a XVII-XVIII. században még hasonlóan élhetett, a XX. századra viszont kikopott, átalakult, illetve a cigánybotolótól eltérő irányban fejlődött. Már az első táncfilmek felvétele idején – 1932-ben – rögzítették Porcsalmán Ötvös István botoló táncát, amelyről Luby Margit a következőképp írt: „...A mozdulat dinamikáját a zene adta meg. Néha az volt a benyomásom, hogy a férfi üldözi a nőt, de változott a tánc menete, és a nő csalogatta maga után a férfit. Ötvös István kezében boszorkányos gyorsasággal pörgött a bot, hol a saját feje felett, hol a nő feje felett zúgott el az. Majd le is tette a földre, és a nő áttáncolt a bot felett. Néha meg nem a nő feje felett vágott és pörgött a bot, hanem kardvágásszerűen suhintott vele a nő egyik vagy másik oldalán...” E publikációban a formai elemzés mellett a rituális tánckezdés és befejezés jelentőségét is kiemelte a szerző. Ekkor még kutatóink – mivel több adat nem állt rendelkezésre – egy elveszett tánctípus utolsó töredékének tartották e botoló táncot, s közel 20 év kellett ahhoz, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei szisztematikus tánckutató munka felszínre hozzon számos, bottal, kapával, baltával, párban szólóban, küzdelemszerűen táncolt formát a Felső-Tiszavidékről. Ennek köszönhetjük azt, hogy Martin György A magyar tánctípusok és dialektusok című, a tánckutatásban mérföldkőnek tartott tanulmányában részletesen elemzi a cigány botolót, s kiemeli annak jelentőségét. S gondolnánk-e azt, hogy cigány botolót a Bodrogközben kéthárom éve még láthattunk – természetesen kopott és egyszerűsödött formában –, s talán a mai napig is él? E tánctípus mellett a páros cigánytánc is fontos része a Kárpát-medencei tánckultúrának, hiszen párhuzamait tánctörténeti kutatómunka tárta fel. E tánctípus vizsgálata is jelentősen hozzájárult az egyik legrégebbi párostánc forma, a küzdő karakterű páros meghatározásához, amely Pesovár Ernő nevéhez fűződik, aki a következőképp írt e témáról: „...az eszköz nélküli, de küzdő karakterű páros cigánytánc stílusjegyei alapján ugyancsak táncBotoló (vágás). történetünk régi rétegébe sorolható. ForTiszaadony (Bereg), mai sajátosságai alapján ugyanis a szóló és Rózsa Imre (67). páros cigánytánc egyaránt abba a stílusréBorbély Jolán, 1957. tegbe tartozik, amelynek történeti gyökeTf. 2751 MTA ZTI rei a körvonalazott hajdútánc periódusba

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

Advertisement