Page 20

LEMEZKIADÓ A PERIFÉRIÁN

Beszélgetés Böszörményi Gergellyel, a Periferic Records alapító-tulajdonosával (II. rész) – 1993-ban nyitottátok meg a Bartók Béla úton az ország első zenei szakáruházát, jelentős médiatámogatással... – Ezt főként az általunk szervezett ingyen koncerteknek köszönhetjük, amelyeken a klasszikus zenétől a dzsesszen és a rockon át a folkzenéig a legkülönfélébb műfajok képviselői muzsikáltak, s egy fillért sem kértek érte. A nyitásra Hidas Frigyes komponált négy fúvósra egy darabot, s egy másikat is vadászkürtre és hegedűre – Magyari Imre játszotta a kürtszólamot. Akusztikus koncerteket is tartottunk, s Török Ádám vagy a P. Mobil is gyakran fellépett nálunk. A BBC és a Magyar Rádió riportot készített velünk, az utóbbi ráadásul a Szombat esti láz című műsora keretében két alkalommal két órás kihelyezett élő adást sugárzott tőlünk, amelyben beszélgetésekre is sor került a zenészekkel. A koncerteken az volt a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, hoztunk egy láda sört, meg egy üveg whiskyt, kísérőként a zenéhez. Ám valamelyik hatóság azt találta ki, hogy fizetnünk kell neki, mire én azt mondtam, hogy azt nem. Így vége szakadt a sorozatnak. Addigra azonban felfutott az üzlet, hiszen a rádióműsorok komoly visszhangot váltottak ki. – Aztán a lemezkiadásba is belefogtatok... – Ennek is megvan a története. 1992-ben, amikor még a Liliom utcai üzletünkben voltunk, rábeszélt az egyik, műszaki egyetemet végzett alkalmazottunk, hogy menjek el az After Crying koncertjére. A srác egyébként úgy került hozzánk, hogy hallgató korában az öccsére akarta testálni a szombatonkénti nagytakarítást, s mivel amúgy is szerette a rockot, ilyenkor nálunk bujkált. A diploma után pedig nem talált megfelelő munkát, így végül beállt hozzánk. Az Egyetemi Színpadon lezajlott koncert befejeztével el kellett telnie egy kis időnek, mire felocsúdtam a döbbenetemből, s fel tudtam állni a székemből. A magyarországi zenekarok közül nagy hatással volt rám a Syrius, az East, a Pantha Rei és a Kex, később pedig a Solaris. E zenék ismeretében nem is mertem gondolni arra, hogy létezik olyan hazai együttes, amelyik még ezt a szellemiséget is magasabb szintűre képes emelni, s továbbvinni. Amikor végre összeszedtem magam a bűvöletből, bementem hozzájuk az öltözőbe, és megkérdeztem, hogy van-e CD-jük. Mondták, hogy nincs, bár addigra már megjelent egy nagylemezük (Megalázottak és megszomorítottak...). No, akkor lesz, még pedig hamarosan – vágtam ki azonnal, miközben fogalmam sem volt, hogy ez miként valósul meg. Mégis nekifogtunk, s elkészítettük az Overground Music című lemezt – az én emlékezetem szerint gyorsan, az övéké szerint lassan. A CD 1993 végén jelent meg, majd következett a Föld és ég. A kiadást tehát azért indítottam el, mert valami nagyon megtetszett, s ezen a téren is úgy gondoltam, hogy ami jó, annak az

20

utókor számára is nyomának kell maradnia. Így aztán következett a harmadik CD, egy népzenei felvétel, az Irish Rovers együttes Bridges & Rivers című hanghordozója (CD és MC). E formációt Patrick McMullen (a Dr Feelgood egykori gitárosa), Varga Mónika, s az After Crying két tagja, Torma Ferenc és Pejtsik Péter hozta létre, aki ezen a korongon nem csellón, hanem hegedűn játszik, de úgy, hogy a hangszert a térdére állítva tartja. A kiadói ars poeticám is úgy szól, hogy csak olyan zenét jelentetek meg, ami tetszik nekem. – Vagyis magadnak adsz ki lemezeket, aminek „csupán” annyi hátulütője lehet, hogy mindegyik korongból csak egyetlen példány fogy el. S ez nemigen tesz rentábilissá egy üzleti vállalkozást... – Azért vélhetően nincs kificamodott ízlésem, hiszen a Periferic Records kiadványainak legnagyobb része szerencsére nagy népszerűségnek örvend az ilyen típusú zenék hívei körében. A kiadói életünk első két-három esztendeje még lassan telt el, mert akkor még az import állt a cég fókuszában. Pedig engem már a kezdetektől foglalkoztatott, hogy a más országokban élőknek vajon mennyire tetszenek ezek az albumok. 1995 óta azonban egyre jobban felerősödött bennem ez a kíváncsiság. Ekkor ugyanis újra összeállt a Solaris, s kiutaztam velük Los Angelesbe, a Progfestre, azaz a progresszív zene fesztiváljára. A rendezvényen a műfaj számos képviselőjével és jó néhány újságíróval találkoztam, s ekkor tapasztaltam meg, hogy milyen jó magyarnak lenni. Meglepetésemre hazánk progresszív zenekarait igen jól ismerték ebben a városban. A japán King Records ugyanis fantáziát látott abban, hogy a Hungarotontól megvásárolja négy kiadvány licenszét, s e felvételeket megjelentesse CD-n. Nevezetesen az East Hűség és Játékok, a Syrius Az ördög álarcosbálja, s a Solaris Marsbéli krónikák című lemezeit, melyeket a kiadó nagy példányszámban dobott piacra, s népszerűsítésüket fantasztikus promócióval támogatta. 1995-ben a tengerentúlon tehát már nemcsak az Omegát és az LGT-t ismerték, hanem a Korált, a Karthagót, a King Records által kiadott együtteseket, sőt, az After Cryingot is. A Progfest legnagyobb szupersztárja ráadásul a Solaris volt: a magyar együttest nem csupán az egyes számok után ünnepelték álló ovációval, hanem muzsikálás közben is felpattant a helyéről a közönség, s ordított és tapsolt. Normál körülmények között enynyire csak egy-egy zenei blokkot vagy hosszabb lélegzetű kompozíciót követően ragadtatják el magukat az emberek. A Solaris esetében ez felborult, szinte végig állva ünnepeltek. Örömmel tértem haza, hiszen nem is álmodtam volna, hogy magyar együttes ekkora sikert arathat, ugyanakkor a fesztiválon tapasztaltak az én kiadói elképzeléseim helyességét is igazolták. K. Tóth László

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

Advertisement