Page 18

Adatközlők?!

Már régóta összerezzenek e szó hallatán: adatközlő. Nem tudom, mire gondolhatott közben e szó kitalálója, az eredménye viszont ismert: egy eléggé bántó képzavart sikerült elültetnie nyelvünkben. Adatot, adatokat hallunk a pályaudvarokon, a napi vízállásjelentésnél, a személyi igazolványunkban is adatok szerepelnek, terhelő adatok merülhetnek fel némely vádlott esetében, egyéb mérési adatok is vannak ... ezeket közlik velünk, ha kíváncsiak vagyunk rá – esetleg ránk tartozik, – de azokat az embereket „leadatközlőzni”, akiknek annyi gyönyörű órát, annyi gyönyörű dallamot, mesét, éneket ... köszönhetünk? Tűrhetetlen még akkor is, ha ezt a jó szándék jegyében fogalmazták! Tudom, nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal. Nyilatkozatokban, beszélge-

18

tésekben gyakran el is hangzik kicsit zavartan, hogy sajnos nincs jobb szó meghatározni azokat, akikről beszélünk, mint az „adatközlő”. Hát ennyire azért ne legyünk kishitűek! Tisztelettel arra kérek minden olvasót, hogy változtassunk ezen, hiszen a különféle néprajzi területeken megőrzött kulturális örökség közös kincs. Sőt! Gyöngyszemei ezek az egyetemes kultúrának is. Nem hiszem, hogy különösebben kellene bizonygatni, hogy más ez, több ez, mint adat és közlője viszony. Részben ugyan érthető a hajdani szóalkotó nehéz helyzete, hiszen a magyar nyelv bármennyire is gazdag jelzőkben, sokszor találunk benne csikorgó fogaskerekeket. Addig, amíg egyértelműnek látszanak a jó-rossz, szép-csúnya, széles-keskeny, gyors-lassú stb. szavaink, tudjuk, hogy mindig valamihez viszonyítva használjuk ezeket. Akkor kezdünk elbizonytalanodni, amikor a könnyűzene párját próbáljuk megtalálni, hiszen nehézzene nincs (leszámítva egy-két kortársat). A nyelv a „másságot” komolyzeneként aposztrofálja, viszont komolytalan zene meg megint nincs. Egyre többen nagyvonalúak: csak jó vagy rossz lehet a zene, felesleges kategorizálni. Igen ám, de itt jön a mihez képest jó vagy rossz dilemmája. Egyszóval, nem tudunk mindent pontosan meghatározni, ám lehet, hogy ezért is szeretünk néha bele egy-egy területbe. Na de az „adatközlő” – drasztikus. 2003. november 24-én délután halt meg Bóné Sándor vajdaszentiványi muzsikus. Ez év augusztusában az abaújszántói cimbalmos találkozón láttuk egymást utoljára. Amikor megérkezett, boldogan, örömmel öleltük meg egymást... – régóta volt ez így. Nekem Ő nem az „adatközlőt” jelentette, hanem sokkal inkább volt Kincshagyó, Értékőrző, Értékadó, Hagyományadó, Értékközlő, Kincstolmács, de talán egyszerűen Kincs-ér. Tisztelt Olvasó! Adatunk, azt hiszem, van bőven, mindenféle. Sajnos a Bóné Sanyi-féle Aranyemberek egyre kevesebben. Nekem Ő Kincshagyó marad, akkor is, ha az élete folyása elapadt, hiszen a muzsikája már örökké a fülünkben, s a lelkünkben él. Isten Veled, Kincshagyó. Hollókői Lajos

20 éves az „Almássy Tér” Budapest egyik legnagyobb művelődési háza, a főváros szívében elhelyezkedő Almássy Téri Szabadidőközpont két évtizede nyitotta meg kapuit. A ház a VI. ötéves terv egyik legnagyobb beruházása volt, építését 1976. július 1én hagyták jóvá. Az építés úgynevezett zsaluemeléses módszerrel történt, ennek lényege, hogy a tartópillérek megépítése után nem alulról fölfelé, hanem felülről lefelé haladtak. Amikor az alapozás megkezdődött, még úttörőházról volt szó – egészen 1982 közepéig, amikor egy évvel az átadás előtt a kerületi tanács úgy döntött, hogy szabadidőközpont lesz az Almássy téren. Az átadás után megkezdődtek az 1983as Ki-Mit-Tud? televíziós selejtezői és döntői. Ez olyan sikeresnek bizonyult, hogy a tévé elnöksége a műsor történetében először adott nívódíjat a rendezvényt fogadó intézménynek. Itt működött Budapest egyik legnagyobb gyerekjátszóháza a Kölyökvár, innen indult a Téka táncház, és itt tartotta első lemezbemutató koncertjét az Első Emelet is. A mentálhigiénés tevékenységnek otthont adó Menta Teaház – amely inkább volt közéleti, szociológiai, politikai (burkoltan ellenzéki) jellegű műhely, mint bármi más – 1988-ig tartó működése során nagy hatást gyakorolt az intézmény életére. Az 1987-es év rendkívül mozgalmasan telt, főleg a rock szempontjából. Ekkor indult a Club 2000, amely fenekestül felforgatta a Házat, és itt alapította meg klubját a Bonanza Banzay is. 1988-ban az év botránya lett, amikor egy tíztagú holland társaság anyaszült meztelenül adta elő hangköltészeti remekművét. A 90-es évek elején indult a Táncházi Kamara rendezésében a Szezonnyitó Táncházi Mulatság. 1993-tól erőteljes blues-vonulat jelent meg, másodvonalbeli zenekarok kaptak bemutatkozási lehetőséget. 1996-tól jelentősen megnövekedett a civil szervezetek tevékenysége. A kerületi közművelődés kibővült az Erzsébetvárosi Kulturális Napok sorozattal, ami 25 napon keresztül 40-50 kerületi eseményt fogott át. Ez a ház az elmúlt években egyedülállóan sok újdonsággal rukkolt elő, s ezek közül később nem egyből „trend” lett. Az Almássy Téri Szabadidőközpont dolgozói köszönetet mondanak mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy az elmúlt húsz évben a főváros egyik legnépszerűbb kulturális központjává alakulhattunk.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

folkMAGazin 2003/4  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Emlékező karácsony – 2002; Szederkényi Éva – Novákné Kovács Ágnes: Barangolás az elveszett édenben; Abkarovits En...

Advertisement