Page 5

Egy keserédes gyűjtő-körút története

N

éhány éve már azt hittem, hogy én már mindenről lemaradtam. 1978-ban születtem, amikor már számos banda húzta a magyar népzenét évek óta. Amikorra már igen jelentős gyűjtéseken voltak túl olyan fiatalemberek, akiket én ma csak azoknak a régi táncházas „nagyöregeknek” ismerek. Volt az már az 1990-es évek derekán is, amikor azt mondtam: „Ez nem mehet így tovább, én is gyűjteni akarok!” Nem csak magyarországi tanfolyamokon, táborokban akartam nézegetni azokat az idős embereket, akiket felvételeken hallgattam, hanem igazán meg akartam őket ismerni. Az egyik volt közülük Kodoba Márton, magyarpalatkai prímás. Egy biztos kezű, fantáziadús muzsikus, aki ez év augusztusában végleg itt hagyott bennünket... Pedig 2003 nyarán végre teljesült az álmom, sikerült összehoznom egy többhelyszínes erdélyi gyűjtést mikrobusszal, nyolc fővel. Megjártunk egy szászcsávási lagzit, ellátogattunk Nyárádmagyarósra Bíró Sanyi bácsihoz, készítettünk felvételt Csiszár Aladáréknál és Kolozson Sztojka Györgynél, de én ragaszkodtam hozzá, hogy legalább egy napra ugorjunk el Válaszútra! Tudtam, hogy tábor van és ha tábor van, akkor ott vannak a palatkaiak. Persze iszogattunk és muzsikáltunk mi már együtt Magyarországon, de én kíváncsi voltam, milyenek ők a valóságban. Az egyik este már jóval sötétedés után érkeztünk meg Kallós Zoli bácsi portájára, s amikor a román biztonsági őrök beengedtek bennünket, éreztem, jó helyen vagyunk. Csomó ismerős, jó hangulat és több adatközlő zenész is fogadott bennünket, későn érkezőket. Mint vérbeli táncházas, elmerültem a vidám tömegben. Nem hajszoltam az élményeket, csak vártam, hogy jöjjenek szembe. Úgy gondoltam,

az igazi mulatás, éneklés úgyis akkor kezdődik, ha a tömeg belefárad a táncolásba. Hallgattam a palatkaiakat, üdvözöltük egymást, de úgy éreztem, amiért jöttem, még várat magára. Vonótechnikára, néhány elejtett szóra, magukra a zenészekre voltam kíváncsi. Aztán jól elrepült az idő, mert vagy éjjel 2 óra is lehetett, amikor az udvaron sörözgetve néhány rémült embert láttam futni a kijárat felé. Azonnal utánuk eredtem, azt hittem, talán valamelyik kocsit törhették fel. A bejáratnál lévő kis zuhanyzó épületéhez érve azonban megtorpantam. A félhomályban öten-hatan körülálltak valakit és élesztgetni próbálták. Először csak egy összehorzsolt felsőtestű, több sebből vérző alakot láttam, nem tudtam kivenni, ki az. A tömeg egyre csak nőtt körülöttünk, mire valaki elkiáltotta magát: „Vizet!”. Kinek milyen üveg akadt éppen a kezébe, vizet hoztunk gyorsan. Csak ekkor, közelebb lépve láttam, hogy az ember, aki a betonon fekszik, Kodoba Márton. A kis zuhanyzó feletti szobájukból levezető lépcsők alatt feküdt a betonon, eszméletlenül. Megrázó látvány volt, ahogy leszedték róla a véres inget és igyekeztek tisztára mosni összezúzott arcát, mellkasát és vállát. A legszörnyűbb az volt, hogy szegény semmit sem tudott az egészről. Rövid idő alatt, ami akkor hosszú perceknek tűnt, előállt valaki autóval, mivel teljesen reménytelennek bizonyult, hogy a kolozsvári mentők még időben odaérjenek. Betették a kocsiba a kába testet és elviharzottak Kolozsvár felé. Ekkor láttam utoljára Marci bácsit. A kolozsvári kórházban még néhány napig eszméletlenül feküdt, s aztán érkezett a hír, hogy a kómából már nem ébredt fel. Elveszítettünk egy pótolhatatlan embert, akinél szebben már senki nem fogja nekünk megmutatni azt a kemény palatkai zenét! Maruzsenszki Endre

Kodoba Márton temetése (fotó: Hégli Dusán)

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/3  

A TARTALOMBÓL: Csáfordi Magdolna: Kodoba Márton (1941–2003); Soós János: Mezőségi csillaghullás; Hauptmann Tamás: Brodway, végállomás; Haupt...

folkMAGazin 2003/3  

A TARTALOMBÓL: Csáfordi Magdolna: Kodoba Márton (1941–2003); Soós János: Mezőségi csillaghullás; Hauptmann Tamás: Brodway, végállomás; Haupt...

Advertisement