Page 36

dezésével olyan sok időt töltött, az meggyőződhetett ennek bizonyítékairól. Emellett Martinnak állandó gondja volt a néptáncok elemzési és rendszerezési elveinek tökéletesítésére. Az általa kifejtett motívumelmélet és a szerkezeti elemzés elveinek részletes kidolgozása messze földön híressé tette a magyar iskolát, melynek meghatározó egyénisége volt. Utoljára 1983 őszén találkoztunk, otthon látogattam meg lakásán, a Tanács körút 20-ban. A szobájában dolgozott, s bár még korán reggel volt, nagy halom cigarettavég és több kávé maradványa vette őt körül. Fázósan összehúzódzkodott a székén, lábait összefonva, ahogy mindig. A Marosmenti szerbekről írt dolgozatom vittem bírálatra, s a finnugor népek tánckutatásáról tervezett írásom vázlatát beszéltem meg vele. Ő a híres kalotaszegi táncos barátjáról, Mátyás Istvánról tervezett monográfiáján dolgozott, s a táncanyag-közlés minél takarékosabb módját latolgatta. Azt tervezgettük, ha Marija Zsornickaja, a moszkvai kolléganő Budapestre érkezik, én is feljövök Szegedről, hogy segítsek a vele való beszélgetésben. Azt is megemlítette, hogy milyen gondot okoz számára a színpadi néptáncmozgalom állandó újdonságra való törekvése. Mint a magyar néptánchagyomány jövőjéért aggódó, társadalmi elkötelezettségű tudós, örült a táncaink iránti hazai és nemzetközi érdeklődésnek. De az volt az elve, hogy ezt az érdeklődést csak a szakszerűen elemzett és a maga sokszínűségében feltárt táncanyaggal lehet hosszú távon fönntartani. Az értékelés nélkül „szétszórt”, „kiárusított” archivális anyagok csak gyorsan múló divatot gerjesztenének, s mielőtt a táncismeret elmélyülhetne, az új és új divatot majmolók már más divatkirály imádatába kezdenének. A beszélgetésünk folytatódott a lépcsőházban, az utcán és még az Engels tér sarkán is, miközben száz és száz anekdotát mesélt gyűjtőútjairól, néptáncos és népzenekutató elődökről. Más témák, más helyszínek és időpontok behelyettesítésével még sokan tudnának hasonló módon visszaemlékezni Martin Györgyre az én korosztályomból, s az idősebb és fiatalabb kollégák közül. A sírjánál 2002-ben 70 néptánckutató szerte a világból vallotta őt szellemi társának, és fejezte ki tiszteletét a születésének és halálának jubileumán. Bizonyság ez arra, hogy Martin nemcsak egy szűk köré, de több korosztályé; s nem csak egy mozgalomé, egy tudományágé, hanem az egész magyar kultúráé. Felföldi László

36

Martin Györgyről 1979 nyarán az akkori Népművelési Intézet táncház- és táncegyüttes vezetők részére szervezett egy nyári továbbképző tábort Nyíregyházán, ahová Szabolcs-Szatmár megyei néptáncosok is jelentkezhettek. A kurzust szakmai és egyéb szempontok alapján igen alaposan megszervezték. A gyakorlati tánctanár, Tímár Sándor igyekezett ízelítőt adni a FelsőTisza-vidék gazdag táncfolklórjából, de rajta kívül Pesovár Ferenc és Botos József tanította a tyukodi táncokat. A résztvevők bemutató gyűjtésen vehettek részt Nyírvasváriban és Geszteréden, valamint behozták Nyíregyházára a bundásbokri táncosokat és a beregi Horpácsik János pásztort. Az elméleti előadásokat többek közt Martin György, Halmos István, Pesovár Ernő és Pesovár Ferenc, Erdész Sándor, Maácz László, Csoóri Sándor és Vitányi Iván tartották. Mint 16 éves középiskolai diák, jómagam is részt vettem a táboron, ahol életre szóló élményékben volt részem. Martin György – akinek írásaival korábban már találkoztam – nagyon szívesen válaszolt minden kérdésemre, s közvetlensége, tárgyi felkészültsége, emberi tulajdonságai hatására már akkor elhatároztam, hogy a néprajzon belül a néptánccal akarok foglalkozni életem későbbi szakaszában. A rákövetkező nyáron hasonló jellegű tanfolyamot tartottak Komlón, ahol Martin György táncos képességeit is megismerhettem a decsi verbunk tanítása közben. Máig is emlékszem a hazautazása előtti éjszakai beszélgetésre, mikor is hajnalig szorongatott kezében egy ébresztőórát, amire aznap már volt szüksége. Miután felvételt nyertem a budapesti ELTE BTK néprajz szakára, viszonylag rendszeres vendége voltam a Zenetudományi Intézet Néptánc Osztályának, amelynek munkatársai igyekeztek bevezetni a táncfolklorisztika rejtelmeibe. Martin György rögtön beíratott Lányi Guszti bácsi táncjelírás oktató tanfolyamára, hogy a kutatáshoz elengedhetetlen kinetográfiai ismereteimet elmélyíthessem. A Zsuráfszki Zoltánból, Németh Ildikóból, Farkas Zoltánból, Végső Miklósból és Csatai Lászlóból álló kis csoportunk a lejegyzési órán tanúsított zsibongása miatt kapta a tréfás „óvoda” nevet. Martin a táncjelírás mellett a gyakorlati táncolásra is biztatott, „mert mégis csak jobb, ha a kutató izomérzetében is megvan az a tánc, amiről beszél”. Így töltöttem egy rövid időszakot a Bartók Táncegyüttesnél. Második szemeszterem alatt az a szerencse ért, hogy Martin György interpretálásában egy féléves speciális kollégiumot hallgathattam a magyar néptáncokról. A többi egyetemi előadáshoz képest, ahol a tanár megtartja a maga kilencven perces előadását, és mindenki megy a dolga után, ez az óra teljesen más szellemű volt. A kollégiumra csak minden

második évben került sor, így a folklór tanszék vezetője, Voigt Vilmos az akkori harmadévesek számára kötelezővé tette. Az előadás minden kedden este hattól fél nyolcig lett meghirdetve. Most is magam előtt látom a néptánc iránt nem különösebben érdeklődő hallgatók arcát, amikor az első előadáson háromnegyed nyolckor Martin megkérdezte, „ne tartsunk egy kis szünetet?” Szünet után már csak a megszállottak maradtak az egyetem kilenc órai bezárásáig. A beszélgetésbe átment előadás még itt sem ért véget, hanem a belváros különböző vendéglátóipari egységeiben folytatódott, amíg a resztvevőknek haza nem kellett indulniuk. Egyedülálló, ráérő egyetemistaként rendszerint jómagam maradtam utolsónak Martin Györggyel. Felesége és bizonyos mértékig munkatársa, Borbély Joli néni nem kis bosszúságára néha éjszakába nyúlóan kísérgettük egymást az Astoria és a Deák tér között. Ilyenkor főleg a néptánckutatásról beszélgettünk, de néha a mozgalom kérdése is felmerült. Ha nagyon kilátástannak ítéltük a jövőt, akkor Molnár István egyik kedves Babits idézetével váltunk el: „Minden lemondás egy halál.” Martin György számos kiváló tulajdonsága közül emberismerete, kapcsolatteremtési készsége ragadott meg elsőnek. Proxemikai térérzékemet először egy kicsit zavarta beszélgetés közbeni közelsége, de később rájöttem, hogy ezzel is emberi viszonyunk közvetlenségét akarta kihangsúlyozni. Képes volt bárhol, bármikor, bárkivel igen rövid alatt jó viszonyba kerülni. Erre a képességre a táncgyűjtések során tett szert, ahol is rövid idő alatt kellett a szégyenlős embereket és asszonyokat táncra bírnia. Egy mátészalkai cigánytáboron tartott előadást. Néhányan kimentünk elé az állomásra, s találkozásunk után egy kis türelmet kért, hogy utastársaival, akikkel időközben összebarátkozott, egy kis áldomást igyanak a „restiben”. A vonatút alatt hamar kiderült, hogy útitársainak melyik rokonától, hol és mit gyűjtött. Martin György egyik tudományos beszámolójában megemlítette a néptánckutatás utánpótlásképzésének hiányát. Úgy érezte, hogy „a tapasztalatok átadására pedig csak évekig tartó, fiatalokkal közös feldolgozó munka során nyílhat lehetőség.” Az egyetemi féléves speciális kollégiumok nem tudták betölteni ezt a szerepet, a Népművelési Intézet keretén belül szervezett néptáncoktatói tanfolyamoknak pedig nem ez volt a fő céljuk. Ezért egyetlen egy érdeklődő fiatalt sem utasított vissza. Amikor megemlítettem neki, hogy a legényes a kedvenc tánctípusom, rögtön egy legényes „kutatóteamben” kezdett el gondolkodni, hogy milyen jó lenne az erdélyi férfitáncokat rendszerezni, közreadni és feldolgozni. Sajnos, ezt már nem érhette meg. Karácsony Zoltán

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/3  

A TARTALOMBÓL: Csáfordi Magdolna: Kodoba Márton (1941–2003); Soós János: Mezőségi csillaghullás; Hauptmann Tamás: Brodway, végállomás; Haupt...

folkMAGazin 2003/3  

A TARTALOMBÓL: Csáfordi Magdolna: Kodoba Márton (1941–2003); Soós János: Mezőségi csillaghullás; Hauptmann Tamás: Brodway, végállomás; Haupt...

Advertisement