Page 46

Húsz éves a NESZ 2003. február elsején tartotta jubileumi közgyűlését a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Fővárosi Művelődési Házban. Az előtérben az ország minden tájáról érkező tárgyalkotó népművészek saját készítésű ételekkel vendégelték meg egymást. A galérián a tagegyesületek tevékenységét bemutató gazdag fotó- és tárgykiállítást Borbély Jolán nyitotta meg. A Martin György Néptáncszövetség és a Táncház Egyesület pedig zenével-tánccal köszöntette a születésnaposokat. A népművészet Magyarországon a XX. század hatvanas éveiben Ezekben az években az egyre népszerűbbé váló néptánc- és kórusmozgalom mellé fokozatosan felzárkózott a tárgyi népművészet is. Kezdetben a hímzés lett a legnépszerűbb, s az addig egyénileg végzett hímző tevékenységet felváltotta a szakköri forma, ahol felkészült szakember segítette a néprajzilag hiteles és jó ízléssel kivitelezett hímző kultúra terjedését. A szakkörvezetők tanfolyamokon történő felkészítését a megyei módszertani központok szervezték, s a vizsgáztatást a Népművelési Intézet látta el. Különösen nagy számban képezték ki a szakkörvezetőket Borsod, Békés, Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú-Bihar, Baranya és Tolna megyékben. A faragó, a szövő és a kosárfonó szakkörök mintegy tíz éves késéssel szerveződtek meg; a faragók például Debrecenben, Miskolcon, Győrben és Szombathelyen. Népművészeti közösségi házak jöttek létre Velemben, Gébárton, Magyarlukafán, Ócsán, Jakabszálláson, Tiszavárkonyban és Debrecenben. A szakmai közösségek szaporodása mellett jellemző maradt az egyéni alkotótevékenység is. A még leginkább az autentikus hagyományokat képviselő és a magas színvonalat elért alkotókat a kormány 1953-tól évente augusztus 20., az alkotmány ünnepe alkalmából „A Népművészet Mestere” kitüntetésben részesítette. Idős Kapoli Antal faragó és Kántor Sándor fazekas pedig Kossuth-díjat kapott. Ebben az időszakban a mennyiségi fejlődés mellett az árutermelés dísztárggyá, vitrin-tárggyá silányította, pl. a használati tárgyakat. Tömegesen jelentek meg a funkciójukat vesztett használati tárgyak; sulykolók, mángorlók, csanakok és ezek a tárgyak a vitrin mellett az előszobát és a konyhát díszítették. A faragó például százasával kapta az előre gyártott dobozokat, nem vehetett részt az anyag megválasztásában, a szerkezet alakításában, csupán az lett a dolga, hogy hagyományos motívumokkal – például makkal és tölgyfalevéllel – díszítse a szabadon hagyott felületeket, s így a díszítés vált a faragó kizárólagos feladatává, ezáltal azt sugallva, mintha a motívum lenne a hagyomány és a művészet kizárólagos hordozója. Új törekvések a 70-es évek tárgyalkotó népművészetében A szemléleti változás, a fordulat a hetvenes évek elején következett be, s feltételezhetően ebben közrejátszottak a nyugat-európai diákmozgalmak, a népzene és a beat terjedésének a hatása is. Magyarországon például ebben az időszakban kezdetét vette a táncház, s ez fokozatosan mozgalommá terebélyesedett. 1973-ban megalakult a Fiatalok Népművészeti Stúdiója (FNS), amely tömörítette a hagyományokon alapuló tárgyi és szellemi kultúra megnyitására vállalkozó fiatalokat, az új szemlélettel azonosulni képes, segítőkész szakembereket. „A stúdióba tömörülő fiatalok egyik nagy célja: újra élővé tenni a népművészetet, olyan tárgyakat készíteni, amelyek hétköznapjaink

46

részévé válnak, amelyre szükségünk van, amelyeket használunk. Dísztárgyak helyett használati eszközöket szeretnénk készíteni. Legfőbb törekvésünk a funkcionalitás, s az azt erősítő esztétikum.” – nyilatkozta a stúdió megalakulása előtti időszakban Zelnik József. A táncházak mellett egyre-másra alakultak a népzenekarok is. A tárgyi népművészettel foglalkozó fiataloknak előbb Fadd-Dombori, majd 1974-től Tokaj lett a nyári alkotó műhelye. Ezeken a helyeken kristályosodott ki az a gondolkozás, amely a tárgyi népművészet új korszakának az egyik kezdőpontjává, erjesztővé vált. A KISZ és az FNS kezdeményezésére a Művelődési Minisztérium megalapította, és azóta is évente az alkotmány ünnepe alkalmából kiosztja a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést. Ezekben az években az idősebb nemzedékek körében is megfogalmazódott az igény a tárgyi népművészet megújítására és az elért eredmények nyilvános bemutatására. Az 1973-as év ebből a szempontból is fordulatot hozott. 1973-ban került első alkalommal kiírásra az Országos Népművészeti Pályázat, a kiállítás megrendezése Nyíregyházán. 1992-től került át az országos népművészeti pályázat kiállítása „Élő népművészet” címmel a budapesti Néprajzi Múzeumba. 2000-ben immár 13. alkalommal mutatták be. S végül is a fiatal és az idősebb nemzedékek szakmai és társadalmi képviseletét az FNS-től 1982-ben létrehozott Népművészeti Egyesület vette át. Első elnöke Péterfy László képzőművész lett. A Népművészeti Egyesület civil szervezetként, rendszeres állami támogatás nélkül, megválasztott társadalmi vezetőség irányításával működött. A rendszerváltást követően az egyéni tagságra épülő egyesületet 1994-től felváltotta a megyék, régiók, stúdiók, s egyebek terén az önálló jogi személyek összefogására épülő Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A NESZ elnöke 1992-től dr. Bánszky Pál művészettörténész lett. Már a Szövetség alapította meg a Király Zsiga-, az Aranykoszorú életmű-, az Év Mestere- és az Év Ifjú Mestere-díjakat. Milyen fontosabb alapelveket követ a NESZ munkája során? Azokat az alkotásokat támogatja, amelyek természetes anyagból készülnek. A hagyomány követése mellett a NESZ kész nyitni a mai életmódhoz, a korszerű igényhez igazodó iparművészet irányába is. (A természetes anyag mellőzésében azonban nem fogad el kompromisszumot.) A NESZ, illetve az Egyesülethez kapcsolódó alkotók munkálkodása két forrásból táplálkozik: - Az egyik, a több száz, illetve ezeréves tapasztalatokat hordozó kézművesség; fazekasok, kádárok, kovácsok, kékfestők, takácsok, stb. tehát a társadalmi munkamegosztásban egy-egy szakmára specializálódott alkotók által összegyűjtött ismeret. Ők az alkotóembernek azt a típusát képviselik, akik tervezők, kivitelezők, piackutatók és kereskedők, tehát alkotók és vállalkozók egy személyben. - A másik forrás a paraszti kultúra, a hagyományból alkotók rétege, akik anyagválasztás, szerkezeti megoldás, arányképzés és a legfőbb szemléleti alapállások tekintetében követik a paraszti kultúra hagyományát, de ezek az alkotók többsége ma már nem a hagyományos paraszti közösség tagjai. Egy részük nem eladás céljából, hanem maga és kedvese örömére készíti el a tárgyakat, s más része – s köztük legtöbben népi iparművészek – , akik tehetségük és az alkotásra fordított idő szempontjából a kézművesekhez hasonló teljesítményre képesek. Közös bennük, hogy e megújhodott népművészet szemléleti alapállása szerint munkáik szervesen kapcsolódnak a mindennapokhoz, és követik a hagyományt; de egyben új utakat is keresnek. Kötődnek a

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

Advertisement