Page 4

csíziót, látja át a gonosz birodalmát, konyít egy kicsikét a néptánchoz, és az nem más, mint Margittai Gábor. (Tényleg, miért nem ő szerkeszti az Antológiát?) Ezt az igen súlyos, és talán gúnyolódásnak beillő megállapításomat azért mertem leírni, mert hiszen az országos fesztiválok zsűrijei, a Néptáncantológia közönsége biztosan nem ért hozzá. A kritikus által megkérdőjelezett művek ugyanis vagy versenyfesztiválok díjnyertes művei voltak, vagy olyan darabok, amelyeket a hazai néptáncosok szakmai közönsége meglehetős tetszésnyilvánítással jutalmazott (taps, ováció, hangorkán, fütty). El tudom képzelni Margittai Gábort, amint a táncok végi tapsoknál sajnálkozva, szája sarkában felsőbbrendű, megvető mosollyal nézte a közönséget, akik nem tudták, hogy ezeket a számokat nem kellett volna megtapsolni. De hát szegények nyilvánvalóan ostobák, tudatlanok és hozzá nem értők. Talán ez az oka, ez a cél, amiért Margittai leírja a kíméletlen és rideg valóságot. Az Antológia feletti öröm ne tartson tovább, mint hétfő, és akkor jöhet a szent megvilágosodás, az igazság pillanata. Olyan ez, mint a szexuális felvilágosítás: az ember egy darabig bízik

a gólyában, de aztán amikor kiderül az igazság, mennyire szégyelljük, hogy egy percig is hittünk abban az ostoba mesében. Ugyanakkor a szekszárdi néptáncfesztivál zsűritagjai (például Zsuráfszki Zoltán, Demarcsek György) jobb, ha kivétel nélkül visszaadják a papírjaikat, hiszen olyan silány műveket jutalmaztak a verseny során, mint a Jászsági Népi Együttes nagyszámú statisztákkal megrendezett Madocsai táncai vagy a szintén ebbe a kategóriába tartozó, százhalombattaiak által bemutatott jenői táncok. És hát persze az említett művek koreográfusai (Szabó Szilárd és Katona Gábor), akik tényleg tipikusan a giccsről, a gagyiról elhíresült alkotók, mindig az olcsó megoldásokat, a felszíneskedést választották, ahelyett, hogy elmerültek volna a táncanyagban, hogy alapos ismereteket szerezzenek. Margittai azt írja: „Fel sem foghatom, miért kellett visszarángatni bennünket a távoli múltba...” Hogy milyen távoli múltra gondol, azt nem lehet tudni, ez itt egy kicsit sokat sejtető, ám zavaros megállapítás. Ha szemtelenkedni akarnék, akkor azt mondanám, hogy nyílván azért repültünk vissza a távoli múltba,

A tánc ünnepe Koreográfiák az Erkel Színházban – Tótéktól a tömegcsárdásig Ha az Antológia 2002 az éves számvetés reprezentatív alkalma, tallózás a legjobb színpadi néptánc-alkotásokból, hát korántsem dőlhetünk elégedetten hátra karosszékünkben, a pillanathoz Fausttal esdve szólva: oly szép vagy, ó, ne szállj tovább! Mulandó próbálkozások, izgalommentes revük és méltóságteljes táncünnepek váltogatták egymást szombat délelőtt az Erkel Színházban. Hullámzó színvonalon, unalomba pácolt alibikoreográfiákkal és néhány bensőséges darabbal, amelyek valódi színművészeti magaslatokra emelkedtek, vagy csupán mélységes, de nem szolgai hagyománytiszteletükkel és előadói becsületességükkel haladták meg az átlagot. A néptánc-antológiák hagyományos rákfenéje ugyanis ez: a fáradt (nem arany) középszer iránti csillapíthatatlan vonzalom, amitől az idei Antológia 2002 sem volt mentes. Sok-sok táncklisét és kevés – de annál nyomatékosabb – forradalmat láthattunk a színpadon. S az előadásmód két szélsőértéke most is ugyanaz volt, mert mindig mereven ugyanaz: az önmagukért táncolók rokonszenves derűjétől meg sem álltunk a nagy önbizalmú, bejáratottabb csoportok fásult rutinjáig. Úgy tetszik, előbbi inkább kisebb, peremvidékibb együtteseket jellemzett, amelyekből áradt a személyes elszántság és a közvetlenség eleganciája; amelyek nem a csinnadrattához, nem a hangos és vásári jelenléthez ragaszkodtak, hanem a táncok szellemiségéhez, logikájához, világképéhez. Ilyen volt a kecskemétiek Legényavatása (Szabó Zoltán–Illyés Zoltán), az izgalmas anyagot bemutató, bár kissé indiszponált pozsonyiak Tardoskeddi táncai (Lakatos Róbert– Nagy Myrtill–Konkoly László), és a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Parnói táncai (Kupec Mihály és Kupec Andrea), főként a lendületesen, gazdag terekben és igazán nőiesen előadott szlovák lánykörtánc. A rutin, az ötlettelenség, a kényelem meglehetősen nagy pusztítást végzett bizonyos együttesek soraiban. Fel nem foghatom, miért kellett visszarángatni bennünket a távoli múltba a Jászság Együttes nagyszámú statisztával megrendezett Madocsai táncaival, a Somogy Táncegyüttes Vasárnap című darabjával vagy a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes jenői táncaival. Színes, szélesvásznú koreográfiák, jelmezes mezei hadak mozgatása, lódobogás,

4

mert a közelmúltban nem táncolták a már említett táncokat. Sajnos, vannak olyan együttesek (Jászság, Forrás), ahol a tudatos utánpótlás nevelés, a jó szakember gárda, a megfelelő szakmai irányítás okán sokan táncolnak. Ám ez legalább annyira erény, mint a Kurázsi, az Ilosvai vagy a Szőttes együttesek esetében az, hogy néhány pár sem adja fel, ha nincsenek többen. A Forrásnak megalakulása óta köztudott sajátossága, hogy az együttesben sokan vannak, ezért a színpadon lévő népsűrűség egy picikét mindig több, mint a normális. Mi ezt vállaljuk, mert egy fránya iparvárosban (Nemzeti Sportvárosban) nem kis dolog közel négyszáz gyereket táncra csábítani a foci, a jazzbalett és a karate árnyékában. Statisztákat nem alkalmazunk, ugyanis a színpadon lévők közül táncolni nem csak az első sor tud, a harmadik sorban lévők – bármilyen meglepő – nem csak a tömeget növelik, hanem táncolnak is. (A Jászság esetében ugyanezt láttam.) Megfontolva azonban Margittai úr észrevételét, a jövőben verni fogjuk a gyerekeket, és akkor biztosan kevesebben lesznek. A cikk további részében vállveregetés és két kockacukor jár néhány együttesnek, koreográ-

csatazaj... Az egy négyzetméterre jutó, romának látszó néptáncosok számában az öt (5) csoport – Hajdú, Figurás, Nyírség, Szinvavölgyi és Válaszút Táncegyüttes – mutatványának sikerült beállítania a rekordot: a Cigány Táncokat a csizmás láb nélküli terektől való rettegés töltötte ki. Ám más, jóízű tanulságai is voltak az Antológia 2002-nek. Tolerancia, modernizációigény, intellektuális érettség, a múlt szeretetteljes ápolása. E szavakkal lehetne jellemezni az antológia kötelező gyakorlatai alól is kivilágló magyar néptánckultúrát. Tolerancia: kevés közép-európai színpadon fogadná akkora ováció a szomszédos vagy a velünk együtt élő „más” tánchagyományokat, mint szombaton az Erkel Színházban a szlovák táncokat; és csak a nagyon laikusok nincsenek azzal tisztában, hogy a magyar táncművészet mennyire rajong a hazai és környező cigányság népi mozgásművészetéért. Mert mindez érdek nélkül tetszik. Modern és filozófikus volt Bognár József Tóték tánca, illetve Csurák Ildikó Ők vagy mi című munkája, amelyekért különösen érdemes volt ellátogatni az Antológia 2002-re: Bognár Örkény-hommage-a a maga groteszk szatmári verbunkjával nem csupán az Örkény-mű pazar táncötletekkel, mély színészi játékkal előadott adaptációja volt, de megmutatta azt is, milyen lehetőségek szunnyadnak kihasználatlanul népi táncművészetünkben. Akárcsak a szelíd humorú, mégis nyers abszurditású marionettcsárdás, Csurák Ildikó munkája, illetve a tehetséges fiatal román koreográfus, Orza Călin Kalaposa a Nyírség Táncegyüttes előadásában. Lassan, makacskodva, zsémbesen formálódik azért az Antológia. Jó hely, jó alkalom az önbírálatra. Egyre több fiatal koreográfus száll ringbe, s bokszol közhelyek ellen. Bár tudom, némely néptáncos körökben legkevesebb a hazát árulja, aki kritizálni bátorkodik a színpadi néptáncművészetet – egyre több együttesben ismerik föl: a modernizációt, az elmélyülést, az intellektuális munkát sikeresen sáncoló véd- és dacszövetségek nem föltétlenül szolgálják a magasabb érdekeket. Gazdagíthatnak, lelkesíthetnek professzionális rutinmunkák is. De most szombaton, mint minden évben, ott üldögélt a nézőtéren a néptáncok elitközönsége: a tágra nyílt szemű kisiskolások. Nekik már nem adhatunk akármit. Margittai Gábor (Magyar Nemzet, január 27.)

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

Advertisement