__MAIN_TEXT__

Page 32

Tisztelt Vendégeink! A meghívó szerint tisztem a kiállítás bemutatása. Úgy gondolom, hogy a kiállított tárgyak önmagukért beszélnek. Én inkább arról a szellemiségről szeretnék szólni Önöknek, ami a tárgyak mögött rejtőzködik. A hetvenes évek fiatalságának egy része a hagyományokhoz fordult, hogy környezetüket, tárgyaikat a saját képükre formálják. Más népekhez hasonlóan az ősi kultúrák újrafelfedezésében, újrafogalmazásában próbálták a saját nemzedéki és nemzeti identitásukat megfogalmazni. Ez világszerte divat volt, de míg a hippi mozgalom nyugaton a keleti, indiai kultúra és zene irányába mozdult el, nálunk a népművészet, a paraszti művészet felé fordult. Mi ennek az oka? Az, hogy olyan emberek álltak e mozgalom mellé, mint Csoóri Sándor, Csete György, Makovecz Imre, László Gyula, Nagy László, Ratkó József, Buda Ferenc és még sorolhatnám. Ez az időszak volt a táncházak, és a népművészeti alkotótáborok születésének kora. 1973-ban jött létre a Fiatalok Népművészeti Stúdiója. Mi, akik ehhez a stúdióhoz tartoztunk, másképp gondolkodtunk a népművészetről, mint a háziipari szövetkezetek, szuvenír boltok világa. A díszítmények, színek tobzódása helyett a formai letisztulást, a funkció díszítmény elé helyezését tartottuk fontosnak. Éppen ezért nyúltunk vissza a népművészet archaikusabb rétegeihez, letisztultabb formavilágához. Munkánkat olyan néprajzkutatók segítették, mint Lükő Gábor, Andrásfalvy Bertalan, Csilléry Klára, Kresz Mária, Fél Edit, Martin György. A világban ezt a folyamatot, a néprajzi kutatásokon alapuló, továbbélő népművészetet hívják magyar modellnek. A múzeumok tárgyainak felfedezése mellett a saját gyűjtőutak is fontosak voltak. Abban az időben jártuk rendszeresen Erdély eldugott falvait, mikor a hivatalos politika még azt is takargatta, hogy ott magyarok élnek. De eljutottak közülünk sokan Felvidékre, Kárpátaljára, Moldvába, Vidák István és Nagy Mari Közép-Ázsiáig mentek, hogy újra felfedezzék és itthon is népszerűsítsék a nemezkészítés fortélyait. Már ebben az időben elkezdődött a gyerekekkel való tudatos foglalatosság. Előbb természetes anyagokból való játékkészítéssel, játszóházak, gyerektáborok szervezésével, majd fajátszóterek építésével. Minden évben Tokajban táboroztunk. A tüzet érkezéskor meggyújtottuk, és mindig akadt valaki, aki rakta, nem hagyta tábor végéig kialudni. A tűz körüli beszélgetések, éneklések jelentik máig azt a közös élményt, amely ezt a generációt – melyet később Nomád nemzedéknek neveztek el – máig összetartja. A népművészetet, mint magatartásformát is megéltük, mint tudatés értékformáló lehetőséget. Azt, hogy felelősséggel tartozunk környezetünk alakításáért, s azért, hogy a körülöttünk lévő emberek hogy érzik közöttünk magukat. Van-e közösség, ahol jól, és teljes embernek érezhetjük magunkat? A hetvenes évek végére az FNS szervezetileg felbomlott, de nem halt meg, hanem ki-ki kialakította szerte az országban saját közösségét, megnyilvánulási formáit. Ekkor jöttek létre szintén közös munkával a velemi, gébárti, magyarlukafai, ócsai, debreceni alkotóházak, a Szórakaténusz Játékmúzeum, szerveződött a Téka tábor, a Kresz Mária Alapítvány, és még lehetne folytatni a sort. Az alkotás mellett a tanítás felvállalása lett sokak életcélja, hiszen sokat hallottuk Péterfy Lászlótól

32

a következő nomád mondást: Ha egy évre akarsz megtelepedni valahol, vess búzát; ha tíz évre szándékozol maradni, ültess gyümölcsfát; de ha egy életben gondolkodsz, nevelj gyermeket. Saját gyermekeinken túl felnevelődött több új generáció. Már a tanítványaink tanítványai is tanítanak, melyet itt, e kiállításon, a játszóházi sarokban, s jó néhány fazekasmunkán lehet látni. Nagy László gyönyörű versében kérdezte: Ki viszi át a szerelmet a túlpartra? A Nomád nemzedéknek ez sikerült. A kilencvenes évek elején számtalan kézműves iskola indult az országban. Ma már fazekasságot, szövést, bőrözést, kosárfonást, faművességet iskolában is lehet tanulni, bizonyítványt is lehet róla szerezni. S ez buktatóival együtt óriási dolog. A legjobban működő iskolákban a tanárok e generáció tagjai, akikre máig jellemző, hogy a szakmai ismeretek mellett fontosnak tartják annak a szellemiségnek átadását, melyet annak idején fiatalon szívtak magukba. A Kresz Mária Alapítványt – Fazekasközpontot Csupor István néprajzkutató és felesége, Angyal Zsuzsa fazekas hozták létre azért, hogy Kresz Mária szellemi hagyatéka által vezérelve a magyar nyelvterület fazekaskultúráját megismertessék, népszerűsítsék. Nem csak szakképzést, fazekasoktatást, hanem mesterkurzusok szervezését, oktatói képzést is végeznek. Fazekas konferenciákat, versenyeket szerveznek, elméleti munkásságuk is jelentős. Elkészült a Fazekasiskola videón és könyv formájában, a Planétás Kiadó Jelenlévő Múlt sorozatában, amelyet ma már tankönyvként forgatnak szerte az országban. A Hagyományok Házában, illetve annak jogelődjében kilenc éve kezdtük el a „Népi játék és kismesterségek oktatója” képzést. Ennek első szakasza, a népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyam olyan népszerű, hogy néhány esztendeje a Fazekasközpont is évente több csoport indítását vállalja.

folkMAGazin

Nagyon fontos ez a képzési forma, hiszen pedagógusokat, szülőket, érdeklődőket olyan ismeretekkel vértezi fel, amilyeneket a közoktatásban nem tanítanak: miképpen lehet a gyermeket megtanítani a játékon keresztül a természet, a természetes anyagok, a hagyomány tiszteletére, szeretetére. Miért fontos ez? Hisz’ az a gyerek, aki tudja, hogy jó játékot, szép tárgyat lehet készíteni például fűből, fából, virágból, sásból, gyékényből, aki tudja, hogy néhány növény gyógyításra, fűszerezésre, festésre alkalmas, az kevésbé pusztítja környezetét, sőt vigyáz rá. Az a gyerek, aki részesül az alkotás örömében, rájön arra, hogy örömét és bánatát kifejezheti egy tárgy elkészítésében, érzelmileg gazdagodik. És az a gyerek, aki tudja, hogy hol vannak gyökerei, felnőttként biztosabban áll a rázúduló manipulált világban. S végezetül még egy gondolatot engedjenek meg arról, hogy vajon mi tartott meg bennünket, a Nomád nemzedéket ezen a szép, de sokszor nehéz úton ilyen hosszú ideig? Akkor, amikor különféle alkotóházainkat fizikai valóságában is felépítettük, közös munkával berendeztük, nem csak ezeket a konkrét házakat hoztuk létre, hanem bennünk, a lelkünkben is felépültek ezek a házak. Illyés Gyula „Vár a vízen” c. versrészletével – melyet bár a velemi faragók a velemi kapura véstek – lehet ezt legszebben, örökérvényűen elmondani: „Álmodtam én egy kapuról, melyen mint csodafürdőn, aki áthalad, jött bárhonnan, szívvel ide – szakad s nem élhet valóban, csak e helyen...” Köszönöm figyelmüket, és kérem, nézzék szeretettel kiállításunkat! Beszprémy Katalin Elhangzott március 4-én a zsámbéki Művelődési Házban, a Kresz Mária Alapítvány – Fazekasközpont kézműveseinek és tanítványainak munkáit bemutató kiállítás megnyitóján. Megtekinthető: 2003. április 6-ig. (Fotók: Beszprémy Katalin)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

Advertisement