Page 3

Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán

A TARTALOMBÓL: 6. Húsvét Andalúziában Gulyás Anna - Molnár Zoltán 11. Pesovár Ferenc emlékezete Lukács László 14. KilencKissFerenc (Narrációk a portréfilmből) 16. Timár Sándor és Suzuki Jin San Hollókői Lajos 21. Régi Jók Erdélyből Bodó-Bán János 24. Képzelt riport a XXII. századból Nagymarosy András 25. Húsz év Méta Abkarovits Endre 28. A szanyi „Szentes” Varga Ferenc Busai Norbert 30. Martin György: A botoló tánc zenéje Karácsony Zoltán 33. Játékok: titkok, csodák, örömök Szórakaténusz Játékmúzeum 34. Népzene a neten (Folkrádió) Deák Ferenc 36. Halmos Béla a Táncház Archívumról K. Tóth László 38. „Mátyáskám” – Utószó-féle Kóka Rozália 40. Fortuna ízrapszódia K. Tóth László 42. A népzenei felvételek terjesztéséről Németh István 44. „Múltunk, jelenünk, jövőnk” András Mihály 46. Húsz éves a NESZ Bánszky Pál 49. NYÁRI NÉPMŰVÉSZETI TÁBOROK 57. Budapest’s dance house... Sue Foy

N 

M

int minden évben, az Antológia időszakában idén is óriási várakozás ül a hazai amatőr táncos szakmán. Egészen az elmúlt évig a várakozás kizárólag a bemutatásra kerülő műsornak szólt. Tavaly azonban valami más is történt. Felbukkant egy újságíró, aki az egyik napilapban megjelent cikkével meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Pro és kontra cikkek jelentek meg, szakemberek, táncosok, folkloristák magyarázták a bizonyítványukat, mentették, ami menthető. Igen, Margittai Gábor cikkéről van szó, amely (még így egy év távlatából, újból elolvasva is) csak azt a kérdést teteti fel az emberrel, hogy de miért? A számos hozzászólás után abban bíztunk, hogy Margittai úr azokat olvasta, és talán mégiscsak mond valamit, hiszen több ezer néptáncos önérzetébe gázolt bele. Úgy gondoltuk, tán csak kapunk valami magyarázatot, valami kiegészítést, amiből arra lehetne következtetni, hogy miért ez az elemi rosszindulat, ez a mellizomból jövő sértődöttség. Hogy talán elmondja mi bántja, és miért utálja ennyire ezt az egészet. Mert ez azért messziről érződött, ez nem kritika volt, nem szakmai hozzászólás, ez tömény rosszindulat és keserűség elegyeként jelent meg az újság hasábjain. Tánckritikát ugyanis legutoljára Maácz László tudott írni. Igaz, hogy ő nem utálta a néptáncot (mondjuk azt, hogy a táncot), fanyar humorral fűszerezve írt minden táncos eseményről. Minden észrevétele alapos szakmai hozzáértésről, hihetetlen intelligenciáról tett tanúbizonyságot, és még csak véletlenül sem sértegetett öncélúan senkit sem szakmai önérzetében. Leheletfinoman tudott kritizálni, és bő kézzel mérte a dicséretet. No, mindegy, Margittai úr egész évben nem jelentkezett. Épp ezért az idei „antológiavárásunk” kettős volt: vártuk a műsort, na és vártuk, hogy lesz-e újabb cikk barátunk tollából. Január 27-én, hétfőn reggel vagy öten kerestek telefonon. Én balga, az elsőnél még azt hittem, hogy szép volt a Forrás Néptáncegyüttes jenői tánca. Aztán kiderült, hogy mindenki azért keresett, olvastam-e a reggeli újságot. Tehát van cikk – gondoltam magamban, és rövid idő múlva már olvastam is kedvenc publicistám legújabb „best of Margittaiját” A cikk végén úgy éreztem, feladom. Nem értem az írót. Nem tudom, mit akar. Mi a célja. Mit szeretne. Maácz esetében megkérdőjelezhetetlenül ott lebegett ügyszeretete. Valószínűleg azért kedvelték annyian. Maácz kritikai észrevételeit (az öncélú, sértegetősdi helyett) csak és kizárólag a szakmának szánta. Előfordult, hogy ugyanarról az eseményről két cikke is megjelent: az egyik a Táncművészetben. Ebben a cikkben természetesen vastagon fogó ceruzával írta meg gondolatait. Ugyanakkor az országos napilapban úgy alakította mondanivalóját, hogy aki soha életében néptáncot nem látott, elrohant

Címlap: Rostás Péter, Nyírvasvári – Martin György felvétele (1956.)

folkMAGazin

jegyet venni a következő bemutatóra. Egy alkalommal (mint ifjú és szemérmetlenül kíváncsi ember) megkérdeztem tőle, hogy mindez hogyan lehetséges. Azt mondta, hogy az életben is van, ami két ember magánügye, és nem tartozik a külvilágra. Más a feladata, ha a Táncművészetben ír, és más, ha a külvilág számára. A Táncművészetben szakmai együttgondolkodásról van szó. A külvilágot, a spontán érdeklődőt azonban nem szabad elriasztani. Nem az a feladata, hogy az írmagját is kiirtsa azoknak, akik esetleg érdeklődnének. Ellenkezőleg, olyan cikkeket kell írnia, amelyek felkeltik az érdeklődést, és a szakmai elemezgetés helyett a műfaj szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet. Minden előadóművészet szomjas a közönségre. Ezt mindenkor figyelembe kell venni, és aki ezt nem teszi meg, halálra ítéli a műfajt is. Nos, ebből kiindulva gondolkodtam el Margittai Gábor idei cikkén. Kerestem benne a műfaj szeretetét, az amatőr táncosok iránti tiszteletet. A világos szakmai logikát, az építkező kritikát, az ok-okozati összefüggést. A szakmai alázatot, a hozzáértést, a lojalitást, a cikk rövid, közép és hosszú távú hatását azokra az olvasókra, akik talán még el sem tudták dönteni, hogy az életben akár egyszer is betévedjenek egy néptáncműsorra. Kerestem benne a maáczi igazság elvét. Nos, ezeknek nyomát sem találtam. Mit találtam tehát? Egymás mellé téve a tavalyi meg az idei szösszenetet, a következő összefüggéseket, vagy receptet véltem benne felfedezni. A cikkek mindig barokkos körmondatokkal kezdődnek, némi idézet, frappáns felütés, amolyan in medias res. Nem kertel. Kimondja rögtön az első bekezdésben, hogy ez bizony még annál is sokkal kevesebb, rosszabb, unalmasabb. Néhány provokatív felvetés (tavaly a szőrős fejű női egyedek, akik maguk körül forognak, idén csak annyi, hogy mulandó próbálkozások, izgalommentes revük, unalomba pácolt alibi koreográfiák, ja, és hullámzó színvonal. Ami szerintem kifejezetten jó, hiszen ki szereti az egyfolytában nyugodt tengert vagy az állandóan háborgót. A vihar után jó egy kis csend, legalább fel lehet készülni a következő széllökésre. De az egyfolytában dübörgő tengertől legfeljebb csak hányni lehet, ám a tenger szépségét észrevenni képtelenség. A frappáns bekezdést mindig líraibb hangvételű szakasz követi, amely rávilágít arra, hogy milyen ötlettelenek, esendők, milyen szánni valók, milyen ostobák, tehetségtelenek, álságosak, közhelyesek, indiszponáltak, kényelmesek, idejét múltak, önkritika nélküliek, fásultan rutinosak, középszerűek, túlzott önbizalmúak is vagyunk. Mindezek persze kellő alapossággal és céltudatossággal elhelyezve a cikkben, ugyanakkor azt is világossá téve, hogy széles e hazában, illetve az Erkel Színházban egyetlen ember érti a MTA ZTI Néptánc Archívum fotótára

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

Advertisement