__MAIN_TEXT__

Page 28

T 

A szanyi „Szentes” Varga Ferenc Akinek halálhírét keltik, az bizton soká fog élni – tartja a mondás. Feri bácsival kapcsolatban felröppent az a szóbeszéd, hogy eltávozott közülünk. A téves híresztelést megcáfolva, a legnagyobb örömmel tudatom mindenkivel, hogy ez év február 27-én jó egészségben töltötte be 84. életévét. Varga Ferenc a mai Győr-Moson-Sopron megyében található Szany nagyközségben született az 1919. évben. A Kisalföld vidékének, szűkebben a Rábaköznek az egyik legfoglalkoztatottabb, legtöbbet emlegetett táncosa. A nemrég elhunyt Varga Józsi bácsi után ő lett az „utolsó rábaközi mohikán.” Feri bácsi a hagyományokat híven őrző Szentes Varga családba született. A megkülönböztető név históriáját a következőképpen magyarázta el: „Varga Mihály volt énnekem a dédnagypapám. Az ide gyütt vőnek. Szentes Borbála – vannak itt Szentesek, többen, több család is – itt egy özvegyasszonynak volt a lánya, azt vette el, Szentes Borbálának a lányát. Aztán íllett a házrul, ez a Szentes ház, Szentesek, na így lett Szentes Varga. Így lettünk édesapám apja után. Józsi bácsi a meg Hegedűs Varga vót, igen.” Édesapjától tanulta, a vőfély- és beköszöntő verseket és a muzsikálást is: „Édesapámtúl örökütem a harmonikázást is, régi gombos harmonikán. Az is muzsikus szellemű volt különben. Ej, de sok lakodalmat kimuzsikáltam én is.” Vőfélykedve mindig jó hangulatról kellett gondoskodnia, több mint ötven különböző szöveg volt akkoriban a fejében, amit a megfelelő pillanatban a „násznép rendelkezésére bocsátott”. Itt az egyik legkedvesebb maga által kiegészített szövegét tolmácsolom: Borköszöntő Nagy ünnep van máma, Félre most a bajjal, Vigadozzunk, míg, Ránk nem köszönt a hajnal.

Örömét bánatát, Csak a borba leli, Ezt pedig csak a, Noé apánknak köszönheti.

Tölcsük a garatra, Hamarosan gyorsan, Járjon ez a sok bor, Itten előttünk sorban.

Mert amikor Noé apánk Az Isten parancsára, A vízözön elől Futott a bárkába.

Asszonyok, menyecskék Hozzá kell csak fogni, Mer a vidám menyecskéknek Nagyokat kell inni!

Minden állat és növényfajtából Magával egyet vitt, Hogy a vízözön után Ne nélkülözzön semmit.

Csak viszont, tőle Köztünk legyen mondva, Ne álljon félre Senkinek a kontya!

No, de ám a legbölcsebben Mégis csak azt tette, Hogy a szőlőtőkét Ki nem felejtette.

Borból a fehérnép Képesint fogyasszon, Mert nincs ám csúnyább látvány, Mint a részeg asszony!

Neki köszönhetjük, Hogy a bort ismerjük Miből erőnket, S kedvünket merítjük.

Egyszer láttam egyet Azt is megcsodáltam, Ej ha rágondolok Csak borsódzik a hátam

Rajta hát uraim Öntsük a garatra Igyunk az új pár Egészségére máma!

De őseink hagyták ránk Ezt a nagyon jó szokást Mert a magyar ember iszik Mindenre áldomást.

Hogy szőlőt termesztett Legyen néki hála, Neki köszönhetjük, Hogy vigadtunk máma. Isten éltesse az új párt!

28

Első pesti fellépésén 1931-ben – a Szent István hetek alkalmával – Pásztor Böskét húzó gyerekként szerepelt. Édesapjától, aki a falu egyik legkiválóbb táncosa volt, táncolni is megtanult. A dusban az ő figuráit járja a mai napig. „Mindenki más tilusba, formába adja elő, mindenki másképp csinálja. Minden táncnak megvan a maga ősi modora, figurái. Ezt csak a férfiak járták: édesapám mondása szerint, húshagyókeddkor vagy bucsukor, ki a legény, ha én nem? Tetszik érteni? Virtusbó! Kiállt aztán, aszongya ez még semmi, majd én! Akkó gyütt a másik, aztán amellik legjobban tetszett, azt felemelték, osztan megtisztelték. Egy liter bort adtak neki, meg köllött inni. Addig, míg fönntartották, meg kellett inni. De nem volt vége neki, pedig nem pancsolt borok vótak. Hogy mondjam akkó még szityai magyarok vótak. Az az egy biztos!” A sok szereplés Paulini Béla nevéhez és az általa létrehozott Gyöngyösbokréta mozgalomhoz fűződik. Paulini először 1929-ben járt a faluban toborozni, és 1931-ben megalakult a Szanyi Bokréta. A Szentes Varga család vonatkozásában álljon itt még egypár évszám: 1937-ben Varga Mihály Londonban szerepelt, s a következő évtől Varga Ferenc a Bokréta táncosa. Ismeretségük barátsággá alakult, Feri bácsi így emlékszik vissza erre az időre: „Legyütt Szanyba, ő egyetemi tanár vót. Elhatározta – itt mondta el a másik szobába –, ő néprajzkutatási folyamatba fog belefolyni. Elkezdte aztán járni az országot, földerítette, hogy melyik faluba milyen szokások voltak, milyen táncok, dalok. Ez huszonkilencbe vót itt nálunk tudom, harmincegybe én is ott vótam a Nemzeti Színházba, mint Pásztor Böske húzó gyerek, hatod magammal. Úgy tudom emlékeztetni Paulini Béla bátyánkat, hogy a három neves magyar közé tartozik: Bartók Béla, Kodály Zoltán és Paulini Béla! Engedje meg, durva kifejezést adok ám: Ha a Paulini Béla bácsi, harmincegybe nem szerepelteti az országot, mint ahogyan Szanyba, a bőszoknya meg a balidon, meg a gatya, meg a piros puruc, elveszett volna, ha ő nem lett volna. És ennyi tisztelet jár csak nekije? Köszönöm szépen, szégyellheti magát a fölsőbbség. Igen ki vagyok akadva! Kik lennének ezek a mai néprajzkutatók, kérdem én, ha ő ezt nem csinálja? Azt mondja neki édesapám harmincnyócba, gyere fiam aszongya, ruhám vót édesanyám elkészítette, aztán aszongya Béla bácsinak: Béla, ne haragudjál, de utoljára vagyok itt! Megöregőtem, de itt a fiam. Ha kíváncsi vagy rá, aszongya, ha megtetszik sorozd be, ha nem, akkor meg, aszongya, nem gyün többet! Na, aztán próba megvót, főpróba persze! Béla bátyánk a cilinderkalapját a plafonba dobálta. Miskánk! Aszongya, egy arany gyereket adtál nekem! Nem bánom, aszongya, sajnálom, de helyettesít, éppen te vagy. Megmondta. Két pengő volt a napidíj. Borravaló, nem napidíj! Az a debrecenyi kávéházban is, vagy bárhol az egy liter bor volt, egy pengőért. Emberek ezt azé’ adjuk. A színpadon kedv legyen, berúgni nem, a világért se. De az a, kétszerkettő, háromszerkettő itó, aszongya, bennünk kell lenni, mert kedv csak akkor van.” Feri bácsinak nemcsak vidámsággal telt az élete. Helye volt benne a katonaságnak és a hadifogságnak is. 1941. október 13-án bevonult a Magyar Királyi Nehéz Gépvontatási Századba, s „kilépés az angyalbőrből nem volt”. 1947. november 14-én ért haza, ebből két évet „Szovjet Kazahsztánban” volt hadifogoly. Hazatérve ismét nekifogott a mezőgazdasági munkának, majd képviselőnek is beállt, természetesen párton kívüliként. Külföldre igen sokfelé eljutott: „Végigjártam nemcsak Európát, de Amerikát is”. 1976-ban 25 napot töltött az Egyesült Államokban több jeles népművésszel, Vásárhelyi László irányításával. A már említett duson kívül járta még a seprűtáncot, a csárdást és a „verbungot” is. Mikor és hogyan járták az utóbb említett táncot, el is mesélte: „Bucsukor, aztán jelesebb ünnepnapokkor. Anna napkor vót. Két bucsu volt. Szent kereszt – az egyházi bucsu vót, mert a templo-

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

folkMAGazin 2003/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Kritikai megjegyzések egy kritika kapcsán; Gulyás Anna - Molnár Zoltán: Húsvét Andalúziában; Lukács László...

Advertisement