Page 30

A VII. Vicei Találkozó és a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mezőségi turnéja

A szórványban élő mezőségi magyarság ünnepe A szórványban élő magyarok számára rendezték meg idén hetedik alkalommal a Hagyaték nevet viselő találkozást a Beszterce-Naszód megyei Vicén. Bővült idén az ünnepség szervezőinek sora is, hiszen a vicei plébánia, Vice faluközössége, a helyi iskola tanítói, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a besztercei kulturális központ vettek részt a szervezésben.

R

itka a jól működő összefogás az egyház, az iskola, a szakmában tapasztalt hivatásos együttes, egy kulturális központ és a mezőségi falvak művelődési életének mozgatói között, ám elmondhatjuk, hogy mindezek egyetértéséből és együttműködéséből él már hetedik éve a Vicei Találkozó. Az idei fesztivál forgatókönyve röviden a következő volt: délelőtt viseletes felvonulás, ezt követte a vicei kultúrotthon udvarán megtartott ökumenikus istentisztelet és a helybeliek, valamint a bejelentkező csoportok előadásai. A műsor évről-évre bővül, javul az előadások színvonala, a mezőségi falvak hagyományőrző csoportjai évről-évre újabb meglepetésekkel lépnek színpadra. Idén összesen 18 műsorszámot nézhettünk végig 14 hagyományőrző csoport előadásában. Nem lehet leírni azt a szépséget, amivel a mezőségi falvak kultúrája szolgál, de talán érezteti ezt a falvak nevének csengése is: Óradna, Zsejk, Mezőkeszü, Várkudu, Magyarborzás, Bálványosváralja, Magyarpalatka, Cegőtelke, Ördöngösfüzes, Magyardécse és Vice hagyományőrző csoportjai léptek színpadra, illetve folklórműsort tartott a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a csíksomlyói gyermek néptánc-

csoport, illetve a marosvásárhelyi Napsugár gyermekcsoport is. Hogyan jellemezhetnénk a fesztivált? A díszes felvonulás, a közös ima és az éjszakába nyúló táncolás, éneklés megtöri a mezőség csendjét, a találkozás felmelengeti a szíveket. A dombok közé zárt kis magyar közösségek megnyílnak, és egy napra otthonukká válik a falu, barátokká a részvevők. Még azok is részesei az ünnepnek, akik csak kíváncsiságból jönnek el. A találkozás mindenki számára nyújt valamit, hiszen a fellépő gyerekek, felnőttek és idős bácsikák, nénikék egyforma lelkesedéssel lépnek a színpadra és elevenítik fel megőrzött hagyományaikat. Bár minden csoport a sajátos népviseletét, énekeit, táncait hozza el, ismerősen csendülnek fel a népdalok és a kis völgyben. Úgy vagyunk együtt, ahogy kevésszer adatik meg. Sokszínűen és sokan vagyunk, mégis egyek, és ami a legfontosabb: együtt vagyunk. Szavakkal, dalokkal és tánccal mondjuk el annak jelentőségét, hogy meg kell maradnunk, és egységben kell maradnunk. Már románul beszélő, még magyarul éneklő csoport is fellépett, és joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy a találkozás csak a hagyományok felelevenítéséről szól-e, vagy még ennél is több. Két-

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Gáll Gábor felvétele Egerben, az Agria Fesztiválon készült.

30

folkMAGazin

ségkívül szükség van a Mezőségen az évente megrendezett vicei találkozásra és közös ünneplésre ahhoz, hogy a szórványban élő magyarok identitása a hagyományápolás révén megerősödjön. A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Vicei Találkozó után a már rendszeressé vált mezőségi turnéjára indult, a társulat Magyarborzáson, Almásmálomban és Bethlenben tartott előadásokat. Ezekben a kis közösségekben már hazavárják az együttes tagjait, név szerint is ismerik őket, hiszen családoknál kapnak szállást. Ezeknek az embereknek a szeretete és közvetlensége mindenkor képes pótolni úgy a nagy színpadok ragyogását, mint a korszerű infrastruktúrát, és ezt a közvetlenséget a táncosok és a közönség között nem törheti meg semmi. Valójában az ilyen kis közösségekben élhető meg igazán az az összhang, amely a közönség, a táncosok és a zenészek között az előadások folyamán létrejöhet, itt érezhető az, hogy a találkozás közös ünnepléssé válik. A vicei találkozó és a mezőségi turné arra engednek következtetni, hogy igény és szükség van ezekre a rendezvényekre, hiszen az ünneplés egyben az összefogás és a megmaradás örömét jelenti. Az elfeledtnek vélt hagyomány teljes szépségében feltárul, él, de újra és újra lehetőséget kell teremteni arra, hogy megmutatkozhasson. „A kő marad” – olvasható a vicei iskola udvarán elhelyezett Wass Albert-szobor talapzatán, s ez mindaddig igaz lesz, amíg a szórványmagyarság kulturális értékeit megtartja és ápolja. János Enikő

folkMAGazin 2002/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az Elvesztett Éden kereséséhez; K. Tóth László: Beszélgetés Kiss Ferenccel; Babarczy Eszter: A Brassói Pályau...

folkMAGazin 2002/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az Elvesztett Éden kereséséhez; K. Tóth László: Beszélgetés Kiss Ferenccel; Babarczy Eszter: A Brassói Pályau...

Advertisement