Page 22

Tánc és képzőművészet A székesfehérvári Városi Képtár kiállítása A székesfehérvári Városi Képtár – Deák Gyűjtemény „Három a tánc” című tematikus kiállítása a magyar tánctörténet képzőművészeti dokumentumait mutatta be a kezdetektől (1686) a XX. század közepéig (1940). A Réthei Prikkel Marián, Szalay Karola és Martin György emlékének ajánlott kiállítás megtekintése művészet-, művelődés-, zene- és tánctörténeti szempontból számos tanulsággal járt, de e sorokban csak táncfolklorisztikai jelentőségére szeretném felhívni a figyelmet.

A Kárpát-medencei táncábrázolások kezdetben az illusztráció funkcióját töltötték be, csak az egzotikusnak tartott jelenetek megörökítése volt a cél, s a művészi feldolgozás bizonyos mértékig a háttérbe szorult. A külföldi utazók, hadmérnökök, képzőművészek hamar felfigyeltek a helyi táncok nyugat-európaitól eltérő jellegére, s azt alkatuknak megfelelően, hol objektíven, hol patetikusan, esetleg groteszk módon örökítették meg. Edward Brown angol utazó a XVII. század második felében kétszer is átutazott a Magyar Királyság és a Török Hódoltság területén, s úti élményeit

1

könyv alakjában meg is jelentette. Érzékletesen írja le e kor népszerű, szinte már a nemzeti tánctípus fogalmát betöltő hajdútáncát, melyet valószínű Dél-Dunántúlon tekinthetett meg. „Nyomát sem láttam, míg Magyarországra nem jöttem, a régi Pyrrhusi Saltatio-nak, azaz harci táncnak, melyet ezen a vidéken a hajdúk (Heyducks) táncolnak. Csupasz karddal előretörve, suhingatva és csattogtatva járják. Forognak és fordulnak, testüket erőteljes és hirtelen mozdulatokkal felemelve és lenyomva, miközben görögök módjára saját mértékük szerint énekelnek.” Mintha e sorok elevenednének meg egy másik külföldi, Justus van der Nypoort illusztrációján is, amely egy geometriai tankönyvben jelent meg. (Anthoni Ernst Buckhard von Birckenstein: Ertz-Herzogliche Handgriffe dess Zirkels und Linials, Wien 1686.) A várakat ábrázoló látképek alatti életképek közül három táncábrázolást találunk, s ezek közül a Kapronca vára előtti jelenet a hajdútáncot mutatja be. A három táncos mozdulatai tartalmazzák mindazon jellegzetességeket, melyek a párbajszerű, eszközös-fegyveres táncokra jellemzőek: támadás, védekezés, cselvetés és az eszköz virtuóz, magabiztos kezelése. A török hódoltság ideje alatt állandósult katonai ese-

22

mények miatt a félig pásztorkodó, félig katonáskodó, több nemzetiségből (főleg délszlávból) verbuválódott hajdúk társadalmi szerepe felértékelődött, s jellegzetes táncuk különleges helyet foglalt el az akkori kultúrában. A hajdútánc a nemesség körében is megjelenik, s az arisztokrácia kiemelkedő személyiségei (Esterházy Pál, Balassi Bálint, Thurzó György, Kemény János) tesznek említést e táncról, ami később már nemcsak eszközös-, hanem párostánc alakban is felbukkan, sőt táncstílusként is emlegetik (more haydukonum tripudiavisset). Talán ezt bizonyítja Gottfried Rogg után Melchior Rhein Táncoló pandúrja, mert a táncos poharat tartó kézmozdulata mintha egy fegyver nélküli hajdútáncot ábrázolna. A XVIIXVIII. századi háborúkat követő konszolidáció nem kedvezett a hajdútáncnak, népszerűsége hanyatlott, már csak a népi gyakorlatban fedezte fel újra a XX. századi néptánckutatás a Kárpát-medence különböző nemzetiségei (magyar, cigány, szlovák, gorál, hucul, román) körében. Johan Rudolf Füssly festményén a szerb határőrök által járt kollektív fegyvertánc talán a párbajszerű és rituális (moreszka) elemek keveredésére utal.1 Richard Bright angol orvos és természettudós a keszthelyi Georgikon diák színjátékának betétszámaként láthatta a kanásztáncot, melyről könyvében illusztrációs képet is közöl, valamint August Gerasch (1822-1893) viseletsorozatának 6. számú lapján (Parasztok Sáros megyéből) bukkan föl a szlovákok később nemzeti tánctípussá vált fokossal járt odžemok nevű tánca.2

2

A kora középkorban uralkodó lánc- és füzértáncokat a reneszánsz idején felváltotta a kötetlen előadásmódú szóló- és párostánc, s emiatt kevés számú körtáncot bemutató ikonográfiai dokumentumunk van. Két ismeretlen festő katonatánc ábrázolását említhetjük kivételként, ami e táncfajta

folkMAGazin

mindennapi táncéletből való kiszorulására utal (Pandúrok tánca, Táncoló délszláv határőrök). A délkelet-európai népek tánckultúráját a reneszánsz táncdivat nem érintette, így ott megmaradt a lánctáncok kizárólagos szerepe. Ezt a hagyományt fedezhetjük fel Greguss Imre Kóló című festményén, mely az itt élő délszláv nemzetiségek uralkodó táncfajtáját mutatja be.3

3

A XVI-XVII. században – a protestáns és katolikus prédikátorok nemtetszése ellenére – a forgós-forgatós párostáncok elemi erővel terjednek, válnak mindent elsöprő táncdivattá. Már Nypoort Éleskő vára előtti zsánerjelenetén is kar alatt forgatja párját a férfi. A Kárpát-medencében egy korábbi ugrós jellegű csalogatós párostánc hagyománnyal is számolhatunk, ezt bizonyítja Martin Engelbrecht (Pandúr szeretőjével) és Jacob Andreas Friedrich (Feleségeikkel táncoló pandúrok) egy-egy képe is. A XVIII. század második felében a régi stílusú táncaink mellett fokozatosan megjelenik két új stílusú táncfajtánk: a verbunk és a csárdás. Elterjedésüket a verbuválás intézménye és a nemzeti kultúra – azon belül a nemzeti tánc – kialakítására indított szellemi mozgalom segítette elő. A táncos-zenés katonatoborzás a Magyar Királyságon belül igen népszerű és hosszú életű jelenség volt, s méltán hívta fel magára a külföldi és magyar képzőművészek figyelmét. Az ugrós-legényes tánctípusból kialakult verbunk táncok fontos szerepet töltöttek be a verbuválásban, így az ezt bemutató festményeken gyakoriak a táncjelenetek. A táncban való részvétel – egyéb attribútumok (például borivás, csákó viselése) mellett – szimbolikusan jelezte a katonaságba történő felvétel mozzanatát. Mindezeket Bikessy-Heimbucher József (Verbunkos magyar dudás), Vinzenz Katzler (Honvéd toborzás) és Egy ismeretlen festő képein tekinthetjük meg. A verbunk mellett friss párostánc is megjelenik a különböző műalkotásokon, melyek közül Georg Emanuel Opiz Táncoló magyarok akvarellje a legsikerültebb – mind művészi kivitelezésben, mind a mozdulat plasztikusságának a kidolgozásában.4 Mintha Czuczor Gergely szavai elevenednének meg, mikor a friss magyar „aprózó” részét ismerteti. Alexander Clarat Bajnai

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2002/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az Elvesztett Éden kereséséhez; K. Tóth László: Beszélgetés Kiss Ferenccel; Babarczy Eszter: A Brassói Pályau...

folkMAGazin 2002/4  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az Elvesztett Éden kereséséhez; K. Tóth László: Beszélgetés Kiss Ferenccel; Babarczy Eszter: A Brassói Pályau...

Advertisement