Page 44

Közös nevező Beszélgetés Balogh Kálmánnal Ha közös nevezõjét keressük, (többek közt) a Zsarátnok, a Téka, az Ökrös, a Vasmalom, a Vízöntõ, a Joel Rubin Klezmer Band, a Trans-Global Underground, a Budapest Ragtime Band és a Budapest Fesztiválzenekar ténykedésének, cimbalmával bizony Balogh Kálmán ugrik be, kapásból. E szerteágazó „elõélet” nyomai érhetõk tetten Gipsy Cimbalom Bandjében, mely balkáni, arab és mediterrán színeivel egyszersmind a cigányok vándorútjára is rámutat. Ehhez az „úthoz” Balogh kitûnõ kísérõkre talált: Budai Sándor (hegedû), Novák Csaba (bõgõ) és Kuti Sándor (gitár) a Rajkó zenekarból, Major László (hegedû) a Zsarátnok együttesbõl, Kovács Ferenc (trombita) a Dresch Quartetbõl vagy a Budapest Ragtime Bandbõl lehet ismerõs. Egy ezredvégi, képzeletbeli kávézóból szól a muzsikájuk; kelet-közép-európai csomópont, afféle megkerülhetetlen hely. Nem azzal a fajta érzelmi telítettséggel hat, amellyel katartikussá tudott válni a Kalyi Jag vagy az Ando Drom, hanem azáltal, ahogyan újraértelmezi a szórakoztató-szolgáltató cigányzene fogalmát. Ettõl a szórakoztató muzsikától azonban igen sok a tanulnivaló. Historikus értelemben a cigány muzsikusok zsidó vagy magyar paraszti zenei szerepvállalására hívja fel a figyelmet, geográfikusan a román vagy balkáni cigányzene jellegzetes vérmérsékletére, és akkor még sem a dzsesszes felhangokról, sem a „talált tárgyak” beépítésérõl nem beszéltünk. Illetve mégis. Hiszen amikor a Cimbalom Band a Romanyi Rota tagjaival kiegészülve Romano Kokalóba ment át, nem hagyhattam szó nélkül... * – Kálmán, van annak története, hogy cimbalmos lettél? – Ez egy érdekes dolog. Úgy volt, hogy az édesapám hegedûs lesz, aztán tizenkét éves korában rájött, hogy távol áll tõle az éjszakázós életmód, az ital és a többi; inkább szakmát tanult, vízvezeték-szerelõ mester lett. Így én is azt gondoltam, hogy majd mûszaki pályát választok. Hanem az anyai nagybátyám a híres Balogh Elemér volt – aki a mai napig sok cimbalmos példaképe –, s egy alkalommal, amikor Budapesten meglátogattuk, kérdezte, hogy tanulok-e valamilyen hangszeren, zenész leszek-e. Mi meg mondtuk, hogy nem. Erre odavitt a cimbalomhoz, állva épp fölértem, és mutatott egy h-moll sirbát, amit – az õ nagy meglepetésére – elég gyorsan megtanultam. Ezután azt tanácsolta a szüleimnek, hogy taníttassanak, mert van hozzá tehetségem. Beírattak az iskolába, s közben – tizenkét-tizenhárom éves koromban – játszani kezdtem a miskolci Avas Táncegyüttes zenekarában. Meghatározó élmény volt, akkor találkoztam elõször a népzenével, néptánccal. Klasszikus zenét Pesten tanultam Szöllõs Beatrixtól, két év alatt négyet végeztem el, majd Miskolcon jártam konzervatóriumba, ahol – a Pestrõl odajáró – Gerencsér Ferenc lett a tanárom. Végül a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskolán ugyancsak Gerencsér Ferencnél tanultam három évet, majd ’80-ban diplomáztam. Tizenkét-tizenhárom éves koromtól egy kevés cigányzenét is tanultam, azt a múlt századi, verbunkos, szentimentális magyar nóta stílust, szintén egy rokonomtól, az Anti bácsitól, de igazából nem nagyon hatott rám. Az én generációm számára ez a stílus kicsit idejét múlta, inkább a klasszikus zenét és az úgynevezett autentikus népzenét éreztem a sajátomnak. Vavrinecz András mutatott nekem elõször ilyen

44

Fotó: Huszti István

felvételeket. A nagyapám erdélyi volt, és amikor elõször hallottam ezt a zenét, teljesen magával ragadott, egyszerûen ismerõs volt, pedig akkor hallottam elõször. Ekkoriban indult be a táncházmozgalom, amibe lassan én is belenõttem: tanfolyamra jártam, gyûjtéseket szereztem. Az Avas együttessel nagyon sok helyen felléptünk, rengeteg külföldi cimbalmossal találkoztam, és ez kitágította a világot, bebizonyosodott, hogy a cimbalom egy fantasztikus hangszer. Azóta is minden olyan zene érdekel, ami megszólaltatható cimbalmon; az ember mindenhonnan felcsíphet egy kis információt: akár a zenébõl, akár a technikából, akár a hangzásból – ezeket próbálom a magamévá tenni. – Ahhoz, hogy hitelesen tudjál balkáni vagy zsidó zenét játszani, elég a technikai képzettség, vagy szükség van egy mélyebb, spirituális töltésre is? – Azt hiszem, kisebb részben technikai és nagyobb részben szellemi, lelki hozzáállást igényel. Ha zsidó zenét játszok, igazán nagy különbséget nem érzek a magyar és a zsidó cimbalmozás között. Olyan új dolgot nem kell megtanulnom, amit mint technikát kell gyakorolnom. A lényeges különbség a dallamban, a díszítésben, a zene lélegzetében, tehát a stílusban van; a stílust pedig lehet tanulni, lehet tudományos módszerekkel vizsgálni. De a legfontosabb: hallgatni, hallgatni. Észrevenni azokat a moccanásokat, azokat a lelki momentumokat, amelyekkel a zenét vissza lehet adni. Valójában mi táncházi zenészek sem csinálunk mást, hiszen a népzene nem elsõdleges zenénk, városi fiatalként nem az eredeti formájában kaptuk meg, hanem másodlagosan: tanulva, hallgatva tesszük a magunkévá. Ugyanez történik, amikor másmilyen zenét akarok játszani. Más kérdés, hogy például a román zene esetében egészen eltérõ a technikai hozzáállás. A román cimbalmosok úgy használják a cimbalmot, mint egy ütõhangszert, vadul dobolnak rajta, míg a többi zenében puhább, finomabb módon közelednek hozzá. – Hosszasan sorolhatók az együttesek, amelyekkel együtt dolgoztál. Ez egyfelõl különleges nyitottságra vall, ugyanakkor azt is mondhatom: ez a pasas szétforgácsolja magát ahelyett, hogy egyre mélyebbre hatolna a maga útján.

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2002/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Nyári délután apámmal; Jávorszky Béla Szilárd: Beszélgetés Kelemen Lászlóval; Záhonyi András: Táborról táborra –...

folkMAGazin 2002/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Nyári délután apámmal; Jávorszky Béla Szilárd: Beszélgetés Kelemen Lászlóval; Záhonyi András: Táborról táborra –...

Advertisement