a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 32

A megpatkolt boszorkány Odahaza Hadikba vót egy jó kovácsmester. Mindig vót két-három legénye, akikvel dógoztatott. Szerette a jó, kemén legényeket. Nem es fogadott fel akármelyenyeket. Ezek a legények ott es laktak nála. A míhely mellett vót egy kamaracska, abba háltak. Egy üdõbe éppe két legénvel dógozott a mester. Az egyik legén napról napra sárigabb lett, a testye posztult. Reggelente elig bírta esszegyûjteni a csontjait. Mondja neki egyszer a társa: – Te, mi van vélled? Napról napra sárigabb vagy, immá csak hálni jár beléd a lélek. Mi eszen tégedet? – Hallod-e, nem es tudom, monnyam-e vaj ne monnyam? Egy üdõtõl fogva akkara nyomorúságot húzok, hogy belé kell posztuljak. Egy üdeje minden éjen, éjfélekor jõ bé ide a kamarába egy fejérnép. Kantárt üt a fejembe, én lóé változom abba a helybe. Akkor ül fel reám, s egész éjen egyet hajkász. Kerüljük kereken a világot. – Te szerencsétlen, métt nem mondtad hamarább? Ennek van orvosságja. – Mit tudjak csinyálni, hogy megszabaduljak tölle? Imá félek lefekünni. Reked ki az eszem minden este. Tennap éjen es odavótunk a Szent Gellért hegyire. Ingemet a fejérnép megkötött egy fához, s elment a boszorkagyûlésbe. A szememvel láttam. Ember eszem vót, de meg vótam kötve, nem tudtam magamon segélni. Odafenn akkara setétség vót, hogy vágni lehetett vóna. A setétségbe vót egy nagy fényes lik. Azon úgy jártak ki s bé a boszorkák, mind egy lakadalmas háznál. Ki seprûn, ki osztovátán, ki lovon. – Hadd el, ne búsulj! Ma éjen megfogjuk azt a fejérnépet. – Hogy, te? A legén kitanyította a társát, hogy mit kell csinyálni. Akármi legyen, nem szabad elaludni. Mikor a fejérnép bélépik, akkor bal kézvel visszafelé rántsa ki a gagya korcából a gagyakötõt, s üsse a fejibe. A többit osztán elrendezik. Este a legények bémentek a kamaracskájikba, lefeküdtek. Nem aludtak el. Ahogy közeledett az éjfél, egyre jobban féltek. Utóján úgy rizegtek, mint akit a hideg ráz. Éfélekor szép csendesen megnyílott a kamaracska ajtaja. Bélebbegett egy csudálatos, szép fejérnép. Fejér gúnya rajta, a haja leeresztve. A kezibe a kötõfék. Ment a legén ágyához, hogy a kantárt a fejibe üsse. Na, de az se vót rest. Ügyesen kirándította a gagya korcából a kötõt s belévágta az asszonnak a fejibe. A fejérnép abba a helybe lóé változott. Lett belõle egy szép fejér ló. Akkor a kovácsok megfogták, felültek rea, s hajnalig hajkászták. Hobba verték, sorkolták kegyetlenül. Nem kimilték. Reggel osztá bévitték a míhelybe, s megpatkolták, kivették a fejibõl a kantárt s elcsapták, menjen Isten hírivel.

32

A legények hamar bémentek a kamaracskájikba. Üdõbe munkába állottak. Nem szóltak senkinek semmit. Délig verték a vasat. Délkor, mikor meghúzták a harangot, eszibe jutott a kovácsmesternek, hogy azon a napon még nem es ett. Bémenyen a házba nagy haragoson, s azt mondja: – Asszon! Az istenlovadot! Há se reggeli, se ebéd? Semmi hang. Nyitsa bé az ajtókot: – Asszon, hol vagy? Nem hallasz? Akkor a nagyházból valami nyörögést hallott. Bémenyen. Há, a felesége nyöszörög az ágyba. Úgy bé vót takarózva, hogy csak a szeme látszott ki a donyha alól. Kérdi a mester: – Mi a nyavalya bajod van? Tennap még semmi bajod se vót. – Jaj, ember, híjon orvost! Halok meg, halok meg. Vége az életemnek. A mester elszalasztotta az egyik legént Andrásfalvára, met csak ott vót orvos. Na, jõ a doktor, felemeli a donyhát az asszonról. A lábai fõdbegyükereztek s a haja égnek meredett. Az asszonnak a kezein es, s a lábain es patkók vótak. – Hát e’ miféle? Immá negyven esztendeje orvos vagyok, de én még elyent nem láttam. Nem vót mit tenni. Az asszonnak bé kellett vallani, hogy mi történt. Ö szerette a fiatalabbik legént s éjjelente nyergelgette, met boszorkán vót, szépasszon, ahogy mondatódik. S az éjen a legények megfogták s megpatkolták. Akkor béhítták a legényeket, s azok es megmondták, hogy úgy vót. A kovácsmester kárinkodott. Az orvos nem tudta, hogy mit csinyáljon az asszonval: – Hát, én most hogy vegyem le innet ezeket a patkókot? Akkor a tanoltabbik legén azt mondotta: – Hagyja el, doktor úr! Ahogy feltettük, úgy le es vegyük. Úgy es lett. Másnap éjjel a legények esent lóé tették a kovácsnét s lehúzták róla a patkókot. A mester úr erõst szégyellette a dógot s szerette vóna, ha nem tudódik ki. Erõst megkönyörgött az orvosnak es s a legényeknek es, hogy az istenétt, ne mondják senkinek, met kacagságra lesznek véve a faluba. Még egy szomszédasszon es béfurakodott, mikor ment oda az orvos a kovácsékni, azt es megkérlelte, hogy ne hírelje a dógot. Azok, mind fogadták, hogy hallgatnak, méges, másnap az egész falu tudta. Lássák-e, elyenyek az emberek. Nem áll meg bennik a szó. De kentek se mondják senkinek! Kóka Rozália

folkMAGazin

(Egy asszony két vétkecskéje)

Grafika: Horóczi Margit

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2002/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Nyári délután apámmal; Jávorszky Béla Szilárd: Beszélgetés Kelemen Lászlóval; Záhonyi András: Táborról táborra –...

folkMAGazin 2002/3  

A TARTALOMBÓL: Soós János: Nyári délután apámmal; Jávorszky Béla Szilárd: Beszélgetés Kelemen Lászlóval; Záhonyi András: Táborról táborra –...

Advertisement