Page 9

Gyökereket és közösséget keresni Harminc éves a magyar táncházmozgalom. Elindulása az ifjúság önálló kifejezési eszközeinek keresése, amelyet lelkesedés és politikai gyanakvás egyaránt kísért. A mozgalom bölcsõjénél ott találjuk Vitányi Iván szociológust, aki ma így emlékszik vissza a kezdetekre. A táncházmozgalom – visszanézve ma legalábbis úgy tûnik –, hogy a semmibõl jött létre, egyik percrõl a másikra. Pedig természetes folyamatként értünk el oda a 80-as évek beat-mozgalmának nyomán. Az ifjúság keresi saját helyét, önálló kifejezési lehetõségeit, amit a beat zenében és mozgalomban véli megtelelni. Aki emlékszik még arra, hogy milyen gátakat próbált emelni az akkori politika a hazai beatmozgalom elé, ma már csak mosolyogni tud ezen a hiábavaló igyekezeten. Az is természetes, hogy itthon sokan keresték a csak ránk jellemzõ kifejezési formát, amit a népmûvészetben, a népzenében találtak meg. Jöttek a Sebõék elõször az Erdélyben gyûjtött zenével, újszerû hangzással, amitõl az akkori Állami Népi Együttesre építõ kultúrpolitika elzárt bennünket. A fiatalok megérezték, hogy a széki vagy fogarasi dallamok valami egészen másról szólnak. Timár Sándorék meg a színpadon kívül, csak úgy kedvtelésbõl is szerettek volna táncolni, a srácokat és a lányokat megtanítani. Ebben az egészben nem is a zene és a tánc volt a lényeg, hanem az együttlét, a közösségi élmény. És máris ott voltunk a táncháznál. Alternatív közösség volt tehát a táncház, és mint minden, ami „alternatív”, az irritálta e hatalmat. Ebben nem sokat változott a világ. A Kassák Klubot szinte állandóan bepanaszolták, hogy ott a fiatalok erkölcstelenül viselkednek. Keresték, hogy hol köthetnének belénk. Az akkori Népmûvelési Intézet, amelyet vezettem, afféle védõernyõt tudott biztosítani a politika gáncsoskodásával szemben. Ez az értetlenség és idegenkedés azért is volt taszító, mert a táncházmozgalom azokból a gyökerekbõl táplálkozott, amelyeket fennhangon magukénak mondtak. Jómagam a Muharay Együttesben ismerkedtem a folklórFoltin Jolán

Fuchs Lívia

ral. Számomra és mások számára is természetes volt ez az „anyanyelv”. A népi kultúra, a népmûvészet a politikai hatalom identifikációs tényezõje volt mindvégig. De csak abban a formában, ahogy õk elképzelték. A Kodály-iskola mindannyiunknak sajátja volt. Természetes módon találtunk a népzenére, mint például az Illésék is. Ugyanazokat a dalokat tanultuk az iskolában, és énekeltük mindenhol. Ez jelentett egy olyan közös nyelvet, zenei alapot, amelyik elõsegítette az összetartozást. Legnagyobb erénye és legnagyobb „bûne” is az volt, hogy képes volt a hivatalossal szemben más közösségeket is kínálni a fiataloknak. A táncházak elsõ évtizede valóban tele volt politikai töltéssel. No nem maga a táncház. De egy-egy rendezvény felért egy politikai tüntetéssel, fõleg Erdély mellett. Azonnal kész volt a válasz, hogy ez magyarkodás, a nacionalizmus bölcsõje. Az tény, hogy a táncházi közönség az átlagosnál többet politizált, és erre még büszke is volt. A 80-as évek azonban két jelentõs változást hoztak. A szabadabb politikai légkör, a készülõ és megvalósuló rendszerváltás már szabad politizálást engedett. A politika kivonulhatott a civil mozgalmakból, a táncházakból is. Megerõsödhettek a szakmai és társasági vonások. Egyegy táncház tartós és kisebb közösséggé vált. Más rendezvényei pedig idegenforgalmi látványossággá nõttek. Az ifjúság határozott választ adott a nacionalizmus vádjára. A korábbi széki és más erdélyi táncok mellett elõbb az itthoni – elsõsorban somogyi és szatmári – táncok, majd a horvát, szerb, német kisebbség táncai hódítottak a táncházakban. Ma pedig a bolgár, a görög, a zsidó, a cigány táncokat ropják legdivatosabb táncházakban. Én különösen fontosnak tartom, hogy a városi mozgalom meghódította a falut is. Sok kis közösségben szinte az egyetlen társas alkalom lett. Harminc év egy népmûvészeti mozgalom életében – a hullámzások, a megtorpanások, átmeneti visszaesések ellenére – már maga az örökkévalóság. Mintha mindig lett volna, és elpusztíthatatlan, megszüntethetetlen. Pedig azt a támogatást soha nem kapta meg, amit megérdemelne. (-kápé-)

folkMAGazin

9

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2002/2  

A TARTALOMBÓL: András Mihály: A táncház jelene és jövõje Erdélyben; Diószegi László: Egy kritika ürügyén; Timár Sándor: Megemlékezés a 30. é...

folkMAGazin 2002/2  

A TARTALOMBÓL: András Mihály: A táncház jelene és jövõje Erdélyben; Diószegi László: Egy kritika ürügyén; Timár Sándor: Megemlékezés a 30. é...

Advertisement