Page 6

Egy kritika ürügyén A Magyar Nemzet január 24-i számában jelent meg Margittay Gábor: Új esztendõ, rég megunt hagyományok címû írása, amelyet elõzõ számunkban Szigetvári József reflexiójához teljes terjedelmében mellékeltünk. Ezúttal Diószegi László koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke hozzászólását közöljük.

R

égóta várt esemény tette még rangosabbá az idei néptáncantológiát... Eljött közénk a néptánc kritikus, hogy észrevételeivel, színes beszámolójával emelje a seregszemle rangját, tájékoztassa azokat, akik nem látták az elõadást és jó szemû, éles eszû kritikájával elõre vigye bizonytalankodó néptáncmozgalmunkat, utat mutasson a tétováknak: merre tovább magyar néptáncmûvészet. Rég várt pillanat ez. Hol vannak azok az idõk, amikor a Magyar Nemzet hasábjain minden héten olvashattuk Maácz László vitriolos, de rendkívüli tájékozottságról és ismeretgazdagságról tanúbizonyságot tevõ írásait. Régen volt, amikor a Táncmûvészet címû folyóirat valódi kritikai fórumként, a néptáncos szakma lapjaként is mûködött. A mai valóság az, hogy míg soha nem látott mennyiségben és igen magas színvonalon mûködnek szerte az országban nem hivatásos együttesek, addig a néptánc szakírás gyakorlatilag megszûnt. Örülhet tehát a szakma, hogy Margittay Gábor személyében ismét üstökös tûnt fel a néptánckritika egén. Természetesen a kritika alapja a szakértelem és a tájékozottság, amihez optimális esetben jó ízlés és a társmûvészetekben való jártasság is társul. A tájékozottság hiánya persze alapvetõ félreértéseket okozhat. Ennek tudható be, hogy kritikusunk tévesen határozza meg a Néptáncantológia célját és jellegét. A Néptáncantológia elsõsorban nem koreográfusi fórum, a válogatás célja nem az új alkotói törekvések bemutatása. Az Antológia azokat az együtteseket és mûhelyeket sorakoztatja fel, amelyekben az adott évben a legmagasabb szakmai színvonalú munka folyt. Megjegyzendõ, hogy a Martin Szövetség koreográfusi antológiát is rendez. A közel tíz éves múltra visszatekintõ Kortárs Néptánc címû õszi válogatás deklarált célja az új utak, kezdeményezések és próbálkozások bemutatása. Lehetséges, hogy a kritikus ezt a rendezvényt nem ismeri? A Néptáncantológiának és a nem hivatásos mozgalomnak tehát nem célja a magyar néptánckoreográfusi iskola megújítása. Mégis elmondhatjuk, hogy az amatõrök ezen a területen is kiemelkedõ eredményeket érnek el. Elég arra utalni, hogy némely kiemelt kormányzati támogatásban

6

részesülõ professzionális együttesnek a kritikusok által hozsannázott mûsorában nem egyszer éppen a nem hivatásos néptáncfesztiválokon látott ötletekkel, elemekkel találkozhatunk. A tájékozatlanság és a néptáncmûvészet felszínes ismerete azonban csupán az egyik, bár nem elhanyagolható ismérve kritikusunknak. Az írásból az is kitûnik, hogy szerzõnknek a népmûvészetrõl alkotott jövõképe is meglehetõsen problematikus. A hõn áhított jövõt, a színpadi megújulást szerinte az „emészthetõbb, világzenei alapú multikulturális mozgáskészletû show” irányában kell keresni annak érdekében, hogy a néptánc „közérthetõvé tegye magát”. Ez eredményezheti a pusztulófélben lévõ, unalmas, fáradt és elhasznált néphagyomány megmentését és azt, hogy a magyar néptánc végre a tömegek, és ami mindennél fontosabb, Nyugat-Európa, sõt (alig merem leírni) az Amerikai Egyesült Államok közönsége számára is fogyasztható termékké váljon. Nem ismeretlen a célkitûzés. A néptánc tömegkultúrába történõ beillesztését utoljára az ötvenes években próbálták meg. Igen szép eredményeket értek el az akkori kultúrharcosok. Moszkva szavára hallgatva a színpadi megújítást hordozó Mojszejev együttest utánzó, az eredeti sajátosságokat és ízeket nélkülözõ, generál szósszal leöntött akrobatikus show mûsorokat láthattunk Kelet-Európa összes színpadán. Elismerve, hogy ezen a területen is születtek kiváló alkotások, általánosságban elmondhatjuk, hogy az M. G. által megidézett marslakó alig láthatott volna különbséget a moszkvai, szófiai, bukaresti és budapesti népi együttesek között. De a kultúrharc nem elégedett meg a színpadi mûvészet megújításával. Legyen ott a néptánc a dolgozók mindennapjaiban! Kötelezõ munkahelyi néptáncórákon oktatták és butították a népet, minden üzemi, szakszervezeti ünnepségen és majálison kötelezõen ott voltak a „népi táncosok”. Az akció eredményeként az embereket inkább taszította, mint vonzotta a népmûvészet. Természetes következmény volt az is, hogy a néptánc a társmûvészetek által hosszú idõre lenézett, kiközösített ágazat lett, olyan, amelynek nincs helye a mûvészetek sorában. Valódi csoda, hogy a néptáncmûvészet a hetvenes évekre ki tudta heverni a csapással felérõ „támogatást”. A Kárpát-medencei önazonosság megtalálása egyúttal a szovjet politikai és kulturális uralom alóli kitörési törekvések egyik igen jellegzetes, a társadalom öngyógyító képességét mutató formája is volt. Az identitás keresése ugyanakkor

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2002/2  

A TARTALOMBÓL: András Mihály: A táncház jelene és jövõje Erdélyben; Diószegi László: Egy kritika ürügyén; Timár Sándor: Megemlékezés a 30. é...

folkMAGazin 2002/2  

A TARTALOMBÓL: András Mihály: A táncház jelene és jövõje Erdélyben; Diószegi László: Egy kritika ürügyén; Timár Sándor: Megemlékezés a 30. é...

Advertisement