Szeretet próbája Beszélgetés Polgár Lilla népdalénekessel
Zentán telt ház előtt tartott rendkívül hangulatos lemezbemutató koncertet a helyi származású, de jelenleg Szegeden élő ifjú népdalénekesnő, Polgár Lilla, az egri Gajdos zenekar közreműködésével. A Kádár Kata, az Engedetlen feleség, A halálra hurcolt lány és a többi ballada szárnyalt a színpadon álló törékeny, szőke hajú, hosszú piros ruhás lány hangján. Polgár Lillával a fellépés után ültünk le beszélgetni. – A népzenei pályafutásom véletlenül indult. 1991 januárjában részt vettem egy népzenei táborban Tótfaluban. Énekelni tanultunk, hihetetlenül jó volt a hangulat, tulajdonképpen az fogott meg. De oda is véletlenül kerültem: anyu csoportjából – amely megnyerte ezt a tábort – egy gyermek nem tudott elmenni, hát beugrottam helyette. Akkor 12 éves voltam, és kiderült, hogy tudok énekelni. Édesanyám, Polgár Márta már évtizedek óta gyermekekkel foglalkozik, csoportokat vitt a Szólj síp, szólj! vetélkedőre, de sohasem merült fel, hogy én is menjek. Ez a tábor volt a vízválasztó, amely elindított az éneklés, a versenyek, a fellépések útján. Később már az volt a célom, hogy népzenét tanuljak, vagy olyasmit, ami közel áll hozzá. Most negyedéves néprajzos vagyok Szegeden. A népdaléneklés azonban minden mást kiszorít az életemből, az egyetemi szakdolgozatom is népzenei tematikájú, a terveimet is az éneklés köré csoportosítom. – Időközben kiérdemelted a Népművészet Ifjú Mestere címet is. – Ez 1996-ban történt, első alkalommal pályáztam, és azonnal sikerült. Ennek a titulusnak nagyon örülök, habár úgy érzem, öt-tíz évenként meg kellene ismételni. Addig többnyire itthoni eredményeim voltak, a Szólj síp, szólj! és a KMV (Középiskolások Mûvészeti Vetélkedõje) elsõ díjai, de ugyanabban az évben tartották a Ki-mit-tud? vetélkedőt is, amely nagyon sokat lendített a népszerűségemen. Aztán már hívtak magyarországi bemutatkozásokra is. Egyébként Dudás Anikónál kezdtem tanulni, de kimondottan felkészítő tanárom soha nem volt, és most sincs. Minden fellépésre, versenyre magam válogattam a dalokat és egyedül készültem, esetleg akkor tettem kivételt, ha felkértek valaminek az eléneklésére. De az ilyen esetekben is az enyém volt a végső szó. Igazából példaképem sincs, nem akartam senkinek a hangját leutánozni, csak nagyon jól szerettem volna énekelni. – Tájegységben és tematikában mi a kedvenced? – Mindent nagyon szeretek énekelni, de elsősorban az a meghatározó, hogy
szólista vagyok. A szóló kevésbé tűr el nagyon vidám vagy gyors dalokat. Ezért válogatok inkább a lassabbak, de nem feltétlenül szomorúak, esetleg középgyorsak közül, amelyeknek témája lehet vidám is. A tájegységek közül leginkább Moldva illik a hangomhoz. – Másfajta zenét is hallgatsz? – Igen. Ha jó a társaság, még diszkóba is elmegyek, de a csupa nagybetűs ZENÉT hallgatom. Teljesen egyéni válasz-
Fotó: Révész Róbert
tás szerint. Természetesen népzenét is, de abban biztos vagyok, hogy nem tudnék állandóan és mindennap csak népzenét hallgatni. Persze, bármikor igen, de nem egyfolytában, hiszen hangulat kell hozzá, mint minden máshoz. Többnyire a rádió szól a kollégiumban, ahol lakom. A fiatalok egyébként egyre inkább megszeretik a népzenét és a táncházat, de azoknak, akik még nem kóstoltak bele, azt üzenem, egyszer hallgassanak ilyet is, legyenek nyitottabbak a műfaj iránt. – A most megjelent CD-nek Szeretet próbája a címe. Kérlek, mutasd be az érdeklődőknek. – Márciusban jelent meg az Etnofon Records kiadónál az egri Gajdos együttes közreműködésével. Bennük találtam meg azt a fajta hozzáállást a népzenéhez, amelyet én is képviselek. Úgy kell átgondolni egy-egy népdalt vagy zenei anyagot, hogy abban az egyé-
folkMAGazin
niség is kifejezésre jusson. Az anyag csak balladákból áll, szólók és a Gajdos együttes zenekari feldolgozásai váltakoznak egymással. Ez alatt csak áthangszerelést kell érteni, például, hogy a moldvai vagy a bánáti dalban helyet kap a gitár, ami nem megszokott népi hangszer. A szöveg és a dallam minden esetben eredeti. A Szeretet próbája balladai témakör, a hűség, kitartás elnyeri a jutalmát, de ez a gondolatvilág minden népdalban megtalálható. A színpadkép, a beállítás és a fények pedig Rumi László munkája, ő már korábban is készített ilyesmit a Gajdos zenekarnak. – A szólóéneklésben általában a nők jeleskednek. – Igen, mert a férfiak hagyományosan inkább zenélnek. A szakdolgozatom egyébként éppen a női népzenészekről készül. Főleg azok érdekesek, akik ezt még a hatvanas-hetvenes években elkezdték. Vajon az az idős hegedűs bácsi hogyan nézett rájuk, amikor a fiatal nők bejelentették, muzsikálni akarnak? Pedig az a hangszer, de még sok más is, tabu volt a nők számára. – Vannak-e álmaid? – Inkább terveim vannak, mert mindig olyasmit igyekszem kitűzni magam elé, amit meg is tudok valósítani. Ezek nem olyan álmok, amelyekről a fiatal lányok sóhajtoznak, inkább a realitáshoz kapcsolódó tervek. – Ezek elsősorban Magyarországhoz kötnek? – Igen, főleg az éneklés miatt. De meszszebbre sem szeretnék menni, mert ennek itt van közönsége. Magyarországon több a lehetőségem, de az itthoniakat sem hanyagolom el, hiszen nagyon közel leszek. Egyébként már tanítok is Szegeden és Zsombón egy-egy művészeti iskolában, ez az első évem, de csuda élvezem a dolgot. – Tervezed-e már a következő hangzóanyagod kiadását? – Gondolkozom rajta, de ennek anyagi vonzata is van. A Szeretet próbája is alapítványi segítséggel jelent meg, támogatott az Illyés Közalapítvány, a zentai önkormányzat, a Szegedi Egyetem Hallgatói Önkormányzata és kulturális bizottsága. Ezt is én szerveztem, szerencsére szinte mindenhol ismerősen cseng már a nevem. Megígérni nem tudom, de szeretném, ha egy éven belül lenne következő CD-m is. Valami hasonlót tervezek, az bizonyos, hogy tematikus lesz, mint az első hanghordozóm. Most még előttem vannak a bemutatók, többet nem tudok mondani. Tóth Lívia Hét Nap, 2002. május 27. (VMF Hírlevél)
19