a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 38

A jászsági verbunkról II. „Ez a ló, ez a ló, ez a sárga csikó, Ez a Ferenc Jóska ménisibül való. Elejbe, elejbe a csikóm elejbe, Be talál ugrani a virágos kertbe. Be talál ugrani, kárt talál ott tenni, Szerelem bimbóját, le találja törni.” (Molnár István jászszentandrási gyűjtéséből)

A folkMAGazin 2001. tavaszi számában (24-25. o.) jelent meg első írásom a jászsági verbunkról. Az akkor közzétett gondolatokat tovább folytatva meg kell vizsgálni, hogy valóban élt-e a verbunk a Jászságban. Ehhez vissza kell térni a tánc éltető közegéhez, a huszárokhoz, azon belül is a jászkun huszárok szerepéhez. Az „A körverbunk” című kötet (Lányi Á. - Martin Gy. - Pesovár E., Budapest, 1983) a következő tényszerű közlésekre hagyatkozik A huszárezredek toborzó körzetei és a verbunkhagyomány c. fejezetében: „Az 1. huszárezred, mely 1756-ban alakult, kezdetben Nyitra, Pozsony, Pest és Heves megyéből, majd az ország egész területéről biztosította utánpótlását szabad toborzással. [...] A 12. huszárezred 1800-ban alakult, mint a nemesi insurrectio része [...] Megalakulásától 1857-ig a jász és kun területről egészítették ki. Az alföldi verbunk hagyományt, a vidék jellemző körverbunk típusát, a tréfás lakodalmi verbuválást és a szájhagyomány verbuválást idéző emlékeit (Győrffy, 1955; Szűcs, 1962) is összegfüggésbe hozhatjuk azzal, hogy az 1., 4., 5. és 12. huszárezred a jász-kun vidékre, Bihar megyére és az érintkező területekre támaszkodva végezte hadkiegészítését...” Mielőtt azonban tovább haladnánk, itt kell megemlíteni, hogy ez a kötet tartalmazza a gyalogezredek hadkiegészítését is: „...A 32. gyalogezred hadkiegészítő területe: Pest, Heves, Nógrád megye, valamint a Jász és Kun kerület. A verbuváló és sorozó helyek: Pest, Eger, Jászberény, és Balassagyarmat. A gyűjtőhely: Pest...” A felsorolt adatok magukban csak száraz tények. Ahhoz, hogy megtudjuk, a jászkunok valójában milyen szerepet is játszottak a mindenkori háborúkban, más források után kell néznünk. Az egyik forrás a Ságvári György - Somogyi Győző szerzőpáros által kiadott Nagy Huszárkönyv (Magyar Könyvklub, Budapest, 1999), melyből sorban három idézetet emelek ki: „Mária Terézia valamennyi háborújában jelentős terheket vállaltak magukra a jászkunok. Alig néhány héttel Pálffy felhívásának megjelenése után (1742) a jászkun huszárok Johann Franz

38

von Pratta, Pálffy vérteseinek ezredese névleges parancsnoksága alatt, valójában Molnár Mihály alezredesnek, az alakulat vezénylőjének irányításával, megindultak Szilézia felé, ahová május 28-án meg is érkeztek. Kijutott nekik minden rosszból. Molnár egyik haza írt leveléből a harctér minden keserve kijajdul: »...Harmadnap az egész prussus Armada minden erejével ránk jött... elmaradott Aranyossy hadnagy úr szolgástul, Kovács Bálint, fényszarusi Csucs András, árokszállási Juhász András, mihálytelki (Jásztelek) Vienner Ferdinánd, Bali Márton. Kiket ha elfogtak-e vagy megöltek, máig sem vagyunk bizonyosak... mindennap hull népünk, vesznek fegyvereink, romlanak, döglenek lovaink, éjjel-nappal ruháink szakadnak...« Ez a jászkun csapat novemberben hazatért, de decemberben újabb közel 300 jászkun indult Sziléziába, ekkor is Molnár parancsnoksága alatt – immár a háború egész időtartamára.” A hadrendbe állítás tovább folytatódott: „1744-ben újra harcok kezdődtek Sziléziában, ami újabb hadakat igényelt. A második sziléziai háború tartamára a nádor ismét »fegyvert kiáltott«, az inszurrekció azonban most is csak nehézkesen indult, létszámban pedig elmaradt az 1742-estől. A jászkunok táborba küldték a maguk 400 lovasát, 1745-ben pedig – az inszurrekció időtartamára – még további 1000 lovast állítottak.” A jászkunok annyira buzgón küldték fiaikat a harcterekre, hogy erre még 1756-ban Mária Terézia is felfigyelt: „A másik ezred, még ugyanabban az évben, a nádori buzgalom eredménye volt. »Emlékezünk – írta Mária Terézia Batthyány Lajos nádornak –, hogy a jász és a két kun kerületek a múlt hadjárat alkalmával mily serényen szerelték fel és küldték táborba lovasaikat, és mily hasznos szolgálatot tettek nekünk.«” A jászkun huszárezredek embereinek pusztulását a Barczy Zoltán - Somogyi

folkMAGazin

Győző szerzőpáros könyve (Magyar Huszárok, Budapest, 1987) is említi: „A hétéves háború ugyanakkor egyike volt a legvéresebb hadjáratoknak. Így például egy 1762 decemberéből származó kimutatás szerint a jászkun huszárezrednek a harcokban 6 tisztje és 145 huszárja elesett, 7 tisztet és 223 huszárt a sebesülésből származó rokkantság miatt elbocsátottak, 34 huszár eltűnt.” Ezek a számok a hátunk mögött lévő két világháborúhoz képest mérten kicsinek tűnnek, de álljon itt példának az említett kötetből az 1848/49-es szabadságharc utolsó lovas összecsapása, melyben a 14. Lehel huszárezred (a jászkun területek lovas önkénteseiből alakult 1848 végén) három százada csapott össze 300 kozákkal, Klapka tábornok vezetésével: „A harc rövid volt, és a kozákok menekülésével végződött, de a Lehel-huszárok hetet levágtak, tizenhét kozákot pedig foglyul ejtettek.” A toborzások 1859-ben is folytatódtak (szintén az előző kötetből idézve): „A konjunktúrát 1859-ben a franciapiemonti szövetség ellen viselt háború hozta meg újra a huszárság számára. A hadvezetés akkor »szuperkönnyű« lovascsapatok szervezésére adott ki rendeletet. Az országot toborzókerületekre osztották, s hasonló koreográfia szerint, mint ahogy az a század első felében is zajlott, toborzókülönítményekkel hívták zászló alá az arra hajlandó önkénteseket, de csak azokat, akik vagy nem értek még katonakorba, vagy már kiszolgált katonák voltak. (Esetleg még olyanokat, akiket 26 éves korukig nem soroztak be.) Felállítási helyül Jászberényt, Debrecent, Aradot, Zalaegerszeget jelölték ki.” A már említett „A körverbunk” című kötetben olvashatjuk a következő jászberényi leírást a verbuválás rendjéről: „A verbuváláshoz szükséges ételről, italról, zenéről, valamint a rend fenntartásáról pedig így intézkedett 1778-ban a jászberényi Protocollom Currantale (Morvay, 1955): »Adom tottokra Kegyelmeteknek, hogy ezen Currensemnek vételével mindjárt az Verbunkhoz kelletik látni, erős nagy Lóra termet fris és szép katonákat kelletik állítani, kinek is napjában egyegy font husa, és egy itze bora Lészen, továb való Parancsoltatik. A verbunk pedig midőn tartatik azon katonáknak az egy-egy font hust ki kelletik adni, úgy az egy itze bort is, a verbunkolás mellett megihatják, de még elegendő katonát nem fogadnak adik azért fogják költeni a bort és a hust, annak utána pedig a quartályon fogják consumálni, és az Gaz-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2001/4  

A TARTALOMBÓL: Káplár Tamás: A spanyolviasz (?); Abkarovits Endre: Beszélgetés Kallós Zoltánnal; Lévai Péter: Miért kell néptáncot tanítani?...

folkMAGazin 2001/4  

A TARTALOMBÓL: Káplár Tamás: A spanyolviasz (?); Abkarovits Endre: Beszélgetés Kallós Zoltánnal; Lévai Péter: Miért kell néptáncot tanítani?...

Advertisement