Page 31

A Barozda 25 éve

„Ha kiindulsz Erdély felõl” Beszélgetés Györfi Erzsébet népdalénekessel

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elsõ felében bizonyára sokan voltunk olyanok az Erdélybe járók között, akik szinte mindent megvettek, ami a Ceausescu-rendszerben magyarul Romániában megjelenhetett, akár könyvekrõl, akár lemezekrõl volt szó. Idõvel aztán ezek egyike-másika már kevésbé számított érdekesnek, amikor – különösen a könyvek terén – már bõséges lett a kínálat. Az a kevés népzenei lemez viszont, ami az alatt a pár év alatt napvilágot láthatott – tapasztalatom szerint –, minden gyûjtõ féltve õrzött kincse. Egyrészt azért, mert ezeket az albumokat azóta sem adták ki újra, másrészt, mert olyan színvonalat képviseltek, hogy azóta sem vesztettek értékükbõl. Aztán a nyolcvanas évek második felében a diktatúra még sötétebb korszaka jött, a zenészek többsége elhagyta Romániát és sokáig azt sem tudtuk, hol vannak, játszanak-e még. Már másfél évtizede hallgathattuk lemezeiket, de elõször az erdélyi táncházmozgalom 20. évfordulója alkalmából rendezett kolozsvári koncertet bemutató televíziós filmben láthattuk Magyarországon Erdély egykori híres együtteseit: a Bodzafát, a Barozdát, az Ördögszekeret, a Venyigét, a Regõsöket. Ekkor szerepelt a képernyõn elsõ ízben a két híres énekes is: Panek Kati és Györfi Erzsi. Aztán megjelent Gázsa lemeze, melyen megszólaltak a régi zenész és énekes társak is, s a borítón végre olvashattunk a többiek sorsáról is. Megtudtuk, hogy a Barozda zenészeinek többsége Svédországban él, énekesük, Györfi Erzsébet meg Németországban. Ezen a nyáron járta már a hír Csíkban, hogy jubileumi koncertre készül haza a Barozda. Aztán megjelentek a beharangozók az október 26-27-i eseményrõl az interneten és a folkMAGazinban. Mivel Magyarországon pont ez a szombat munkanap volt, igencsak sietni kellett, hogy legalább a második nap nagy jubileumi koncertjét elérjük. Bár úgy hallottuk, alig volt propagandája az eseménynek, a kultúrháznál olyan sokan álltak sorba jegyért, hogy az elõadást csak félóra késéssel tudták elkezdeni. Így legalább maradt idõ az ez alkalomból Svédországban készített lemez és a Pávai István által az együttes történetérõl írt könyv megvásárlására. Patrubány Miklósnak, a Magyarok Világszövetsége elnökének megnyitója után a mûsor elsõ része a Barozda együttesé volt. Györfi Erzsike nyitó székely keservese nyilván nem véletlen választás volt: a „Ha kiindulsz Erdély felõl” kezdetû dal így folytatódik: „Idegen földre ne siess, Ha hazádban megélhetsz”. De az õ esetükben ez sajnos nem így alakult, sõt többségüket sokezer kilométerre sodorta a sors. A dalok között a mûsorvezetõ sorra kérdezte történetükrõl az együttes tagjait; Györfi Erzsébet énekest, Bokor Imre prímást, Simó Józsefet, az együttes több hangszeren, de leginkább nagybõgõn játszó vezetõjét, Toró Lajos brácsást. Szinte végig a színpadon volt Papp István Gázsa, az egykori másik híres erdélyi zenekar, a Bodzafa prímása és egy ének erejéig Panek Kati is. Idõnként színpadra léptek más korábbi Barozda tagok, mint Pávai István és Kostyák Alpár. A második részben aztán magyarországi és erdélyi barátaik köszönthették a Barozdát zenével, énekkel, tánccal. Láthattuk a csíkszeredai Hargita együttest és Ádám Gyulát, a jászberényi Papp Imre - Péterbencze Anikó párost, a Jánosi együttest, a kalotaszegi Kelemen Teklát és Tötszegi Andrást, svédországi barátaikat és másokat. Az õ sorsuk az elmúlt 25 év valamely periódusában mind összefonódott a Barozdáéval. A közönség az elõadás minden percét élvezte, csak a helyi hangtechnikusok okoztak némi bosszúsá-

got, s a mûsorvezetés sem volt mindig gördülékeny. A holtpontokon aztán Simó József jó humora lendítette át a mûsort, amit a rendelkezésre álló rövid felkészülési idõhöz képest így is szépen felépítettek. Az ember alig akarta elhinni, hogy a különbözõ országokból érkezõ szereplõk mindössze két-három nappal az elõadás elõtt találkoztak újra. A koncertet táncház követte. A zenészek és barátaik másnap még családias hangulatban ünnepelték a viszontlátást, de egy nap elteltével már mindenki úton volt országába. Egyedül Györfi Erzsébet maradt még néhány napig. Õt kerestem fel csíkszeredai házában, hogy meséljen az együttese és saját sorsáról. * – Talán kezdjük az együttes megalakulásával, annak évével! A régi lemezeiken azt olvastam, hogy 1977-ben alakultak, de úgy látszik, mégsem ezt az évet tekintik a kezdetnek. – Valóban, a táncházunk beindulására 1977-ben került sor, ezért tévesen ezzel azonosítják a Barozda születésnapját. Én magam is abban az évben csatlakoztam az együtteshez, de a fiúk már 1976 õszén elkezdték a közös muzsikálást Csíkszeredában. A két alapító tag, Pávai István és Simó József, akik már régebben ismerték egymást, a kolozsvári egyetemi évek alatt fordultak a népzene felé. A diákrádióban játszandó zenérõl más barátaikkal folytatott vitákban jutottak arra az elhatározásra, hogy archaikus népzenét kellene játszani. De ekkor még nem volt prímásuk! Hamarosan mindketten Csíkszeredában kaptak állást, ahol egy zenekari próba szünetében meghallották, hogy Bokor Imre csellóján gyimesi dallamokat próbálgat. Kiderült, hogy a híres gyimesi prímás, Zerkula János szomszédságában nõtt fel. Nem volt nehéz meggyõzni, hogy álljon be közéjük. Engem, mint zsûritagok, egy kórusverseny alkalmával hallottak elõször, ahol szólót is énekeltem, s megkérdezték, lennék-e az énekesük. – Milyen zenei elõképzettsége volt? Mit tudott akkor a népzenérõl? – Másodikos koromban kaptam egy hegedût, mert édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy valamilyen hangszeren tanuljak meg játszani. Kilenc év hegedûtanulás közelebb hozott a zenéhez. Falun születtem, Mádéfalván, így a népzenével hamar összetalálkoztam, de az a fajta újstílusú népzene nem volt rám olyan hatással, mint az, amivel a Barozdával való megismerkedés után találkoztam. Diákként még a rockzene, a Beatles, az Illés, Koncz Zsuzsa érdekelt, gimnáziumunk rock együttesében énekeltem. Volt viszont több más olyan, ha nem is mindig kifejezetten népzenei élményem, ami egyengette az ide vezetõ utat. Például az irodalmi színpadunk Bartók emlékmûsora, ahol Bartók gyûjtésébõl énekeltem, vagy az óvónõképzõ kamarakórusában Kodály, Bartók, Birtalan József feldolgozásait. Fontos pillanat volt még az a magyar irodalomóra, amikor azt a Sebõ-lemezt hallgattuk meg, melynek egyik oldalán megzenésített versek szerepeltek, a másikon népdalok. Különleges hangulattal, valami addig nem ismert módon, csodálatos egyszerûségével köszönt vissza innen a népdal. Talán nem véletlen, hogy a Barozdának az errõl tanult „Kerek a szõlõ levele” kezdetû dallal mutatkoztam be. Az archaikus népzenével azonban csak a Barozda segítségével ismerkedtem meg. Nagy szerencsém volt, mert mikor hozzájuk kerültem, õk már mind kitûnõen képzett zenészek voltak, kiforrott elképzelésekkel a népzenérõl. – Egyáltalán, hogyan ért Csíkba a táncházmozgalom? Volt itt a táncháznak hagyománya? Mert ellentmondásos visszaemlékezéseket hallottam arról, hogy az erdélyi városi táncházak kialakulására mi-

folkMAGazin

31

folkMAGazin 2001/4  

A TARTALOMBÓL: Káplár Tamás: A spanyolviasz (?); Abkarovits Endre: Beszélgetés Kallós Zoltánnal; Lévai Péter: Miért kell néptáncot tanítani?...

folkMAGazin 2001/4  

A TARTALOMBÓL: Káplár Tamás: A spanyolviasz (?); Abkarovits Endre: Beszélgetés Kallós Zoltánnal; Lévai Péter: Miért kell néptáncot tanítani?...

Advertisement