Page 12

„... mulatni Bécsben…“

2001. november 10., Bécs, Leopoldváros. Reggel 7 óra 00 perc. Csörög a kaputelefon, kissé kókatagon ugrok ki az ágyból, de egy pillanat alatt eloszlik a koordináció minden zavara (hívhatjuk bátran enyhe másnaposságnak is), mihelyt átvillan a tudatomon, hogy a kalotaszegi zenészek azok, minden bizonnyal. Hát persze, úgy beszéltük meg, reggel hétre jönnek, hogy ne legyen túl korán. Gatyát rántok, valami ingfélét, sálat, kabátot hamarjában, hisz kint az éjjel már olyan hideg lett, hogy az embernek egy csöndes dünynyögésére is jó pár arasznyi párafelhõ hagyta el a száját. Papucsban rontok le – mint az hamar megvilágosodik –, de nincs idõm túl sokat morfondírozni a hibán, mert a kapu rácsa mögött már látom a két ismerõs sziluettet: Neti Sanyi bácsiét és Sanyi fiáét, kabátba burkolózva, fülig érõ szájjal. Fáradtságot csak az Öregen venni észre, Sanyika olyan, mintha egy jó meleg szobában való egész éjjeli békés szendergés után ébredt volna, pedig tudom, hogy ennek olyan kicsi a valószínûsége, mint ami nekem adatott volt az éjjel. Az õ életük nem errõl szól. Vittem hát õket hamarjában lepihenni, hiszen kora délután kezdõdött a Táncház. Bécsben, a harmadik, ezúttal is a Collegium Hungaricum szervezésében. Volt bennem (s lehet, hogy többen voltunk így) némi bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy miként lehet egy ilyen rendezvényt – az elõzõ két alkalommal ellentétben – egy nap alatt lebonyolítani, de ez az aggodalmam szép lassan eloszlott a nap folyamán. A helyi szervezõ erõ (Németh Katával és Zsuzsival az élen) alapos elõkészületeinek köszönhetõen a jelenlévõk nagy száma, a mûsor sokszínûsége és a zenekarok, táncosok nagyobb száma ellenére gördülékenyen és élvezhetõen ment minden a maga útján. Nagy öröm volt látni, hogy mennyi gyermek gyûlt össze a nagyteremben. Valójában nem volt a háznak olyan szeglete, ahol ne rohangált volna egy ilyen vagy olyan korú, élvezve annak minden izgalmát, hogy itt mennyivel tágabb a tér, mint odahaza. Nagyon szép volt, hogy a szervezõk a Kincses Banda muzsikájára a gála sok táncos résztvevõjét szerepeltették a gyerekek tánctanításakor, így ezek az órák is rendkívül színesre sikeredtek, ami – mint tudjuk – a gyermek szellemi igénye szempontjából korántsem hátrány. Ezt tetézte a gyermek és felnõtt szépérzéket egyaránt

12

nemesítõ kukoricacsuhé terülj-asztal, ahol szemvillanás alatt teremtõdött újra formaörökségünk megannyi darabja Barabás Renáta gondos segítése mellett. Délután kettõ és három között már sorra érkeztek a közremûködõk: a Csík Zenekar egy elõzõ esti pécsi szereplésrõl, a Gajdos, a Galga, itt volt Haránt Eszter és Lukács Laci, Gémesi Zoli és Sóskúti Edit, a Szõttes Táncegyüttes Pozsonyból, a mérai lelkületet hozó Muszka György és Ilonka, no és Neti Sanyi bácsiék, hogy a kalotaszegi dallamok minél autentikusabban szóljanak. Az 1995 óta Budapesten élõ Steve Spindler

díszítette fel a kis különterem falait erdélyi képeivel, s ráadásként diavetítéssel emelte az alkalom hangulatát. Az esti gála idejére már nagy forgataggá lett a ház minden talpalatnyi helye, így komoly nehézséget okozott, hogy az ember rávegye magát akár néhány lépés megtételére is. No, ennek azért akadt más oka is (mint azt mindannyian nagyon jól tudjuk), nevezetesen: egy ilyen rendezvényen (hisz‘ pont ez a táncház egyik hihetetlen varázsereje) szinte nincs olyan sarok vagy szeglet, ahol bele ne „botolnánk“

folkMAGazin

egy rég nem látott ismerõsbe, egy megszakadt beszélgetés folytatásának reményébe vagy épp egy frissen formálódott és valami izgalmasat adni készülõ hangszeres formációba. S valamennyi elõl nehéz a menekvés – lássuk be: igazából nincs is. Idõvel zsúfolásig megtelt a nagyterem, padon és széken, földön és égen mindenütt sok-sok ember. A mûsort pedig úgy állították össze, hogy folymatosan a szellemi izgalom állapotában tartotta a közönséget, úgy kellett végignézni, hogy az ember tekintetének nem volt pihenése. Ez is ritkán sikeredik, de most sikeredett. Legyen elég itt csupán a mûsorszámok felsorolása, kronológiai sorrendben: a helyi Napraforgók Táncegyüttes Medvegy Vera Moldvai táncok c. koreográfiájával; bogyiszlói táncok Gémesi Zoltán és Edit (képünkön) elõadásában, a Galga kíséretével; mezõföldi táncok Török Sándor és párja tolmácsolásában, ugyancsak a Galga kíséretével; kalocsai táncok Lukács Lászlótól és Haránt Esztertõl, a Csík zenekar muzsikájára; felcsíki táncok Both Józseftõl és Zsuzsannától, szintén a Csík zenekarral; Kristály Ágnes és Tóth Eszter (Kontyvirág énekegyüttes) kalotaszegi dalokat énekelt; Patyi Zoltán és Erika, illetve zenész barátaik (többek közt Koncz Gergõ, Fekete Antal és Erdei Attila) méhkeréki és mezõségi táncokkal léptek a színpadra; Muszka Györgytõl és Ilonkától kalotaszegi táncokat láthattunk Fodor „Neti“ Sándor és bandája kíséretével; s végül az 1969-ben alakult pozsonyi Szõttes Kamara Táncegyüttes következett. Szemet gyönyörködtetõ volt a tánc, fület és lelket örvendeztetõ a muzsika. Köszönet azoknak, akiknek segítségével mindebben részünk lehetett: a Collegium Hungaricumnak, a szervezõknek, a zenészeknek, táncosoknak és a közönségnek. Egy valamivel azonban sohasem leszek kibékülve, ez pedig a helyszín: a modern, helyenként hideg és steril környezet – a sereg viselet és szõttes díszítés ellenére – pont azzal a lelkülettel és hangulattal áll ellentétben, melynek visszaidézését ez a hagyomány is szolgálni hívatott. Hálásnak kell lennünk viszont, hogy van befogadó háza ennek a kétségtelenül évrõl-évre színesebb eseménynek, s így, miközben a feltartóztathatatlan télelõ szomorkásabbra fordítja az idõt, örömmel emlékezhetünk erre a szép napra is, mint mindenre, amire érdemes. Henics Tamás

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2001/4  

A TARTALOMBÓL: Káplár Tamás: A spanyolviasz (?); Abkarovits Endre: Beszélgetés Kallós Zoltánnal; Lévai Péter: Miért kell néptáncot tanítani?...

folkMAGazin 2001/4  

A TARTALOMBÓL: Káplár Tamás: A spanyolviasz (?); Abkarovits Endre: Beszélgetés Kallós Zoltánnal; Lévai Péter: Miért kell néptáncot tanítani?...

Advertisement