Page 37

Erdély Sebestyén Mártája: Panek Kati Kolozsvári beszélgetés

P

anek Kati már az erdélyi táncházmozgalom megszületésekor ott volt, sőt már attól hamarabb is, mert gyermekként is állandó szereplője volt a rádió népzenei adásainak, s egyéb előadásoknak. Nagyapja, az író Horváth István magával vitte unokáját, miközben a küküllőmenti Magyarózd falumonográfiájához gyűjtött anyagot. A leányka autentikus forrásokból ismerhette meg a népdalokat és a népi kultúra egyéb kincseit. Később Kolozsvárott figyeltek fel a gyermek különleges zenei adottságaira. Szerepeltetni kezdték, s magától értetődő volt, hogy a hetvenes évek végén a táncházmozgalom erdélyi beindulásakor az első együttesek énekese lett. Kolozsvár elsőszámú együttese a Bodzafa volt, melynek összeállítása a kezdeti periódusban többször változott, míg a nyolcvanas évek elejére stabilizálódott a prímás Papp István Gázsa, a kontrás Kelemen László és a bőgős Szalay Zoltán személyében. Az együttes nem csak a város, hanem egész Erdély legjelentősebb zenekara lett. Mindvégig Panek Kati énekelt velük, akit csak marosvásárhelyi színiakadémiai évei akadályoztak némileg a közös muzsikálásban, de abban az időben is együtt szerepeltek, illetve a zenészek folyamatos kicserélődése után, a nyolcvanas évekre már csak ő maradt meg az eredeti csapatból. Amikor végzett, Kolozsvárra került színésznek. Így egy ideig, a nyolcvanas évek első felében, nem volt akadálya közös szerepléseiknek, gyűjtéseiknek, lemezfelvételeiknek – még ha ezek sokszor mostoha körülmények között történtek is. Az évtized második felében azonban kezdtek elfogyni körülötte a táncházi zenészek, sorra kivándoroltak, mert ’85 és ’89 között már gyakorlatilag lehetetlenné tették a zenélést Kolozsvárott. A Bodzafa prímása is előbb Sepsiszentgyörgyre költözött át az ottani népi együtteshez, majd a rendszerváltozáskor Magyarországra.* Így Panek Kati magára maradt, és sokáig úgy tűnt, hogy ez népdalénekesi

Úgy tűnik, miként a bornak vannak kiváló évjáratai, úgy a magyar népdalénekeseknek is. Talán nem véletlen, hogy a műfaj magyarországi és erdélyi legjobbjai, Sebestyén Márta, Panek Kati és Berecz András egy évben születtek. De míg a magyarországi legjobbak közismertek, addig erdélyi társuk – legalábbis nálunk – kevésbé. Talán összesen kétszer láthattuk a Magyar Televízióban. Pedig a jó bornak is kell a cégér – hangzik a mondás. A média ugyan a belföldi sztárokat is sokszor csak akkor veszi észre, ha már nyugaton befutottak, de egy Erdélyben élő énekesnőnek még ennyi esélye sincs.

pályájának végét jelentette, míg egyszer csak, 1999. Karácsonya előtt a Fonó Records megjelentette szólólemezét, „a Panek Katié”-t. Mikor 2001. áprilisában kolozsvári otthonában felkerestem, elsősorban az érdekelt, hogy mi történt vele, amióta ott megszűntek a táncházak, s elment a zenészek többsége.

– Hogyan élte meg az 1989-es változásokat? – A színházban épp a szilveszteri kabaré próbáival voltunk elfoglalva, mikor jött a hír, hogy Kolozsvár főterét tankok lepték el. Siettem haza, a főtéri házunkba, ahol a szomszéd lakásban Kallós Zoltán lakott. Hozzá mentem át tanácsért, s kérdeztem tőle, hogy most mi lesz. Azt felelte, hogy a jobbik eset az, ha nem polgárháború, mert akkor nem tudni ki kire lő. Azt tanácsolta, hogy ilyen helyzetben a legfontosabb beszerzendő a kenyér és a só. Át is mentem az egyik főtéri élelmiszerboltba, s hogy biztonságban tudjam nevelt lányomat, őt is magammal vittem. Ez tipikus női logikára vallott, hiszen időről-időre egyegy sorozat lövés csapódott be a környéken. Végül sikerült egy kenyeret és egy teljesen ésszerűtlenül nagy adag sót beszerezni. A következő napokban aztán a két szomszéd lakásban 50-60-70 ember is összejött időnként. Amikor aztán a harcok elcsendesedtek, s egy rövid ideig azt hittük, hogy „győzött a forradalom”, a színházban újra dolgozni kezdtünk. De kabaréhoz senkinek sem volt kedve. A rendező, Tompa Gábor azt ajánlotta, hogy mindenki mondja el azt a verset az ünnepi műsorban, amit mindig is szeretett volna, de addig nem volt szabad. Mivel én nem szeretek szavalni, inkább népdalokat énekeltem. Az előadásnak hatalmas sikere volt, s a végén néhány fiatal egy nagy vásznat tekert ki a nézőtéren ezzel a felirattal: „Köszönjük, hogy velünk maradtatok!” Ez nagyon meghatott minket. – Tényleg, miért is maradt Erdélyben? Hiszen népzenész barátai szinte mind áttelepültek, s színészi diplomájával Ön is bizonyára talált volna állást Magyarországon! – Ne várjon tőlem logikus választ, hiszen magam sem tudom teljes bizonyossággal, hogy miért nem mentem ki, hiszen sokan hívtak, állást aján-

*A Papp István Gázsával készített, „A Bodzafától a Gázsa Zenekarig” című interjú az Új Hevesi Napló 2001. januári számában olvasható.

folkMAGazin

37

folkMAGazin 2001/2  

A TARTALOMBÓL: Kallós Zoltán köszöntése; Záhonyi András: Kinek szól a színpadi tánc?; ifj. Vitányi Iván: Ismét Rece-Fice tábor; Hagyományain...

folkMAGazin 2001/2  

A TARTALOMBÓL: Kallós Zoltán köszöntése; Záhonyi András: Kinek szól a színpadi tánc?; ifj. Vitányi Iván: Ismét Rece-Fice tábor; Hagyományain...

Advertisement