Page 7

„Túlbuzgó autentisták” és a Naplegenda Válasz Nikola Parovnak „A Naplegenda (...) azért volt kihívás számomra, mert főleg magyar táncokhoz kellett úgy zenét szerezni, hogy az mentes legyen a hazai néptánc és népzene berkein belül megcsontosodott több évtizedes sztereotípiáktól. (...) A Naplegenda zenei anyagával végre sikerült túllépni azokat a görcsösen prezervált földrajzi és zenei határokat, amelyeket a túlbuzgó autentisták dogmatikussága állított fel, nem felismervén a rögeszmés hagyományőrzésből adódó fatális elszigeteltség veszélyét. (...) A Magyar Állami Népi Együttes koreográfusai és lelkes táncosai (...) nyitottsága (...) olyan ihlető erőt hozott létre, amely könnyedén átemelte a készülő produkciót a merev múltszázadi hagyományőrzésből egy friss, kreatív, szellemében 21. századi táncszínház-csodává. Az eredmény varázslatos és hátborzongató zenei világ lett, (...) lélegzetelállítóan monumentális és ugyanakkor meghitt és bensőséges. Nikola Parov, 2000., Magyarország” Négy bekezdés Nikola Parov Naplegenda címû CD-jének kísérõfüzetébõl. Kétszer két – terjedelmi okok miatt rövidített, kipontozott, ám a lényeget híven idézõ – mondat, amelyek mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Bár harminchárom megélt – és ebbõl tizenhat népzenészként eltöltött – évemmel nem tartozom a szakma „nagy öregjei” közé, véleményem esetleg egyezhet másokéval... Elsõ leszögezendõ tény: semmi bajom a Naplegendával. Sõt, a produkció megszületésének hátterében a MÁNE zenészeként részt is vettünk a Galga és a Major zenekar tagjaival együtt több koreográfia készültekor. Azt is tudtuk, hogy a mûsorban már nem az általunk összeállított, feljátszott zene fog megszólalni, hanem N.P. feldolgozásai. Közel másfél éven át(!) szinte nap mint nap láttuk – mondhatni testközelbõl –, hogyan formálódik, alakul a Naplegenda, óriási hit, odaadás, koreográfusi és táncosi teljesítmények révén, egészen a 2000. júniusi bemutatóig. A zenei anyag CD-n is megjelent, a résztvevõk – szép gesztusként az összes táncos! – tiszteletpéldányt is kaptak belõle. Csak hát ez a füzet, és benne az a néhány mondat... Komolyan mondom, nem értem! Az elsõ fele kirohanásként hat valamiféle, a modern törekvéseket csírájában elfojtó szekta („túlbuzgó autentisták”) ellen, a második egy szereptévesztett lemezkritika, amelyben a zeneszerzõ önnön vállát veregeti dícsérõleg. Kedves Nikola! Arra nem gondoltál, hogy a „rögeszmés hagyományõrzõk” nélkül elveszítjük a sokat emlegetett gyökereinket – már ami egyáltalán megmaradt belõlük –, és akkor bizony veszélybe kerül az az „égig érõ fa” is, amelynek tetején Te most a lábadat lógázod? Nem vádolhatsz azzal, hogy zsigerbõl tiltakozom a feldolgozások, zenei kísérletek ellen, lásd Heavy Méta ’93-ból (igaz, nem volt akkora durranás, amekkorának szántuk). Ott mi a rockos vonalra próbáltunk rímelni, nem kisebb nevekkel, mint Sipeki Zoltán, Ferenczi György, Takáts Tamás. Mégsem jutott eszünkbe utána sietve „ledogmatikusozni” mindenkit, függetlenül attól, hogy rocker vagy népi fej, és ezért vagy azért tetszik vagy nem tetszik neki a dolog. (Egyébként figyelmedbe ajánlom még a bigott, ortodox és fundamentalista jelzõket is...) Hidd el, az elszigetelõdést mi éppúgy észrevettük, és a magunk tehetsége szerint próbáltunk tenni ellene valamit –

bár szerintem, ha valaki „csak” magas fokon elsajátítja és továbbadja az autentikus kultúra elemeit, ugyanezért munkálkodik. A földrajzi és zenei határok viszont nem valaki vagy valakik által „görcsösen prezerváltak”, hanem (ha tetszik, ha nem) évszázadok alatt kikristályosodott keretek, amelyek a hagyományos közösségekben sem mozdíthatatlan, merev kategóriák, csak az „autentisták”(??) esetleg szigorúbban kezelik õket. Ez persze nem jelenti azt, hogy kísérletezõ kedvû zenészek, zeneszerzõk ne hághatnák át õket, csak könyörgöm, két perccel utána ne nézzünk mindenkire, mint múlt századi figurára (karba tett kézzel, szúrós tekintettel, ld. az említett füzet 3. oldalán látható fotót)... Amúgy nem az elsõ eset, hogy lesújtó véleményedet nagy nyilvánosság elõtt fejted ki a népzenész-néptáncos szakmáról; ha jól emlékszem, megtetted ezt már egy országos napilapnak adott interjúdban is. Pedig ha jobban körülnézel, rájöhettél volna, hogy pl. az Állami sem az Ecseri lakodalmasról szól már egy idõ óta. Azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy ki fogja húsz év múlva a Naplegendát eltáncolni, ha nem lesz néptáncos utánpótlás. Annak alapja viszont a hagyományõrzésen nyugszik... Nem akarnék egyébként ilyen húrokat pengetni, mert gondolom, hogy nem is ezzel van az igazi bajod, hanem a mûfaj színpadi megjelenését-megjelenítését érzed korszerûtlennek. De hadd ne tartsam önmagában attól zseniálisnak az általad a Naplegendához szerzett zenét, mert mertél a magyar táncokhoz a mai „világzenei” divatnak megfelelõen kicsit íres, kicsit balkáni ízû zenét társítani. A dolog nem véletlen, a recept a Riverdance-bõl ismerõs, amelynek évek óta közremûködõje vagy. A Naplegenda ötlete nem titkoltan szintén innen származik, „mutassuk meg a világnak, hogy magyar néptánccal is lehet hasonló világsikerû showmûsort csinálni” felkiáltással. A magamfajta legfeljebb kesereghet azon, hogy miért nem lehet (jellegében) magyarabb zenével mindezt. (Nem lehet?) A fent kifogásoltakhoz képest hab a tortán a „bezzeg-rovat”, amelybõl (már a meghallgatás elõtt) mintegy önvallomásszerûen megtudhatjuk, milyen „varázslatos és hátborzongató (...), lélegzetelállítóan monumentális és ugyanakkor meghitt és bensõséges” újonnan kapott/vásárolt CD-nk zenei világa. Valahonnan (nem mondom meg, honnan) nagyon ismerõs ez a nyomulós PR... Túl azon, hogy a lemezen feldolgozások hallhatók, tehát nem originális szerzemények – köztük néhány nagyon jól eltalált hangulat, bár aki hallott már pl. Stinget, nem ettõl dobja a Nagy Hátast –, én a helyedben a dicséretet szívesebben fogadnám másvalaki tollából. (Tudod, már a régi görögöknél is volt egy fickó, akitõl megkérdezték, hogyhogy nincs még szobra – életében! – Athénban, mire õ úgy nyilatkozott: ez még mindig jobb kérdés, mint az lenne, hogy mi a fenéért van.) A közremûködõ zenészekhez, énekesekhez viszont tényleg csak gratulálni lehet – jelzem, kb. a fele civilben szintén dogmatista, de úgy látszik, fejlõdõképes... Összegezve: született egy elõadás, annak szerves részeként egy zenei anyag, amelynek megítélését bízzuk a hallgatóra (vö. „a közönséget nem lehet leváltani”), az ilyen-olyan szinten mégiscsak kollégák lesajnálását pedig, akik pechjükre a népi vonalra tették fel az életüket, talán nem egy világsikerre szánt-álmodott CD borítóján kellene (angolul is!) közhírré tenni. Mohácsy Albert, 2001., Magyarország, földszint 2.

folkMAGazin

7

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2001/1  

A TARTALOMBÓL: Sárosi Bálint: Ne csináljunk Budapesten csíki néphagyományt!; Hollókõi Lajos: Novák Ferenc 70 éves; Mohácsy Albert: „Túlbuzgó...

folkMAGazin 2001/1  

A TARTALOMBÓL: Sárosi Bálint: Ne csináljunk Budapesten csíki néphagyományt!; Hollókõi Lajos: Novák Ferenc 70 éves; Mohácsy Albert: „Túlbuzgó...

Advertisement