Page 14

Bonyhád kilencedszer

Tárogató zenekar, Pécs – Gottvald Károly felvétele

Szeptember 30. és október 1. között rendezték meg Bonyhádon a IX. Országos Népzenei Találkozót. Ebben az évben is, ahogy már megszokhattuk, az ország szinte valamennyi részérõl és a határon túlról is érkeztek zenekarok, énekes és hangszeres szólisták, hogy megmérettessenek a tekintélyes zsüri elõtt, melynek elnöke dr. Halmos Béla népzenész, népzenekutató volt. E fesztivál az õ véleménye szerint is rendkívül fontos szerepet tölt be, hiszen kevés olyan találkozási lehetõség kínálkozik, ahol a népzenészek a versenyzés mellett szakmai véleményt kapnak további munkájukhoz. A zsüri az értékelésnél a hallott produkciókat nívódíjjal, illetve kiemelt nívódíjjal jutalmazta. Ez az értékelési forma, mely nem helyezésekre rangsorol, nagyon jól bevált, hiszen a versenyzõk – hála az egyre intézményesülõ népzenei oktatásnak is – annyira egységes szinten, annyira színvonalasan és képzetten mutatkoznak be, hogy szinte csak az adott pillanatot lehet értékelni, rangsorolni nagyon nehéz. A versenyre benevezett 57 produkcióból ifjúsági és felnõtt kategóriában 20 nívódíjban, 10 pedig kiemelt nívódíjban részesült. A fesztivál programja természetesen nem csak versenymûsorokból állt, intézményünk a népi kultúra ezerarcúságát is igyekezett bemutatni az ide kapcsolódó népmûvészeti kiállítással, melynek keretében fafaragók munkáiban gyönyörködhettek a látogatók. Kirakodóvásár és kézmûves bemutatók szintén színesítették a rendezvényt. Nem maradt el a már hagyománnyá vált népzenei koncert – melyre idén a Tükrös együttes kapott meghívást –, és az azt követõ táncházi vigasság sem. Mivel a fesztivál hagyományosan a szüreti mulatságok idejére esik, a Völgység borkultúráját a borudvar megszervezésével mutattuk be a nagyközönségnek. Mind a zsüri, mind a versenyzõk, mind a nagyközönség viszszajelzései megerõsítenek bennünket abban, hogy e találkozó a népzenei mozgalom méltó ünnepe. (Juhász Józsa)

Évi 200 pár karaktercipő gyártására cipészt keresünk! * Taylor-Kellék 1074 Budapest, Hársfa u. 5. Tel.: 342-1114, 321-7838 14

IX. Országos Népzenei Találkozó, Bonyhád Emléklap, Ifjúsági kategória: Kürti László (Budapest), Bara együttes (Tárnok), Várallyay Katalin (Budapest), Sebestyén Sarolta (Bonyhádvarasd), Bata Éva (Kecskemét), Molnár Viktória (Kisdorog), Bozsó Sándor (Budapest) Emléklap, Felnõtt kategória: Völdi Izabella (Márfa), Fercsik Margit (Galgahévíz), Varga Mihály (Pécel), Börcziné Németh Erzsébet (Cserszegtomaj), Orsós Erzsébet (Lánycsók), Oroszi Gyula (Soltszentimre), Nagy Jánosné (Soltszentimre), Kniesz Lászlóné (Soltszentimre), Kölcsey Sára (Kozármisleny), Éliás Eszter (Budapest), Nagy Attila (Püspökladány), Nagy Tamás (Tevel), Vargha Fruzsina (Budapest), Horváth Szilveszter (Baja), Németh Tiborné (Pécs), Vackor együttes (Sárbogárd) Nívódíj, Ifjúsági kategória: Kulcsár Annamária (Hajdúböszörmény), Varga Eszter (Hajdúböszörmény), Bényei Csenge (Etyek), Köpüfa zenekar (Zengõvárkony), Koczka Andrea (Komárom), Napvirág együttes (Budapest), Szalai Balázs (Keszthely), Pusztai Katalin (Budapest), Balogh Attila (Kölesd) Nívódíj, Felnõtt kategória: Hári Nikolett (Székesfehérvár), Szórádi Márta (Hajdúböszörmény), Szecsõdi Rita (Székesfehérvár), Tárogató zenekar (Pécs), Kiss Anikó (Budapest), Köles Éva (Hatvan), Kelemen Edit (Izmény), Szeibert Andrea (Budapest), Wiedner János (Kecel), Lisztmájer Ilona (Dunaszentgyörgy), Nemes Krisztina - Molnár Péter duó (Pécs) Kiemelt nívódíj, Ifjúsági kategória: Enyedi Ágnes (Székesfehérvár), Berki Lilla (Székesfehérvár), Krámli Kinga (Kisszállás), Deák Fruzsina (Budapest), Agod Alíz (Szeged), Mischl Erik (Bonyhád) Kiemelt nívódíj, Felnõtt kategória: Ördöngös zenekar (Kiskunhalas), „Fekete gyémántok” hagyományõrzõ cigány együttes (Nyíregyháza), Kardos Brigitta (Budakalász), Ivánovics Tünde (Újvidék), Guzsalyas együttes (Székesfehérvár), Burján Orsolya (Székesfehérvár), Damásdi Szilvia (Etyek), Baraboly együttes (Szombathely)

folkMAGazin

A zsüri: dr. Halmos Béla (elnök), dr. Olsvai Imre, Fábián Éva, Dévai János, Eredics Gábor

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2000/4  

A TARTALOMBÓL: Hollókői Lajos: „Hogy a lélek rendben legyen”; Pesovár Ernõ: A karácsonyi pásztortánc; Kóka Rozália: „Bethlemnek pusztájában....

folkMAGazin 2000/4  

A TARTALOMBÓL: Hollókői Lajos: „Hogy a lélek rendben legyen”; Pesovár Ernõ: A karácsonyi pásztortánc; Kóka Rozália: „Bethlemnek pusztájában....

Advertisement