Page 12

A magyar népzene és népköltészet hete November utolsó teljes hetében a Magyar Rádióban több olyan egyedi összeállítást hallhattunk, amely népi hagyományainkat és a magyarság kultúrkincsét mutatta be. A Bartók rádió népzeneiés ismeretterjesztő, valamint a rádió irodalmi szerkesztőségének munkatársai – Filippinyi Éva, Kövesdy Zsuzsanna, Marschall Éva, Dévai János és Máder László – arra törekedtek, hogy a magyar folklór sokszínűségét és gazdagságát megjelenítsék. Várakozással telve ültem a rádió mellé, hisz nagyon értékes, régi dallamokat és érdekes interjúkat hallhattam. Napi eloszlásban másfél órától három óráig terjedt a népzenével és népköltészettel kapcsolatos műsorok időtartama (főként) a Kossuth és a Bartók rádión. Bebizonyosodott –- mint egy régebbi írásomban már megjegyeztem –, napi egy-másfél óra népzene, népművészet nem „elviselhetetlenül sok”. Különösen tetszett, hogy az esti mesét minden nap egy igazi mesemondó, Gajdár Béláné Zagyvarónáról, mondta el. De hallhattunk interjút fafaragóval, népzenekutatóval, fotóművésszel, műfordítóval, etnográfussal és muzsikusokkal is. A múlt felidézése mellett helyet kaphatott a jelen, így (többek közt) Berán Istvánnal és Balogh Sándorral készült beszélgetést is közvetítettek. A tömbösítések révén tudtam, hogy a Kossuth rádió hétköznap 19.30-tól egy órán keresztül nekem is szól. A rádióújságban egy kis virág jelezte, hogy mely műsorokra kell odafigyelnem. Visszatekintve köszönöm az alkotóknak, hogy A magyar népzene és népköltészet hetét ilyen sokszínű és érdekes műsorokkal ünnepelhettük meg. Benkő András

FOLKLÓR HÍREK Vajdasági Magyar Folklór Központ vmf@www.yu www.magyar-szo.co.yu

Budapesten, a Népi Iparművészeti Titkárság kiállítótermében szeptember 12. és 22. között Dormán László fotóiból láthattak kiállítást az érdeklődők, a Vajdasági táncházmozgalom története címmel, a Magyar Művelődési Intézet Táncház Archívumának rendezésében. A kiállítást Héra Éva, a Magyar Művelődési Intézet Népművészeti Főosztályának vezetője nyitotta meg, majd Borsi Ferenc előadása hangzott el. Az ezredforduló jegyében, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vajdasági turnéra utazott a Magyar Kollégium, a Thurzó Lajos Közművelődési Központ, valamint a Vajdasági Magyar Folklórközpont közös meghívására. Kemény munkájuk eredményeként fiatalos lendülettel mutatták be produkcióikat, elsősorban Csíkból és Sóvidékről, az ottani emberek hangulatából is ízelítőt adva. Ugyanakkor az anyaország tájainak táncait is otthonosan, igényesen, hangulatosan járták a bajmoki színházteremben teltház előtt, a lelkes közönség gyönyörűségére. A szabadkai Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület szervezésében november 18-21-ig ugyancsak Észak-Bácskában vendégszerepelt a Magyar Állami Népi Együttes. 2000. szeptember 21-én az MTA Zenetudomány Intézet Kodály-termében tartották Tari Lujza: A szabadságharc népzenei emlékei című CD-ROM, valamint az Encyclopaedia Humana Hungarica interaktív taneszköz-sorozat 7. része, a Haza és haladás, A reformkortól a kiegyezésig (1790-1867) című kiadványok sajtótájékoztatóval egybekötött bemutatóját.

12

A Magyar Rádió II. Népzenei Versenye A Magyar Rádió Rt. Bartók Adófőszerkesztősége első népzenei versenyét 1998-ban hirdette meg 15 és 25 év közötti fiatalok részére, szóló- és csoportos ének, valamint hangszeres kategóriákban. Most, 2000-ben, zenekarok versenghettek a rádió mikrofonja előtt, olyan fiatalok, akik a népzenét választották kedvenc időtöltésükként vagy éppen hivatásos előadóművészi pályára, népzenésznek készülnek. A verseny három fordulóból állt: a kazettán beküldött versenyprogramok válogatásából (május-június), élő nyilvános adások keretében az elődöntőkből (október 7-8.), s végül a döntőből (november 26.) A felhívásra több mint félszáz együttes jelentkezett; a magyarok mellett hazai cigány, német, szlovák és szerb csoportok is pályáztak. Szándékunknak megfelelően nemcsak magyarországi, hanem határainkon kívüli együttesek is jelentkeztek, hogy bemutassák tudásukat. Az elődöntőkből a szakmai zsűri (Dr. Sárosi Bálint, elnök; Eredics Gábor, dr. Halmos Béla, Kelemen László, Kiss Ferenc) 13 produkciót juttatott a döntőbe. A versenyzők autentikus megszólalása, élményszerű előadása, a dalok szép szöveg- és dallamváltozatai és a virtuóz hangszeresek tették a versenyt izgalmassá a rádióhallgatók és a közönség számára. A bemutatott dalok és hangszeres produkciók jelentős része a résztvevők áldozatos gyűjtőmunkájának eredménye. A MR Rt. Bartók Adófőszerkesztősége fontos feladatának tartja, hogy lehetőséget nyújtson széles rétegeknek – különös tekintettel a fiatalokra – népzenei műveltségük bemutatására és tudásuk gyarapítására. Ehhez támogatását adta a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal. A Magyar Rádió második Népzenei Versenyének győztesei: I. díj: Söndörgő együttes (Pomáz) II. díj: Csürrentő együttes (Budapest) III. díj: Ifjú Muzsikás együttes (Üröm) A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának különdíja: Söndörgő együttes (Pomáz) A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének különdíja: Tücsök Ifjúsági Népzenei Együttes (Mihálygerge) A Magyar Művelődési Intézet különdíja: Kontyvirág együttes (Budapest) A Táncház Egyesület különdíjai: Söndörgő együttes, Csürrentő, Ifjú Muzsikás együttes, Amare Save együttes (Nyírmihálydi) A Fonó Records különdíjai: Dánfi zenekar (Kiskunhalas), Baraboly együttes (Szombathely) A Periferic Records különdíjai: Csürrentő együttes, Ifjú Muzsikás együttes

folkMAGazin

folkMAGazin 2000/4  

A TARTALOMBÓL: Hollókői Lajos: „Hogy a lélek rendben legyen”; Pesovár Ernõ: A karácsonyi pásztortánc; Kóka Rozália: „Bethlemnek pusztájában....

folkMAGazin 2000/4  

A TARTALOMBÓL: Hollókői Lajos: „Hogy a lélek rendben legyen”; Pesovár Ernõ: A karácsonyi pásztortánc; Kóka Rozália: „Bethlemnek pusztájában....

Advertisement