Page 33

TEMETÉS INAKTELKÉN

Szenti Tibor:

1991-ben Karácsony Zoltán és Teszári Miklós kollegámmal a lakodalom lefolyását akartuk megfigyelni és közben véletlenül részesei lehettünk egy halott búcsúztatásának és temetésének. A református kántor (asszony) lehetővé tette, hogy elmenjünk a gyászoló házhoz és bemenjünk a ravatalozó helyiségbe. A kapu, amelyen beléptünk, kertbe vezetett, amelynek a jobb oldalán hosszú, emeletes ház állott rövid oldalával az utcára. Az emeleti részen, végig a ház hosszában nyílt folyosó vezetett s ebből nyíltak az ajtók a szobákra s erre néztek a szobák ablakai. Ahogyan felfelé lépkedtünk a lépcsőn, egyházi éneket hallottam, de valami furcsa, idegen zavarral. Az emeleten kis szobába léptünk, amely balra rögtön bevezetett egy nagyobba. Itt az ablak környékén, néhány széken ültek a kántor emberei, akiknek az énekét hallottam. Valahonnan hátulról pedig hallatszott a zavaró hang, ami valósággal szíven ütött. Nem a különössége vagy a zenei értéke miatt, hanem, mert hallottam, hogy ez „siratás fenn szóval”. Az etnográfus gyomra rándult bennem idegesre: ilyen alkalmunk, bizony, kevésszer akad. Siratás élő valóságában s kezemben felvevőgéppel. A szobát baldachinos ágy osztotta két úgyszólván külön részre s e mögött a sötétségben állott két sötétbe öltözött asszony. A feleség és a leányasszony hangja a kívülállónak együtt szólt az egyházi énekkel, de természetesen függetlenek voltak s önállóan mentek a maguk útján. Akik végezték a maguk szertartását és rítusát, nem a másikkal törődtek, hanem csakis magukkal, a feladattal, amit a szokás rótt rájuk. A két asszony, két özvegy, egymás mellett a sötétségben, közel a halott fejéhez és lábához, egymástól sem zavartatva az én felvételemen mintegy háromnegyed órát siratott, de nyilván többet azzal együtt, ami a felvétel előtt történt. Az előadásról azt lehet mondani, hogy valamelyest hullámokban folyt: nekilendültek, a lendület lelassult, majd gyorsult s olykor szinte megállott. Érezhető volt, hogy ez a hullámzás azzal függött össze, hogy kéznél volt-e a mondanivalója: szöveg-szólamok, mondatok, mondat részletek és töredékek, szavak. Ezek eleinte folyékonyan jöttek, a hallott-ismert formulákba illesztett aktuális mondanivaló. Bármilyen volt is légyen ennek a szöveganyagnak a szerkezete: hosszúság, szólam-, szó- és szótagszám, hangsúly, az asszonyok könnyedén, minden meggondolás nélkül illesztették bele egy dallamszerkezetbe. A szöveg és a dallam együttese soha, egy pillanatra sem okozott gondot nékik. Az, amit mi dallamnak nevezünk úgyszólván mellékesen, oly’ magától értetődően és automatikusan jött létre, mint a lélegzésük. Ami a hullámzást okozta, az a szöveg volt: vagy a formula fogyott el hirtelenjében s maradt a puszta naturalizmus, vagy fordítva s akkor a folyamat egy pillanatra elszakadt a napi valóságtól. Ilyenkor ismételtek s a feszültség leesett. Olykor mindkét szöveganyag kiesett az emlékezetükből s akkor az egész folyamat megállott egy másik pillanatra. De pihenni is kellett, ilyenkor az egyik vagy a másik abbahagyta a siratást. Nyilvánvaló volt, hogy az élő hagyomány körülményei között a sirató számára a fő feladatot és a fő nehézséget az újabb s újabb szövegek előteremtése jelenti. Ha nincsen, akkor ismétel, megáll, újrakezd, aszerint hogy mi merül fel a gondolataiból. Ehhez képest a szöveg előadásának a módja nem jelent akadályt, hogy akár végtelen hosszan folyjék a rítus. A siratás végül teljesen abbamaradt: végleg elfogyott mind a mondanivaló mind az erő. Másnap délelőtt a temetés templomi szertartással kezdődött, majd a hátsó ajtón kivonulva a templomdomb mögötti temetőben folytatódott. Nem mondhatom, hogy végződött. Ahogyan a résztvevők visszafelé jövet a templomdombról leereszkedtek a faluba, a két asszony a menetben is folytatta a siratást. Kollégáim videofelvételei valamelyest visszaadják ezt az alkalmat. Végül is a temetés az esti torral zárult le.

Halmos István

A tanya pusztulása Akár a holttest bomlásának, a tanya pusztulásának is megvannak a fokozatai. Bárhogy is megy végbe az épület romlása, előbb az emberben hal meg, csak azután jön anyagi szétoszlása. Először eltörik a szelemen. A tető megroggyan. A nád vagy cserép lecsúszik, és lehull a padlásra. A tapasztott mennyezet több helyen beszakad, nagy lyukak keletkeznek, melyeken keresztül a szobából kilátni az égre. Jön az eső, és ráül a tél hava. A padlásfödém leszakad, és törmelék borítja el a helyiségek padlózatát. A vastag tapaszrétegből a vékony lécek és nádszálak úgy bújnak elő, mint hullából a fehér bordák. A falak között megszűnik a tartás. A tanyavég fala megbillen és kifelé dől. Hamarosan sorra követi a többi közfal is. A száraz vályog szétesik a zuhanás erejétől, nem fogja már a közé kevert polyva és törek. Néhány nagyobb, fehér mészlemez leválik a tapasztásról, és őrzi még egy darabig a mintáspapír barna, vörös, zöld és kék virágait. Legtovább a kemence áll. Fehéren virítva, messzire kilátszik a törmelék közül, mint halom tetején ülő hatalmas, fakó sólyom kémleli a határt. A kéménynyílásnál, ahol a fal ledőlt mellőle, széthasad, és tovább töredezik. Beszakad a teteje és az oldala, majd lassan, egyre lejjebb kuporodva, elterül a törmeléken. Az eső sárrá dagasztja, a nap melege kemény halommá szárítja. A szél magokat hoz rá, és szúrós gaz nő rajta, azután a traktorok fölszántják. Néhány évig itt vörösebb a föld, és a szántásban a hajdani családi tűzhely helyét a szürkésfehér folt jelzi, míg a nagy ekevasak mélyebbre nem forgatják…

Nagyon későn, augusztusban kaptuk a hírt, hogy szeretett, idős mesterünk, a bokrosi Kovács „Kúresz” Márton 1999 decemberében elhunyt. Rá emlékezünk.

folkMAGazin

33

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2000/3  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Japán, Japán...; Timár Mihály: A Timár Kamara Japánban; Lányi György: Hurrá, turnézunk; Mesterkurzus a Fon...

folkMAGazin 2000/3  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Japán, Japán...; Timár Mihály: A Timár Kamara Japánban; Lányi György: Hurrá, turnézunk; Mesterkurzus a Fon...

Advertisement