__MAIN_TEXT__

Page 28

Csak szívvel és lélekkel A tíz esztendõvel ezelõtti elsõ bemutató mûsorfüzetében ol vas suk: »...a tánc nem csak mu lat sá go kat fû sze re zõ könnyû szórakozás kútforrása, nemcsak gondot ûzõ, mindent feledtetõ elixír, hanem életérzésünk talán legtermészetesebb, legváltozatosabb, legõsibb kifejezési módja. A néptáncban pedig ott van mindaz, ami egy térséget, egy népet, egy közösséget alapvetõen meghatároz.« (Ferencz Csaba) A Háromszék Táncegyüttes fennállásának tizedik évfordulóján ezekkel a gondolatokkal indítjuk beszélgetésünket Deák Gyulával, az együttes igazgatójával. – 1990 májusában tulajdonképpen papíron alakult meg az intézmény. Akkor két alkalmazottja volt, Könczei Árpád mûvészeti vezetõ és Deák Gyula igazgató. Viszonylag hamar összeállt a csapat, alig fél év múlva színpadon láttuk az elsõ bemutatót. Milyen volt a kezdet, melyek voltak az elsõ lépések? – Két hónapra ideiglenesen átvettük a volt Vadrózsák együttes több mint tíz tagját, és velük indultunk. Õket korábban a Szaktanács fizette, szerzõdésük április végén járt le. Azzal a feltétellel alkalmaztuk õket, hogy a júniusban, majd júliusban sorra kerülõ versenyvizsgán nekik is ki kell állniuk, és aki megfelel, marad, aki nem, azzal nem tudunk tovább dolgozni. Legtöbben már júliusban eltávoztak az együttestõl, a versenyvizsga alapján pedig újakat alkalmaztunk, s a két versenyvizsga eredményeként verbuválódott csoporttal már azon a nyáron felléptünk a bálványosi fesztiválon. Aztán elkezdtünk készülni az elsõ bemutatóra: november 13-án tartottuk a Napkeletrõl napnyugatra elsõ elõadását. Ez fontos lépés volt – bár korábban is volt táncmozgalom Szentgyörgyön és Kézdivásárhelyen, ezt már fõállásban csináltuk. Én a kézdivásárhelyi csavargyári tánccsoporttal dolgoztam korábban. Jelenleg is van két táncosunk, aki akkor attól az együttestõl jött. A csapat alapját a Könczei Árpád vezette Néptáncstúdió néhány tagja jelentette, abban a csoportban volt néhány aránylag képzett táncos, akikkel el lehetett kezdeni a munkát. – Párhuzamosan kellett dolgozni azon, hogy az együttes bizonyítsa létjogosultságát, és intézményt építsen. Az alakulás utáni években volt-e olyan pillanat, amikor úgy tûnt, mégsem áll össze a csapat, vagyis a megszûnés veszélye fenyegeti az alig elindult együttest. Meg lehet-e nevezni az idõpontot, hogy mikor jutott révbe a társulat? – Abban mindvégig hittem, hogy sikerül csapatot verbuválni, és ennek meg is volt a valós alapja, hisz korábban Kézdivásárhelyen is táncközelben voltam, ismertem a pályát, de úgy érzem, még a mai napig sem jutottunk révbe. Ezt az is alátámasztja, hogy az idei több mint tíz milliárd lejes költségvetési tervezetünk több mint nyolcvan százaléka beruházási költségekbõl áll, amibõl semmit nem kapunk meg. Olyan beruházások szerepelnek ebben a tervben, melyeket tíz év alatt rég meg kellett volna oldani. Ilyen a székház és az autóbusz kérdése, de sorolhatnám a hangtechnika, fénytechnika mûszaki eszközeit is. Hála Istennek, ezen a téren nem ott állunk, amennyire a költségvetésbõl futotta, hisz akkor semmink nem lenne. Amink van, azt mind pályázatok útján szereztük be. – Köztudott, ebben a mûfajban igen gyors a kiöregedés, ami arra figyelmeztet, hogy igen nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlásképzésre. Volt egy kezdeményezés az együttes részérõl, hogy néptánc tagozat induljon a Mûvészeti Líceumban. Valami elindult, de mégsem teljesedett ki.

28

– Az országban sehol sincs megoldva a népzenész és táncos oktatás. Úgy érzem, a felelõs tisztségviselõkben – beleértve a hazai magyar tisztségviselõket is – nincs meg a kellõ akarat hogy a képzés beinduljon. A Mûvészeti Líceumban a jelenlegi néptánc-csoportok tulajdonképpen balett osztályok keretében mûködnek. Hiányzik a minisztériumi jóváhagyás, hogy hivatalosan is néptánc-tagozattá váljék. Az osztályokban a népzene és néptánc választott tantárgyként szerepel, ez azonban nem elég az utánpótlásképzéshez, legfeljebb csak az ilyen irányú mûveltség megszerzéséhez segít hozzá. Mi is több korcsoportban indítottunk tanítást, az együttes táncosai nevelték a fiatalokat, és ehhez a Lajtha Alapítvány teremtett feltételeket, ám ez nem a mi feladatunk lenne. Az oktatási rendszeren belül kellene kialakulnia ennek a vonalnak. Éppen úgy, ahogy a színházhoz képzett színészek érkeznek, hozzánk is képzett táncosoknak kellene jönniük. Egy hivatásos együttes számára ugyanis elsõsorban a produkció a fontos, hogy mit mutat fel a színpadon. Olyan elõadásokat kell elõállítani, amelyeket a közönség elfogad, tetszik neki, és látja benne az értékeket. Tulajdonképpen nem csak a néptánc és népzene-kultúra megõrzésérõl van szó, ez ennél több. – Valóban több, hiszen az utóbbi években láttunk az együttestõl táncszínházi produkciókat is, melyekkel éppúgy kivívta a közönség és a szakma elismerését, mint a hagyományosan építkezõ néptánc elõadásokkal. Mégis, hol jegyzik jelenleg az együttest? – Mindenképpen az élvonalban. Az utóbbi években többször léptünk fel Budapesten is a szakma elõtt, elõadásainkat értékelték, és nyilvánosan is hangoztatták, hogy jó úton haladunk. Legfeljebb a rendezésben találtak hibát – na de ez egy kicsit a szakmai féltékenységnek is köszönhetõ. A tánckar teljesítményét mindenesetre messzemenõen magasan értékelik. – Mi a gyengéje az együttesnek? – Továbbra sincs saját zenekarunk. Két-három zenekarral dolgozunk, akik ismerik produkcióinkat, és amikor szükség van rájuk, eleget tesznek a felkéréseknek, alkalmi szerzõdésekkel részt vesznek a munkában, de ez mégsem ugyanaz, mintha állandó alkalmazásban lennének. Nincs zenészképzés, nincs elegendõ zenész, ráadásul nálunk olyan alacsonyak a fizetések, hogy ennyiért nem lehet zenészt alkalmazni. Érdemes megjegyezni, hogy például Udvarhelyen az ottani együttes a vajdasági Csalóka zenekarral dolgozik, akik alkalom adtán nekünk is zenélnek. – Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezért a fizetésért elég lenne csak annyit dolgozni, hogy elkészüljenek a bemutatók, majd elõadásokat tartani, kiszállásra járni. A Háromszék együttes és igazgatója ennél többet vállal. Néptánc-találkozók keretében a szentgyörgyi közönségnek a legjobb együtteseken kívül az adatközlõket is házhoz hozza, valóságos fórumot teremt a hagyományõrzésnek. Miért teszi ezt? – Az életem valahogy eggyé forrt ezzel a munkával, ebbõl nem lehet kilépni. Az egész mûfaj olyan, hogy aki ebbe beleszeret, belebolondul, az rabjává válik annak, amit csinál. Ezzel a táncosok is így vannak, s ez az egyetlen magyarázat, hogy ilyen alacsony fizetésékért is maradnak. Ha nem lenne a belsõ késztetés, nem lehetne dolgozni. Ezt nem lehet másként csinálni, csak szívvel és lélekkel.

folk MAGazin

Fekete Réka »Háromszék« Sepsiszentgyörgy

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2000/2  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Országimázs Központ avagy »dízájnszentör médin hangöri...«; Szigetvári József: Profik amatőr fesztiválokon...

folkMAGazin 2000/2  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Országimázs Központ avagy »dízájnszentör médin hangöri...«; Szigetvári József: Profik amatőr fesztiválokon...

Advertisement