{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 14

Egy óra Berecz Andrással

Időtlen történelem András, nemrégiben, egy Veled készített interjúban szinte vaktában eresztettél szélnek egy félmondatot, amibe tetőtől talpig belegyönyörödtem. Nagyanyám beszélte ezt a metaforikus nyelvet, ám az a nemzedék már csak az emlékeinkben él. De, hogy az általad mondottal se legyek adós, a kérdésre, hogy gyermekkorodban számon kérte-e valaki otthon a nyelvi makulátlanságot, imígyen válaszoltál: „Édesanyám esetében nincsenek határozott emlékeim, de apám már az eszével kapálgatott a soraim között.” Érdekes, amit mondasz, de őszintén szólva már nem em lék szem rá, noha igaz. A dús nyel vet, hála Is ten nek, ott hon ról hoz tam. Ha va la mi e b b ő l érzékelhető, azt elsősorban annak a sze ren csé nek kö szön he tem, hogy apám és anyám közé születtem. A szorgalmat viszont, hogy ezekhez még hoz zá gyűj tö ges sek, azt jó né hány szép ta lál ko zás nak és azok nak a pa pír da rab kák nak köszönhetem, amiket a zsebeimben hordtam és hordok ma is, az ap rócs ka, fa ra gott ce ru zám tár sa sá gá ban. Így te hát hozott és szerzett holmi a nyelv nálam s egyben egyik legféltettebb kincsem. Ha mesét mondok, annyira sze re tem a nyel vet ben ne, hogy csak fele rész ben ün nep lem a történetet, mert a másik fele részben a nyelvet, magát. Egy kitűnő történet, ha halovány nyelven szólal meg, már nem biztos, hogy előttem figyelemre méltó, de ha a nyelve gazdag, akkor a történet lapos is lehet akár. Ady Endre így fogalmaz egy helyütt: „Tetszett volna demokratikus államreformokkal fölsegíteni a színre, fó rum ra a jól be szé lő ma gyar pa rasz tot, ma lenne tüneményes, szép, dús magyar nyelv.” Rólad igazán elmondható, hogy sokat jöttél-mentél ilyen emberek között. A szépet, a tüneményes nyelvet Erdélyben voltam kénytelen újra fölfedezni, ahol nagyon tömör beszédű emberekkel találkoztam. A tömörségen nem azt értem, hogy keveset beszéltek, sőt a keveset beszélő székely ember legendája helyett én hallottam nagyon sokat beszélő parapács embereket, parapács asszonyokat is. Hanem azt értem tömör nyelven, hogy közléseik többsége több jelentésű mondatokból állt össze. Egy mondat mögött, de sokszor egy szó mögött meg-meghúzódott más jelentés is, vagy adott esetben, ha sokan voltak, füzérben lógtak alattuk. Amikor Csíkrákos felől jó néhány falut érintve

14

Gyimesfelsőlokra besétáltam, egy, a pityókában kapálgató ember, aki megvárta, míg hallótávolságba érek, azt mondta nekem: „Direkt Pestről? Áldja meg az Isten! Hát tudja meg, mi holdfogytára születtünk. Itt erőst zötyög a szeker, de tán egyszer megkenegetjük.” A holdfogytára való születés – aki ismeri ezt a népet, tudja – egész életük, tulajdon sorsuk metaforája. Mert ez a nép holdfogytára vágja ki a fát, amiből majd bútor lesz vagy valami más. Ám minden növényt a hold töltekezésére ültet el, s örvend, ha gyermekei azidőre születnek. No, az ilyeneket nagyon kerestem. Úgy éreztem, ahhoz, hogy magamat kifejezhessem, ezekre nagyobb szükségem van, mint – tisztesség ne essék – a történelemtudományra. Amíg ezekben a mondatokban a kisemberek szólalnak meg és a lehető legmélyebben nyúlnak a sorsukba, addig ez maga a becsaphatatlan, manipulálhatatlan történelem. Ha egy-egy ilyen különleges kifejezés mélyéig sikerül leásnunk, az nem más, mint a mi időtlen történelmünk, amiben azért a jövőhöz való viszonyunk is ott van egy kicsit. Az évek során ilyen helyekre jártam koldulni a szavakat, ennek okán már én is társ lehetek, mikor beszélgetünk. Így természetesen a tréfában is. Több éllel csapdát ástunk egymásnak, sokat kacagtunk. Később, amikor a magyarságot – mivel sokat utazok el s vissza – láttam megkeveredve is együtt lakni, például Svédországban a zalait, a bácskait és a csíkit, egyetlen vízválasztó mondattal rögtön próbára tettem őket és anélkül, hogy előzőleg tudtam volna, nyomban ráböktem az erdélyire, mert az értette a szavam másik oldalát is, vagy valamilyen köze volt Erdélyhez. S akik nem értették, azok általában magyarországiak vol tak, netán ci vi li zál tabb, pol gá ro sul tabb te rü le tek ről va lók. Igen érdekes továbbá, hogy ahol ez a több rétegű kifejezésmód még él, ott általában az időből is mélyebb dolgokat őriztek meg. Igen-igen tetszett, hogy ennek a sokrétű, gazdag, dús nyelvnek olykor-olykor hibaszázalékai is vannak. Mert például amikor Szilika bácsinak azt mondottam Gyimesben a virágaira, hogy Szilika bácsi, magának egyszer gyönyörű virágai vannak, arra azt mondta, ő bizony már kettőt férjhez adott. Holott én valóban a virágokat dicsértem akkor. De ha eszem lett volna, akkor a lányait dicsértem vol na, mert rögtön meg sza gol tat ta volna ve lem a nagyszirmú virágait. Milyen sorsot szánsz ennek a nyelvi kincsestárnak, hiszen a szemünk előtt nőnek fel új és új nemzedékek, akik egy kukk nem sok, de annyit se értenek ezen a nyelven? Mielőtt belekezdek, hogy szerintem hol tart ma ez a kérdés, például a zuglói végeken, szeretném elmondani, valóban csudálatos valami ez a nyelv. Tudom, a nyelv csak nyelv, az még nem a teljes élet. Egy csuvas népdal azt mondja, nekem így sikerült átformálni magyarra:

folk MAGazin

Ej, haj, de sok almát faltam, nyeltem, Héjait most hova hordjam ki? Jó rokonok közt ékes szókat

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2000/2  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Országimázs Központ avagy »dízájnszentör médin hangöri...«; Szigetvári József: Profik amatőr fesztiválokon...

folkMAGazin 2000/2  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Országimázs Központ avagy »dízájnszentör médin hangöri...«; Szigetvári József: Profik amatőr fesztiválokon...

Advertisement