__MAIN_TEXT__

Page 42

MOHÁCS IV.

Versendi Kovács József és zenekara Napjaink talán utolsó hivatásos tamburazenekara (a Peti ze ne kar mel lett, amely – mint írtam – zenei kutatásaim szempontjából nem bír jelentőséggel). Tagjai: Versendi Kovács József (1955.) prímtambura, Tiszai György (1953.) terctambura, ifj. Kovács József (1975.) basszprím, Mihálovics László (1944.) brácstambura, (Peti) Kovács István (1954.) tamburabőgő. Tiszai Gyuri és Ko vács Pisti a Kovács-dinasztia le szár ma zot tai, Versendi ‘Joka’ – aho gyan a so ká cok szólítják – nem tartozik a dinasztiába, előnevét a megk ülönböztethetőség célzatával, és büszke identitástudattal szülőfalujáról, Versendről kapta, ahol sok a cigány, és sok a tamburás. A Paris étteremben játszanak, nyaranta viszont a forgalmas kikötőben, a Révkapuban, alig pár száz méterre délre a Halászcsárdától. Ha szünetet tartanak a játékban, fülüket északi irányba hegyezik, előáll-e ma valami újjal a konkurencia? Játékuk kifinomult, temperamentumos, rendkívül ‘mohácsias ízű’, de ők sem tanult zenészek, ki gon dol ná? Ők az utolsók, akiken ta nul má nyoz ni lehet a mohá-csi tamburazene stílusjegyeit, ezért mindent el kö ve tek, hogy mi nél többet meg ta nul jak tő lük: rendszeres mohácsi útjaim alkalmával sosem mulasztom el, hogy betérjek a Paris-ba, ha csak tehetem, beállok közéjük játszani, amit nem kis büszkeségemre nem néznek rossz szemmel. Az ő repertoárjuk is igen széles, csakúgy, mint klientúrájuk: a német turistáktól az oláh-cigányokig, a so ká cok tól, a hor vá tok tól a szerbekig, ma gya ro kig mindenkinek játszanak. 1998. áprilisában néhány sokác felvételt rögzítettünk Németh Istvánnal a Zenetudományi Intézet számára. Tervem egy hosszabb felvétel is, amelyen a már említett széles repertoárjukból kaphatnánk keresztmetszetet. Ez igen fontos lenne az első fejezetben említett elképzelésem megvalósításához. Talán ők az utolsó hivatásos szórakoztató-zenekar Magyarországon, akik hagyományos hangszereket használnak, s mint említettem, akiken ezt a jelenséget még tanulmányozni lehet. (A vonós cigányzenekarok nem játszanak népzenét.) Az ő esetükben nem okozott gon dot a pályaválasztás, több nyi re a szü lők is ze né szek voltak. Egész éle tük ben ze né lés sel ke res ték a ke nye rü ket. Hi va ta los állásban megjártak Pesten több éttermet is, például a Háry ven dég lőt vagy Kis pes ten a Grana(?) sörözőt, Pécsen is voltak három évig az Aranykacsában és a Kazinczy étteremben, Moh ácson pe dig többek között a Mat róz csárdában (a Mohács-szigeten), a Pannónia vendéglőben, a Kis Koronában, a Kék Duna presszó-bárban játszottak. Ezen kívül el lát ták a ‘kör ze tü ket’, a helyi aktuális igények értelmében: lakodalmakon, köszöntőkön, egyéb rendezvényeken muzsikáltak, tánccsoportokat kísértek. A körzet leginkább cigányok és sokácok lakta falvakból állt. Versendi sokat zenélt sokácokkal, akik mindig kedvelték, ennek tanúbizonyságaként mindenki Joka Józsinak szólítja. Újabban tanítással is foglalkoznak, a Tambura Rajkó

nö ven dék ze ne kar tagjait, magyar és roma gyerekeket ta ní ta nak tam bu ráz ni. Az ét te rem tu laj do no sok ízlése minden esetben más és más. Ez a zenekar sem használt mindig tamburát, egyes helyeken a divat diktált, így ők is elektromos hangszereken játszottak. Jelenlegi helyükön a vonzerő éppen abból fakad, hogy ők egy igazi tamburazenekar. Hiszen Mohácson vagyunk, és a Mohácsi Tamburazene – fogalom. Joka Józsi így nyi lat ko zott a régi idők kötelező repertoárjáról: „...játszottuk a horvát, szerb zenét, ma gyar nóta inkább, ...nem volt akkora igény, mint most. Most nagyon kell mindent játszani. Talán jobb is volt az a régi, mint ez a mostani. Több lehetősége volt egy népi zenekarnak, egy tamburazenekarnak, mint most.” Mára azonban kötelező mindenféle tánczenéket tudni a világ minden tájáról – hiszen az emberek a tévén keresztül már mindenfélét ismernek és követelnek –, filmzenéket, örökzöld dallamokat, egyéb modern zenét, magyar nótát, csárdást, de tartani kell a lépést a szerb, horvát, kissé nacionalista hangvételű modern zenével is. Az idő azonban telik, a so ká cok, hor vá tok asszimilálódnak, a szerbek, bosnyákok már rég eltűntek. A délszláv háború idején sok volt a menekült, akkor egy kicsit erőre kapott a délszláv muzsikára való igény, akkor viszont arra kellett kínosan ügyelni, nehogy a horvát menekülteknek szerb muzsikát játsszanak! A lakodalmak sem a régiek: inkább egy szál szintetizátorost hívnak, ‘programzenészt’, annak legalább kevesebbet kell fizetni. Napjainkban valahogy már nem tudnak mulatni az emberek. Versendiék is jobbnak látják, ha résen vannak: „Mostanában összeülünk a Gyurival, ő szintin, én Hawaii gitáron ...próbálgatunk ezt-azt, ...sose lehet tudni. ...Amíg nem kell, addig nem megyünk. A főnök egy kicsit hárpiás... sokszor összeveszhettem volna vele! Ha egy kicsit iszik, egyből kötekedős lesz. Most is éppen összevesztem vele.” Kiszélesedő hangzáskép – Azonos tendenciák a magyar és a délszláv népek zenéjében és mentalitásában Tari Lujza a magyar népi hangsze rek és hangszeres zene ’70-es évek ben be kö vet ke zett nagy mér té kű módosulását vizsgálta, mindezt kiterjesztve a szomszéd népek hangszeres zenéjére. Alakulásukban azonos tendenciákat állapított meg: például az egyes hangszertípusoknak egy másik, de hasonló típusra cserélődésének – mondjuk a furulyáról klarinétra váltás – hátterében a hangzásideálban bekövetkezett változás áll – de ez ugyanúgy érvényes végül is többek között a kevésbé hasonlatos duda-tamburazenekar, -hegedű, -harmonika viszonyára. Megállapította, hogy a korábbi magas regiszterek hangzásképével szemben a mélyebb regiszterek hangzásképe került előtérbe, aminek kö vet kez té ben hang ma gas ság esés tör tént, ill. tör té nik, csakúgy, mint a regiszterváltás egyik következményeként bekövetkező feszes gégebeállítású éneklési módban, amelyet napjainkra a laza torkú éneklési mód vált föl. Azonban

Avar Anna tanulmánya

42

folkMAGazin

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2000/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Profik amatõr fesztiválokon?; Szigetvári József: XIX. Alföldi Néptáncfesztivál; K. Tóth László: Merre muzs...

folkMAGazin 2000/1  

A TARTALOMBÓL: Szigetvári József: Profik amatõr fesztiválokon?; Szigetvári József: XIX. Alföldi Néptáncfesztivál; K. Tóth László: Merre muzs...

Advertisement