Müpa Magazin 2008/5

Page 66

Echo Végső Zoltán New Orleans Swing a Cadillac-kel – Leroy Jones New Orleans Quartet (Fidelio.hu, 2008. szeptember 5.) Jones jól él egyedi hangvételével, a kompozíciók előadásai csak éppen annyira mások, hogy a tudatalattit megérintve ne rögtön a klasszikus előadók, pontosabban az „Előadó” jusson eszünkbe. A két ráadással együtt másfél tucatnyi közismert melódia akár Louis Armstrongnak egy hetven évvel ezelőtti előadásának is képezhette volna az anyagát.

Ókovács Szilveszter Turandot (Fidelio.hu, 2008. szeptember 18.) Sosem énekelt még egy produkcióban Lukács Gyöngyivel a debütáns rabszolgalány, Rost Andrea. Nehéz volna büszkeség nélkül tekinteni rájuk, akik világszínvonalon oldják meg szerepeiket, ezúttal azonos időben és színpadon. Rost Liùja annak ellenére kiforrottnak tűnik, hogy először lép fel a teljes szerepben. Hisz a szólam alig több a két szépséges áriánál, csakhogy a művészetet nem dekázzák: rugalmas, artikulációban pedáns, és nincs jobb jelzőm rá, nőies az alakítás.

Fodor Géza Turandot (Élet és Irodalom, 2008. szeptember 19.) A „büszke biztonság” egyetlen szerencsés megtestesítője a már-már képtelenül nehéz címszerepen: Lukács Gyöngyi. Ötven éve, mióta először láttam a darabot az Operában, nem emlékszem a szerepet idehaza rendszeresen alakító énekesnőre, aki hang-vokalitás és nem idol, hanem nőfigura ilyen autoritásával lett volna valóban Turandot. A Kalafot éneklő Frank Porretta előnyösen különbözik a Müpa olasz opera-előadásaiban megforduló tenoristák többségétől abban, hogy énekes, nem „urlatore”, hogy művésze az operaéneklésnek.

Visszhangok a Müpa eseményeiről

A hang a mély- és középfekvésben egy kissé matt, de a magasban szépen kifényesedik, s az átmenet töretlen. Ám e materiális értéknél is tiszteletre méltóbb az a nem modoros, hanem lényegi „italianita”, mely egyre ritkább: a szerep lelkéből lelkedzett szólam plasztikus megformálása, a vokális építkezés – mindaz, ami az operaéneklésben a szellem. Érzékelhetősége annál is imponálóbb volt, mert a normális éneklést képviselő Porretta végig defenzívába szorult a zenekar agresszivitásával szemben. És végül Rost Andrea már a szerep első megközelítésére is kiemelkedő, de főleg szépséges alakítást ígérő Liùja! Talán sohasem hallottam ilyen szépnek, érett-tartalmasnak és személyesnek az orgánumát, ilyen nemesnek a vokális kifejezését.

Albert Mária Turandot (hvg.hu, Gramofon Zenekritikai Műhely, 2008. szeptember 22.) Lukács Gyöngyinek egyik legjobb és legbegyakoroltabb szerepe Turandot; énekelte Budapesten, Palermóban, Londonban és énekelni fogja Barcelonában. Erőteljes és fenséges. Liù abszolút újdonság Rost Andrea repertoárján. „Nagyon nekem való szerep” – nyilatkozta tavasszal a

Gramofonnak. Ha akkor kételkedtünk volna, most meggyőzött: neki való. A hangja olyan koncentrált, mintha egy lézersugár vezetne át a vaskos zenekari hangzáson. A lírai formálás, a leheletnyi pianók pedig sosem öncélúak. Nemcsak érzi, hanem érti a figurát, pontos mértéket talál, mennyire legyen „szegény kicsi Liù” és Timur támasza, a Turandottal szembeszálló, erős Liù. Nem ő zokog, mi könnyezünk miatta. Frank Porretta (Kalaf) furcsa eset: tisztes orgánum, úgynevezett „strapatenor” – bár lenne belőle itthon egy tucat!

Fáy Miklós Turandot (Népszabadság, 2008. szeptember 23.) Az előadás ettől még zavarba hozta a nézőt, mert pont olyan volt, amilyennek álmodja az ember, és mégsem. Szép, elegáns, okos, nem volt túlterhelve ötletekkel, de ha meg kellett mozdítani, akkor Kovalik Balázs megmozdította. Egészen egyszerű eszközökkel tudott hatásos lenni, például azzal, hogy a feliratokat nem a színpad fölé tette, hanem magára a díszletre, így a közönség nem az énekesek feje fölé bámult, hanem legfeljebb melléjük, leginkább azonban rájuk. És bár föl lehetett ismerni Kovalik szegedi operaházi rendezésének szellemét is, de megjelenik az a szalagokból álló fa, amelyet a pekingi olimpia záróünnepségén lehetett látni.

66

T T_osszta MUPA_2008_11.indd 66

2008.10.27. 23:24:04


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.