Page 22

PROMÓCIÓ

„Pozitívak vagyunk”

A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁVAL AZ ÚJ ÉPÜLET KÖRÜLI MUNKÁLATOKRÓL, A FRISS BEMUTATÓKRÓL ÉS A FEBRUÁRBAN ÚJBÓL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ BUDAPEST TÁNCFESZTIVÁLRÓL BESZÉLGETTÜNK.

Egy hosszúra nyúlt átmeneti időszak után januárban elindul a Nemzeti Táncszínház új, állandó játszóhelyének kialakítása a Millenáris Teátrum újjáépítésével. Ennek fényében hogyan indulnak neki az új évnek? Valóban, a tervezés azon stádiumában vagyunk, hogy januárban megkezdődhet a kivitelezési munka a bontással, majd az építkezéssel. De ez számunkra azt jelenti, hogy a 2017-es évet is az ideihez hasonlóan átmeneti helyzetben töltjük, tehát ugyanúgy szükség van a bérelt helyszínekre a műsor szervezéséhez, mint most. Egy új, nehéz év elé nézünk tehát, de – mivel már kettőn túl vagyunk – pozitívak vagyunk abban a tekintetben, hogy ezt is eredményesen le tudjuk bonyolítani. Az új épület minden igényt kielégítő lesz? Gyakorlatilag most véglegesedik a kiviteli terv a kivitelező és a tervezők egyeztetései alapján. Jelen pillanatban abban az állapotban vagyunk, hogy az elképzelések megvalósíthatók, de még nem történt meg a záró egyeztetés, ami alapján konkrétumot lehet mondani. A színpadtér, az előcsarnok és a kiszolgálóhelyiségek,

amelyeket a Zoboki Tervezőiroda megálmodott, szerintünk teljes mértékben lehetővé teszik, hogy az épület reprezentáns táncintézménnyé emelkedjen. Milyen előadással indul a Nemzeti Táncszínház új éve? Január 9-én a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza Apám ablakából az ég című, december 2-án nagy sikerrel bemutatott darabja lesz látható a Nemzeti Színház nagytermében. Ezt a darabot Szabó Balázs jegyzi zeneszerzőként és rendezőként. A kortárs néptánc nagyon izgalmas, új előadása született meg az ő keze alatt, Mihályi Gábor vezetésével. Ami különösen jóleső dolog volt a bemutatón, hogy december elsején ünnepelte a Nemzeti Táncszínház a 15. születésnapját, és ezen a december 2-ai előadáson Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke a színpadra szólította Török Jolánt, a Nemzeti Táncszínház alapító igazgatóját és engem, majd a szövetség nevében kedves születésnapi köszöntést mondott. Ez fontos gesztus volt, hiszen intézményünk a táncművészetben dolgozók egyik megkerülhetetlen csomópontja.

fotó: Andrea Merlo

ERTL PÉTER:

Milyen további előadásokra lesz érdemes odafigyelni az év elején? Ami nagyon izgalmas, hogy a Bozsik Yvette Társulat az örök érvényű Pinokkiót állítja színpadra január 18-án a Müpában. Ugyanezen a napon a Dunaújvárosi Bartók Táncszínháztól láthatjuk a Kárment. A Pécsi Balett a Beszélj hozzám és Tűzmadár szvit című darabjaival érkezik, ami egy budapesti premier lesz január 30-án. Pirók Zsófia Táncmelodikák címmel a Melodika Projekt­ tel közösen folytatja megkezdett flamencosorozatát. A Duna Művészegyüttes pedig Mementó címmel a gulag emlékév kapcsán a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékére készített darabot, amit január 27-én láthat a közönség. A korábbi évekhez hasonlóan külföldi vendég­ előadások is bekerültek a programba? Igen, Kína és a kelet-közép-európai országok összefogása révén egy kínai produkciót is hozunk: a Pekingi Táncakadémia folklórosztálya január 26-án állít színpadra egy grandiózus műsort. Kína néptánckincse hihetetlenül gazdag, amit az ottani táncakadémián rendkívüli profizmussal oktatnak. Négyezer tanuló tanításán mintegy ezer tanár szorgoskodik nap mint nap egy hatalmas területen a fővárosban. Látszik, hogy a kínai kultúrában a tánc nagyon megbecsült előadó-művészeti ág. Ez a társulat egy tíz előadásos kelet-európai

turné keretén belül érkezik Budapestre, így Miskolcon és Pécsett is bemutatják rendkívül szép, színes előadásukat. Izgalmasnak ígérkezik a Budapest–Prága „Tánchíd” elnevezésű előadás is, ami a Ballet Prague Junior és a Magyar Balett Színház közös projektje. 2017 februárjában újból megrendezik a Budapest Táncfesztivált. Milyen szempontok szerint állítják össze a programot? Míg a nyári rendezvényünk, a Táncbazár elsősorban a folklórprodukciókra épít, addig a Budapest Táncfesztivál egy kortárs táncfesztivál. Fontos számunkra, hogy ilyenkor külföldi fellépők is ellátogassanak hozzánk. Idei sztárvendégünk a Netherlands Dans Theater, amely már sokadszorra tér vissza Budapestre, de nagyon örülünk a jelenlétüknek, mivel a kortárs táncvilág egyik legmeghatározóbb társulatáról van szó. Egy skót csapatot is hozunk, a Scottish Dance Theatre-t, amely szintén izgalmas darabot mutat be, csakúgy, mint a La Veronal spanyol társulat. Ez a nemzetközi része a kínálatunknak, és továbbra is szeretnénk, hogy budapesti bemutatók, premierek színesítsék a programot. A Budapest Táncfesztivál mostanra az átmeneti állapotnak köszönhetően utazófesztivállá vált: a nagy előadások a Müpában és a Nemzeti Színházban kapnak helyet, emellett pedig a Pesti Vigadóban, a MOM Kulturális Központban, valamint a Zeneakadémia Solti Termében is szervezünk előadásokat. A fesztivál a nemzetközi programkínálattal képes olyan fórummá válni, ahol a táncosok eszmét cserélhetnek külföldi kollégáikkal? Mindig lényeges, hogy a magyarok megnézzék a külföldi társulatokat, illetve óhatatlanul is létrejönnek találkozások és beszélgetések. Ez fontos célunk, ugyanezért voltunk jelen 2016 szeptemberében a Düsseldorfi Nemzetközi Táncvásáron, ahol több mint húsz magyar társulat részvételét segítettük. Természetesen a társulatoknak személyes tapasztalatuk is van nemzetközi kapcsolatok terén, de mindig érdemes új irányokat keresni. Úgyhogy megvan ez a törekvésünk, és bízunk benne, hogy a Budapest Táncfesztiválra érkező három társulat továbbszélesíti ezt a horizontot. Hogyan kell elképzelni a társulatok és a Nemzeti Táncszínház együttműködését? Számtalan eredeti produkcióterv születik meg a társulatvezetők, alkotók fejében, és ezeket szívesen támogatjuk. Emellett figyeljük a magyar kulturális életet, például jövőre Kodály-év lesz, és ilyenkor mi is szívesen csatlakozunk a tematikához. Nemrég hagyta jóvá Kodály özvegye, Sári néni a Győri Balett és Velekei László koreográfus tervét, így február 16-án Romans címen új Kodály-bemutatóval érkezik a Győri Balett a Müpa Fesztivál Színházába. Az évados egyeztetések folyamatosan zajlanak, és ezek alapján döntünk arról, hogy milyen premierje lesz egy-egy társulatnak abban az évben, vagy mely produkciókat játsszuk tovább. Rengeteg társulat számtalan előadásából választjuk ki azt a kört, amit a Nemzeti Táncszínház repertoárjában a közönségünknek ajánlunk.

Fidelio januar 2017  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you