Page 3

HÍREK

A MAJMOK KIRÁLYA

SZÉLES KÍNÁLAT, KÖNNYEBB VÁLASZTÁS? – AVAGY MIRE IS VESZEK JEGYET?

– FELMÉRI PÉTER ÚJ ÖNÁLLÓ ESTJE

A DUMASZÍNHÁZ REPERTOÁRJÁBAN KI-KI MEGTALÁLHATJA A KEDVÉRE VALÓ ELŐADÓT, ELŐADÁST. A RENDHAGYÓ STAND-UP – AZ ÖNÁLLÓ ÉS A PÁROS DUMASZÍNHÁZ-ESTEK MELLETT VANNAK KABARÉRA INKÁBB HASONLÍTÓ PRODUKCIÓK, TEMATIKUS MŰSOROK IS. MEGKÖNNYÍTI A VÁLASZTÁST, HA TUDJUK, MIT FED A CÍM.

Duma Jam

A Corvin Dumaszínházban évek óta műsoron lévő előadások felépítését talán már ismeri a nagyérdemű, de sosem árt felfrissíteni a tudnivalókat… A Duma Jamben Aranyosi Péter, Hadházi László, Kovács András Péter, Badár Sándor és Dombóvári István látható, de minden előadásban csak hárman lépnek színpadra, egyszerre. A humorlabdát olykor egymásnak passzolgatják, olykor lecsapják a másik orra elől, folyamatosan egymásra licitálva. Az előadás hossza 2x40 perc, egy szünettel. A Duma Aktuál – a címéből is sejthető – aktuális témákkal foglalkozik. A műsor az elmúlt hónap történéseit dolgozza fel havi rendszerességgel – közélet, politika, súlytalan bulváresemények, művészet és kultúra nagyjából 2x70 percben, szünettel. Az állandó fellépők: Hadházi László, Kovács András Péter és Litkai Gergely egyszerre vannak színpadon. Az estek műsorvezetője Lovász László. Az All Starsban a nagy kedvencek állnak színpadra, egymás után adva 2020 perces, összesen 2 órás műsort, egy szünettel. A Four Stars gyakorlatilag szintén egy négyfellépős Dumaszínház-est, amelyben a legkedveltebb humoristák lépnek színpadra 20-20 percben, de mellettük a fiatalabb generáció képviselői – akik a Magyarország, szereplek! tehetségkutató műsor döntősei – is lehetőséget kapnak pár percben. Az előadás kb. kétórás, két szünettel. Jön a Duma Swing folytatása, a Duma Swing 2. Ez a produkció egy zenés, improvizatív stand-up előadás, amelynek hossza 2x40 perc, egy szünettel. Előadói: Janklovics Péter, Kovács András Péter és Illés Ferenc. A Duma Roast a Dumaszínház kb. 80-90 perces „égetőműsora” szünet nélkül. Ebben a humoristák egymást és a vendéget – aki minden szériában egy ismert, általában megosztó személy – szedik ízekre. Az új Roastban Kiss Ádám, Dombóvári István, Hajdú Balázs és a Szomszédnéni Produkciós Iroda az est főhősét, Schobert Norbit szembesíti eddigi életével és saját magával.

Vannak olyan produkciói is a Dumaszínháznak, amelyek nem stand-up előadások. Ilyen például a 80 perces Belül semmi, aminek műfaja kabaré, jeleneteiben pedig Janklovics Péter, Mogács Dániel és a Szomszédnéni Produkciós Iroda (Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs) láthatók. A konferanszié szerepét Kőhalmi Zoltán ölti magára. Az előadás megszakítás nélkül megy le. Bízunk benne, hogy kedves közönségünk segítségére lesz ez a rövid ismertető, és talán megkönnyíti a választást széles kínálatunkból.

Belül semmi

Meg kell említeni Lovász László műsorát, a Tesztbeszédet is, ami januártól hétvégenként ismét jelentkezik. A nagyjából 60 perces, szünet nélküli talkhowban a műsor házigazdája és kiötlője egy interaktív személyiségteszt segítségével, a közönséggel együtt deríti ki az igazságot az est meghívott „tesztalanyáról”.

Felméri Péter legutóbbi estje, a Majd én megmondom! premierje óta csaknem két év telt el. Ennyi idő alatt annyi új poén halmozódott fel, hogy februárban harmadik önálló estjével állhasson a Kompót Dumaklub közönsége elé. „A majmok királya mi magunk vagyunk, az emberek. Azok a majmok, akiknek sikerült megtenni az extra lépést, aminek segítségével az összes állat fölé emelkedtünk, és ami pár évtizeden belül akár a vesztünket is okozhatja. Úgy, hogy sokban nem különbözünk a majmoktól, mégis mindenben felsőbbrendűnek tartjuk magunkat. – mondja Felméri, majd hozzáteszi: – Ugyanakkor a jövő számomra fényes és bíztató, teli rengeteg lehetőséggel és kényelmi funkcióval és talán az örök élet titkával is. Ebben az estben kiemelt hangsúlyt fektetek a kapcsolatunkra az orvoslással és az életünket mindinkább kényelmesebbé tévő »okosvilágnak« a jövőképére.” Felméri egyfajta posztmodern társadalomkritikát igyekszik megfogalmazni a standup eszközeivel: „Néha úgy látom, az ember a jövőben szinte már csak valamiféle kiegészítő elem lesz a mesterséges intelligenciával - febr. 10. 19:00 (bemutató) - márc. 19. 19:00 átitatott világban, ami ránk vár, mint egy majom a kísérleti laborban. Az okoshűtő érzékeli, hogy kifogyott a tej és megrendeli online az újat, amit vagy megiszik valaki, vagy nem, teljesen mindegy, mert ha lejár a szavatossági ideje, a hűtő kidobja és újat rendel. Pár év múlva talán nagyon jól ellesznek az okoseszközeink egymással emberek nélkül is" – mondja a humorista. Az új produkció rendszeresen látható lesz a Kompót Dumaklubban és vidéken is.

MI A BAJ? SEMMI!!! Ceglédi Zoltán és Tóth Edu közös estje hamarosan a Kompót Dumaklubban.

A humoristaként ismert Tóth Edu és a politikai elemző, Ceglédi Zoltán szakmája látszólag távol áll egymástól, ám mégis úgy döntöttek, hogy közös produkcióval állnak színpadra. Az eset nem előzmény nélküli, hiszen 2011-ben Edu Azonnal műhely című műsorában is együtt szerepeltek. Ennek akkor nem lett folytatása – Edu stand-up előadóként, Zoltán pedig elemzőként folytatta, de utóbbi elmondása szerint mindkettőjük részéről folyamatos az átjárás a másik kertjébe. „Edu amolyan kultúrpartizánként - febr. 11. 19:00 (bemutató) csempész bele komoly, gyakran közéleti témákat az - márc. 9. 19:00 alapvetően szórakozni érkező közönségnek szánt előadásaiba – mondja Zoltán –, én pedig elemzőként keresem az utat, hogyan lehet a szakmaiság mellett arra is tekintettel lenni, hogy aki engem néz vagy hallgat, az, ki merem mondani, egyfajta produkcióra is vágyik.” Az est címe: Mi a baj? Semmi!!! rengeteg jelentéssel bír. Ahogy Zoltán meséli, Edu vesszőparipája az olimpia, amelyet egyszerre meg lehet közelíteni a sportrajongó apuka és a politikai elemző felől is, hiszen dilemmák merülnek fel a rendezéssel kapcsolatban – baj-e, ha olimpiát akarunk rendezni, és egyáltalán „mi” akarunk-e? A Mi a baj? Semmi!!! pedig sok, párkapcsolatban élő ember élménye is lehet, amikor csak abban vagy biztos, hogy valami baja van a másiknak, de sehogy sem bírsz rájönni, mi lehet az. Zoltán szerint ez aktuális válasz lehet a politika kérdéseire is, hiszen egyfelől rengeteg a probléma, másrészt még mindig nem omlott össze az ország a hat éve hallott apokaliptikus jóslatok ellenére. Az előadás bemutatója februárban várható, és egyelőre csupán egyetlen estet terveznek. „Attól félek – mondja Zoli mosolyogva –, ha februárig a magyar belpolitika hirtelen színvonalas, okos, emberközpontú fordulatot vesz, ott állunk majd megfürödve, hogy hát tényleg nincs semmi baj.”

5

Dumaszínház január-március 2017  
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you