Page 1

JAK Piknik 2011


Deres Kornélia Márkus András Pomázi Adél Szabó Marcell


Alpern Bernadett, Bartha Máté, Borsay Márti Ember Sári, Illés Zsófia Szonja, Koleszár Adél Kolozsi Bea, Mohácsi Ildi, Rapi Mariann Taskovics Dorka, Vedres Ági


Deres KornĂŠlia


© Illés Zsófia Szonja


Bevitte magával

Lassan teltek a középsô évek, a garázs mögött nagy kupacban a homok, mintha valaki kifeszítette volna a fényt , apa mindennap felkelt , és sorban megmosdatta a zöldeket. Aztán egy idô után rövidebbek lettek az évszakok, arra gondoltam, biztos apa keze lehet ebben is, úgy tépkedte a fûcsomókat egész nyáron át , mintha ezzel ûzné a nyarat , késôbb sóval szórta fel az udvart , azt mondta rá, hogy hó.

Ekkor készült az üvegház. A homokdomb helyén jelent meg. Túl gyorsan forogtak a nappalok, fûcsomó már nem is látszott, az udvaron vizes volt a só. A testesebb zöldek még fejlôdtek . Apa azt mondta, hogy elege van, és beköltözött az üvegházba. Nem tudta, hogy már neked adtam. Bevitte magával a zöldeket. Azóta is látni az ablakon a repedést , ahol megpróbált kimászni.

7


A fiúk A fiúk körbevették az üvegházat és bevilágítanak . Hiába nézik, a sok lélegzet összesûrûsödött idebent, tömörré vált . Lassan kiprésel magából a ház . Sosem volt szerencsém a fiúkkal, és most szeretnék elbújni a l á m p á i k e l ô l .             Kintrôl kiabálnak mindenfélét ,

8

amit én az üvegbe karcolhatok . Va l a k i e l nye l i a fé ny t i tt . Ta l á n a z , a k i a p a s z é k é b e n ü l , p e d i g é v e k ó t a n e m f é r e l b e n n e .   Miatta zöldül a ház, mintha algák lepnék el, s í k o s a n , h a n g t a l a n u l .                   Belülrôl figyelem a r e p e d é s e k v o n a l á t ,                        n e m l á t o m , m e d d i g h ú z ó d i k .            D e h a n a g y o n e r ô s e n                       hallgatok, kitalálhatom, mennyi idô, míg a fiúk átlátnak majd a tömör üvegen, e g é s z e n a s z é k i g .  


9

© Illés Zsófia Szonja


© Illés Zsófia Szonja


Az erômûvész

Apánál lakik egy erômûvész. Nem tudni, melyik szobában él, de látni nyomait a romló falon, a kidagadó erekben, a padláson lakó pusztulásban. Eltünteti a maradékot , és hallani, ahogyan esténként roppannak benne az álmok. Az erômûvész lenézi a szellem emberét : csíkos ruhában várja a cirkuszi szezont , izmai rettentôek . Szétveri apát, ha sokat piál. Mióta ott él, éjjelente oroszlánokkal és akrobatákkal hál. Az erômûvész a pincébe rejti a súlyokat. Apa errôl nem beszél, a lakat mutatja csak, hogy fél. Az erôember közben egyre nô, nem lehet úgy tenni többé, mintha játék volna. Mert kijátssza az éberséget, és ahogyan jön a tél, lassan, de biztosan sátrat húz apa háza fölé.

11


A mosoly

12

Apától sokkot kapnak az órák, a testben úszó ketyegô szervek, mikor nyár végén felölti arany palástját , a félkövér mosolyt. Így menetel vadászkutyák, lovak, törpék és bolondok elôtt. Az üvegház népe pisszenés nélkül figyel, mert tudják, ennek a jövô idôhöz már semmi köze. Egyre fogy a fény: apa mosolya nyeli el. Az alávetettek közben összefonódnak, és egymás vérét szívják . Nem mérgesen, szégyenlôsen inkább. Szépen fehérednek, mint a letapasztott vágások, hegek. Ki az , aki uralkodik mindezek felett . A mosoly egy hétig tart ki, aztán újat kell neki varrni. Egy még vakítóbbat. Egy gigászt. Ami mellett nem tûnik fel, hogy a csillárban aranyhalak úsznak minden éjjel.


13

© Illés Zsófia Szonja


A példakép

14

de tudom, hogy ilyenkor az életre gondol, vagy arra, mikor anyu beakasztotta a szekrénybe, mint egy munkaruhát , és csak tavasszal engedte ki. Apa egy piszok szimuláns, mindig figyelni kell a szakállát , olyan nagy ütemben nô. Után kell vágni, mint a zöldeket. Gondosan, udvariasan, és közben vigyázni a csillogó gombokra. A vágás után mindig boldog, és elmondja, milyennek látta a világot a szakáll mögül. Mint egy befalazott kéményt , túlzónak .

© Rapi Mariann

Apa egy piszok szimuláns. Kint ül a fényben, tolószékben gubbaszt , de ha eléri az árnyék, és fölsikolt , tovább kell tolni a napra, nincs mese. Közben megpróbálok nem gondolni arra, mi lesz vele este, olyankor igazán kibírhatatlan, akár egy fônök. Rendes szakmája kéménysöprô. Apa egy piszok szimuláns, mert sosem jön velem szerencsét hozni, hiába figyelem éjjelente a gombjait. A z t m o n d j a , n i n c s b e n n e m u n k a k e d v,


16


A bohóc

© Rapi Mariann

Nyár óta a félig épült üvegházak között jár, mert formát adni csonkolás, vagy valahogy í g y m e s é l t e a b o s z o r k á n y, a k i m á r f e l o l v a d t ezen a telepen, mint édesség a kávéban, mint egy megváltás. Furcsa lerakat , szikkadt zöldek, a gyerekkor szereplôi, és meggyávult mind, m i n t a f é n y. A b o h ó c ú j , n e m l e l n y u g t o t i t t . Persze férfi, harcsabajsza lóg , festett szeme szomorú. Néha azért röhög magán, micsoda maskara, ennyi pénzért . Aztán bömböl újra, mert nincs ház , ami igazán felépült vagy el-

pusztult volna. Nincs poén, csak a megszokás. A félépületben oltárt lát , szárnyas szervbôl és öregszagból, túl ismerôs, túl gyanús. A családjára gondol, vagy arra, mikor lesz végleg a lerakat része, keresi- e majd valami nô, a lánya, a szeretôje. Mi lesz , ha új szervekkel é b r e d , m e r t a h a s z n á l t a k a t k i e s z i a b o s z o r k á n y, az édes. De valahol sejti, mindegy mit hisz , csak arra kell vigyázni, hogy a végén ki ne látsszék a régi neve. Az igazi.

17


18


© Rapi Mariann

A szônyeg

Érezni a szônyegen, a mintákba rejtve. Vo n a l a i vezet i k ez t a n e m t ú l e r ô s hideget , amit az öregember szelleme hagyott itt, fullasztó nyári estékrôl. Csak hidegben tart ki az emlék, a tárgyak már rég kevesek, de ebben mindig itt van, feje felfújt lufi, és nem mondja meg, kit lôtt le negyven éve, hogy merre szakadt a katonaszövet , nem mondja, miért nem szólt jó elôre a szobában lakó hidegrôl. Aztán már csak takarodót fúj, és lemegy a földbe, a vonalakon túl, engem meg itt hagy a szomszéd szoba meszesedô burkával, a fullasztó nyárral. Azóta fekszem ezen a szônyegen, a mintázatot figyelem, hátha kiolvasható belôle valamelyikünk története, hátha így könnyebb közelebb kerülni valami befogadhatóhoz , ami túlmutat az öregember fényképén, túl ezeken a suttogó tárgyakon, túl a nyárvégi tusákon. Hátha leírhatóvá válik a minták hidege.

19


Légszomj

A bolondod voltam, mikor bátor voltál és hôs: direkt lekapcsoltam a villanyt , hogy csókot adjak a szádra, nem törôdve undorral és félelemmel, amit a család sugárzott (nagyanyámat el is temettük még azon a télen), nem voltam több négynél, és nem tudtam még a magassarkú lányokról, akik álmodban fürdettek, hogy alig kaptál levegôt. Azóta belefagytak szemedbe a könnyek, vagyis én így magyarázom azt a csillogást , mintha nem tudnánk, hogy a szeretet is csak idegállapot , és az álmaid rögzültek valós emlékké ott benn. Megnôni halál, a gyereknek ezt mondom majd, hogy tanuljon, míg ki nem fehéredik az arca a fertôtlenítôtôl. Mert nincsenek itt titkok, csak az , hogy hallgatsz húsz éve, mint egy elaltatott korcs. De amikor majd újra szóba hozod a fehérre meszelt , kicsempézett gyerekkort , azt hazudom, h o g y e m l é k s z e m r á ( d ) , p e d i g d e h o g y, d e h o g y.


Š Rapi Mariann

21


22 Az ünnep © Kolozsi Bea


A történet úgy végzôdött, hogy apa egy reggel nem tudta, hogyan kell felébredni. Kiesett belôle a rutin. Nem volt mit tenni, anyával fogtuk az ásót , és kivittük a ház mögé. A testet takarókba csavartuk, mert meleghez szokott

a z ü v e g h á z é v e i a l a t t . Nevetségesen véznának tûnt, mintha sosem élt volna. ¬Megkönnyebbült a talaj, ahogy betettük alá. Rengeteg földet szórtunk a testre. Nem lehetett a véletlenre bízni: könnyek helyett csak a verejték . Anya utána elköltözött , és magával vitte az ásót.

Ta l á n k í m é l e t b ô l . A testrôl nem maradtak emlékek . Va g y l et a g a d o m . Azóta minden tavasszal imádkozom, nehogy újra feltámadjon.

23


Š Kolozsi Bea

24


A bálvány

A villany körén túlról figyel, szeme helyén két gerezd sötét . Va ko n s z ü l etett ú j j á . O tt á l l , rongyingben és körgallérral, á l m o s b á l v á n y, k é s z í t i k a b ô r é t . Így élednek fel a halottak, minden nyár elején a leépült, vizeletszagú szobákban, az elmosódott foltokban, a leszedált szívben, a pakli tarokkban.

Kisebbek, mint az artisták, összemennek a mennyben. Oltárfényképen látni ôket , rettentô bálványok, árnyék n é l k ü l . M i n d e g y i k é b e r. És ahogy egyik bôrbôl a másikba lépnek, azt nehezebb megszokni, mint a sötétet, a szívet.

25


26 Š Kolozsi Bea


Nagy levegô

Próbálom fenntartani egy normális élet látszatát , amiben mindenki reggel kilenckor ébred, fejfájás nélkül, büszkén, a s z û k p u p i l l á k a t n e m z a v a r j a á r n y é k . Ilyennek képzeltem a rendet , mikor még éltél, nagyon is velem, és azon röhögtünk, hogyan koptak el a családfán fentrôl lefelé a nevek . Két mondat között múltál el, jól emlékszem. Hányszor építettük fel az üvegházat , nem tudom, és azt sem, végül kettônk közül ki fulladt meg benne azon a télen. Mert a feltámadás mindig nagyon ment. Csak nagy levegô kell hozzá, kibírni azt a fél percet , amíg a fény összerántja a pupillát , mint egy szívroham. Arra gondolok, az ébredés lehet még ilyen.

27


Mรกrkus Andrรกs


Transznisztriai ĂŠj

30 Š Ta s k o v i c s D o r k a


álmomban macskát szült a nôm macskát szült guvadt szemekkel fel is nyávogott azonnal fel is nyávogott , nem egyszer

és nôm a macskát szoptatta mellébôl lágyan folyt a tej s a köldökén fehér vatta virult , mint véres hópehely

31


© Ta s k o v i c s D o r k a

A kolozsvári orgia, avagy Kolozsvár újra benépesül

32

„Az erkölcs az elme gyöngesége.” Rimbaud Már este van, templomban szólt harang , a téren már a kurvák gyülekeznek . Ma szóljon hát a nimfákért a lant , kik enni adnak éhezô szemeknek! A város, íme, nyújtja kincseit ,

é s s zo b rot m á r cs a k Vé n u s z n a k e m e l n e k , é s n i n c s e n i t t s e b û n , s e f é n y, s e h i t , bolond itt az , ki nem veszen szerelmet! Kocsmák várják a szomjú ajkakat , míg bent a ringyók s hölgyek tánca bódít. A templomkertben páran hajtanak egy jó nôstényt , ki szörnyû hangon ordít .


Jobbágy s nemes, hát büszkén menjetek, járuljatok a vénuszdomb elé ma! Kerüljétek meg lent a fôteret , ott áll bô keblû Márta s szép Heléna, kinek torkán a mag mind elhasad, és tudja jól, hogy földre szórni préda; ô vár tirátok, s néhány perc alatt a földre hulltok, mint a holt s a béna! És ott van Anne, ki mindent meghalad, ki levegôt is úgy vesz , mintha szopna, kezében már a fallosz , szép darab, és mintha közben mégis eldalolna… A városon csak kéjtôl nedves éj,

és halk nyögések úsznak át a ködben: egy rendôr éppen gyermeket kefél, a gyermek sír a kéjtôl nedves ölben. S h a j ô a f é n y, h á t m i n d e n ú j r a r é g i . A kéjre vízként zúdul rá a hajnal. Az emlék még a vágyakat emészti, s az ágyban horkol fáradt , borzos arccal. Ajánlás Olvasóm, hát ne hidd, hogy mind igaz , mit itt egy éjjel csendben összeírtam én: édes borra szomjazó kamasz , de végy példát , és álmodd azt , hogy így van!

33


34 © Ta s k o v i c s D o r k a


Menyasszonyom temetése

hát itt volnék a kertben a vérzô lapfény rámragyog urak mily illô állapot bár több volt még a tervben (és érdemelne vázlatot mit tettem erre -arra) a sors mit összejárhatott

az emlék visszatartja s a vérzô nap ha átragyog a versen túli termen majd jô egy kékebb pillanat nem ismert égi nyelven: meglátjuk tán a járatot hol asszonyom temettem

a földben van egy járat hol asszonyom temettem azóta nyüvek másznak a rút asszonytetemben és hernyó lesz a nôbôl ott él majd véle együtt adéli forróságban termelôdik a gennyük s a nyüvek fel-le járnak (meg kell ezt énekelnem) és nyûtojást csinálnak tebenned én szerelmem

35


A délutáni

36

© Ve d re s Á g i

álmok


Eldöntöttem. Adélt ma északra kergetem. Betegségére hivatkozom. Majd flegma lesz , vagy bôgni fog. De délen már nem él velem. Ha eljut, ott él. Északon. S ha megérkezik, véletlenül, szétosztják majd a farkasok . Elmebaj és éhség szerint válogatott ordasok . Befoglak, mint egy krokodilt . A versbe. Mostantól ez lesz otthonod. S hogy megszökhetsz, csak gondolod. Nem jutnál úgyse messze. Enni is kapsz . Verssort meg faszt idônként . Hogy szívemmel – kérdezed – mit történt? Neked nem jut ma este. Fel van már százba nyesve. Ezért állok ma lesbe. S a h e l ys z í n : e g y fo l y ó . Va g y p at a k . (Hogy értsd te is: az élet.) Hiába áll a hátadon egy nyálas postabélyeg.

Mi vagy: úgyis csak egy falat , mi éppen az enyém lett. immáron tûzben áll a hon ha nem mentem a palotát bejönnek majd a katonák s elélvezkednek váramon megérintik a falát belülrôl és odaát hátradôlnek trónomon belégzik asszonyom szagát megkívánják a rését száz jaj között csak ôk hallják utolsó lihegését kiránduljunk ma északon hajtsunk a farkasok közé menjünk tovább a vérszagon amíg a sûrû véget ér s a fákból nyílik egy szalon ahol tátognak végbelek többszázezernyi asztalon már lassan itt a hajnal s a déli fellegek a kert végébe csalnak

hogy ott felejtsenek és ott hagy majd a felhô ázom hosszan vizében s a föld alól ma feljô fenyôzöld köntösében egy bájos kerti sellô hogy bírom ezt ki ébren? k i s a s s z o n y, j e l e n t e m , i t t e n lassan hiába minden egy pár hete, lábujjhegyen elköltözött a szerelem taxit hívok távozzék s hagyja ingem hadd szellôzzék a háló habár a régi bûze már több hónap óta nincsen távozzék csendben, kérem hisz eljött most a pillanat e semmiízû pirkadat amelyben ágynemûm és ágyasom cserélem

37


A szatír

38

(Még réges-rég egy nô állott utamba, majd hirtelen csak minden semmivé, és égô testem eldobá a szajha, ha néki nem kell, hát mindenkié…) Fogyasztható vagyok, és senkié. B ô r ö m f e s z e s , d e m o s t e z e g y r e m e g y. Majd óvakodj, ha házadból kitérsz , és óvnod kell majd tôlem gyermeked. Mert rádtatál egy lengô bôrkabátban – mely elkopott s alatta semmi sincsen –, a vén szatír, míg vársz az iskolában, és éppen akkor nem lesz véled Isten.

© Borsay Márti

Szatír vagyok . A zöld bokrok közül. Lengô kabátom titkot rejteget . Álmomban egyszer vélem üdvözül a játszótérrôl minden kisgyerek . Az énképem: apám, a római, kit minden asszony szentként emleget, de eltemetnek híre romjai, szatír maradtam hát a szent helyett . A bôröm szép. Szememben tûz ragyog. És elképzeltem oly szerelmeket… Magamnak tudtam minden csillagot álmaimban, a zöld ágyam felett .


39


40


Hiszékeny olvasó, ezúttal láss csodát csodáld a szépséget , és azt , mi formaság: hogy e szépség csupán egynéhány perc alatt kövér, rusnya, s szôrös mamuttá vedlik át

Egy corpus

© Borsay Márti

margójára

                   ( s h a b á r a v á l t o z á s t ö r v é n y s z e r û a t e s t b e n                      a l é n y e g e l m e r ü l , a v á g y a k ö s s z e f o l y n a k                      s f e l e d v e m i n d e n f ö l d i k é j g y ü m ö l c s e                      c s a k s z é g y e n , s m é l a u n d o r ,                       h a s e j t e k á t h a t o l t a k ) történt egyszer, egy hosszú év nyarán hogy rusnya pannon földre vitt az út talán a líra, pénz , s az asszonyok nyomán kutattam én s a szellem elvadult formáit keresvén – amint az várható – egy nô akadt utamba; megannyi férfi-szem ott tündökölt a testén, és égô, vérmes ajka sugallta: azt akarja

41


kocsmák zaját keresvén csak táncolt jobbra-balra s nem láttunk túl az estén (hisz nincsen vége-hossza) s én vártam rája lesbe’ mint ellenségre lesne honvéd, ha vére folyna

                                                                          

é s l á m a z a s s z o n y, k i t h ô n i m á d a f é r f i (kit vágy és áhít, mert tudjuk: ez a dolga) csak néz vagy ásít , mint az , ki meg nem érti hogy szent ama test, mely lelkéig hatol ma

(s ha már idézetek a verset így betörték próbálok visszatérni arra, hogy mi történt na és hogy voltaképp ki volt e drága asszony)

Igen, ô volt a Nô, ki folyton tejre szomjas s ô volt a Nô, ki mindig tudja dolgát ki bátran állt a részeg hím elé s feküdt alá, addig míg kardra vonták

42

majd rám feküdt , s mint mondtam, tudta dolgát hogy mit mûvelt, azt elmesélni szégyen és bár tudom, mily fontos a szemérem azért egy zárójelben mégis elmesélem


/nevetve s összetörten rámdobta vézna testét (feledje néki Isten feledje ezt a tettét!) bekapta hát a farkam és líra arra nincsen és nincsen arra dallam mit összevissza ordít e nô ha dugja torkig s kiszívja mind a lelkem              és akkor, aznap este én megszületni mentem egy izzó nôi testbe/

Az égre néztem: onnan érkezik – gondoltam én és álltam csendesen, mint éhes vad, ki zsákmányára vár, úgy vártam én az égbôl kedvesem.

Majd rá egy évre újra láttam ôt . A Moszkva-téren, koldusok között vártam, talán egy Szombat délután, s a nadrágom vágyakba öltözött .

a ménkû nem jött s asszonyom elvitt magával s testemet gyalázta akkor este meg

Eképpen vártam égi corpusát.

És láss csodát, a kedves megjelent, nem az égbôl: a földbôl bújt elô. Franc várta volna, hogy egy év csupán s a vézna teste duplájára nô… Csak cammogott , röfögve jött felém. Kövér volt , mint az elhízott tehén. És reszketve kértem akkor Istent , hogy csapjon ménkût ô belém.

egy csendes ôszi alkonyon (az égbôl hulló asszonyom)

43


Sorszakadás

44

hölgyem, a fasz ma elfogyott jegyével fusson másfelé itt már csak táncot osztanak mit koldus jár és pór kísér * lám, ennyi volt az éden kevés, mint hold az égen s mint égi jó a földön hát seggem önbe törlöm.


© Borsay Márti

45


Pomázi Adél


48

© Mohácsi Ildi

Holnap hétfô (részlet)


"−Jónás… Tudod te azt ..? Hogy itt ülünk, törvényszerû. A múlt miatt. −Ezt nem értem. −Meséltem a családomról. Erdélybôl jöttünk, lovas kocsin. Ükanyám, a Mailáth Mámi hajtotta a lovakat , mellette férje, hátul 12 purdé a szônyegekkel, mert ez idô tájt, szônyegárus cigányok voltak . Ebben a családban, több száz évvel az áttelepülés elôtt , volt egy örökbef o g a d o t t k i s l á n y, N y í r i B o r c s a . Anyja egy szép cigánylány a falu végérôl, az apja meg Mailáth g róf, h é t v á r m e g ye t e j h a t a l m ú u r a , a f ô ú r i k a s t é l y b ó l . A g r ó f, röviddel születése után, a kislányt nevére vette, mert felesége nem szült neki gyermeket. Az örökbefogadás után Nyíri Borcsából, Mailáth Borbála grófnô lett . Így kezdôdött . Mert bár az anya, úgy gondolta, jobb ha a lányából

grófnô lesz , a fájdalom szívében, nem csitult el soha. Oda adta a kislányt, de nem tudott beletörôdni az elvesztésébe. Önmarcangoló, örökös töprengése, családunk öröksége. −Emlékszem, írtál errôl a Cigánykirály dologról. −Igen. Borcsa anyja, a Szindel Cigánykirályok leszármazottja. − Te t é n y l e g o l y a n v a g y, m i n t e g y mesebeli hercegnô! Az , hogy ennek genetikai alapjai lehetnek, tulajdonképpen nem lep meg. − Tö b b s z á z é v t e l t e l a z ó t a , é s engem is örökbe fogadtak . Én is odaadtam a fiam! Én is három évesen kerültem el cigányfamíliámtól, mint Psyché. Psyché M a i l á t h B o r b á l a b á r ó k i s a s s z o n y, és Lónyay János gróf harmadik, legkisebb gyermeke. A harmadik, legkisebb gyermek vagyok én is. Psychének volt egy Laczkó nevû költô szerelme. Nekem

49


50

Laczkó nevû írószerelmem volt . Hívhatjuk nyugodtan, ôt is Nárcisznak . Aztán Psychének lett egy törvénytelen gyermeke, akit szolgája az erdôn, rögtön születése után, egy zsákban fához csapott. Psyché beleegyezett. Utána, hiába kelt fel a szülôágyáról, hiába futott az erdôn, hogy megállítsa a szolgát . Nem ért oda. Késôbb hozzámegy Báró Zedlitz Maximiliemhez , két gyermeket szült neki. Megint keveredik a cigány vér a kék vérrel. De nem szereti a férjét . Ezt a hibát én elkerültem. −Zedlitz báró a bankárod lett volna? − Pé l d á u l . P s yc h ét vé g ü l , oktalan féltékenységbôl a férje, éve k m ú l va m e g ö l i . A ny á m at a p á m , m i n den nap verte. Féltékenységbôl, míg ütni bírt. E z t v á l t j u k k i a f é r f i a k b ó l . Psyché 36 évesen hal meg emiatt! Szúrós szemmel meredtem a múltba, szépanyám korai halálának súlya alatt , vállam meggörnyedt . − Nem így keresel, valamiféle felmentést magadnak? Rágyújtottam, hogy idôt nyerjek, é s a f ü s t ö t f ö l f e l é eregetve folytattam. − Nem tudom...Mindig rendet remélek a káoszban. −Eszerint az analógia szerint én volnék gróf Lónyay János?!

Bólogattam. − Ü h ü m . R o m á n i a n a g y f e j e d e l m e . Va g y a M a i l á t h . Aki a kis fattyú Borcsát örökbefogadta. −Ezért vagyunk ma itt , a Pesti Lámpásban?! Azért ha bukaresti nagykövet lennék, erôsebb lenne ez az analógia! −Kétségtelen. Hangsúlyozná a tények furcsa együttállását. De így is több a párhuzam, mint ami véletlennek tekinthetô. −Ezek szerint feleségül kell vegyelek! F e j e m o l d a l r a b i l l e n t e t t e m , mi nt e gy e lég ed ett búbos banka. −Hát… −Értem. −Én nem. De érzem, ezeknek a rég élt nôknek a sorsát . Mindét , együtt érzem a véremben! És találkoztam, életük összes férfi szereplôjével! Mintha idáig az ô életüket éltem volna újra! E zé r t l ett m i n d e n s ze re l e m n e k vé g e. Va l a m i fo l yton tiltakozik bennem, hogy ôk, nem én vagyok! A saját életemben akarok boldog lenni! "


© Mohácsi Ildi

51


"Szabadsághíd

Ekkoriban történt az is, hogy kimentem a Szabadsághídra és papírfecniket dobáltam a vízbe. Azt tanultam ugyanis az alapítványnál, a vezetô nôk tréningjén, hogy sokan cipelünk olyan súlyokat, amit le kéne tenni, és ami nélkül kön�nyebben találnánk meg a tovább vivô utat. Meglepett , hogy 15 nôbôl 15-nek volt letennivalója, és láttam rajtuk, hogy nekik az övék ugyanolyan n e h éz , m i n t a z e nyé m n e ke m . Vo l t a k i a z é d e sapját veszítette el, de gyanítható sajnos, hogy

52

a p a p át m e g ö l té k a z ö rö k s é g é r t . Vo l t a k i n a p i 1 4 ó r á t d o l g o z o t t , s o k- s o k p é n z é r t , d e n e m , hogy boldog nem lett a pénzével, hanem egyre üresebbé vált az élete, és egyszer csak felmondott hirtelen. Az arab fordítót üzleti partnere lopta meg, akiben nagyon bízott, és az illetô gonosz ráadásul kilazázott a szituból, megúszta az egészet, és ô, a sértett, azóta csak a bosszúnak él, és elemészti a bánat, és mindezt kiabálva meséli el, mert vérmes a természete.


53

© Koleszár Adél


54 © Koleszár Adél


A saját bajom nem mondom el, de nagyon figyelek, hátha hallok valami használhatót. És valóban, egy szép szôke lány elmeséli, hogy ô kiment egy hídra, és bedobta a vízbe a bánatát , hogy vigye a víz messze, és nagyon megkönnyebbült, amikor látta elúszni. A cetliket , amire összes bánatát felírta. Ez megtetszett , pláne, hogy eszembe jutott az a Freud esetleírás, amiben egy középkorú férfi azért jár terapeutához , mert csúnyán szemölcsös az egyik keze, de szervi ok nincs, így nem tudják meggyógyítani. A férfi, mikor egyszer egy hídon haladt át, a híd közepén hirtelen lehúzta ujjáról a karikagyûrûjét , és hopp,

gondolkodás nélkül vízbe dobta! A szemölcsök elmúltak, mire leért a hídról, és nem jöttek vis�sza. Igaz , a férfi ez után elvált . Mert ráébredt , hogy a házasságára volt allergiás. Kimentem a Szabadság-hídra, rádôltem a korlátra és még egyszer elolvastam a teleírt papírlapokat , amiket otthon elôkészítettem. Három volt , az egyiken az állt , hogy ne hibáz­ tassam többé Graemét semmiért . ................"

55


© Ve d re s Á g i

56


"A másikon az állt , hogy Jónást felejtsem végre el. Hisz úgyse szeret! Ha mégis, annál rosszabb, mert gyáva, ezért sose leszünk egymáséi. A harmadikon fiamnak írtam. „Édes Kisfiam. Nem próbállak visszaszerezni, bár nagy szükségem lenne rád. De fontosabb ennél, hogy neked, most nincs szükséged rám. Megvárom, míg lesz . Akkor felkeresel. „Hasítsd szét a fát , és én ott leszek, emeld fel a követ , és megtalálsz”. Tudom, hogy visszajössz hozzám véremnek virága, mert akiket szeretünk, azok visszajönnek! De kivárom, míg te akarod. Ha h ú s z é v, h ú s z é v e t v á r o k . A d d i g a z I s t e n v i g y á z zon rád! Ha már nem én. Az Isten kezébe teszlek, nem Vivienébe, benne nem bízom eléggé, senkibe se tudnék eléggé, csak magamban, csak én lennék elég jó neked. Vivien nem tehet az egészrôl, tudom, sôt azt is, hogy szeretem. Csak nem mindig sikerül ezt éreznem, mert elkeveredik a hála, a féltékenységgel és a sárga irigységgel. De elengedem az aggodalmat. És azt is

ráérek elmondani még neked, hogy mivel fiú lettél, az én sorsom nem viheted tovább, de ne vidd, kérlek, szegény apádét se. Ne viselkedj n ô v e l s o h a í g y, a h o g y ô v e l e m ! L á t o d , m e n n y i bajt okoz.” Egyesével engedtem el a papírlapokat. Néztem merre szállnak .   Graeme papírját visszavitte a szél a híd alá, é s v a l a h o l o t t süllyedt el, nem láttam pontosan.   Jónásé elôször fennakadt a híd egyik pillérén, csalódottan néztem, hogy hát nem viszi a víz mégsem a bánatom. De utána hirtelen felkapta a szél és berepítette a Dunába, nagyon gyorsan süllyedt el.   És mikor végül, de elsôsorban a fiamhoz értem, akkor beszédbe elegyedtem az Úrral. „ T u d o m , h o g y e l f o g l a l t v a g y, U r a m , é s j o b b dolgod is lenne, mint kelekótya, hídon álló nôk

57


bajával törôdni, de mivel mégis csak te vagy a Jóisten, arra kérlek, küldj jelet , mutasd meg végre, van-e okom aggódni a fiamért! Cserébe, elhiszem amit üzensz! Nem kételkedem benned se többé! És nem kopogtatok fel hozzád ezzel a kérdéssel újra meg újra, mint seprûnyéllel a fenti szomszédhoz szoktam, ha túl hangos a tv-je.” Szóval megdumáltuk az Úr meg én, h o g y e z m o s t k o m o l y. É s a k k o r m é g e g y s z e r átolvastam, amit írtam, szemem elfutották a könnyek és elengedtem a lapot. Borús volt az idô és hihetetlen. De kisütött hirtelen a nap, és ahogy a papírlap lassan, egyik oldaláról a másikra lengedezve vitorlázott a szélcsendben lefelé, egyik oldalán, ahonnét a Nap rásütött , mindig villant egyet , fehéren, ragyogóan megvillant rajta a fény! Világított! Néztem és nem akartam hinni a szememnek, de

58

mivel sokáig tartott az útja a vízig , sokáig nézhettem, gyönyörködhettem ebben a vitorlázórepülésben. Mikor leért, élével metszette a vizet , majd szépen rásimult , de nem süllyedt el! Néztem ámulva, hogy a felszínen marad, és úszik lassan a Dunával. A messzi, szemben lévô hídnál ekkor bukkant fel egy hajó. És bár nem akartam, hirtelen kimondtam magamban, hogy ha a lap fennmarad míg egy vonalba ér a hajóval, akkor a fiam boldog lesz! Meg is bántam azonnal, hogy újabb próbára teszem az Istent , hogy lehetek ilyen, ez már igazán sok, utáltam magam érte, hisz olyan messze volt az a hajó!!! D e e k k o r a h a j ó v a l a m i é r t , t a l á n f o r g a l m i o k o kból gyorsulni kezdett. És igen. Ma is sírnom kell, ha eszembe jut. Egy vonalba értek! " To v á b b n e m á l l t a m o t t , h a z a i n d u l t a m . E l b o r u l t m e g i n t a z é g , h e v e s s z é l ro h a m o k s o d o r t a k h a z á i g .


59


Szab贸 Marcell


© Bartha Máté

62


Mányoki út, van ennek vége

Fél nyolckor egy padon, nyolc körül már Budán. Amit mondok, azt senki másnak . Képzeld azt , hogy kihalt a kelenhegyi ág. Most mondom, egészben, neked. Míg ülsz , cipôt húzol, kulcsra zársz . Hogy délután itt rengetegen járnak, hogy sok a z e m b e r. I l y e s m i k e t . V a n n a k n a p o k , mikor nem sétálok át a Dunán. Egyáltalán, nem sétálok sehol. Azt hiszem, lényeges: így ülök, figyeled, így mozog a szám. Sokáig nem állhattam a klór szagát. Ez nem

a fürdô, az uszodát könnyû szeretni. Bent fejeket nyomnak a víz alá. Nyel, kussol. Egy idô után aztán a medence szélén állok, ez tôlem haladás. De el kéne jutni még odáig, hogy két kézzel érintselek . Hogy két kézre legyen szükség. Akár egy öltözô, ha mások úsznak, legyél kezdetleges. Arra gondolok, ahogy te gondolsz valaki másra. Az ELADÓ táblákon túl, ahol felfelé visz az út , és az árkok után, a járdaszélen, ahol elnyomom a csikket , ott mi van. Szembejön, szerinted: két fej, szerintem: két sétapálca. Legyek lelkes, mondjam azt : látod, itt öregek vesznek házat öregektôl. Száz éve legalább. Ezt képzelem. Elôbbre jársz , szép a hátad. A békebeli alléból csak pár utcanév és a fürdô marad. Nem sétálunk, ahhoz ketten kellenek . Idôvel meg úgyis idejár az ember, néz mozaikcsempét, f ü l k é t , c s a k ú g y, f a l a t . Ta v a s s z a l , a h o g y b o n t j á k és mélyedéssé lesz a régi kád. Közben ez a felemás nyugalom: hiába mész , nem leszel közelebb. Azért sem kérdezek . Azt látom, hogy eltakar egy ág. Aztán azt sem. Nincs út , se fürdô a végén, s e á r o k . M i l y e n e z , í g y, l e í r v a : s e h o l s e v a g y, o n a n i z á l o k .

63


A l a n g y o s s z í v, de ne mondjuk újra

64

A kockás inget a kerti padon hagytad. Ilyen a múlt idô. A házban, amit úgy szeretsz , anyádé az elsô szó. A hátsó szoba mióta ôrzi ezt a fejet. Fecsegni képtelenség. Bevártalak és magamban, mint már annyiszor, a blúzod alá nyúltam. Július hibátlan. A nap kisüt, és úgy is marad egész délután. A gyep felszárad, a gyenge magot felissza a föld. Estére az utolsó kerítést is tisztán látni. Ezen felhúzod magad. Mert mi az, hogy hibátlan, meg a sötét akkor is csak sötét. A holtakkal valahogy szívósabb

v a g y o k . A z t m o n d o m , k é t é v, é s a házat eladjuk . A kertkapu, a kertkapu rácsa, erre emlékszem. Szívnek meg azt hívjuk, ami gyûlöl, vagy épp hogy nem, de semmiképp sem enged. Te m á s z k á l h a t s z e v i l á g i , k ö d ö s f o l y o s ó k o n . Én kávét fôzök, nem gondolok rád. Míg van menetrend, és vannak vonatok . A földút végén az állomás lassan ötven éve áll. Boltba gyalog megyek, a nénit ott csak néninek mondják, a lányával még barátkozom. Aztán újra a váróterem, újra a lesikált kôpadok . Az utcánkban, ô s i t á r n a , b e t e l i k a n y á r. Legyen vasárnap, legyen reggel. Nyolc körül ébredjen fel a ház . Tö r t é n j e n m i n d e n á l m o s a n , m e g k é s v e , r e n d b e n , két testet tartson meg egy sosemvolt szokás. Könnyû szél, ôszi kert , benne bármi ehetô, ezek legyenek még. És beszéljünk délig, akárha köztünk egy vendég írna, jegyezne minden szót. Hívjuk dögnek következetesen a múlt idôt , és az élet elôtt álljon ott rendre: kurva. Hazudjunk jellemet , várost , szereplôt , de a neveket , az istenért , ne mondjuk újra.


65

© Bartha Máté


Elvágja a két kecske nyakát

Elvágom a két kecske nyakát és az úton kivéreztetem ôket , mint két halló fülemet a vállak fölött az elôre alig belátható zsivajban. Lehet ez is valaminek az ünnepe, csak nem az elme biztonsága, amit úgy talál, hogy botokat párosít össze. Ô más helyett fôzi a kecskék húsát puhára, én más helyett öltözöm a még véres állatbôrbe. Mi történne velem, öt érzékemmel, ha az elhívás csupán a sötét

66

belsôségekrôl szólna, a tébolyban világos megismerésrôl, amit nem én veszek magamra, de nekem tartogatták. Mintha pólyákkal béleltek volna ki, hogy hangom úgy hajoljon, akár a tiéd, és az ételt kínáló szôrös karok mozgása mintha tényleg az engedelmesség próbája és diadala volna. Különben evés és etetés lassú váltakozása most már mindig a csalás egyetlen, nagyobb lélegzetvételében ismétli meg magát, egy aggastyán szájában, mert nem én eszem.


67

© Bartha Máté


A gyász szavaival élni,

© Alpern Bernadett

a csalitos


Mintha lehetne ostoba a holtág, a Tisza-part, nagyobb ünnepeken a kavargó emberélet , máskor a hiányzó emberöltô, a bicikliút , a kezdôdô, olajos este. Úgy élni a gyász szavaival, a csalitos prémszagával, szemmel, szájjal, a közeli vizekkel, a közeli vizekkel.

69


70 Š Alpern Bernadett


A képen ahol ketten állnak Mint testnek a láz , fedezék itt a délután. S a k é p e n , a h o l k e t t e n á l l n a k , látszik a fal, a téglák külön, egy váll. Az egykori farmer, valami lánc , rajtad és a képen, ahol ketten állnak . Közepén egy merülô délutánnak : négy óra múlt , a te órád, nézhetetlen, akár egy kép, ahol ketten állnak, így akartak állni, mondom, hogy ketten. Va n ez a z u tca . Két s z ó , k i n t a t á b l a . Vo l t , h o g y t u d t a m : m a ra d n á l m é g , h a jobbodon valaki tényleg lábakon állna.

71


Elôször könyörögtem, de késôbb inkább

72

Akkor már egy hete nem, vagy csak kétnaponta, félig , olyan apró szorításokkal, amelyekhez , igenis, egy felnôtt tenyérre lett volna szükség. Még nem gyújtottam lámpát. Folyton megálltam és újrakezdtem, de végül tényleg megálltam. Bassza meg. Ezt így nem lehet. Mintha egy nagyobb fûnyírót toltam volna magam elôtt , apró léptekkel mentem ki a kertbe. És onnan már látszott a szántóföld, messzebb a gépiesen ismétlôdô villanypóznák és a friss sötétben a lakókocsik reflektora. Ahogy a kerítésnek támaszkodva kis terpeszbe álltam, éreztem combomon, hogy lehûlt a levegô. Elôször könyörögtem, de késôbb inkább imának szerettem volna hívni. Hogy jelentse minden ugyanezt a vasakkal megerôsített látványt.


Š Alpern Bernadett

73


74


Ébredés után a jószágoknak kitett hatalmas

© Ember Sári

kôvályúba

Ébredés után a jószágoknak kitett hatalmas kôvályúba hányok . N i n c s a z a t e n g e l y, a m e l y e n h o m l o k o m csontja még egyszer ilyen biztonsággal fordulna el. Mintha egy nyelv nyalna lassan saját magába. H é t k ö p e t s z e r û , k ö v e t h e t e t l e n é v, amelyre fátylat húznak, és rajta verejték vagy nyál csillog át . Azok az arcom vonásai. Elôtte este volt, és a küszöbrôl az sem látszott, a kendôvel barom vagy fiatal lány fejét rejtik el. Nem tudtam nem gondolni rád, ha a gondolkodás ugyan már nem lett addigra kimetszve ölembôl és számból. Va g y h a h o m l o ko m é s b o k á m a te homlokoddal és bokáddal teszem össze, az nem üzekedés, nem egy földbe szúrt boton hintázó súly rövidülô pályája lett volna? Hét évig, milyen szájban volna végül az a nyelv? Mint a teknôsbéka páncélja, fényes húrokkal keresztbe átfeszítve. A c s a l á s t ü d e j e t ö b b é n e m e m b e r i e r s z é n y, a lélegzetvétel nem mérhetô, egyszerûen nem annyi.

75


© Ember Sári

Ornette Coleman átiratok (5)

76

Avval nem fog kezdôdni soha, hogy látszik. Magától derül ki. Amire rájövök, az semmi, ülök a szárító elôtt , órák vannak hátra, két férfi hiába akaszt száraz rongyokat a nedvesek közé. De abban, hogy nem értem, még sok minden szép lehet. Mintha futkosnánk sokan föl-le a lépcsôházban, és lenne egy ötletem. Nem csak más, én is ugyanúgy s ze ret n é m t u d n i . Vé g ü l , a m i t ô l féltél, az innen mind összeolvasható? Kutya fut át az ablak alatt , egy pillanatra úgy tûnik, hogy látom. Mennyire szerettük volna, ha semmi ilyesmit nem mûvelek . Emlékeztetsz , hogy nézlek, nejlonzsákokat kérsz, masnit valami másra. Majdnem adok .


77


Sarah És Yukel Ez a gép gyûjtögetni és pusztítani is tud. A tetejére ülnek, mikor már elég meleg van, és megegyeznek valamiben. A legközelebbi padról nézem, most jön az önmagam iránti részvét lassú, második köre, ahogy szabadkozom, nekem itt miért nem volt sohasem helyem. Egy idegen nyelven hûl le a levegô, nem üzen arról semmit , mit ad k ö l c s ö n b e , m i t c s a k ú g y. D e a m i t keresztbe raktam a napon, azt most kissé megemeli a sötét.

78

Ez a keresgélés valahol olyan, mintha meghatódtam volna. Már régóta a konyhában ülhettél, egészen hideg volt a lábad. Fogdosni kezdtelek, vagy mondani akartam, hogy nem jönnek értünk és mi sem megyünk, ha beledöglök is, távolról nézzük

az érkezôket . Közel hajoltál, elbizonytalanodva kezdted, hogy most figyeljek oda jól, mert többször nem mondod el, megfáztál, megint mindenütt csak a rántott hús szagát érzed. Egészben legyen szép, különös, kezdettôl fogva szégyenteljes, vagy ne hívják a szakadó esôbe kitett könnyû terítôt szakadó esôbe kitett könnyû terítônek . Én vagyok most már az is, akit egy kis fölöslegért bármely város hetekig gondoz . Órákat várok, de a Place d’Italie-n ártalmatlan leszek, fonott kosárból nézem az egyszerû, gyalogos és a bonyo lult , ipari szórást . Itt mindenkit egyszerre hagyhattak el. Nem akarom erôltetni, hogyan is hívom magam ezen a pont o n , f i ú v a g y o k- e v a g y l á n y, a k i kiabálvagy aki szemre vételez ,

de például az oldalhajó mélye, ahol ki-be jár bosszúság , rohanó idô és a méhed, az egyértelmûen csak engedékeny lehet. Nincs még egészen sötét, amikor felolvassák a nyertesek nevét . A közeli ismerôsök kis csapatokba verôdnek a kertben. Langyos az idô, nézem, amit a szemközti bérház a nedves fûre rajzol. A sátor vázának támaszkodva, gondolom, igényt tartasz rám ezután is. Ebben csak ennyi köszönet van. Mintha tényleg ilyesmiken múlna, hol kezdek el félni, hol ragaszkodom. Odamész egy to ronyhoz , és nem mondod egészen tisztátalannak.Úristen, egy csapat ötéves gyerek, ahogy ezt végignézi. Lehet- e majd honvágyam valami iránt , ami így beszélget velem?


Eg é s z é l ete m b e n cs a k ü re s a k a rtam lenni.

© Ember Sári

De mégsem ez , nem a szívverésem hoz eddig el,nem is a cipôm, a faszom, a szemem. Az egész , jóakarat , viszontmozgás, aligs ú l y, a h o g y e g y t e n y é r v a l a h o g y m é g i n n e n i s l e v e r. K é s ô b b, m á r a t é r k ö z e p é n j u t o t t eszembe minden. Elôször a szórt f é n y, a v a s b e t o n n a r t e x m a j d a délidô napszele, odakint , ahogy t o v á b b l ö k , f o rg a t a z e g y s z e r û domboldalon. Aztán, hogy este lett mégis, és a mosókonyhában ülve lassan iszom. Csak legvégül a beszélgetés, vagy valami ahhoz hasonló. Hogy esô veri mindazt , ami bizonytalan, egymásnak szánt , hideg, és amit alig értek, az is van, mutatja magát , és beszél. Zö rö g , m i n t e g y n e j l o n z a c s k ó .

79


JAK Piknik az FFS közreműködésével  

JAK Piknik felolvasóest az FFS közreműködésével, 2011

JAK Piknik az FFS közreműködésével  

JAK Piknik felolvasóest az FFS közreműködésével, 2011

Advertisement