Domb-Fertőszéplak Önkormányzatának Lapja

Page 1

Értékteremtés közösségi összefogással Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere

Sikerrel zárult az idei „Adj egy napot Fertőszéplakért” munkánk. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szép számmal gyűltünk össze a most már „hagyományosan” esős idő ellenére. A fel-fel bátorodó esőben lendületesen és szervezetten haladt a munka. Három csapatot alkottunk. Az első, Czifra Béla vezetésével a szabadtéri színpad megalkotására rendezkedett be. Meglátszott, hogy összeszokott, szakmájukat mesteri fokon űző szakemberek végezték a munkát. Szemlátomást alakult a színpad! Olyan alkotást sikerült létrehozniuk, amely sok-sok éven keresztül lehet majd központja a falu szabadtéri rendezvényeinek. A második csapat Boha Imre vezérletével az öreg kút kitisztítását tűzte ki célul. Itt is kiviláglott Imre sok éves tapasztalata. Nyugodt megfontoltság és az egymásra odafigyelés jellemezte a munkát. Közel 3 méternyi, évek alatt összegyűlt hulladékot, törmeléket sikerült a felszínre hozni. Munka közben megcsodálhattuk az egykori építők elszántságát, akaratát és precízségét, ami segítette őket abban, hogy létrehozzák ezt a 19 méter mély, az aljáig terméskövek-

kel „kifalazott” kutat. A munka végén jómagam is leereszkedtem a kút aljára. A településünk honlapján található fényképalbumban megtekinthetők a kút aljában

lévő két üregről készült fotók. Talán egy-egy alagút bejáratai… A harmadik csapat az alsó szint két helyiségét rakta rendbe. Igazi embert próbáló feladat volt az ott felhalmozott anyagokat kihordani és rendbe rakni a területet! Külön szeretném megköszönni Élő Kálmánnak, hogy a saját traktorjával vállalt a szállítást! A napot jó hangulatban, halászlé és vadpörkölt elfogyasztása mellett, jó beszélgetéssel zártuk. Szerencsére a nap is kisütött, így a szabadtéren tudtunk teríteni. Köszönöm Fejes Miklósnak, és Bognár Zoltánnak, a Hegykői Sólyom Vadásztársaság vadászmesterének a főzést, amelynek eredményei igazi „műalkotások” voltak! Köszönöm Németh Gyula pékmesternek is, hogy igazi friss „Széplaki kenyérrel” tunkolhattuk a pörköltet! Fertőszéplak minden lakója nevében szeretném megköszönni MINDENKINEK, aki munkájával, átadott eszközeivel, egyéb támogatásával hozzájárult a nap sikeréhez! Elmondhatjuk, hogy hasznosan töltöttük az időt! Volt látszatja a munkánknak! Reméljük, jövőre is találkozhatunk azzal a céllal, hogy közösen teremthessünk értéket a mi Fertőszéplakunkon!


Domb Sikeres Leader pályázatok Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere

Önkormányzatunk kihasználva az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület nyújtotta pályázati lehetőségeket, két nyertes pályázattal debütált. Korábban Fertőszéplak soha nem nyújtott be Leader pályázatot. Az egyik pályázatunk keretében a sportöltöző tetejének megújítására, az ifjúsági klub hőszigeteléssel és korszerű külső vakolattal való ellátására, a művelődési ház eszközfejlesztésére, valamint a Fertőszéplak, Fertőszentmiklós és Sarród települések 8. osztályos tanulói részére a jogosítvány megszerzéséhez szükséges, a diákok számára így ingyenes elsősegély tanfolyam megtartására nyertünk 6 millió forintot a „Sport és kultúra alapú nevelés térségi fejlesztése” projekt keretében. A másik pályázatunk keretében a műemlék házak előtti területen fogunk kialakítani egy kerékpáros pihenőt ivókúttal, valamint Fertőszentmiklóssal és Sarróddal

együttes megvalósításban fogunk információs táblákat és két kisebb kerékpáros pihenőt megvalósítani a „Kerékpáros mintatérséghez illő infrastrukturális fejlesztés” projekt keretében 5 millió forint értékben. A fentiekből látszik, hogy úgy lehetünk sikeresek, ha együttműködünk a környező településekkel. Számunkra ez kiemelt fontosságú. Műemlékeink megőrzésére korábban 1 millió, a napokban pedig 4,1 millió forintot nyertünk az Emberi Erőforrások minisztériuma által kiírt pályázatokon. Jelenleg energetikai pályázatok előkészítésén dolgozunk. Szeretnénk közintézményeink: az iskola, az óvoda, a művelődési ház és az önkormányzati hivatal energiafogyasztását megújuló energiával fedezni. A beruházás várható összege 63 millió forint, melynek önrésze 8.7 millió forint.

... úgy lehetünk sikeresek, ha együttműködünk a környező településekkel ...

Képes köszöntő a londoni olimpiáról Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere

A fertőszéplaki Fejes Katalin, aki önkéntesként dolgozik az olimpián, képes üdvözletet küldött Londonból. A 250 ezer jelentkezőből Katalin, többek közt kiváló angol nyelvtudásának és korábbi önkéntes munkáinak köszönhetően bekerült a 70 ezer kiválasztott önkéntes közé, akik ott lehetnek a 2012-es londoni olimpián és segíthetik e világméretű esemény lebonyolítását. Kati nagyszerű lehetőségének megvalósítását a fertőszéplaki Önkormányzat is támogatta. Íme a Londonból küldött képek egy része:

2


Domb Kézműves táborban ismerkedhettek gyerekek a hagyományos népi kultúrával Tavaly került először megrendezésre a Művelődési Ház szervezésében a népi kézműves tábor Fertőszéplakon. Az akkori verbuválási nehézségeknek idén nyomát sem láttuk. Örömmel tapasztaltuk a nagy érdeklődést. Hiszem, ez annak is köszönhető, hogy híre ment az előző évi tábor magas színvonalának. Ez idén sem volt másként. A szülők és a gyerekek lelkesedését a táborvezetők egy fantasztikusan komplex öt napon át tartó programmal „hálálták meg”. Az idén a három fő tevékenység (fazekasság, varrás, nemezelés) mellett számos - a régi idők mindennapjaihoz tartozó - tevékenységgel ismerkedhettek meg a gyerekek. Így volt módjuk a hagyományos kenyérgyúrás technikájával ismerkedni, részt vehettek népi étel készítésben, tanultak népdalt, néptáncot, megismerkedhettek a szövés különböző módozataival és elsajátíthattak sok-sok népi játékot. A régmúlt időkre való ráhangolódást segítette, hogy kedd délután lehetőségük volt a gyerekeknek ingyen egy színes tárlatvezetésen is részt venni a fertőszéplaki tájházakban. Köszönet a lehetőségért Wellner Andreának, a Győr-Moson-Sopron Megyei Általános Művelődési Központ igazgatónőjének. A táborzáró napon, pénteken a gyerekek és a táborvezetők is izgatottan készültek a délutánra, ugyanis a szülők látogatták meg a tábort. Bográcsban főtt népi étellel, néptánc és népdaltanulással, valamint a hét folyamán elkészült alkotásokból összeállított kiállítással vártuk a szülőket, akikkel egy jó hangulatú koraestét töltöttünk el. Nagyon köszönöm mindhárom táborvezetőnek, Horváthné Kiss Ritának, Egresits Anitának és Renner Krisztinának az igényes, magas színvonalú, lelkiismeretes munkát. Köszönöm továbbá az önkéntes segítőknek, akik kitartóan segítették a táborvezetők és a gyerekek munkáját. Nem utolsó sorban köszönöm a szülőknek, akik gyermekeinek biztosították a lehetőséget, hogy eljöjjenek. Vigyék hírünket, hogy jövőre még több gyermek vehessen részt ebben az igényességre nevelő, értékőrző és közösségkovácsoló nyári táborban.

3


Domb Tízforrás Fesztivál Fertőszéplakon Az idei évtől Fertőszéplak is komolyabban becsatlakozott a hegykői központú Tízforrás Fesztiválba. Ebben az évben elsőként a Tarcsay Iván vezette Pannonischer Singkreis Szent Cecília járult hozzá a búcsúi szentmise ünnepélyesebbé tételéhez, a tőlük megszokott magas színvonalon. Csodálatos előadást láthatott az a közel száz néző is, aki a következő szombaton, az eső ellenére ellátogatott a Fertőszéplaki Művelődési Házba, a Tízforrás Fesztivál keretén belül megrendezésre került Csongor és Tünde előadásra. Vörösmarty Mihály művének színre vitt változatát, Somogyi István rendezésében és a Soltis Lajos Színház előadásában tekinthettük meg. A zömmel fiatalok által előadott darab energikus, sámánisztikus hangulata magával ragadó élményben részesítette a közönséget. Köszönet Fertőszéplak Önkormányzatának a rendezvény létrejöttét segítő anyagi támogatásért.

Boldogasszonyi zarándoklatra hívunk mindenkit Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere

Ha augusztus 15, akkor boldogasszonyi zarándoklat! A tavalyi évhez hasonlóan idén is megszervezzük a Fertőszéplakról induló boldogasszonyi zarándoklatot. Idén gyalogosan és autóbusszal zarándoklunk el a híres zarándokhelyre. A gyalogosan útnak indulókat reggel 5 órára várjuk a fertőszéplaki templom elé. A fertőszéplaki gyalogos zarándokok számára fenntartott helyek lesznek a templomban. Az autóbuszra jelentkezők dél előtt 11.30-kor szintén a templom elől indulnak. Az ünnepi szentmise 13 órakor kezdődik. A várható vis�szaindulás 14.30. A zarándoklatról bővebb informáió Kóbor Attila polgármestertől, valamint Tóth Miklós plébánostól kérhető. Jelentkezni lehet a szentmisék után a sekrestyében, valamint az Önkormányzati Hivatalban. A buszos út ára: 500 Ft/fő, mely a jelentkezéskor fizetendő. Menjünk együtt mindnyájan! 4


Domb

A harmonikázó „kovács” Írta: Lukács Béla

A falusi élet meghatározó eseményei a zenés mulatságok voltak. A zenészek ismert és megbecsült tagjai voltak a falusi közösségeknek. Egy jó zenész, zenekar meghatározta a falu kulturális életet. Így nem csoda, hogy aki zenésznek állt, teljes elhívatottsággal végezte a művészet ezen ágát, a helyi sajátosságoknak megfelelően. Nem volt ez másképp Széplakon sem. Varga Imre azon régi zenészek közé tartozik, akik a háború után kezdtek zenélni, az ő elmondása után tudunk betekintést kapni az akkori zenész hétköznapokba.

„Édesapám mindenképpen kovácsot akart belőlem faragni, így 1943-ban a falu kovácsánál lettem inas. A mesterség is érdekelt, szorgalmas is voltam, ezáltal közel kerültem a mesterhez. A szerencsének köszönhetően Szimicz mester zenész volt. Ő fedezte fel bennem a tehetséget, látta meg a vágyat bennem a zene iránt. Az első harmonikámat a soproni Hódossy József órás mestertől vásároltam, Verdi II. világmárkájú harmonika volt, így már hangszerem is lett. A Szimicz bandába bevettek, itt kezdtem zenélni 1946-47ben. A zenekart vezető Szimicz Mihály hegedült, én harmonikáztam, de a zenekarhoz tartozott még egy harmonikás és egy dobos, a szaxofonos ritkaságnak tekinthető volt abban az időben. A helyzetem nem volt könnyű, mert a sarródi Rábersteiner szeretett volna bekerülni a bandába. Széplakon volt ebben az időben egy másik zenekar is, a Révész banda. A két zenész banda szolgálta ki az akkori zenei igényeket. A zenélések helyszíne lakodalmak, hétvégenként pedig a téglagyárban bál, és a fertődi gépállomás báljai voltak főként. A tehetségem és a zene iránt érzet vágyam eredményeként a soproni zeneiskola tanáraival játszhattam ezután egy zenekarban. Itt már éreztem azt a belső útmutatást, hogy életem eggyé válik a zenével. A képzett és művelt zenészek ki akartak tenni a zenekarból, ha nem tanulok meg kottából játszani. Az én életem ekkor már a zenéről szólt, nem tudtam volna zene nélkül élni. A szerencse is mellém szegődött! A petőházi cukorgyárban dolgoztam, és az ott talált papír kötegek között lévő kottából megtanultam kottát olvasni. Biztos helyem volt a zenekarban ezek után, mivel minden hangnemben és a magas elvárásoknak megfelelően tudtam zenélni. A legnagyobb tömeg előtt Pakson harmonikáztam, melyet mai napig életem legszebb emlékei között őrzök. A harmonikázás teljesen mindennapjaim részé vált, a zene végigkíséri életem. Zenészként legalább öt-hat harmonikát elhasználtam, de csak a hangszerek változtak, bennem a zene szeretete mai napig töretlen.” Ebben az időben, a faluban Horváth Béla színdarabokat játszott az emberekkel. A színészek között megtalálható volt többek között Kovács Elemér, Varga Imre is. A Győrben díjat nyert társulat mégsem tudta magához csábítani Imre bácsit. Az élet őt zenésznek szánta, amelyben megtalálta azt a hivatást, amelyben igazán kibontakozhatott. Tánccsoportokban, nemzetközi versenyen zenélhetett, majd gyermekeit is zenére tanítva mai napig a zene varázslatos világában él. A zenei élet ezen időszakáról érdekességeket bővebben a falu honlapjának (www.fertoszeplak.hu) ”Emlékeink” rovatában olvashatnak a téma iránt érdeklődők. 5


Domb Nyár az óvodában

Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő

A nyár is érdekes eseményeket tartogat a kis ovisok számára. A gyöngyösfalusi kirándulásunk után úgy gondoltuk, hogy óvodánk udvarán elkészítünk egy mezitlábas ösvényt. A gondolatot tett követte. A gyerekekkel közösen készítettük elő a terepet, majd hordtuk a kavicsot, homokot, gyűjtöttünk fenyőtobozt, kerestük a megfelelő anyagokat, tárgyakat, amit fel tudtunk használni. Mezítláb végig kell menni rácson, rücskös gumiszőnyegen, vízen, durva kavicson, finom kavicson, fenyőtobozon, háncson, farönkön, gyékényen, farudakon, betonon. Miért jó ez? Sajnos nagyon sok bokasüllyedéses(lúdtalpas) kisgyermek van. A mezítlábazás jót tesz a kis és nagy talpak masszírozásában, megmozgatásában. A vérkeDr. Lajber Imre: ringést serkenti a nedves és száraz mezítlábazás, erre legalkalmasabb a nyár, hiszen a nagy melegben felItt születtem én frissülnek a gyerekek, miközben talpuk edződik. Saját bőrükön(talpukon) tapasztalják az anyagok különböAhol az Alpok véget érnek, zőségét. Szívesen használják a gyerekek az „ösvényt”, hogy helyet adjanak, a sík vidéknek. van aki többször is végigmegy rajta naponta. Ahol télen a fertői szél hordja a havat, a nyári melegben, meg tájat simogat. Az elmúlt hetekben voltunk lovagolni György Károlynál, aki már több alkalommal látta vendégül óvodásaGyermekekkel megtelt zsibongó terek, inkat. Köszönjük szépen Karcsi bácsi! köztük vagyok én is széplaki gyerek. Meghívást kaptunk gólyagyűrűzésre, ami nagy élmény Hol reggelente a pásztor kiabált, volt gyermekeinknek, hiszem még nem láttak közelről utána meg az induló kanász dudált. kisgólyát, sőt meg lehetett simogatni őket. Élményeiket rajzban örökítették meg a gyerekek, melyek nagyon Elindultunk mi is naponta, jól sikerültek, mint a mellékelt fényképeken is látszik. várt minket, a tanító és az iskola. Meglátogattuk a fertőszéplaki Falumúzeumot, ahol érA Hiszekegyet zengtük minden reggel, deklődve nézték az ovisok a régi épületeket, tárgyakat. kértük, hogy segítse hazánkat az Isten. A Művelődési Ház szervezésében kézműves tábor zajVasárnap meg a harang hívott, lott, melyet szintén megnéztek a óvodások.Az agyagomindenki ment, ki Istenben bízott, zást, korongozást mutatták be a táborlakók, majd az hogy békét adjon és békét kérjen, addig elkészült alkotásokat tekinthették meg gyermesorsával és a világgal megbékéljen. keink. Két héten át úszótanfolyamra járhattak Hegykőre óvoHa gondolatban elindulok, hazamegyek, dásaink. Kitartóan, és bátran merültek a vízbe minden úgy sietek, hogy mérföldeket lépegetek. nap a kicsik. A tanfolyam végére valamennyien megtaA gyermekekkel megtelt zsibongó terek, nultak víz alatt siklani. Köszönjük Róka Norbert tanár köztük vagyok én is, Gyepszeri gyerek. úrnak a szervezést és lebonyolítást!

6


Domb Európa-bajnok a fertőszéplaki Palcsák Bence Írta: Balogh Gábor

Hazánkban rendeztek először öt versenyszámban kutyás frizbi Európa-bajnokságot. A 2012. június 16-17-én, a budapesti Hajógyári-szigeten rendezett bajnokságra 6 országból 60 kutyával neveztek a kontinens legjobbjai. A magyar dobások idén is jó eredményeket hoztak, szinte minden számban állhatott a dobogón magyar sportoló a hétvégi Dog Chow DiscDogathon versenyen. Sokak legnagyobb meglepetésére a kezdő freestyle kategóriában, a kutyás frizbi körökben eddig ismeretlen fertőszéplaki 15 éves fiú, Palcsák Bence, felnőtteket megszégyenítő dobásaival lett Európabajnoki első helyezett. Bence kb. egy éve frizbizik Border Collie fajtájú kutyájával, Majával aktívan. Másik induló, Palcsák Zsófi, Szaffi nevű Spánieljével is csak kevéssel maradt le. Tudásukat a fertőszéplaki ovisok már ismerik. A két induló videóját a www.benzsokutyasuli.blogspot.com oldalon tekinthetik meg. Gratulálunk!

Szép sikerek női labdarúgásban Írta: Doszpod Zsolt

Női labdarúgó csapatunk 2012. július 1-én Celldömölkön lépett pályára a IX. VULKÁN FUTBALL KUPÁN. A rendezvényre címvédőként érkeztünk. Maroknyi csapattal, sérült, illetve lábadozó játékosokkal kezdtük meg a tornát. Első mérkőzésünkön megsérült az egyetlen csere játékosunk is. Lányaink hatalmas szívről, elszántságról és győzni akarásról tettek újfent tanúbizonyságot. Hősiesen küzdöttek az ellenfelekkel és a rekkenő hőséggel. Nem maradt el az eredmény sem. Csoportunkból a 2. helyen jutottunk tovább az elődöntőbe! Ekkor következett a másik csoport győztese elleni csata a döntőbe jutásért. Az ellenfelünk nem más, mint a bajnokságunk első helyezett csapata az Alsósági Tigrisek. A mérkőzésen okosan, taktikusan fociztak lányaink, de egy pillanatnyi figyelmetlenség elég volt ahhoz, hogy hátrányba kerüljünk. A lányok küzdöttek tovább, ahogy erejükből telt és lám az akarat és elszántság góllá érett a mérkőzés lefújása előtt 1 perccel! A végeredmény FERTÖSZÉPLAK--ALSÓSÁGI TIGRISEK 1-1. Büntető párbajra került a sor, hogy eldőljön, ki játssza a döntőt. Ekkor a kapusunké BÁLIS GABRIELLÁÉ volt a főszerep. Kapusunk parádésan hárított 2 büntetőt, ami a döntőbe repítette a csapatot. Sajnos lányaink erejéből a döntőre alig maradt, ami teljesen érthető, hiszen míg ellenfeleink a torna során sorcserékkel rendelkeztek, addig a mieink csere nélkül voltak kénytelenek küzdeni. A döntőt elveszítettük a Kópháza csapata ellen 3-0-ra. A csapatunk hősiesen helytállt a torna során! Csodálatos ezüstéremmel gazdagodtunk és nem utolsó sorban egyéni díjazásban részesült kapusunk, Bális Gabriella, aki teljesítményével elnyerte a torna legjobb kapusa díjat! További szép sikerekért küzdünk! 7


Domb

8


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.