Page 1

Felsőoktatási MŰHELY folyóirat 2014/4 Megbízott főszerkesztő dr. Borsa Melinda Szerkesztőbizottság Bazsa György Fábri György Hrubos Ildikó Hunyady György Szerkesztőség Fábri István Garai Orsolya Kálmán Orsolya Kiss László Koltói Lilla Veroszta Zsuzsanna Szerkesztőségi titkár Szekeres Viktória Szöveggondozás és korrektúra: Educatio Nonprofit Kft. Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kiadványa az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar szakmai együttműködésével. Felelős kiadó Kiss József Szerkesztőség Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási MŰHELY 1122 Budapest, Maros u. 19–21. Tel.: +36 1 477 3131/ 3101 mellék E-mail: muhely@felvi.hu Honlap: www.felvi.hu/felsooktatasimuhely


Terjesztési információk Rendelés www.felvi.hu/felsooktatasimuhely muhely@felvi.hu Vásárlás Az ELTE Eötvös Kiadó könyvesboltjaiban: http://www.eotvoskiado.hu/egyeb/eotvos-pontok.html


Tartalom Felsőoktatási Műhely VIII. évfolyam 4. szám – A felsőoktatás szociális dimenziója Bevezető..................................................................................................................... 5 Interjú

Interjú Martin Ungerrel............................................................................................. 7 Készítette: Kiss László és Veroszta Zsuzsanna Fókusz

Diplomával a rendszerváltás előtt........................................................................... 13 Kiss László Diplomás nők munkaerő-piaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai......................................................................................... 43 Engler Ágnes – Fényes Hajnalka Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő-piaci integrációja................................ 55 Duráczky Bálint Fogyatékosságtudományi tanulmányok az amerikai felsőoktatásban..................... 67 Steven J. Taylor • Fordította: Laki Ildikó Műhely

Frissdiplomás projektfoglalkozások........................................................................ 75 Veroszta Zsuzsanna Vendégoldal

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata................................................................. 91 Fónai Mihály – Kotsis Ágnes – Szűcs Edit Szerzőink................................................................................................................. 109


BEVEZETŐ

Bevezető A szociális dimenzió a 2001-es prágai miniszteri találkozó óta központi eleme a bolognai folyamat gondolatkörének. A téma horizontális – minden más területet átsző, minden más területtel érintkezik. Az európai oktatáspolitika alapvetése szerint a szociális dimenzió magában foglalja „a felsőoktatáshoz való hozzáférés területén az esélyegyenlőség növelését, megfelelő tanulási és megélhetési feltételek biztosítását mindenki számára.1 Mit is takar ez a bizonyos szociális dimenzió kifejezés? Első közelítésben nyilvánvalóan a felsőoktatás hallgatóinak szociális helyzetére, lakhatási, megélhetési és munkakörülményeire, családi viszonyaira kell gondolnunk. Ugyancsak egyértelmű, hogy a téma részét képezi a felsőoktatásban, a felsőoktatáshoz való hozzáférésben megnyilvánuló esélyegyenlőség kérdése. Ebből a szempontból különös fontosságot kap a hallgatók szülői családjának társadalmi státusa, a szülők iskolázottsága, anyagi helyzete, lakóhelye, de ennek a kérdésnek a vizsgálata során kerülhetnek előtérbe olyan demográfiai alapadatok is, mint például a hallgatók nemi vagy korcsoportok szerinti megoszlása. Az esélyegyenlőség másik fontos aspektusát a fogyatékkal élők szolgáltatásokhoz, esetünkben a felsőoktatáshoz való hozzáférése jelenti; nem is elsősorban a felsőoktatás akadálymentesítése, hanem sokkal inkább annak befogadókészsége és befogadóképessége szempontjából. Még tágabbra nyitva a szociális dimenzió lehetséges értelmezési fókuszát eljutunk a felsőoktatás, a hallgatók és a társadalom kapcsolatának általános kérdéseihez. Milyen a diplomások helye, megítélése a társadalomban? Milyen társadalmi folyamatokat generálnak a felsőoktatásban végbemenő változások – gondolva itt a tartalmi, minőségi, valamint a mennyiségi változásokra is. Az oktatáspolitika, de a tágabb értelemben vett közbeszéd is sokat foglalkozik a felsőoktatás mennyiségi és minőségi kérdéseivel. Ha ezen kérdések mögé nézünk (pl. Több vagy kevesebb egyén számára nyílik lehetőség a diploma szerzésére? Kiből lehet diplomás és ki lesz alkalmasint indirekt módon kirekesztve a felsőfokú tanulmányokból? Milyen következménye lesz a diploma megszerzésének? Hol fog elhelyezkedni egy diplomás a társadalmon, a társadalmi munkamegosztáson belül?), máris eljutunk a társadalomig, a szociális dimenzióig, amely tehát rendkívül komplex kérdéshalmazként, összetett vizsgálati terepként körvonalazódik. Számunk első tanulmánya történeti síkról indít, történeti összefüggésbe próbálja helyezni a felsőoktatás fent értelmezett módon vett szociális kérdéseit. A második világháborút követő felsőoktatást érintő átalakítások, a hallgatók számának és összetételének drasztikus megváltoztatása, a felsőoktatás központi irányítással végbement fókuszváltása olyan komoly társadalmi kérdéseket vetett fel, mint az értelmiségiek társadalmi státusának (át)alakulása,

1 Csekei László 2008: A bolognai folyamat szociális dimenziója. Felsőoktatási Műhely, 2008/1. 27–43.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

5


BEVEZETŐ

a tömegesedés folyamata, a diplomás nők munkaerő-piaci belépésének hatása, a hagyományos (világháború előtti) értelmiségi és középosztálybeli rétegek státusmegőrzésének folyamata. A tanulmány a felsőoktatási rendszer strukturális átalakulásából kiindulva néhány diplomás csoport példáján keresztül ezen társadalmi kérdések Kádár-korszakbeli alakulására fókuszál. Fónai Mihály, Kotsis Ágnes és Szűcs Edit írása a Debreceni Egyetemen a Diplomás Pályakövető Rendszer keretében 2010-ben és 2011-ben a végzős hallgatók körében folytatott online kérdőíves vizsgálatok eredményeinek tapasztalatait elemzi, a frissdiplomások munkaerő-piaci sikerességét vizsgálja az elhelyezkedés körülményei, a foglalkoztatás minősége, valamint a munkanélküliség, illetve annak elkerülése szempontjából. A vizsgált szempontok szerinti sikeresség mögött a tanulmány szerzői egyértelműen társadalmi jellemzők hatását látják; a munka fontos adalékokkal szolgál a társadalmi tőke pozíciószerzésben játszott szerepének megértéséhez. Már címében is mutatja a szociális dimenzió kutatásának egyik kiemelkedően fontos szegmensét Engler Ágnes és Fényes Hajnalka tanulmánya, amely ugyancsak a Diplomás Pályakövető Rendszer adataira támaszkodik. A munka alapkérdése: milyen megtérüléssel számolhatnak a munkaerőpiacon a diplomával rendelkező nők, hogyan befolyásolja a gyermekvállalás a munkaerő-piaci sikeresség olyan elemeit, mint a munkahely-találás, a munkahelyi hierarchiában történő előrehaladás, a kereset, illetve általában a munkával, a munkahellyel való szubjektív elégedettség. A tanulmány eredményei segítenek abban, hogy tisztábban lássuk a nők munkaerő-piaci sikerességének társadalmi meghatározóit, és egyben elvessünk néhány köztudott, ám adatokkal igazából alá nem támasztott vélekedést, ismeretet. A fogyatékkal élő hallgatók és frissdiplomások társadalmi helyzetével két írás is foglalkozik. A Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő-piaci integrációja egy 2014-es, kifejezetten a fogyatékkal élő hallgatók és frissdiplomások körében zajlott felmérés adatai alapján vizsgálja a munkaerő-piaci sikeresség szempontjából fontos tanulmányi életutat, a munkakeresés és munkavállalás jellegzetességeit, valamint a munkahelyi beilleszkedés körülményeit. A tanulmány fontos meglátása, hogy az esélyegyenlőség növelésére befektetett erőforrások akkor szolgálnak igazán hasznos célt, ha az annak elérésére tett erőfeszítések az oktatási intézmény elhagyása után is tovább kísérik a fogyatékkal élőket; továbbá hogy a szerzett végzettség kihasználásához, a tudás kiteljesedéséhez célzott szolgáltatások, támogatóprogramok bevezetésére lenne szükség. A Fogyatékosságtudományi tanulmányok az amerikai felsőoktatásban címet viselő munka egy az Egyesült Államokban kialakulóban lévő új tudományterület megközelítésmódját, fogalomrendszerét, valamint az oktatásba történő bevezetésének hatásait mutatja be. A Műhely rovatunkban található Frissdiplomás projektfoglalkozások című írás egy speciális munkaerő-piaci helyzetű diplomás-csoport, a kifejezetten projekteket irányító, projekteket működtető szakemberek sajátosságaival foglalkozik. Az elemzés indokoltságát a projektesedés jelenségének egyre nagyobb elterjedése mellett a projektfoglalkozások klasszifikációs hiányosságai adják. A szerző bemutatja a projektesedés hazai folyamatát, és arra is választ keres, hogyan értelmezhetők a projektfoglalkozások, milyen társadalmi-gazdasági elemek találhatók tömeges megjelenésük, elterjedésük mögött.  Kiss László,  szerkesztő

6

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


INTERJÚ

Mit kezd ma Európa a felsőoktatás szociális kérdéseivel? Martin Unger osztrák szociológus, a Eurostudent V. felmérés ausztriai főmunkatársa. Bécsben hallgatott szociológiát, majd posztgraduális egyetemi képzésben vett részt az IHS-ben (Institut für Höhere Studien). Egyetemistaként elemzéseket készített az egyetemekről, a hallgatók szociális helyzetéről, stb. a Szövetségi Oktatási, Tudományos és Kulturális Minisztériumnak. Később a felsőoktatás-kutatás területén végzett projektekbe kapcsolódott be az osztrák Egyetemközi Interdiszciplináris Kutatások Intézetében (IFF), 1998 óta pedig részt vesz az IHS projektjeiben is. 2004 és 2014 között tanársegéd a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen, 2006 óta a Bécsi Egyetem oktatója. 2014‑ben beválasztották a Felsőoktatás-kutató Társaság igazgatóságába. Fő kutatási területei: Esélyegyenlőség az oktatásban, különös tekintettel a felsőoktatásra – hallgatók társadalmi helyzete, bevándorlói háttérrel rendelkező hallgatók, fogyatékkal élő vagy egészségügyi szempontból hátrányos helyzetű hallgatók, frissdiplomások munkaerőpiaci helyzete; az egyetemek finanszírozása, regionális hatásai, aktuális felsőoktatási reformok Európában; online kutatások. Felsőoktatási Műhely: Miért került előtérbe Európában a felsőoktatás „szociális dimenziója”? Milyen külső okok és milyen szervezetek munkája, tevékenysége járult hozzá a kérdés fontossá válásához? Martin Unger: A szociális dimenzióval kap-

Martin Unger

csolatos diskurzusok alapvetően két pilléren nyugszanak: társadalmi igazságosság és gazdasági teljesítmény bázisán. Az oktatási rendszer és a társadalmi igazságosság kapcsolata a 60-as, 70-es évek Nyugat-Európájának még egyik alapkérdése volt, ám a képzési expanzió elhitette a társadalommal, hogy a probléma megoldásra talált és a (felsőfokú) képzési hozzáférést immár egyenlő esélyek jellemzik.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

7


INTERJÚ

Az elmúlt évtizedben azonban ennek cáfolatára egyre több empirikus bizonyíték született (köztük a PISA kutatásban hangsúlyozott adatok), melyek egyben vissza is emelték a kérdést a tudományos köztudatba. Az expanzió fő forrását kezdetben a felsőoktatás bázisát adó férfiak társadalmi csoportjaiból származó nők jelentették. Emellett azonban olyan új társadalmi csoportok is megjelentek a  felsőoktatásban, mint a  speciális igényű, a migráns hátterű vagy a regionális perifériákról származó hallgatók. Meglátásom szerint Kelet-Közép-Európa országai az 1990‑es évektől kezdődően hozzáférés tekintetében alapvetően (ha nem teljesen) meritokratikus elvet követtek, miközben egyre tisztábban látják azt is, hogy a teljesítmény korántsem független a társadalmi háttértől. A társadalmi igazságosság kérdésköre ennélfogva mind Kelet-, mind Nyugat-Európában előtérbe került. Nemzetközi szervezeti szinten az ESU (European Students’ Union) számít a téma fontos képviselőjének. Mindeközben a szociális dimenzió előtérbe kerülésének másik pilléreként a gazdasági érvek is egyre nagyobb súllyal jelentek meg. Az okok itt is erősen demográfiai jellegűek: miközben az európai munkaképes korú populáció csökken, a világ más országaival folytatott verseny egyre inkább a tudáson alapul, melynek következtében a “no talent left behind” vagyis a „minden tehetségre szükség van” jelszó egyre inkább hangot kaphatott. Ebbe az irányba például az Európa Tanács (European Commission) tesz fontos lépéseket. FeMű: Hogyan tud hozzájárulni a szociális dimenzió ismerete a felsőoktatás sikeresebb működtetéséhez, az intézményi hatékonyság növekedéséhez? M.U.: Az (állami) felsőoktatási intézmé-

nyek autonómiájának növekedése gyakran

8

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

az állami finanszírozás új típusú szabályozásával jár együtt, nevezetesen a teljesítési megállapodások számának és az indikátor alapú finanszírozás súlyának növekedésével. Számos esetben a  hozzáférés szélesítése az állam és a  felsőoktatási intézmény közti teljesítési megállapodás részét képezi, máskor – hallgatói létszám alapú finanszírozás esetén – kimeneti mutatóként szolgál. Ezekben az esetekben a rendszer működését közvetlenül is hatékonyabbá teszi a szociális dimenzió figyelembe vétele mind a hozzáférés, mind a tanulmányok tényleges befejezése kapcsán. Társadalmi szempontból sem hatékony a tehetségesek előtt elzárni a tanulás vagy a végzettség megszerzésének útját, de a magas lemorzsolódási arányok (különösen a szociális helyzetből eredő lemorzsolódás) a  felsőoktatásba befektetett közpénz nem megfelelő felhasználásaként is értelmezhető. FeMű: Milyen hasznuk lehet az intézményi menedzsmenteknek, a  felsőoktatási tervezéssel foglalkozó szervezeteknek, szakembereknek a felsőoktatás szociális dimenziójának megismeréséből? M.U.: Azzal, hogy a felsőoktatás finanszíro-

zásában erősödik a kimeneti mutatók és a társadalmi szempontok szerepe, a legtöbb érintett számára közvetlenül is manifesztálódnak ezek az előnyök. A  mai társadalmakban ugyanakkor az egyenlőtlenség növekedése általános tendencia mind az egyes országok között, mind nemzeti szinten. Márpedig a nagy egyenlőtlenség soha nem a stabil és fenntartható társadalom irányába mutat. Ennek következtében az egyenlőtlenségek csökkentése nem csak a közvetlenül érintettek, hanem az egész társadalom érdeke is.

FeMű: Hogyan látja az esélyek, esélykülönbségek alakulását az európai felsőoktatásban a bejutás, a hozzáférés terén?


Interjú Martin Ungerrel

M.U.: Az 1960-tól kezdődő tendenciákat

a fentiekben említettem már, ezért most egy másik szempontra világítanék rá. Az európai felsőoktatásban – különösen KeletEurópában, de Dél- és Nyugat-Európában is – jelentős nyitás ment végbe 1990 után. Ez az expanzió együtt járt a  rendszer diverzifikálódásával. Mindez számos dimenzióban tetten érhető: az állami/magán intézmények kettősségében (utóbbi különösen jellemzi Kelet-Európát); az államilag finanszírozott/ önköltséges képzési helyek arányában (mely szintén kelet-európai sajátosság); a gyakorlati jellegű felsőfokú oktatást nyújtó intézmények arányának növekedésében; a rövid képzési ciklusú programok megjelenésében; nem is említve a különböző szintű képzések – Bachelor, Master és PhD kurzusok – indulását. Mindezek a folyamatok a hozzáférési egyenlőtlenségek új dimenzióit nyitják meg. Vajon a  felsőoktatás nem termel-e új, egymástól eltérő származási, intézményi és tanulmányi hátterű emberekből álló osztályokat? A  válasz korántsem egyértelmű. A rövidebb ciklusú, gyakorlati jellegű programok például gyakran vonzóbbak az alacsonyabb státuszú hallgatók számára. Ezt értelmezhetjük úgy is, hogy ezen programok indulásával olyan társadalmi csoportok kaptak esélyt a felsőoktatási hozzáférésre, melyek előtt a hagyományos egyetemi formában – a szélesedő hozzáférés ellenére – sem vált volna nyitottá; de úgy is, hogy e programok egy új, alacsonyabb státuszú diplomás osztály tagjait termelik ki. Mi a helyzet e tekintetben a BA/MA/PhD átmenettel? Vajon a  hallgatók különböző csoportjait jellemezhetjük a továbblépés eltérő esélyével? Számos országban például a nők felsőoktatási részvétele nagyobb arányú a férfiakénál. Amellett azonban, hogy valóban több nő szerez Bachelor diplomát, mint ahány férfi, a  Master programokon

a nők aránya már lecsökken. Hasonló példaként említhetném a migráns hallgatók eltérő lemorzsolódási esélyét is. Számolhatunk a  technológiai fejlődés hatásaival is. Kérdés, hogy az új technológiák – így például az online kurzusok – tekinthetők-e hozzáférési esélyt növelő tényezőnek a speciális igényű vagy kedvezőtlen regionális hátterű csoportok esetében. A technológiai fejlődés ez esetben is egyaránt erősíti a hozzáférés egyenlőbbé válása mellett a hallgatók közti különbségeket is. FeMű: Milyen eszközökkel közelíthet a rendszer az esélyegyenlőség felé? Hogyan függ össze a felsőoktatási (bejutáshoz, belső rétegződéshez kapcsolódó) egyenlőtlenség az oktatás más szintjeinek egyenlőtlenségi viszonyaival? Egyáltalán kezelhető-e a felsőoktatás elkülönítve e tekintetben? M.U.: Legelőször is azt kell pontosan látnunk,

hogy a felsőoktatási hozzáférésről nem beszélhetünk anélkül, hogy gondolkodásunkat ne a  közoktatástól, sőt az óvodától, mint meghatározó tényezőktől indítanánk. Ami ezeken a szinteken elmarad, az a felsőoktatásban aligha – vagy legalábbis csak hatalmas költségek árán – korrigálható. A közoktatás és esélyegyenlőség összefüggéseiről számos OECD mérésből tájékozódhatunk. Annak, hogy e téren a felsőoktatásban változás következzen be, két eszköze lehet: anyagi és törvényi. Ha a felsőoktatás finanszírozásába beépítenék a szociális dimenziót, annak hamar látnánk az eredményét. Ha az intézményeket törvény kötelezné a nagyobb arányú női foglalkoztatásra a professzori karon belül, az ugyancsak hamar előidézné a változást. Ettől eltekintve persze van számos egyszerű és nem is különösebben drága eszköze is az esélyegyenlőség elősegítésének. A hasonló hátterű hallgatók networkbe szerveződése nagy segítséget jelenthet a közös élethelyzet

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

9


INTERJÚ

megélésében, a hasonló problémák kezelésében. A csoportba szerveződés a speciális igényű hallgatók közt is számos akadály legyőzésében lehet hasznos segítség. Jók a tapasztalatok a mentorrendszerek, tanulótársi támogatás kapcsán is. Nagyon fontos itt azt is számításba vennünk, hogy a  különböző szociodemográfiai hátterű hallgatók képzési rendszerről alkotott tudása is nagyban eltér aszerint, hogy családjuk, társas környezetük milyen ismeretekkel tudta őket felruházni. E „bennfentes” ismeretek akár olyan triviálisak is lehetnek, mint felsőoktatásban használatos rövidítések használata, vagy akár az előadás és szeminárium közti különbségtétel. Emellett a magasabb státuszú családokból érkező hallgatók tanulmányi nehézségek esetén többnyire több támogatást kapnak a környezetüktől. A kedvezőtlenebb háttérrel rendelkezők gyakrabban maradnak egyedül ezekkel a problémákkal. A (potenciális) hallgatóknak nyújtott információs és tanácsadói szolgáltatások, rendszerek ezeket a kezdeti különbségeket tudják némileg kiegyensúlyozni. FeMű: A  Bologna-folyamat révén mozdult, mozdulhat-e az esélyegyenlőség felé a rendszer? M.U.: A Bologna-folyamat az abban részt

vevő országok felsőoktatási rendszerük harmonizálása érdekében kötött önkéntes szövetsége. Mint folyamat tehát nem tekinthető intézménynek, ennélfogva – például az EU‑val ellentétben – intézményes hatalommal sem rendelkezik. Nemzetközileg elfogadott reformjainak minden, a csatlakozott országokban bevezetett vagy negligált megvalósítása tehát az egyes államok hajlandóságának függvénye. A részt vevő országok elkötelezettsége pedig nem csak államonként, hanem időben is változik. Ennek megfelelően hullámzó a szociális dimenzió fontossága

10

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

is a Bologna-folyamaton belül, melynek során a kezdeti erős tematizálódás és az erre épített konkrét cselekvési tervek idővel elhalványultak és épp mostanában erősödnek újjá. Jelenleg komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a  soron következő – 2015 májusi – miniszteri csúcstalálkozón szülessen egy határozottabb akcióterv a szociális dimenzió kapcsán. De itt megint csak hangsúlyoznom kell az egyes országok elkötelezettségének döntő szerepét a tényleges implementációban. Összességében azért az látszik, hogy a szociális dimenziót az elmúlt évtizedben a Bologna-folyamat magas prioritásúként tartotta napirenden, sikeresen előmozdítva ezáltal néhány ország reformtörekvését. A hallgatói mobilitás pedig, mint a Bologna-folyamat fontos kérdése szintén terepet nyújtott a szociális kérdések tárgyalásának. Jól leképezi például a kedvezőbb és kedvezőtlenebb gazdasági helyzetű országok közti különbségeket. Utóbbi egyébként relatíve elhanyagolt témája az EU-s diskurzusnak. FeMű: Hogy látja a nemzetközi hallgatói mobilitás szerepét? Csökkenti az esélykülönbségeket vagy épp felerősíti azokat az eltérő mértékű (társadalmi háttér szerint változó) hozzáférés révén? M.U.: A  hallgatói mobilitásnak két típusa

van: a rövid ciklusú (jellemzően egy-két szemeszter időtartamú) kreditmobilitás és a hosszú távú fokozatszerzési mobilitás (melynek során a  teljes képzési ciklus külföldön zajlik). A hozzáférés mindkét típus esetében kritikus kérdés lehet, bár a  fokozatszerzési mobilitás esetében lényegesen nagyobb a társadalmi háttér szerepe. Ez ugyanis alapvetően finanszírozási probléma: ki engedheti meg magának a külföldi tanulmányokat? A német hallgatók esetében például az Ausztriában tanulók kétszer akkora gyakorisággal származnak magasabb


Interjú Martin Ungerrel

társadalmi státuszú családokból, mint a Né- erős: nagy szükség van kutatásokra. Egymetországban felsőoktatásba járó németek. részt azért, mert a rendelkezésre álló adatok Mindezt úgy, hogy európai szinten még e két számos országban még nem teszik lehetővé a szociális dimenzió megfelelő mérését. Pélország közt a legkönnyebb (a közös nyelv és nyitott osztrák képzési rendszer miatt) és – dául ha a nemi arányokat csak a teljes rendszer szintjén nézzük, a  legtöbb országban főként a kis távolságok miatt – a legolcsóbb a mobilitás. Ráadásul, ha már mobilitásról viszonylag kiegyensúlyozott képet kapunk, ami a problémát megoldottnak mutatja. Elbeszélünk, számba kell vennünk az idősebb hallgatói korosztályok esélyeit is. Márpedig fedi viszont azt a tényt, hogy a nők és a férők nagyobb arányban dolgoznak tanulmá- fiak más-más intézményeket és képzéseket preferálnak. Az adatok mélyén azonban nyaik mellett, nagyobb valószínűséggel van saját lakásuk és alapítottak már saját csalá- egyre több különbséget azonosíthatunk. És a változások épp ezeken a mélyebb szinteken dot is. A mobilitás vállalása emiatt számukra szükségesek. Az egész rendszert tekintve a lakás és munka feladását, családjuk magára gyakran marad rejtve a reformok iránti igény. hagyását is jelentheti. Átfogó szempontból a  mobilitás csök- Ha komolyan vesszük a  Bologna-folyamat kentheti az egyenlőtlenséget a Bologna-tag szociális dimenzióra vonatkozó definícióját államok és régiók között. Részletesebben – miszerint a hallgatói populáció megoszszemlélve ugyanezt azonban jól látszik, hogy lásának a társadalom teljes megoszlásához a mobil hallgatók közt kisebb arányt képvi- kell közelítenie –, még például a különböző selnek a felsőoktatásban alulreprezentált tár- etnikai, vallási hátterű vagy szexuális oriensadalmi csoportok tagjai, mint a teljes hallga- tációjú csoportok vonatkozásában hosszú út áll előttünk. tói populációban. Sokak számára a mobilitás Még egy fontos észrevétel. A szociális ugyanis szinte lehetetlen. Mindeközben épp a hátrányosabb helyzetű hallgatók csoportjá- dimenziót vagy a hallgatói populáció heteban váltak egyre népszerűbbé a nemzetközi rogenitását a beavatkozások minden szintjén gyakornoki programok (internship), melyek meghatározó szempontként kell tekintenünk. egy teljes külföldön töltött szemeszter he- Ennélfogva szembesülnünk kell ennek hiályett rövidebb és olcsóbb lehetőséget jelen- nyával például a  finanszírozási rendszerek tenek. Persze ez is a hallgatók újabb tagoló- vagy minőségbiztosítási mechanizmusok hallgatói populációra gyakorolt hatásáról dását jelenti. szóló kutatásokban. A szociális dimenzió koFeMű: Jelenleg az Eurostudent mellett van- molyan vétele lényegesen több, mint a hoznak-e más uniós projektek, melyek az esély- záférés elősegítése és hallgatói támogató rendszerek működtetése. egyenlőség kérdését célozzák? Van-e erre igény? M.U.: E kérdésben nemcsak az elfogult-

ságom, de a meggyőződésem is rendkívül

Készítette: Kiss László és Veroszta Zsuzsanna

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

11


„Stairway to Heaven” (Seville)


FÓKUSZ

Diplomával a rendszerváltás előtt A felsőoktatás intézményrendszerének átalakítása a második világháború után Magyarországon Kiss László

A hazai felsőfokú intézmények száma 1950 után indult először gyors emelkedésnek. Szovjet mintára szakfőiskolák és szakegyetemek jöttek létre, amelyek egy-egy speciális képzésre, képzéscsoportra fókuszáltak, és döntően az új gazdaságpolitika által elsődlegesen támogatott területek diplomás állományát hivatottak kibocsátani. Nem célunk a hazai felsőoktatási intézményrendszer 1945 és 1990 közötti változásainak részletekbe menő, tételes bemutatása, azonban a rendszer egészét érintő átalakítások áttekintése feltétlenül fontos a korszak diplomás-fogalmának, a diplomás csoport belső strukturálódásának megértéséhez.

1947-ben létrehozták a – főleg munkások felsőfokú képzését szolgáló – Állami Műszaki Főiskolát, a volt József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem több karából pedig létrejött az Agrártudományi Egyetem. A felsőoktatás átalakításának középpontjában a közgazdasági, a műszaki és a természettudományos képzés minőségének emelése állt, ami persze elsősorban a szovjet minták átvételét, a szovjet típusú képzési struktúra és képzési tartalom meghonosítását jelentette. 1948-ban megalakult a Közgazdaságtudományi Egyetem, majd a Külügyi Akadémia és a Műszaki és Gazdasági Akadémia. A természettudományi képzések intenzívebbé tétele érdekében a budapesti és a debreceni egyetemeken Természettudományi Karok alakultak, ahová a korábban Bölcsészettudományi Karok keretein belül működő természettudományi tanszékeket csoportosították át. A központi tervek a hallgatólétszám dinamikus emelését, új egyetemek és főiskolák létrehozását írták elő. Az Állami Műszaki Főiskola 1951-ben ugyan megszűnt, de hallgatóit az egyetemek átvették, és megkezdte működését Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetem, valamint a Veszprémi Vegyipari Egyetem és a Közlekedési Műszaki Egyetem, amely Szegeden alakult, de már 1952-ben Szolnokra költözött. Szovjet mintára történt 1951-ben az orvostudományi karok leválasztása a tudományegyetemekről, és külön orvostudományi egyetemekként való megszervezésük. Első körben

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

13


FÓKUSZ

a közoktatási tárcától az egészségügyi minisztérium alá helyezték a karokat, majd ezt követte egyetemi rangú önállósításuk. A hagyományos tudományegyetemi struktúra már korábban megszűnt – a hittudományi karok 1950-ben kiváltak az egyetemekből –, a döntés azonban tovább csonkította a klasszikus egyetemek képzési profilját. A változások hatására a felsőoktatás állami irányítása teljesen széttagolódott, az újonnan alapított szakegyetemek, szakfőiskolák már kezdettől fogva a szakminisztériumok alá tartoztak ugyanis. (Ladányi, 1986. 10–36.) A felsőoktatás mennyiségi kiterjesztése igazán nagy lendületet a hatvanas évek legelején vett. Az 1961. évi III. törvény meghatározta a felsőoktatási intézmények típusait, és a felsőoktatás szervezeti rendszerébe illesztette az egyetemek, egyetemi jellegű főiskolák és főiskolák mellett az újonnan megszervezett felsőfokú intézeteket és a felsőfokú technikumokat, megszüntette viszont az akadémiákat. (Ladányi, 1991. 43.) Ezzel egy olyan extenzív bővítési folyamat indult el, amely öt év alatt több mint kétszeresére emelte a felsőfokú képzést folytató intézmények számát. A bővítés egyben kiteljesítette a felsőoktatás megkettőzését, vertikális megbontását is, a legnagyobb szakterületek (műszaki, agrár, közgazdasági) esetében kialakította ugyanis az egyetemi és a technikumi szintű képzést. A gyakorlatban természetesen nem új intézmények alapítása és felépítése történt meg, hanem már korábban is működő, addig középfokú képzést folytató oktatási intézményeket minősítettek át felsőfokú technikummá. A technikumi képzésben részt vevő hallgatók száma 1961 és 1965 között megháromszorozódott; a hatvanas évek második felében a műszaki és az agrárképzésben részt vevő hallgatók mintegy 40 százaléka a műszaki és a mezőgazdasági technikumokat látogatta.1 A felsőfokú technikumok működése, amely eredeti célja szerint a középfokúnál magasabb elméleti felkészültségű, ám alapvetően a termelési gyakorlatra orientált szakemberek képzését célozta volna, nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat. A hatvanas évek végén fokozatosan megkezdődtek a technikumokat érintő intézmény-összevonások, főiskolává minősítések, egyetemekhez vagy már működő főiskolákhoz csatolások, mígnem 1973-ban megszüntették a felsőfokú technikumok rendszerét. A felsőfokú oktatási rendszer megkettőzése mögött a középiskolai képzés ugyancsak extenzív kiterjesztése, és ebből fakadóan a felsőfokú beiskolázási igények ugrásszerű megnövekedése állt. 1961-ben létrejöttek a szakközépiskolák, amelyek valamely szakmában szakmai képesítést nyújtottak, de a szakmai képesítő vizsga mellett érettségit is adtak a végzetteknek, így feljogosították őket a felsőoktatásba való belépésre. A felsőfok bővítése nem is tudott lépést tartani a középfokú oktatásban végbement folyamattal. A hatvanas évek közepén a középfokról kilépők továbbtanulási lehetőségei, a felsőfokú intézményekbe való bejutási esélyei csökkentek. 100 felvételre jelentkező hallgatóból a műszaki egyetemekre és az agrártudományi intézményekbe mintegy 50-en, a tudományegyetemekre 30-40-en jutottak be, a tanítóképzőkben, óvónőképzőkben és a tanárképző főiskolákon pedig folyamatosan csökkenő ütemben 50-30 százalék között alakult a bejutási arány. (Tímár, 1967. 63.)

1 A létszámadatokra és a megoszlásokra vonatkozó adatok forrása: Statisztikai Tájékoztató. Felsőoktatás. Budapest, Művelődési Minisztérium. 1968/69 – 1988/89.

14

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

Az új rendszerben ugyanakkor – mind közép-, mind felsőfokon – nemcsak eltérő orientációjú, de akadémiai értéküket tekintve is különböző képzések kerültek kialakításra. Ez a különféle iskolatípusok hierarchiába rendeződéséhez vezetett. A felsőfok vonatkozásában a rövidebb idejű technikumi, illetve főiskolai képzések alacsonyabb értékű diplomával rendelkező fiatalokat bocsátottak ki, mint az egyetemek, ez pedig az oktatási mobilitás csatornájának részleges átalakulását idézte elő. A problémát Pelle János 1986-os munkájában így fogalmazta meg: „A főiskolákon megszerezhető üzemmérnöki diplomák értékével nemhogy a közvélemény, de sokszor még a  munkahelyek sincsenek teljesen tisztában. (Jellemző tény, hogy pl. az egészségügyi főiskola végzettjei nehezen találják meg helyüket a kórházban. Az orvosok ápolónőnek nézik őket, de az ápolónők sem fogadják be, miután a diplomájukra való hivatkozással nem hajlandók az alantasabb munkákra.) A műszaki főiskolák végzettjei jórészt technikusi munkakört töltenek be, amihez eddig nem volt szükség felsőfokú végzettségre. E »felsőfokú szakközépiskolák« fő funkciója nem a hagyományosan értelmiséginek tekintett réteg gyarapítása, hanem az, hogy egy csökkentett terjedelmű, a praktikus igényeknek megfelelő tudásanyaggal ruházza fel hallgatóit, akiket ilyen módon távol lehet tartani a túlzsúfolt egyetemektől.” (Pelle, 1986. 82–83.) A felsőfokú technikumok, majd a belőlük szervezett, a megkettőzött rendszert továbbvivő főiskolák képzései korlátozott mobilitási csatornává váltak, rosszabb elhelyezkedési és előmeneteli lehetőségeket biztosítottak végzettjeik számára, mint a teljes értékű felsőfokú képzést folytató egyetemek. A két képzéstípus (képzési szint) közötti különbség társadalmi színezetet is kapott. „Hogy a társadalmi mobilitás csökkenő tendenciáját mi okozza, azt nem szükséges részletezni, hiszen a gond ismert: a fizikai dolgozók kevésbé tudják gyermekeiket felkészíteni az egyetemi, főiskolai tanulmányokra, sőt… ha tudnák is, sokan akkor sem látják a hosszú, 16-18 esztendős taníttatási invesztációt kifizetődőnek… Ezen felül azonban még a pályairányultságot is befolyásolja a származás. Adataink és más vizsgálatok hasonló mutatói szerint a munkás-paraszt származású fiatalok – éppen fölkészülésbeli és anyagi problémáik miatt – inkább a rövidebb képzési idejű főiskolai jellegű intézményekbe kérik felvételüket, az egyetemet végzettek többsége, tehát a legmagasabban kvalifikáltak nagy része a családi körben jobban felkészült, a kedvezőbb anyagi körülmények között élő értelmiségi származású fiatalok közül kerül ki…” (Garami, 1973. 47–48.)

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

15


FÓKUSZ

1. ábra. Felsőoktatási intézmények és karok számának alakulása, 1949–1988 120 100 80 60 40

0

1949–50 1950–51 1951–52 1952–53 1953–54 1954–55 1955–56 1956–57 1957–58 1958–59 1959–60 1960–61 1961–62 1962–63 1963–64 1964–65 1965–66 1966–67 1967–68 1968–69 1969–70 1970–71 1971–72 1972–73 1973–74 1974–75 1975–76 1976–77 1977–78 1978–79 1979–80 1980–81 1981–82 1982–83 1983–84 1984–85 1985–86 1986–87 1987–88 1988–89

20

 Intézmények 

 Karok Forrás: Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. i. m.

Hallgatók számának alakulása 1945 után gyors ütemben fejlődött a felsőfokon tanulók száma. 1950-ben 32 500, 1960-ban 44 600, 1965-ben már 94 000 fő tanult felsőoktatási intézményben. A gyors létszámnövekedés hátterében a már említett extenzív felsőoktatás-bővítés, a felsőfokú technikumi rendszer kialakítása állt. A hetvenes évek közepére a hallgatói létszám tovább emelkedett. Ebben az újabb strukturális átalakítás, a technikumi képzésnél magasabb presztízsű egységes főiskolai képzés bevezetése mellett demográfiai tényezők is szerepet játszottak: a Ratkó-korszak gyermekei érték el ebben az időszakban a 18-20 éves életkort. A hallgatói létszám növekedése 1976-ig tartott, a hallgatók létszáma 110 ezer fővel elérte a teljes korszakra vonatkozó maximumot, ezt követően kisebb visszaesés következett be, aminek eredményeként a hallgatói létszám a következő mintegy 10 évre 100 ezer fő körül stabilizálódott.

16

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

2. ábra. A felsőoktatás hallgatói létszámának alakulása, 1946–1989 120 000 100 000 80 000 60 000 40 000 20 000

1988–89

1986–87

1984–85

1982–83

1980–81

1978–79

1976–77

1974–75

1972–73

1970–71

1966–67

1968–69

1964–65

1962–63

1960–61

1958–59

1956–57

1954–55

1952–53

1950–51

1948–49

1946–47

0

Forrás: Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. i. m.

A felsőfokú oklevelet (diplomát) szerzettek száma a hallgatói létszám alakulásának megfelelően ugyancsak a hatvanas évek elején vett igen komoly lendületet. 1960-ban még csak 5 628, 1967‑ben már 20 507 diplomás lépett ki a felsőfokú oktatási intézményekből. A hatvanas-hetvenes évek fordulójának átmeneti megtorpanását a hetvenes évek közepétől ezen a téren is újabb gyors növekedés követi, az 1978-as csúcsévben 27 573 diplomát adnak ki az egyetemek és a főiskolák. 3. ábra. Diplomát szerzettek száma, 1948–1988 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000

1988

1986

1984

1982

1980

1978

1976

1974

1972

1970

1968

1966

1964

1962

1960

1958

1956

1954

1952

1950

1948

0

Forrás: Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. i. m.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

17


FÓKUSZ

Az egyes tagozatokon tanulók létszámának alakulása A felsőoktatás politikai szempontú átalakításának egyik fontos eleme volt a dolgozók bevonásának, felsőoktatásba lépésének elősegítése, ennek jegyében pedig a nem teljes munkaidejű képzések, tagozatok bevezetése. Már az 1946-47-es tanévben megindult a képzés az egyetemek és főiskolák esti tagozatain. Az esti képzés gyors fejlődésnek indult: 1952-ig megtízszereződött az esti tagozaton tanulók létszáma. Ebben az évben, 1952-ben vezették be az esti képzésnél is kevesebb kötelező kontaktórát tartalmazó levelező oktatást. A levelező képzés népszerűsége gyorsan megelőzte az esti tagozatét, 1960-ban a levelező hallgatók létszáma már tízszerese volt az estisekének – és közel fele a klasszikus nappali tagozatú képzésben résztvevőkének. Az esti és a levelező tagozatos képzés volt hivatott fedezni az erőltetett iparosítás és a mezőgazdasági kollektivizálás, valamint az államigazgatás rendszerének kiterjesztése által előállt, a klasszikus felsőfokú (nappali) képzés által kielégíthetetlen szakember- és funkcionárius-igényt, de a pedagógushiány orvoslására is kiváló eszköznek tűnt. (Ladányi, 1991. 17–18.) A hatvanas évek már említett extenzív felsőoktatás-bővítése mindhárom tagozat létszámában meglátszik, a konjunktúra azonban az esti és a levelező képzésben egy-két évvel rövidebb ideig tart, mint nappali tagozaton, ráadásul 1966 után a levelező képzés komoly létszámveszteséget szenved el. Az esti képzés népszerűsége a hatvanas évek közepétől már stagnál, hallgatói létszáma éves szinten 10 000 fő alá süllyed. A levelező képzés a hetvenes évek elején azonban új lendületet vesz, az egységes főiskolai rendszer kiépítését követően a levelezős hallgatók aránya a hetvenes évek közepére az összes felsőoktatásban tanuló egyharmadáig emelkedik. A következőkben fokozatosan visszaesik részesedése, de még a nyolcvanas évek (és vizsgált korszakunk) végén is meghaladja a 25 százalékot, az abszolút számokat tekintve 30 000 fő körül állandósul.

18

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

4. ábra. Az egyes tagozatok hallgatói létszámának alakulása, 1946–1989 80 000 70 000 60 000 50 000 40 000 30 000 20 000 10 000

 Nappali 

 Esti 

1987–88

1988–89

1986–87

1984–85

1982–83

1978–79

1980–81

1976–77

1974–75

1972–73

1970–71

1968–69

1966–67

1964–65

1962–63

1958–59

1960–61

1956–57

1954–55

1952–53

1950–51

1948–49

1946–47

0

 Levelező Forrás: Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. i. m.

5. ábra. A hallgatók megoszlása tagozatok szerint, 1946–1989 100% 80% 60% 40%

 Nappali 

 Esti 

1988–89

1986–87

1984–85

1982–83

1980–81

1978–79

1976–77

1974–75

1972–73

1970–71

1968–69

1966–67

1964–65

1962–63

1960–61

1958–59

1956–57

1954–55

1952–53

1950–51

1948–49

0

1946–47

20%

 Levelező Forrás: Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. i. m.

A második világháborút követően a hallgatók tanulmányi ágak szerinti megoszlása is nagyban átalakult. A jogászok – akik a háború előtti időszak domináns egyetemi csoportját alkották –, némiképp háttérbe szorultak, a korábban alacsony létszámú műszaki képzésben viszont 1945

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

19


FÓKUSZ

után a hallgatók száma jelentősen megnövekedett. 1953-ban már az összes felsőoktatásban tanuló diák 40 százaléka folytatott műszaki területen tanulmányokat, ez az arány a következő években néhány százalékkal visszaesett ugyan, de a hetvenes évek elejéig 35 százalék felett maradt. A hatvanas évek elejétől a tanárképzés lépett felívelő szakaszba (a pedagógiai főiskolák új neve 1959-től tanárképző főiskola, a korábbi 6 féléves képzés 8 félévesre bővül), az évtized végére a tanárképzésben részt vevő hallgatók az összes hallgató mintegy 10 százalékát teszik ki. A pedagógusképzés felsőoktatáson belüli súlyát növelte a tanító- és az óvóképzés felsőfokra emelése. 1950 és 1959 között az óvónő- és a tanítóképzés a középfokú szintű pedagógiai gimnázium elnevezésű intézményekben folyt. 1959. szeptember 1-től 11 felsőfokú oktatási intézményként működő tanítóképző, és 3 felsőfokú intézményként működő óvónőképző intézet nyílt meg. A tanítóképző intézeti oktatás időtartama 6 félév volt, ebből a 6. félév szakmai gyakorlati félévet jelentett; az óvónőképzésben a tanulmányi idő 4 félév lett. 1974-ben 8 tanítóképző intézetet tanítóképző főiskolává szerveztek át. A főiskolai tanulmányok végén sikeres államvizsgát tett hallgatók általános iskolai tanári, illetve népművelői-könyvtárosi oklevelet kaptak. (Háber, 1986b. 77–78.) Az óvóképző intézetek tényleges főiskolává szervezésére csak vizsgált korszakunk legvégén, 1990-ben került sor. A hatvanas évek közepétől a közgazdászképzés is bővülni kezdett. A terület hallgatóinak létszámnövekedése az 1962-től megjelent felsőfokú szakiskolai, később főiskolai szintnek volt köszönhető – a hatvanas-hetvenes években a közgazdaságtudomány tanulmányi ág hallgatóinak mintegy fele, a nyolcvanas években már 80 százaléka nem egyetemi szintű intézményekben tanult. A következőkben látjuk majd annak a ténynek a fontosságát, hogy a felsőfokú képzés volumenének gyors ütemű bővítése során a hallgatókon belül folyamatosan emelkedett a nők aránya – 1950-ben a nappali tagozatos hallgatóknak még csak 26, 1960-ban 38, 1970‑ben 45 százaléka volt nő, 1985-ben viszont az arány már meghaladta az 50 százalékot. 1. táblázat. Hallgatók megoszlása tanulmányi ágak szerint, 1955–56, 1968–69, 1985–86, % Műszaki Orvostudományi és gyógyszerészeti Közgazdaságtudományi Jogtudományi Bölcsészettudományi Természettudományi Tanárképző iskolai Tanító- és óvóképző Mezőgazdaságtudományi és állatorvosi Művészeti Egyéb

1955–56 37,0 13,0 7,9 6,4 10,2 5,9 7,0 0,0 11,4 0,0 1,1

1968–69 38,5 9,7 9,7 4,1 6,5 6,2 8,4 4,7 9,5 1,6 1,1

1985–86 24,2 10,3 11,2 4,4 6,5 4,6 14,4 13,4 6,1 2,1 2,7

Forrás: Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. i. m.

20

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

A diplomás csoportok vizsgálata – lehetséges megközelítések A diplomások társadalmi, gazdasági helyzetét, szűkebb értelemben véve munkaerő-piaci viszonyait több nézőpontból is vizsgálhatjuk. Napjainkban a felsőfokú intézmények diplomás kibocsátása, az egyes egyetemekről és főiskolákról kikerülők munkaerő-piaci beilleszkedésének, elhelyezkedésének, előmenetelének vizsgálata áll a középpontban. Ez a megközelítés Európában az 1970-es években kezdett elterjedni, a hetvenes évek közepén, második felében indultak az első szervezett végzett-vizsgálatok. (Kiss, 2008) Magyarországon ilyen típusú átfogó vizsgálatra ekkoriban még nem került sor – egy, a Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ által tervezett és megkezdett longitudinális vizsgálatsorozatról tudunk, amit azonban politikai okokból felfüggesztettek.2 Eseti felmérésekre, egyes intézmények, karok, vagy éppen szakok végzettjeinek vizsgálatára elszórtan sor került. Ezek a felmérések bizonyos mértékben hasonlítottak a nyugat-európai vizsgálatokra, bár nagy valószínűséggel nem azok ihlették őket. Céljuk a végzettek munkaerő-piaci, gazdasági szempontú beválásának vizsgálata, a képzés sikerességének monitorozása volt. (Szesztay, 1970; Bujdosné, 1974; Déri, 1976; Veszeli, 1978; Udvarhelyi, 1984) Lényegesen gyakoribb a korszakban egy másik szempontú megközelítés: egyes diplomás (kicsit más jelentéstartalommal: egyes értelmiségi) foglalkozási csoportok felmérése, a csoportok belső tagozódásának, munkaerő-piaci helyzetének, fizetésének vizsgálata. Értelemszerű a két vizsgálati szempont közötti lényegi eltérés. A végzettek vizsgálata a kibocsátás felől közelít, minden, az adott intézményben, karon stb. végzett egykori hallgató érdekli, mérni tudja a pályán maradást, és vizsgálja azokat is, akik nem az adott diplomának megfelelő értelmiségi (diplomás munkaerő-piaci) csoportba tartoznak. Az értelmiségi csoport-vizsgálatok ellenben kizárólag azokra fókuszálnak, akik az adott diplomához kötött foglalkozást űzik. Az egyes csoportokat kutató munkákon belül megtalálhatók a konkrét szakmai csoportokról (mérnökök, orvosok, pedagógusok, közgazdászok, jogászok vagy éppen agrárszakemberek), a foglalkozásokat átfedő kategóriákról (tudósok, vezetők, alkalmazottak) írott munkák, valamint a regionális (falusi és városi diplomások, egy tájegység, megye, régió diplomásai) vagy szektorális (az ipari szektor, az agrárszektor, az igazgatás diplomásai) szempontú kutatások is. A kibocsátó intézmények ezekben a vizsgálatokban nem, vagy minimális hangsúllyal jelennek meg, a fókusz a demográfiai változókon, a munkamegosztásban elfoglalt konkrét helyek társadalmi státust meghatározó szerepén, regionális kérdéseken, illetve nem intézményi, hanem inkább a képzési szintekhez köthető képzettségi előzmények hatásán van.

2 Népszabadság, 2008. dec. 22., Kozák Gyula olvasói levele.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

21


FÓKUSZ

Egyes értelmiségi (diplomás) csoportok társadalmi helyzetének alakulása 1945 és 1990 között A következőkben a kortárs értelmiség-kutatások adataira támaszkodva néhány diplomás-csoport társadalmi-gazdasági helyzetének alakulását vázoljuk, különös tekintettel a felsőoktatás létszámbővüléséből, struktúraváltozásából, belső szerkezeti átalakításából fakadó, illetve az ezzel párhuzamosan előtérbe kerülő szocio-demográfiai változók mentén körvonalazódó csoportok közötti és csoportokon belüli különbségekre. A hetvenes-nyolcvanas évek fellendülő empirikus társadalomkutatása előszeretettel fordult az egyes értelmiségi csoportok társadalmi-gazdasági helyzetének vizsgálata felé.3 A tanulmányban nem törekedhetünk a teljes diplomás munkaerőpiac elemző bemutatására, így három kiemelkedően érdekes diplomás-csoport, a mérnökök, a pedagógusok és az orvosok helyzetére fókuszálunk, és ezen keresztül néhány általános, a diplomásokat, illetve a diplomások és a társadalmi-gazdasági folyamatok kapcsolatát érintő problémakört vázolunk. Az 1945 és 1990 közötti időszak preferált és egyben létszámát tekintve is az egyik legnagyobb növekedést produkáló diplomás-csoportját a mérnökök alkották. Az ötvenes évek végére a mérnökök aránya az aktív keresők között elérte az angol és a francia szintet; az erőltetett iparosítás hatása a diplomás csoportok belső arányainak alakulásában is meglátszott. A népszámlálások adatai szerint 1949 és 1980 között a diplomások száma összességében meghatszorozódott, a műszaki diplomások aránya viszont ugyanezen időszak alatt 11-szeresére nőtt. Ez a diplomások belső struktúra-átalakulásában is meglátszik: 1949-ben az összes diplomás 12, 1980-ban már 24 százaléka volt mérnök. (Solymosi – Székelyi, 1984. 23.) 2. táblázat. A műszaki és mezőgazdasági mérnökök számának alakulása Év 1930 1949 1962

Műszaki mérnök 10 464 10 692 32 165

Mezőgazdasági mérnök 7 355 7 091 10 194

Összesen 17 819 18 053 42 359 Forrás: Németh, 1977. 31.

A végzettség és a szakterület illeszkedése a kortárs kutatásoknak is fontos kérdése volt. Az illeszkedési adatok a végzett mérnökök esetében azt mutatják, hogy a mérnök-diplomások körében a pályaelhagyás egészen minimális volt – a mérnökökre a gazdasági átalakítási folyamatok során egyértelműen óriási szüksége volt az államnak. Németh József adatai szerint a műszaki mérnökök mindössze 0,9 százaléka dolgozott szakmán kívül, míg 92,3 százalékuk munkája tökéletesen illeszkedett végzettségük szakterületéhez. (Németh, 1977. 48.) Az egyébként kifejezetten alacsony volumenű pályaelhagyás további csökkentését (és a jól látható súlyos problémák ellenére racionálisnak tételezett tervgazdasági működés újabb szintre történő kiterjesztését) szolgálni hivatott intézkedések közé tartozott a hetvenes években

3 Lásd a tanulmányt kiegészítő válogatott bibliográfiában.

22

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

bevezetett irányított elhelyezési rendszer. Az 1976-os és 1977-es rendelkezések értelmében a hallgatók a diploma megszerzését követő 3 éven belül csak pályázat útján helyezkedhettek el, és a munkáltatók csak a főhatóságuk által engedélyezett munkahelyeken hirdethettek pályázatot. A munkaerőpiac már ekkor sem bizonyult ennyire könnyen szabályozhatónak, a tökéletesen rugalmatlan rendszer rövidtávon is működésképtelennek bizonyult, aminek eredményeként 1980-ban meg is szüntették. (Ladányi, 1991. 50.) Az intézményrendszer átalakításáról szóló részben részletesebben kifejtésre került a felsőfokú műszaki képző intézmények körének bővítése, az egyetemi szint mellett a főiskolák és a technikumok megjelenése, majd utóbbiak eltűnése is. A felsőfokú technikumok felsőfokú technikusi oklevéllel rendelkezőket, a főiskolák üzemmérnöki végzettségű diplomásokat bocsátottak ki – a mérnöki cím az egyetemet végzettek kiváltsága maradt. A  felsőfokú technikumok megjelenésével a  műszaki terület hallgatóinak egynegyede, a hetvenes-nyolcvanasévekben a műszaki főiskolák térhódításával már egyharmada nem egyetemi képzésben részesült. A belső képzettségi különbségeket tovább fokozta, hogy a műszaki főiskolák hallgatóinak mintegy fele levelező vagy esti tagozaton tanult, míg ugyanez az arány a műszaki egyetemek esetében 30 százalék alatt maradt. A hivatalos nómenklatúra mindazonáltal egyenértékűnek tételezte a kétféle (az üzemmérnöki és a mérnöki) diplomát, és a csoportra irányuló szociológiai kutatások szerint a gyakorlatban sem jelent meg érdemi különbségtétel az egyes képzettségi csoportok között. (Solymosi – Székelyi, 1984. 25–26.) Kovács I. Gábor az egyes diplomás-csoportok jövedelmi helyzetét, annak alakulását négy évben (1957, 1964, 1967 és 1971) vizsgáló adatai alapján jól látható a  műszaki mérnökök egyértelmű privilegizáltsága. A műszaki mérnökök átlagkeresete mind a négy évben a legmagasabb az egyes diplomás-csoportok közül, ráadásul az időben előrehaladva egyre fokozódó mértékben növekszik is. A diplomás kereseteket az ipari munkások átlagkeresetéhez viszonyítva a műszaki mérnökök keresete 1957-ben a munkáskereset 187, 1964-ben 197, 1971‑ben pedig már 215 százaléka. A második legmagasabb értékű közgazdász-kereset 1964-ben a  munkáskeresetek 174, 1971-ben pedig 206 százalékát teszi ki. (Kovács, 1978. 256.) 3. táblázat. Értelmiségi keresetek és a munkáskeresetekhez viszonyított arányuk, 1957–1971 1957 1964 1967 1971 Ipari munFt Ipari munFt Ipari munFt Ipari munkások kekások kekások kekások keresetének resetének resetének resetének %-ában %-ában %-ában %-ában 2 780 1,87 3 368 1,97 3 527 1,93 4 621 2,15 2 771 1,62 3 171 1,73 4 381 2,03 2 904 1,7 3 091 1,69 4 165 1,93 2 200 1,48 3 113 1,82 3 241 1,77 4 346 2,02 Ft

Műszaki mérnök Mg. mérnök Term. tud. végz. Orvos, gyógyszerész Állatorvos Közgazdász Jogász

3 048 2 975 2 814

1,78 1,74 1,65

3 214 3 231 3 155

1,76 1,77 1,73

4 381 4 432 4 143

2,03 2,06 1,92

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

23


FÓKUSZ

1957 1964 1967 1971 Ipari munFt Ipari munFt Ipari munFt Ipari munkások kekások kekások kekások keresetének resetének resetének resetének %-ában %-ában %-ában %-ában 1 634 1,1 2 054 1,2 2 270 1,24 3 332 1,55 1 608 0,94 1 711 0,94 2 222 1,03 1 350 0,91 1 776 1,04 1 924 1,05 2 794 1,3 2 566 1,5 2 933 1,61 4 142 1,92 Ft

Köz. isk. tanár Ált. isk. tanár Tanító Összesen

Forrás: Kovács, 1978. 256.

Általában igaz, így a műszaki végzettségűek esetében is kijelenthető, hogy a korszakban a felsőfokú végzettségűek keresetét munkájuk tevékenységi köre határozta meg a legjobban. Az általános irányításban dolgozó értelmiségiek a munkáskeresetek 1,95, a kutatás-fejlesztésben dolgozó diplomások a munkáskeresetek 1,81, az iparban (előkészítés és gyártás) dolgozók a munkáskeresetek 1,74 százalékát kapták. (Németh, 1977. 43.) A mérnökök számára mind az általános irányítás, mind a kutatás-fejlesztés szektora sok elhelyezkedési lehetőséget kínált – bár a hatvanas-hetvenes években az általános igazgatásban dolgozó mérnökök részarányát tekintve a mérnök-csoport még mindig elmaradt a közgazdászok, a jogászok, vagy a központi irányítás alá vont agrárszektort igazgató mezőgazdasági mérnökök mögött. Mindez természetesen a korszak igazgatási szervezetének kiterjedtségét, a centralizált gazdaságirányítás szakember-szükségletének mértékét is jól mutatja. 4. táblázat. Felsőfokú végzettségűek megoszlása tevékenységi körök között, százalék, 1962

Műszaki mérnök Mezőgazdasági mérnök Természettudományi diplomás Orvos, gyógyszerész Közgazdász, jogász Pedagógus Egyéb

Általános irányítás

Kutatás-fejlesztés

27,2 32,6 9,5

27,8 4,8 49,6

Alaptevékenység és alaptevékenységet segítő munkakör 45,0 62,6 40,9

15,5 59,6 15,3 33,6

4,0 2,1 2,0 4,6

80,5 38,3 82,7 61,8 Forrás: Németh, 1977. 90–91.

A fizetések az iparágak szerint is differenciálódtak. A legjobban kereső iparág a két hivatalos húzóágazat, a bányászat és a kohászat (a vas- és acélipar) volt. Őket a szintén preferált villamosenergia-ipar, valamint a vegyipar követte, míg a rangsor alján a könnyűipar különböző területei, a faipar, a papíripar, a textilipar és a ruházati ipar álltak. (Németh, 1977. 40.)

24

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

5. táblázat. Az iparban foglalkoztatott műszaki értelmiség átlagos havi keresete, Ft (zárójelben a munkások 1960-as átlagos havi keresete) Bányászat Vas- és acélipar Gépgyártás Vegyipar Villamos energia Építőanyag-ipar Faipar Papíripar Textilipar Ruházati ipar

1958 3 318 2 517 2 289 2 404 2 559 2 360 2 273 2 397 2 230 2 170

1960 3 456 (2 225) 2 624 (1 669) 2 357 (1 584) 2 468 (1 469) 2 623 (1 581) 2 388 (1 490) 2 300 (1 431) 2 397 (1 454) 2 281 (1 286) 2 171 (1 319)

1962 3 536 2 674 2 421 2 614 2 654 2 410 2 351 2 399 2 323 2 179 Forrás: Németh, 1977. 40.

A mérnökök természetesen nemcsak a fizikai dolgozókhoz, hanem a középfokú végzettségű műszaki technikusokhoz képest is jelentős bérelőnnyel rendelkeztek, bár a mérnökkeresetek egyetlen iparágban sem érték el a középfokú technikus-keresetek átlagának kétszeresét. 6. táblázat. A műszaki mérnökök és technikusok átlagos havi keresete, Ft, 1962 Műszaki mérnökök Gépészmérnök Erősáramú villamosmérnök Gyengeáramú villamosmérnök Bányamérnök Vegyészmérnök Építészmérnök Általános mérnök Átlagosan

3 402 3 257 3 026 4 544 3 051 3 395 3 532 3 368

Műszaki technikusok Gépésztechnikus Erősáramú villamostechnikus Gyengeáramú villamostechnikus Bányatechnikus Vegyésztechnikus Építésztechnikus Könnyűipari technikus Átlagosan

2 509 2 513 2 505 3 707 2 131 – 2 374 2 421

Forrás: Németh, 1977. 42.

A fizetések nagysága az életkor függvénye is volt. Az 1960-as években a 20-24 éves mérnökök keresetének átlagához képest a 25-29 évesek 135, a 30-39 évesek 175, a 40-49 évesek 193, az 50-59 évesek 197, a 60 évesek és idősebbek pedig 192 százaléknyi jövedelemmel rendelkeztek. (Németh, 1977. 46.) A mérnökök csoportja dominánsan férfi-csoport volt, a nők ezen a területen csak mérsékelt számban jelentek meg. A férfi és a női diplomások társadalmi státusának, gazdasági helyzetének különbségei elsősorban nem a mérnökök csoportjában érhetők tetten, bár kétségtelen, hogy a nők anyagi szempontú negatív diszkriminációja (amit a műszaki értelmiség helyzetével sokat foglalkozó, a rendszerrel szemben általában nem vagy csak mérsékelten kritikus szerző, Németh József is helytelenít) itt is jól látható. A női mérnökkeresetek összátlaga a férfi mérnökkeresetek összátlagának 76 százalékát tette ki. A legkisebb különbség (ami így is mintegy 20 százalékos női bérhátrány) a gyengeáramú

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

25


FÓKUSZ

villamosmérnökök, a vegyészmérnökök és az építészmérnökök körében volt mérhető, a legnagyobb, közel 50 százalékos elmaradás a bányamérnököknél. Ennek elsődleges oka, hogy női bányamérnököket nem helyeztek földalatti munkára, az ezzel járó bérkiegészítést, bérpótlékot ők tehát alapból nem kaphatták meg. (Németh, 1977. 51.) 7. táblázat. Férfi és női mérnökök átlagos havi jövedelme 1960-ban szakmai csoportonként, Ft

Gépész Erősáramú villamosmérnök Gyengeáramú villamosmérnök Bányamérnök Vegyészmérnök Építészmérnök Általános mérnök Összesen

Férfi

3 495 3 559 3 288 4 810 3 393 3 440 3 610 3 524

2 608 2 745 2 723 2 506 2 723 2 750 2 674 2 689

A női kereset a férfi kereset %-ában 74,6 77,1 82,8 52,1 80,7 79,9 74,1 76,2 Forrás: Németh, 1977. 51.

A női munkaerő megjelenésének diplomás munkaerő-piaci hatásai legjobban a korszak legnagyobb létszámú értelmiségi csoportjában, a pedagógusok csoportjában látható. A tanárképzés hatvanas években történő kiterjesztése, a tanító- és óvónőképzés felsőfokra emelése ugrásszerűen megnövelte a diplomás pedagógus-létszámot. Ennek a növekedésnek természetesen strukturális kényszerítő okai is voltak. Az alap- és a középfokú oktatás radikális kiterjesztése erőteljesen megnövelte a tanárok és tanítók iránti igényt, a nők fokozatos, a hatvanas-hetvenes években kiteljesedő munkába állítása a gyermekfelügyeletet ellátó pedagógusok számának szükségszerű növekedését eredményezte. Az 1960-as népszámlálás 182 200 értelmiségi foglalkozásút írt össze, ennek a népességnek közel egyharmadát (65 000 fő) alkották a pedagógusok. 8. táblázat. Értelmiségi foglalkozásúak 1960. január 1-én Foglalkozás Pedagógus Egyetemi oktató Mérnök Orvos Közgazdász Gyógyszerész Agrármérnök Állatorvos Jogász Művész Egyéb Összesen

Létszám (fő) 65 000 8 700 24 400 15 300 11 000 4 600 9 400 7 500 27 000 2 700 6 600 182 200 Forrás: Németh, 1977. 30.

26

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

Az értelmiségi pályák gyors létszámnövelése egy irányba mutatott a korszak egyik legfőbb társadalompolitikai céljával, a munkás- és parasztszármazású fiatalok diplomaszerzésének elősegítésével. Ahogy azt már fentebb is láthattuk, a felsőfokú technikumi majd főiskolai rendszer bevezetése és kiterjesztése, a nem teljes munkaidős, esti és levelező tagozatok létrehozása mind erőteljes mobilitási (még ha értelmezésünk szerint korlátozott mobilitási) csatornaként működött. A technikumok és főiskolák elsősorban az inter-, míg az esti és a levelező tagozatok az intragenerációs mobilitást voltak hivatottak támogatni. Természetesen a munkás- és parasztszármazású fiatalok felsőoktatási hallgatókon belüli arányának növelése az extenzív létszámbővítésen túl az értelmiségi, középosztálybeli családok gyermekeinek erőteljes negatív diszkriminálása révén is megvalósult. A származási kategóriák rendszere nem a kommunista korszak találmánya. Az 1920-as numerus clausus (1920. évi XXV. törvény), majd az ezt módosító 1928. évi XV. törvény részint a keresztény, részint a középosztályi származású hallgatókat hozta versenyelőnybe, az intézkedések kárvallottja pedig mindenekelőtt a hazai zsidó polgárság volt. A paraszti és a munkásszármazású diákok aránya Ladányi Andor számításai szerint a két világháború között 13-14 százalékosra tehető. (Ladányi, 1999. 55.) A Magyar Dolgozók Pártjának programjában alapelvként szerepelt, hogy meg kell szüntetni a vagyonos osztályok műveltségi monopóliumát, és a műveltség (és ennek objektiválódásaként a felsőfokú végzettség) megszerzését a széles tömegek (értsd: a munkás- és a parasztszármazásúak) számára is lehetővé kell tenni. 1948-ban a szülők 1938-as foglalkozása alapján származási kategóriákba sorolták a felsőoktatásba jelentkezőket; a rendszert némi módosítással annak 1962-63-as eltörléséig alkalmazták. A kategóriák (M – munkás, P – paraszt, É – értelmiségi, A – alkalmazott E – egyéb: kisiparos, kiskereskedő, önálló és X – osztályidegen) szerinti keretszámok tehát 15 éven át meghatározták a felsőoktatási hallgatók származás szerinti összetételét. (Takács, 2008. 33.) A folyamatok eredményeként az ötvenes-hatvanas évekre az értelmiség körében mintegy kétharmadosra emelkedett a munkás- vagy parasztszármazásúak aránya. Az egyes értelmiségi csoportokat eltérő mértékben érintette a korszak sajátosan értelmezett demokratizálása. A munkás- és parasztszármazású diplomások aránya – követve a képzés mobilitási céllal bevezetett strukturális alakulásait – elsősorban a levelező és esti, valamint a főiskolaitechnikumi képzések által erősebben érintett, illetve az adott időszakok szakemberszükségleteinek megfelelően kiemelten bővített szakterületeken emelkedett meg. Az egyetemi szintű képzést megőrző orvosoknál, jogászoknál a munkás- és parasztszármazásúak aránya a korszakban átlag alatti maradt, a pedagógusok körében viszont valamivel átlag feletti lett. (Bánlaky et al., 1981. 77.)

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

27


FÓKUSZ

9. táblázat. A pedagógusok, a jogászok és az orvosok társadalmi összetétele az apa iskolai végzettsége szerint, százalék, 1981 Alapfokú Középfokú Felsőfokú Nem értékelhető Összesen

Pedagógusok 65,9 21,8 12,1 0,2 100

Jogászok 52 19 29 100

Orvosok 40 24 35 1 100 Forrás: Bánlakyet al., 1981. 77.

Az egyes képzési szintekről és tagozatoktól kilépők kapcsán fentebb már említettük a sok szempontból is megnyilvánuló presztízshierarchia jelenségét. A presztízshierarchia a pedagógusok mint diplomás makrocsoport esetében teljesen kézzelfogható. Az óvodapedagógusok, a tanítók, az általános iskolai és a középiskolai tanárok már képzési idejüket tekintve is eltérnek egymástól. A képzési idő óvódapedagógus-képzésben 2 év, tanítóképzésben 3 év, felső tagozatos tanárképzésben 4 év, középiskolai tanárképzésben 5 év. Az egyetemeken (a bölcsészeti vagy természettudományi karokon, esetleg szakegyetemeken) tanári diplomát szerzettek középfokú oktatási intézményben taníthatnak, főiskolai végzettek általános iskolákban. Jól látszik a főiskola-egyetem hierarchia; ugyancsak látszik abban is, hogy az egyetemen szerzett pedagógus-diplomák jobban konvertálhatók, hiszen itt valamilyen bölcsészeti, természettudományi, közgazdasági, agrár vagy műszaki felsőfokú végzettség is társul hozzájuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bölcsész- és a természettudományi területen az azonos végzettségűek köréből kerülnek ki a pedagógusok, valamint a kultúra területének különböző beosztású munkatársai, a kutatók, fordítók, szerkesztők, újságírók, ami a pályaelhagyás akkor és most is népszerű és sokat vitatott kérdésének pedagógusokra érvényes specifikumait is meghatározza. „(A) pedagógus pályáról más szakmába való átáramlás – a szakmai képesítés szempontjából – természetes mozgásnak tekinthető, hiszen például a magyar-angol szakos diplomás képzettségének megfelelő beosztásba kerül akkor is, ha tanít, akkor is, ha kiadói munkát vállal. A pályaelhagyás ténye tehát a szakképzettség konvertibilis jellegéből természetszerűleg adódik.” (Háber, 1986a. 43.) A hetvenes évek első felében a pedagógus pályán belül ezzel együtt viszonylag kicsi volt a munkaerő-cserélődés: a középiskolákban 8-10, az általános iskolákban 3-4 százalékot tett ki. Azok aránya, akik elhagyták a pedagógusi pályát, még alacsonyabb – 1968-tól 1973-ig mindössze 2 százalékot tett ki. (Háber, 1986a. 41.) A presztízshierarchia az egyes oktatási szinteken tanító pedagógusok társadalmi hátterében is tetten érhető. Az általános iskolai tanárok és tanítók, valamint a szakmunkásképző iskolák pedagógusai lényegesen alacsonyabb társadalmi háttérrel rendelkeznek, mint a szakközépiskolák és gimnáziumok tanári karában dolgozó pályatársaik. A korlátozott mobilitási csatornák működése itt is jól látható: az értelmiségi szülők gyermekei a középiskolai tanárok körében, a mezőgazdasági fizikai dolgozók gyermekei (értsd: parasztszármazásúak) az általános iskolai tanárok és tanítók körében voltak felülreprezentáltak; a szakmunkásképző iskolák speciális képzési profiljuk révén ugyanakkor kiemelkedően magas arányban vonzották a munkásszármazású tanárokat, szakoktatókat.

28

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

10. táblázat. Pedagógusok származás szerinti összetétele iskolatípusonként 1970-ben, százalék Az apa foglalkozása Vezető állású Értelmiségi Egyéb szellemi Szak- és betanított munkás Segédmunkás Kisiparos, kiskereskedő Mezőgazdasági fizikai Összesen

Általános iskola 5 8 23 25 6 9 24 100

Szakmunkásképző 4 8 13 43 6 7 19 100

Szakközépiskola 6 16 22 23 6 9 18 100

Gimnázium 3 22 24 22 5 5 19 100

Forrás: Háber, 1986b. 17.

A szellemi pályák közül a pedagógusi területen a legszembeszökőbb a nők magas aránya. Az 1970/71-es tanévben az általános iskolai tanító pedagógusok 73, míg a középiskolai tanárok 45 százaléka volt nő. (Háber–Szalai, 1986. 27.) 1980-ban az oktatási, tudományos és közművelődési ág diplomásainak 62,4 százaléka nő volt, a második és harmadik legmagasabb arányt a kereskedelem és a közgazdasági terület produkálta, ahol mintegy 50-50 százalékos volt a nemek szerinti megoszlás. (Csak érdekességként, a szállítás és hírközlés területén mindössze 16, a mezőgazdaságban 17, az iparban 18 százalékos volt a női diplomások aránya.) A legfiatalabb, 20-24 éves korcsoport diplomásai esetében az oktatás tudományos és közművelődési ágazatban 87,7 százalékos női részesedést mértek. (KSH, 1984. 20.) Milyen okai és milyen hatásai vannak annak, ha egy-egy értelmiségi pályán a női diplomások kerülnek többségbe? Egy pálya elnőiesedése semmiképpen sem ítélhető meg normatívan. Önmagában véve sem magára a szakterületre, sem a szakterületen dolgozó diplomásokra nézve sem lehet kedvezőnek vagy kedvezőtlennek minősíteni. A pedagógusképzés hatvanas években meginduló nagyszabású bővítése a nők – elsősorban pedig a nem értelmiségi szülői háttérrel rendelkező nők – általános helyzetét illetően kétségkívül kedvező volt. Az óvódapedagógus- és a tanítóképzés, illetve a főiskolai szintű tanárképzés viszonylag rövid képzési ideje, a nem teljes munkaidős hallgatói helyek magas száma mind az inter-, mind az intragenerációs mobilitást elősegítették. Az elnőiesedés kifejezés nem jelenti azt, hogy a nők kiszorították volna a férfiakat a pedagógusi munkakörökből. Noha elképzelhető, hogy volt ilyen jellegű fluktuáció, a helyzet inkább az, hogy a pedagógusképzés mennyiségi kiterjesztése során elsősorban a társadalomban még szabad kapacitásként jelen lévő fiatal, középfokú végzettséget szerzett vagy a középfokú intézményrendszerben jelen lévő, felfelé mobilitást tervező női csoport volt bevonható. (Az erőltetett iparfejlesztés és a mezőgazdasági irányító rendszer expanziója miatt a felfelé törekvő férfiakat elsősorban az ipari és a mezőgazdasági felsőfokú technikumok ugyancsak ugrásszerűen növekvő hallgatói rétegébe húzták be.) A nők nagyarányú megjelenése a pedagóguspályán ugyanakkor középtávon kedvezőtlen hatásokkal is járt, elsősorban az anyagi helyzetet, és ebből (is) fakadóan az általában vett társadalmi presztízst, valamint a munka körülményeit és tartalmi jellemzőit illetően. (Háber–Szalai, 1986. 27–29.) A pedagógus diplomával rendelkező nők létszámbővülése és

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

29


FÓKUSZ

a pedagógus terület fizetési viszonyainak összefüggése egy tágabb összefüggésrendszerbe helyezhető. Az 1960-as évek célzott adatfelvételei alapján megállapítható, hogy a munkába álláskor a diplomás nők keresete mintegy 15 százalékkal maradt el a diplomás férfiakétól, az életkor (és a  pályán töltött évek számának) növekedésével viszont fokozódott a  bérhátrány. A legnagyobb különbség a két nem diplomás átlagkeresete között a 41-50 éves korcsoportban volt. A középfokú végzettségűekhez képest a diplomás nők helyzete ugyanakkor még mindig kedvezőbb – az érettségizett nők már a pályakezdéskor is mintegy 22 százalékos bérhátrányban voltak, és fizetési helyzetük az évek során tovább romlott: a 31-50 éves korcsoportban a középfokú végzettségű nők átlagkeresete mintegy 30 százalékkal múlta alul a hasonló iskolai végzettséggel rendelkező férfiakét. (Németh, 1977. 50.) 11. táblázat. Felső- és középfokú végzettségűek átlagkeresete korcsoportonként nemek szerint, Ft, 1962 20 21-25 26-30 31-40 41-50 51-60 61 és idősebb Átlagosan

diplomás férfi – 1 765 2 514 3 108 3 310 3 335 3 332 3 075

diplomás nő – 1 514 1 980 2 370 2 487 2 639 2 774 2 260

érettségizett férfi 1 457 1 936 2 273 2 571 2 771 2 660 2 437 2 448

érettségizett nő 1 133 1 406 1 612 1 797 1 935 1 899 1 840 1 606

Forrás: Németh, 1977. 50.

A nyolcvanas évekre sem változott sokat a helyzet, a diplomás férfiak és a nők bére csak kismértékben közeledett egymáshoz. A KSH 1982-es adatfelvétele azt mutatja, hogy a 20-29 éves diplomás nők népgazdasági ágak és munkamegosztási csoportok szerint némileg eltérően az ugyanilyen korú diplomás férfiak átlagkeresetének 83-95 százalékát kapták kézhez. A legkisebb különbség a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szektor vezetői, illetve a szállítás és hírközlés szektor beosztottjai esetében volt – láthattuk, hogy ezekben a szektorokban egyébként 20 százalék alatti a nők részesedése, a legnagyobb eltérést az ipari szektor vezetőinél, és ami fontosabb, a nem anyagi ágak (köztük az oktatás, tudomány és közművelődés) beosztott diplomásainak esetében mérték. (KSH, 1984. 43.) A pálya elnőiesedése elsősorban az általános iskolákban jelentkezett – itt a hetvenes évekre már szinte csak elvétve lehetett férfi tanárt találni, míg a középiskolákban a férfi-nő arány nagyjából 50-50 százalék maradt. (Háber–Szalai, 1986. 37.) Miközben a pedagógusok között a nők aránya egyre jobban meghaladta a férfiakét, addig az oktatási intézmények vezetőinek körében továbbra is a férfiak maradtak többségben. 1969 és 1971 között az általános iskolai igazgatók 17, az igazgatóhelyettesek 40, a gimnáziumi igazgatók és igazgatóhelyettesek 22, a szakközépiskolai igazgatók és igazgatóhelyettesek 26 százaléka volt nő. Ez Szalai és Háber szerint nem magyarázható mással, mint „az ilyen vagy olyan megfogalmazásban előbukkanó társadalmi előítéletekkel. Ebben különösen az a meglepő – írja

30

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

a szerző –, hogy ha valamilyen előmeneteli lehetőségről van szó, a nőknek még az olyan pályán, mint a pedagógusi (azaz a köztudatban »nőiként« élő szakterületen) sincsenek férfi munkatársaikkal azonos lehetőségeik.” 4 (Háber–Szalai, 1986. 31.) 12. táblázat. Általános és középiskolai tanárok száma nemenként

1960 1964 1970 1974

Általános iskolai tanár, férfi 21 371 19 433 17 079 15 476

Általános iskolai tanár, nő 35 919 42 675 46 046 50 211

Középiskolai tanár, férfi 5 452 6 587 6 870 6 543

Középiskolai tanár, nő 3 326 4 974 6 572 7 206

Forrás: Háber–Szalai, 1986. 28.

Ha a pedagógusképzés gyorsan bővülő mobilitási csatorna-szerepét emeltük ki, akkor az orvosi diplomák esetében éppen a korábbi mobilitási jellemzők továbbélését, a szakterület viszonylagos zártságának megmaradását kell elsőként megemlítenünk. Már többször elhangzott, hogy az új képzési szintek (technikum, főiskola), illetve az új tagozatok (esti, levelező) elsősorban az alacsonyabb társadalmi hátterű hallgatók arányát növelték a felsőoktatásban. Az orvosképzés zártságának fennmaradása hátterében mindenekelőtt képzési struktúrájának zártságát kell látnunk. A szigorú szakmai kötöttségek miatt az orvosképzés csak nappali tagozaton folyt, az orvosok csak nappali képzés végén kerülhettek a pályára. Az orvosképzés jellegzetessége volt a magas képzési idő (6 év), valamint a szakképzés rendszere is – az alapképzés végén még évekig tartó, kötött formában történő szakmai felkészülési időszak veszi kezdetét, korlátozott munkaerő-piaci lehetőségekkel. A komoly időráfordítást igénylő pályán a várható kiadások és a kereső munkából való hosszabb időre történő kiesés miatt a kevésbé jó anyagi hátterű fiatalok nem indultak azonos eséllyel, mint kedvezőbb hátterű társaik. A vagyoni helyzet mögöttes dimenzióként értelemszerűen az iskolai végzettségen, lakóhelyen, valamint a szülők foglalkozásán keresztül is érvényesítette hatását, a tisztán anyagi szempontból értelmezett hátrányos helyzet tehát társadalmi jellegűvé vált – az általában véve alacsonyabb társadalmi státusú fiatalok esélyeinek csökkenésében is megmutatkozott. (Bánlaky et al., 1981. 77–79.) Természetesen a világháború előtti zártságot az orvosképzés sem tudta megőrizni, átmenteni. Egy 1981-es felmérés adatai szerint az 1981-ben 40-49 éves orvosok (akik nagy valószínűséggel a negyvenes-ötvenes években léptek be a felsőoktatásba) 16 százaléka származott munkás-, és 13 százaléka paraszti (mezőgazdasági fizikai családfővel rendelkező) családból. Ezek az arányok a 30-39 évesek körében még viszonylag magasak (14 illetve 11 százalék), utána azonban az orvosképzés mobilitási csatorna-jellege gyorsan csökken, az adott évben 30 év alattiak körében a munkás- és parasztszármazásúak már csak 10, illetve 8 százalékot

4 A nőies szakterületeken dolgozó férfiak nehezen magyarázható, kiemelkedő előmeneteli lehetősége nemcsak a diplomás pályákat jellemezte. Moldova György (1980) a textiliparról írott szociográfiájában a textilipari szakmunkások esetében ugyanezt a sajátosságot jegyezte fel.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

31


FÓKUSZ

tesznek ki. Ez egyben azt is jelenti – hangsúlyozzák a felmérés készítői –, hogy a hetvenes években belépő orvostanhallgatók származási összetétele a munkás- és parasztszármazásúak arányát tekintve már lényegében azonos a még 1945 előtt egyetemi tanulmányokat folytatott orvostanhallgatókéval. A csoport zártsága a nyolcvanas évekre bizonyos tekintetben még a  háború előtti időszakhoz viszonyítva is nőtt: az értelmiségi családból érkező orvosok aránya a legfiatalabb, 1981-ben 30 év alatti korcsoportban 42 százalékos, ami 10 százalékponttal meghaladja az értelmiségi származásúaknak a legidősebb, 60 év feletti korcsoportban mérhető részesedését is. Az értelmiségi származás részarány-növekedésével párhuzamosan nő a kifejezetten orvoscsaládból származók aránya is – a 30 év alatti orvosok egyötöde orvos szülővel rendelkezik. (Bánlaky et al., 1981. 81–89.) Fontos kiemelni, hogy a reprezentatív vizsgálat tanúsága szerint az orvosok 63 százalékának nem dolgozott az anyja – mindez a nők munkába állításának egyik fő szakaszában, az ötvenes-hatvanas években; az anyák nagyarányú munkaerő-piaci inaktivitása magas iskolai végzettséggel párosult. A két jellemző együttes jelentkezése egyértelműen a hagyományos polgári, egykeresős családmodellt jelzi, az orvosok körében a klasszikus polgári értékek szerint élő és működő szülői családok gyakoriságára utal. (Bánlaky et al., 1981. 83.) Az orvosok társadalmi hátterét mindezek alapján a Kádár-korszakban (is) kifejezetten exkluzívnak nevezhetjük. Láttuk, hogy az orvosképzés intergenerációs mobilitási csatorna-szerepe az évek során fokozatosan záródott; az intragenerációs mobilitás ugyanakkor ezen a területen mindig is kifejezetten alacsony volumenű volt. Az önmagukat életük során orvosnak átképzők köre rendkívül szűk, nagyrészt elsősorban olyanokra korlátozódik, akik esetlegesen hosszú évekig próbálkoztak az orvosi egyetemekre történő bejutással, és közben egészségügyi területen különféle nem diplomához kötött munkákat vállaltak. (Bánlaky et al., 1981. 77.) Ha intézménytípusok szerint nézzük az orvosok társadalmi hátterét, azt láthatjuk, hogy az egészségügy egyes szakterületein (szakintézményeiben) dolgozó orvosok társadalmi háttere jelentősen különbözött. A körzeti orvosok és az egészségügyi igazgatásban dolgozók körében a munkásszármazású orvosok aránya meghaladta az értelmiségi származásúakét. Utóbbiak legnagyobb arányban ugyanakkor a gondozóintézeti, valamint a legmagasabb presztízsű csoportban, a felsőoktatásban tevékenykedő orvosok között voltak (Bánlaky et al., 1981. 94–95.). Ez egy sajátos származási alapú szelekciós, illetve kontraszelekciós folyamatként is értelmezhető. Az alacsony társadalmi státusú orvosok nagyobb arányban vagy csak kedvezőtlen anyagi körülményeket és regionálisan, illetve településtípus szerint is kevésbé jól szituált orvosi munkaköröket értek el (körzeti orvosok), vagy a korszak politikai kiválasztási mechanizmusainak megfelelően megbízható káderként a szakigazgatás valamely pozíciójába kerülhettek, eltávolodtak viszont a tényleges orvosi működéstől, az orvosi diploma elsődleges érvényesítési területétől. A fizetést illetően is nagy volt a különbség az egyes intézménytípusok között. Kiugróan magas volt a KÖJÁL, a gondozóintézetek, valamint az egészségügyi igazgatás dolgozóinak átlagfizetése (5 500, 4 900, 4 700 Ft), közepes a felsőoktatásban, a rendelőintézetekben, az üzemegészségügyben és a kórházakban dolgozóké (4 100, 4 000, 3 900, 3 800 Ft), míg legalacsonyabb a gyermekkörzeti és körzeti orvosoké (3 700, 3 600 Ft). A teljes vizsgált kör átlagfizetése 3 900 Ft körül alakult. A női orvosok fizetése nem múlta alul a férfiakét; a többi

32

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

diplomáspálya jellemzőinek ismeretében mindenképpen fontos kiemelni, hogy az orvosi pályán nemek szerinti fizetéskülönbség nem volt érzékelhető. A fizetést leginkább a beosztás, illetve a szakterület befolyásolta. (Bánlaky et al., 1981. 120–121.) 13. táblázat. Orvosi keresetek szakterületenként, Ft szakterület fogorvos, szájsebész belgyógyász csecsemő- és gyermekorvos szülész-nőgyógyász általános orvos sebész egyéb gyógyító szakterület egyéb nem gyógyító szakterület

fizetés 3 280 3 550 3 580 3 630 3 710 3 830 3 850 5 210 Forrás: Bánlaky et al., 1981. 120–121.

Természetesen az orvosi jövedelmeket az alapfizetés alapján nem lehet pontosan megállapítani. A vizsgálat tanúsága szerint az orvosok 52 százaléka rendelkezett mellékállással, 19 százaléka pedig magánpraxissal; mindkét típusú melléktevékenységet a megkérdezettek 10 százaléka folytatott. A gyermekkörzetekben dolgozó orvosok háromnegyedének volt mellékállása, egyötödüknek magánpraxisa, míg a rendelőintézeti orvosok egynegyede vitt magánpraxist is főállása mellett. Az egészségügyi igazgatásban dolgozók számára a magánpraxist törvényileg tiltották, ők ezt kiugróan magas, 80 százalékukat érintő mellékállás-vállalással kompenzálták. (Bánlaky et al., 1981. 122.) Empirikus felvétellel nem volt vizsgálható, hivatalos statisztikákban nem jelent meg az orvosok további fontos bevételi forrása, a hálapénz sem. Egy, a betegek körében végzett vizsgálat azt mutatta ki, hogy a kórházi betegek több mint egyharmada gyógyulás után átlagosan 600 Ft hálapénzt adott kezelőorvosának. Az egy orvosra jutó hálapénz-mennyiség kiszámítása szinte lehetetlen, egy 1975-ben végzett felmérésben több mint havi 4 000 Ft-ra becsülték azt. (Tóth et al., 1975)

Összegzés Egyes végzettségi vagy foglalkozási csoportok társadalmi helyzetének történeti vizsgálata csak az adott korszak politikai, gazdasági, társadalomalakulási folyamatainak kontextusában végezhető el. Az értelmiség, a diplomával rendelkezők társadalmi-gazdasági helyzetének szocialista korszakbeli megértéséhez el kell helyeznünk a kérdést a korszak egészében. Láthatjuk, hogy a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek értelmiséggel, diplomásokkal, felsőoktatással kapcsolatos diskurzusai nem sokban különböznek a mostani kérdésfelvetésektől. A diplomaszerzés lehetőségének bővülése, a felsőoktatás expanziója és ebből fakadóan a képzések és a végzettségek leértékelődése, egyetemek és főiskolák viszonya, az egyes diplomás csoportok

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

33


FÓKUSZ

belső strukturálódásából fakadó fizetési és előmeneteli esély-különbségek, a diplomás nők helyzete a mai napig kurrens kérdés a társadalomkutatásban, illetve a felsőoktatás (elsősorban a felsőoktatás kimeneti oldala) kutatásában. A társadalmi-gazdasági folyamatok ugyanakkor értelemszerűen más alapon játszódtak, játszódnak le egy államszocialista, a tervezés és a racionális tervezhetőség alapján álló, és egy elsődlegesen a piaci önmozgásra építő, ezen belül persze több-kevesebb állami beavatkozással, intervencióval működő rendszerben. Ha a Kádár-korszak (még inkább a Rákosi-korszak) értelmiségéről, diplomásairól, felsőoktatásáról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy az esetlegesen felsejlő analógiák sok esetben csak látszólagosak. Sokszor előfordul, hogy a jelenből visszatekintve jelenlegi tudásunk, ismereteink, gondolkodásmódunk alapján ítélünk meg a múltban zajló történéseket. A felszínen lejátszódó korabeli és mai jelenségek, folyamatok sok esetben csakugyan hasonlítanak egymásra, azok mögött azonban teljesen eltérően működő, eltérően szabályozott struktúrák, eltérő politikai akaratok és intézkedések, különböző társadalmi-gazdasági meghatározók húzódnak meg. A közvetlen analógiák kritikai elemzés nélküli felvetésével, a mélyebb társadalmi-gazdasági folyamatok figyelmen kívül hagyásával nagy valószínűséggel téves következtetésekre jutunk, könnyen szem elől tévesztjük az egyes korszakokat meghatározó lényegi összefüggéseket.

Hivatkozások Bánlaky P. – Kérész Gy. – Solymosi Zs. (1981): Orvosok Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest. Bujdosné Kertész J. (1974): Hogyan érvényesültek a volt Budapesti Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum végzett hallgatói? In: Felsőoktatási Szemle, 1974/3. Déri M. (1976): Képzési struktúra, munkaköri struktúra. Felmérés néhány felsőoktatási intézményben diplomát szerzett pályakezdő körében. FPK ,Budapest. Diplomás fiatalok a társadalomban (KSH 1984). Életszínvonal-füzetek 6. Összeállította Zafír M. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal. Garami L. (1973): Fiatal diplomások falun I. Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont, Budapest. Háber J. (1986a): Pályát elhagyó pedagógusok. In: Háber J.: Pedagógusok és iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest. Háber J. (1986b): Tanítók képesítővel, államvizsgával. In: Háber J.: Pedagógusok és iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest. Háber J. – Szalai J. (1986): A pedagógusnők helyzete, egy pálya elnőiesedése. In: Háber J.: Pedagógusok és iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kiss L. (2008): Külföldi gyakorlatok a diplomás pályakövetésben. In: Horváth T. et al. (szerk.): Diplomás pályakövetés. Hazai és nemzetközi tendenciák. Educatio Kht., Budapest. Kovács I. G. (1978): Az értelmiségi keresetek változása (1920-1975). In: Huszár T. (szerk.): Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások. Ladányi A. (1986): Felsőoktatási politika. Kossuth Kiadó, Budapest. Ladányi A. (1991): A felsőoktatás irányításának történeti alakulása. Ts-4 Programiroda, Budapest.

34

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

Ladányi A. (1999): A magyar felsőoktatás a 20. században. Akadémiai Kiadó, Budapest. Moldova Gy. (1980): A szent tehén. Riport a textiliparról. Magvető Kiadó, Budapest. Németh J. (1977): A műszaki értelmiség társadalmunkban. Kossuth Kiadó, Budapest. Pelle J. (1986): A diplomák inflációja. Magvető Kiadó, Budapest. Solymosi Zs. – Székelyi M. (1984): A mérnökökről. Művelődési Minisztérium, Budapest. Statisztikai Tájékoztató. Felsőoktatás. Művelődési Minisztérium, Budapest. 1968/69 – 1988/89. kötetek. Szesztay A. (1970): Az egyetem után… Akadémiai Kiadó, Budapest. Takács R. (2008): A származási megkülönböztetés megszüntetése, 1962-63. Politikatörténeti Füzetek XXVIII. Napvilág Kiadó, Budapest. Tímár J. (1967): Továbbtanulás és elhelyezkedés. Tankönyvkiadó, Budapest. Tóth I. – Greff L. – Kádár T. (1975): Szociológiai vizsgálatok kórházi betegek körében. Hospitalizált morbiditás 1972-73. III. kötet. ESZTIK, Budapest. Udvarhelyi Gy. (1984): Főiskoláinkon végzett hallgatók beilleszkedése. Vizsgálat pályakezdő tanítók körében. Felsőoktatási Szemle, 1984/3. 169–174. Veszeli T. (1978): A fiatal agrármérnökök munkába állása. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Karon végzett vizsgálat ismertetése. Felsőoktatási Szemle, 1978/2. 94–100.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

35


FÓKUSZ

Az értelmiség, a diplomások társadalmi helyzete a Kádár‑korszakban – válogatott bibliográfia A diplomások általában Antal Z. L. (1985): Esélyek kényszerpályán. A diplomáig vezető út. Ifjúsági Szemle, 1985/3. 20–27. Déri M. (1980): Pályakezdő diplomások nemzetközi összehasonlító vizsgálata. Felsőoktatási kutatások, 1980/6. 321–330. Déri M. (1976): Képzési struktúra, munkaköri struktúra. Felmérés néhány felsőoktatási intézményben diplomát szerzett pályakezdő körében. FPK, Budapest. Erdész T. (1970): Pályaválasztás – pályakezdés (Ifjú diplomások). FPKK, Budapest. Gergely G. (1980): A fiatal értelmiségiek helyzetéről készített kérdőíves felmérés tapasztalatai. Ipargazdaság, 1980/2. 19–25. Harcsa I. (1984): A fiatal értelmiség életkörülményeinek néhány vonása (Az 1982. évi fiatal értelmiségi vizsgálat első eredményei). In: Andics J. (szerk.): Az ifjúság életkörülményei. SKV, Budapest. Hargitai Z. (1984): Diplomás és érettségizett fiatal szellemi dolgozók kereseti viszonyai 1980‑ban és 1983-ban. Munkaügyi Szemle, 1984/11. 24–30. Hegedűs P. – Szalkai I. – Ékes I. (1982): Diplomás fiatalok pályakezdési problémái. Könyvtári figyelő, 1982/4. 372–380. Horváth D. T. (1988): Diplomások pályakezdése fizikai munkakörben. In: Kutatások a felsőoktatás köréből 1988/2. OKI, Budapest. Kerpecs J. (1975): A felsőfokú végzettségűek demográfiai adatai. Szociológia, 1975/4. 611–623. Kerekes Á. (1992): Hétszázezer diploma. A magyar felsőoktatás második világháború utáni rövid áttekintése. Ezredvég, 1992/9. 48–52. Kiss L. (1976): Milyen előmenetel vár fiatal diplomásainkra? Társadalmi Szemle, 1976/2. 61–65. Knopp A. (1987): A fiatal értelmiség helyzetéről. Társadalmi Szemle, 1987/7-8. 52–67. Kovács I. G. (1978): Az értelmiségi keresetek változása (1920-1975). In: Huszár T. (szerk.): Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások. Kossuth Kiadó, Budapest. 227–259. Szűcs Z. (1986): A diplomások foglalkozási és képzettségi struktúrája közötti eltérések okai. Statisztikai Szemle, 1986/12. 1182–1208. Zsille Z. (1970): A fiatal diplomások esélyei. Valóság, 1970/9. 33–41. Zafír M. (1984): Diplomás fiatalok a társadalomban. SKV, Budapest.

36

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

Regionális kérdések, a város és falu értelmisége Akszentievics Gy. (1972): Az értelmiségi tevékenység és a munkahely főbb kérdéseinek megítélése a vidéki értelmiség körében. Társadalomtudományi Közlemények, 1972/4. 3–31. Akszentievics Gy. (1978): A budapesti értelmiség mobilitása. Társadalomtudományi Közlemények, 1978/1. 27–44. Akszentievics Gy. (1979): A fővárosi és a vidéki értelmiség társadalmi helyzetének összehasonlítása - keret és alkalmazási lehetőségek. In: Értelmiség és közművelődés (Összeállítás a TIT Szegedi 8. Művelődéselméleti Egyetemén elhangzott előadásokból). TIT, Szeged. 144–159. Bakos I. (1973): Budapest vagy vidék? Fiatal diplomások elhelyezkedése. Tiszatáj, 1973/5. 53–62. Bánlaky P. (1981): Az értelmiség falun. Társadalomtudományi Közlemények, 1981/3. 369–374. Bánlaky P. (1981): Politikum és szakszerűség. Változások a kisvárosi értelmiség tevékenységszerkezetében. Társadalmi Szemle, 1981/2. 24–32. Bika J. (1981): Pályakezdők elhelyezkedésének területi vizsgálata. Pályaválasztás, 1981/1. 33–37. Földi I. (1984): A fiatal diplomások helyzete Szolnok megyében. Területi Statisztika, 1984/1. 58–64. Garami L. (1973): Fiatal diplomások falun. FPKK, Budapest. Juhászné Hantos É. (1984): A fiatal diplomások helyzete Fejér megyében. Területi Statisztika, 1984/1. 65–70. Kamarás I. (1987): Mihez igazodik a révkalauz? Diplomások jövőképe egy kisvárosban. Forrás, 1987/8. 46–57. Szelényi I. (1972): A  vidéki értelmiség mobilitása. Társadalomtudományi Közlemények, 1972/3. 3–5.

Egyes diplomás csoportok Műszaki diplomások, mérnökök Ábrahám J. (1972): Műszakiak a társadalomban. Korunk, 1972/6. 851–855. Bárány Gy. (1984): Fiatal diplomások beilleszkedésének vizsgálata a Taurus Gumiipari Vállalatnál: a célkitűzés és a szociológiai vizsgálatok eredményei. 1-2. Vezetéstudomány, 1984/10. 22–28.; Vezetéstudomány, 1984/11. 35–41. Beck L. (1985): Az ipari formatervezőkről. Kultúra és Közösség, 1985/4. 55–58. Benedek A. (1976): Az üzemmérnökök beilleszkedése. Felsőoktatási Szemle, 1976/7-8. 408–412. Bereczki L. (1972): A műszaki értelmiség Heves megyében. Hevesi Szemle, 1972/2. 26–30. Bereczki J. (1988): Az iparban dolgozó műszaki értelmiség helyzete és szerepe SzabolcsSzatmár megyében. Szabolcs-Szatmári Szemle, 1988/3. 265–273. Déri M. (1980, 1981): Pályakezdő műszaki és agrárértelmiségiek szociológiai és pszichológiai vizsgálata. Ergonómia, 1980/2. 58–65; Ergonómia, 1981/1. 13–19. Hrubos I. (szerk.) (1986): Közgazdász és mérnök generációk társadalmi helyzetének néhány jellemzője. MKKE, Budapest.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

37


FÓKUSZ

Gál I. (1988): A bányászatban dolgozó műszakiak létszám- és kereseti viszonyainak alakulása 1976 és 1985 között. Bányászati és Kohászati Lapok, Bányászat, 1988/3. 183–187. Göndöcs K. (1986): A mérnöki pályakép meghatározottsága. Pedagógiai Szemle, 1986/10. 10101019. Juhász Á. (1982): A műszaki értelmiség társadalmi szerepe és helyzete. Társadalmi Szemle, 1982/6. 5–19. Károly J. (1983): Műszaki üzemmérnökök és az üzemmérnökképzés társadalmi helyzete. In: Társadalomtudomány. Pollack Mihály Műszaki Főiskola, Pécs. Kaszásné Leveleki M. (1988): A vegyészmérnökök pályakezdéséről. In: Társadalomtudományi írások. A Veszprémi Vegyipari Egyetem Marxizmus-Leninizmus Tanszékének Közleményei. Veszprém. 135–150. Kiss E. (1983): A  műszaki-gazdasági értelmiség foglalkoztatása. Munkaügyi Szemle, 1983/1. 27–32. Kovács Á. (1987): A mérnökök életkörülményeinek néhány sajátossága a nyolcvanas évek elején. Szakipari Technika, 1987/1. 12–15. Németh J. (1982): A műszaki értelmiség társadalmunkban. Kossuth Kiadó Budapest. Reményi Á. (1970): Szociológiai vizsgálatok a hazai faipari mérnökök helyzetéről és problémáiról. Erdészeti és Faipari Egyetem. Schüttler T. (1986): Miért csökken az érdeklődés a mérnöki pályák iránt? Ipargazdasági Szemle, 1986/4. 80–84. Schüttler T. (1985): A műszaki értelmiség utánpótlásának kérdőjelei. Szakszervezeti Szemle, 1985/2. 55–61. Solymosi Zs. (1982): Három végzett mérnök-évfolyam összehasonlító vizsgálata. In: A társadalmi struktúra, az életmód és a tudat alakulása Magyarországon 5. Budapest. 109–145. Solymosi Zs. (1984): A mérnökökről. Közhelyek, tények és következtetések. Társadalmi Szemle, 1984/2. 13–24. Solymosi Zs. – Székelyi M. (1984): A mérnökökről. Művelődési Minisztérium, Budapest. Solymosi Zs. – Székelyi M. (1986): A mérnökök jövedelmi helyzete. In: Huszár T. (szerk.): A magyar értelmiség a 80-as években. Kossuth Kiadó, Budapest. 269–294. Szesztay A. (1970): Az egyetem után... Akadémiai Kiadó, Budapest. Szilágyi K. (1987): Pályakezdő mérnökök komplex vizsgálatának néhány eredménye. Ergonómia, 1987/4. 218–228. Tóth O. (1987): A magyar mérnökség - pályaválasztási dokumentumok tükrében. Ifjúsági Szemle, 1987/6. 77–85. Tóth Á. – Tóthné Sikora G. (1990): A mérnöki munka társadalmi elismertsége és a mérnökök jövedelmi viszonyai. Miskolc. Tóth Árpádné Sikora G. (1976): A műszaki értelmiség helyzete, műveltsége, művelődése. Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézete, Budapest. Váriné Szilágyi I. (1977): Építészmérnökök a pálya kezdetén. Valóság, 1977/10. 87–96.

38

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

Közgazdászok A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tájékoztatója az egyetemet végzettek munkábaállításáról. MKKE, Budapest. Angelusz R. (1986): A közgazdászok kereseti viszonyairól. Szociológia, 1986/3-4. 241–260. Balázs J. (1983): Fiatal közgazdászok a gazdasági szervezetben. Szociológia, 1983/4. 375–387. Hrubos I. (szerk.): Közgazdász és mérnök generációk társadalmi helyzetének néhány jellemzője. i.m. Horváth D. T. (1987): Fiatal közgazdászok életpályái. Közgazdasági Szemle, 1987/3. 306–319. Hrubos Ildikó (1986): Közgazdasági diplomások és a munkájuk ellátásához szükséges képzettségi szint. Egyetemi Szemle, 1986/2. 45–62. Hrubos I. (1987): A közgazdasági jellegű diplomások foglalkoztatottsági jellemzői. Statisztikai Szemle, 1987/1. 24–44. Hrubos I. (1985): Közgazdász kohorszok pályafutásának összehasonlítása. Kandidátusi értekezés. Budapest. Illés M. (1978): Felmérés a fiatal közgazdászok munkakörülményeiről. Ipargazdasági Szemle, 1978/1. 67–71. Kerpecs J. (1982): A felsőfokú közgazdasági, kereskedelmi végzettségűek demográfiai és foglalkozási jellemzői. Gazdaság, 1982/1. 109–120. Vámos D. (1987): A közgazdászok foglalkoztatása Magyarországon. Közgazdasági Szemle, 1987/12. 1498–1504.

Egyéb bölcsész diplomások Arató A. (1986): Pályát elhagyó könyvtárosok a közművelődési könyvtárakban 1985-ben. Könyvtáros, 1986/4. 194–198. Csobai L. (1984): Népművelők, könyvtárosok, muzeológusok Békés megyében. Egy élet- és munkakörülmény-vizsgálat tapasztalatai. Békési Élet, 1984/1. 54–65. Angelusz R. (1980): Az újságíró iskolába jártak. Jel-Kép, 1980/4. 23–30. Ranner G. (1976): Az újságírónők helyzetéről. Magyar Sajtó, 1976/12. 361–364. Róbert P. (1980): A szociológia peremén. Foglalkozásuk: kérdezőbiztos. Valóság, 1980/3. 70–77. Simó T. (1972): Pályakezdő népművelők. Munka, 1972/2. 28–29. Tímár J. (1983): Generációk az újságíró társadalomban. Jel-Kép, 1983/4. 78–86. Vidra Szabó F. (1987): A könyvtáros pálya legfőbb jellemzői. Egy vizsgálat eredményei. Könyvtáros, 1987/5. 252–254.

Kutatók, felsőoktatási oktatók, a tudományos élet dolgozói Bakos I. (1973): Fiatal kutatók szakmai és társadalmi integrációja. Magyar Tudomány, 1973/2. 100–109. Forgó S. (1988): A fiatal oktatók és dolgozók helyzete a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. Pedagógusképzés, 1988/1. 110–127.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

39


FÓKUSZ

Köpeczi B. (1972): Az akadémiai intézetek fiatal kutatóinak helyzete. Magyar Tudomány, 1972/11. 669–675. Pethes Gy. (1973): A felsőoktatási intézmények fiatal kutatóinak helyzete. Magyar Tudomány, 1973/4. 244–247. Tarnóczy M. (1983): Akadémiai kutatóhelyek dolgozóinak kereseti viszonyai. Kutatásfejlesztés, 1983/5. 427–439. Tarnóczy M. (1984): Társadalomtudományi kutatóbázisunk kutatói állományának néhány jellemzője. Magyar Tudomány, 1984/3. 229–233. Trócsányi L. (1980): Fejezetek a tudományos kutatók munkaviszonya köréből. Állam- és Jogtudomány, 1980/2. 158–176.

Agrár diplomások Balla G. T. (1980): A fiatal agrárértelmiség pályaképe és társadalmi beilleszkedése. Gazdálkodás, 1980. 47–50. Bujdosné Kertész J. (1974): Hogyan érvényesültek a volt Budapesti Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum végzett hallgatói? Felsőoktatási Szemle, 1974/3. Czakó Á. (1979): Fiatal üzemmérnökök az élelmiszeriparban. Gazdálkodás, 1979. 52–56. Déri M.: Pályakezdő műszaki és agrárértelmiségiek szociológiai és pszichológiai vizsgálata. i. m. Déri M. (1983): Mezőgazdaságban dolgozó pályakezdő diplomások beilleszkedése a munkahelyre. SZÖVORG, Budapest. Fehér Gy. (1984): Az agrárszakemberek beilleszkedése. Felsőoktatási Szemle, 1984/5. 296–304. Klinger A. – Kepecs J. (1982): A felsőfokú mezőgazdasági végzettségűek demográfiai és foglalkozási jellemzői – munkaanyag. KSH, Budapest. Sárosiné Polák A. (1981): Élelmiszeripari üzemmérnökök pályakezdését befolyásoló tényezők. In Pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedésének kérdései. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Információs Központja Házi Sokszorosító Üzem, Budapest. Veszeli T. (1978): A fiatal agrármérnökök munkába állása. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Karon végzett vizsgálat ismertetése. Felsőoktatási Szemle, 1978/2. 94–100.

Jogászok, közigazgatási diplomások Gárgyán T. (1970): Az ügyvédek szociális helyzete a múltban és ma. A magyar ügyvédség jubileumi évkönyve: 1945-1970. Országos Ügyvédi Tanács, Budapest. Nagy E.: A köztisztviselői értelmiség. In: Huszár T. (szerk.): A magyar értelmiség a 80-as években. i. m. 241–265. Tóth J. J. (1988): Munkahelyi beilleszkedés a fővárosban elhelyezkedő közigazgatászok körében. Az Államigazgatási Főiskola végzőseinek pályakezdési tapasztalatai. Állam és Igazgatás, 1988/5. 451–460. Vankó J. (1974): Körkép a fiatal jogtanácsosokról. Magyar Jog, 1974/4. 226–227.

40

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Diplomával a rendszerváltás előtt

Egészségügyi diplomások, orvosok Bán M. (1984): Az egészségügyi főiskolát végzettek munkahelyi beilleszkedése. Népegészségügy, 1984/5. 309–314. Bánlaky P. – Kérész Gy. – Solymosi Zs. (1981): Orvosok Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest. Bronner M. (1974): A diplomás nők helyzete a gyógyszeripari kutatásban. Valóság, 1974/2. 89–97. Faluvégi A. (1984): Az egészségügyi diplomás fiatalok demográfiai, foglalkozási jellemzői, lakáshelyzete. Az 1980. évi népszámlálás adatai alapján. In: Andics J. (szerk.): Az ifjúság életkörülményei. SKV, Budapest. Kedvessy Gy. (1979): Pályakezdő gyógyszerészfiatalok elhelyezkedése. Felsőoktatási Szemle, 1979/4. 198–202. Solymosi Zs. (1979): A magyar orvosok társadalmi helyzete, szociológiai jellemzői. Értelmiség és közművelődés. Összeállítás a TIT Szegedi 8. Művelődéselméleti Egyetemén elhangzott előadásokból. TIT, Szeged. 214–228. Váriné Szilágyi I. (1977): A pályakezdő orvosok életformájáról. Világosság, 1977/1. 42–47.

Pedagógusok Benő K. (1988): A pedagógus pályakezdés néhány kérdése. Budapesti Nevelő, 1988/1. 29–41. Deák Zs. (1983): Az oktatási, tudományos, közművelődési felsőfokú végzettségűek néhány demográfiai, foglalkozási jellemzője és a pedagóguspálya. Kultúra és Közösség, 1983/5. 29–45. Deák Zs. (1984): Hiány – túlmunka – munkakörülmények a pedagóguspályán. Kritika, 1984/4. 14–15. Garami L. (1986): Az általános iskolai pedagógusok mobilitásáról. OPI, Budapest. Garami L. (1984): A szelekciós-kontraszelekciós mechanizmusok szerepe az általános iskolai tantestületek összetételének alakulásában és a pedagógusok munkahelyi és területi mobilitásában. Neveléselmélet és Iskolakutatás, 1984/1. 5–114. Háber J. – Szalai J. (1986): A pedagógusnők helyzete, egy pálya elnőiesedése. In: Háber J.: Pedagógusok és iskola. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kiss E. (1988): Adalékok egy társadalmi kórképhez: a pedagógusok jövedelem- és lakáshelyzete. Pedagógiai Szemle, 1988/10. 910–918. Mák M. (1977): Fiatal tanárok tantestületi és társadalmi beilleszkedése. Felsőoktatási Szemle, 1977/5. 270–276. Sipos I. (1972): A fiatal középiskolai tanárok beilleszkedése. Felsőoktatási Szemle, 1972/7-8. 452–456. Szilvay Gy. (1970): Volt hallgatóink szociológiai helyzetének vizsgálata. Esztergomi Tanítóképző Intézet. Tanulmányok 1967-1969. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest. Udvarhelyi Gy. (1984): Főiskoláinkon végzett hallgatók beilleszkedése. Vizsgálat pályakezdő tanítók körében. Felsőoktatási Szemle, 1984/3. 169–174.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

41


FÓKUSZ

Művészek Agárdi P. (1984): Művészértelmiség és társadalom. In: Művészet és politika. Tanulmányok, dokumentumok, 1977-1983. Kossuth Kiadó, Budapest. 426–439. Barabás J. (1976): A fiatal művészek társadalmunkban. Társadalmi Szemle, 1976/5. 36–43. Békés F. (1985): Színészek és újságírók: kísérlet két értelmiségi réteg életkörülményeinek összehasonlítására. In: A társadalmi struktúra, az életmód és a tudat alakulása Magyarországon 13. Budapest. 112–143. Békés F. (1983): Adatok a  színészek élet- és munkakörülményeiről. Statisztikai Szemle, 1983/6. 506–517; 612-624. S. Nagy K. (1994): Képzőművész szociológiai aspektusból (1970-es - 1980-as évek). Társadalmi Szemle, 1994/3. Szúdy E. (1986): Táncosok fizetése, jövedelme. Táncművészet, 1986/1-5.

42

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


FÓKUSZ

A diplomás nők munkaerőpiaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai Engler Ágnes, Fényes Hajnalka

Kutatásunkban a 2008-ban és 2010-ben végzett, volt levelezős felsőoktatási hallgatónők munkaerő-piaci sikerességének meghatározó tényezőit vizsgáljuk a  Diplomás Pályakövető Rendszer 2011-es adatbázisa alapján, különös tekintettel a gyermekvállalás hatására. A munkaerő-piaci sikerességre ható tényezőket lineáris és logisztikus regressziós elemzéssel tárjuk fel, lépcsőzetesen bevonva a változókat. A munkaerő-piaci sikerességet öt változóval, a magyarázó tényezőket kilenc változóval mértük. Eredményeink szerint a gyerekvállalás (gyerekszám) csak a vezető beosztás esélyét és a kereseteket csökkenti, a többi munkaerő-piaci sikerességet mérő változónk (munkával való elégedettség, védelem a  munkanélküliségtől, diplomát igénylő állás esélye) esetében nem mutatható ki negatív hatás.

A női munkavállalás sarkalatos kérdései Az emberi tőkébe történő befektetések munkaerő-piaci megtérülése fontos motivációt jelent a tanulmányi döntésekben. A tanulás az emberi tőkébe történő beruházás, a tudás és a képességek megszerzése előkészíti a jövőbeli szükséglet-kielégítést, növeli a majdani jövedelem nagyságát (Schultz, 1983). Rosen (1998) felsorolja a költségként megjelenő tényezőket, köztük például a tandíjat, a tanulás közvetlen költségeit, a tanulmányokra fordított idő pénzbeli értékét, a halasztott belépést a munkaerőpiacra, a jelenlegi jövedelem egy részének feladását. Az egyén a későbbi megtérülés és haszon érdekében vállalja ezeket, amely például a magasabb jövedelemben, a kedvezőbb társadalmi presztízsben, a munkával való megelégedettségben nyilvánul meg. Becker (1964) szerint a racionálisan cselekvő egyén beruházási stratégiájában a beruházás addig tart, amíg a befektetés hozadékrátája egyenlővé válik a költségekkel. Ehrenberg és Smith (2003) adják egyik összefoglalását a tanulás hasznosságának az egyén és a társadalom szempontjából. Az egyén szempontjából vizsgált megtérülési ráták igazolják az emberi tőkeberuházás hasznosságát, de a becsült hozadékrátákban torzítások rejtőzhetnek. Ilyen a felfelé irányuló torzítás, amikor is nem számolnak a tanuló személyes képességeinek hozzájárulásával: a jobb képességűek magasabban iskolázottak és a munka világában is előnyre tesznek szert.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

43


FÓKUSZ

A másik hibalehetőség a lefelé irányuló torzítás, amikor többek között nem veszik figyelembe a magas végzettséget igénylő munkakörök nem pénzbeli hozamait (pl. kreatívabb, érdekesebb, elismertebb munka), de ugyanilyen fontos a felsőoktatási részvétel plusz hozadéka (pl. emberi lét viselkedésbeli, filozófiai alapjainak megértésének képessége). A kiválasztási torzítás mögött az egyének alkalmassága áll, hiszen a pályaválasztás szorosan összefügg egy foglalkozásra való rátermettséggel; aki nem tanul tovább felsőfokon, hanem számára megfelelő szakmát választ, nem biztos, hogy olyan nagymértékű hozadékelmaradással számol, mint amit a számok mutatnak. A társadalmi nemek felől közelítő kutatási kérdésünk arra irányul, milyen megtérüléssel számolhatnak a munkaerőpiacon a diplomával rendelkező nők. A nők bekapcsolódása a felsőoktatásba az expanzió egyik fontos hajtóereje volt (Kozma, 2004; Schuetze–Slowey, 2000), ugyanakkor a tudományterületek közötti elrendeződés leképezi a munkaerőpiacon tapasztalt szegregációs jelenségeket (Fulton, 1984; Fényes, 2010, 2011). A női munkavállalók kettős kötődésű karrierjének (Koncz, 2006) megfelelően a tanulási befektetések megtérülése összetett kérdés. Ternovszky (2009) hagyományos és női karriermodelleket hasonlít össze aszerint, hogy a női munkavállaló mikor kezdte meg a családalapítást, hány gyermeket vállalt, milyen időközönként hagyta el a munkaerőpiacot. A hagyományos karriermodell a férfiaknak kedvez, hiszen a kibontakozás és pozicionálás fázisa között kiépített karrier a húszas és harmincas életkorokra esik, amit a stabilizáció és lassulás követ. A lineáris fejlődés pedig folyamatos építkezést feltételez, és körülbelül 35–40 éves korig eldől, van-e lehetőség további előrehaladásra, vagy a hanyatlás következik. Az életkori sajátságok miatt a leginkább karrierszemléletű női munkavállalók sem érik el a férfiak karrierívét. A gyermeket vállaló nők karrierútját összehasonlítva fontos megállapítás ugyanakkor, hogy a karrierútnak a fiatal, húszas években történő családalapítás kedvez. A folytonos törések miatt a későbbi és többedik kiesés a munka világából kedvezőtlenebb rajzolatú karrierutakat eredményez. Érdemes megemlíteni, hogy a tanulói karrierút szintén szoros összefüggésben áll a családi háttérrel. Vizsgálataink szerint a stabil párkapcsolatban élők és a gyermeket nevelők bizonyulnak a legeredményesebb tanulóknak, s a gyermekszám emelkedése nem jár együtt a tanulási teljesítmény romlásával. (Engler, 2012) Bukodi és Róbert (1999) eredményei szerint a nők képzettsége, munkapiaci beágyazottsága, társadalmi státusza jelentősen meghatározza a munkaerőpiac elhagyásának és az oda való visszatérésnek a körülményeit. A magasabb iskolai végzettségű, kedvező pozícióban foglalkoztatott munkavállalók kisebb valószínűséggel hagyják el a munkaerőpiacot, ugyanakkor a gyermekszülés után gyakrabban és korábban térnek vissza az alacsonyabb végzettségű munkavállaló nőkhöz képest. Mindez indokolható a meglévő tudás- és kompetenciabázis fenntartásával és mielőbbi bővítésével, illetve a szakmai karrierút mielőbbi folytatásával. A piaci és otthoni termelékenység időbeli összehasonlítása, a várható bérpálya figyelembe vétele meghatározza a munkaerő-piaci részvételt, amihez hozzájárulnak az életciklussal kapcsolatos megfontolások (Ehrenberg–Smith, 2003). Az egyének a magasabb termelékenység irányába fordulnak, azaz a legtöbb piaci munkavégzés akkor történik, amikor keresőképessége magasabb, mint a háztartási termelés. A mérlegelésnél a háztartásban élők egymáshoz képest is viszonyítanak, de meghatározó az életkor is, gondolva például a nők gyermeknevelés miatt előnyben részesített otthoni termelésére. A kereseti viszonyokat családi állapot szerint vizsgálva elmondható, hogy a gyermeket nevelő nők vannak a legnagyobb hátrányban, míg a leginkább kedvező helyzetben a gyermekes

44

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A diplomás nők munkaerőpiaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai

férfiak állnak. Középmezőnyben vannak az egyedülálló férfiak és nők, náluk kedvezőtlenebb jövedelmezésűek a gyermektelen házas nők (Polachek, 2004). A nemek közötti bérkülönbségek okai között sorolhatjuk fel a munkaerő-piaci szegregációt abban a tekintetben, hogy a rosszul fizetett foglalkozásokban a nők felülreprezentáltak. Ugyanakkor a munkatapasztalatuk általában kisebb a munkaerőpiacon eltöltött kevesebb munkaórák száma tekintetében. Ha kiszűrjük a foglalkozással, életkorral, gyakorlattal, munkaórákkal kapcsolatos mutatókat, két értelmezési lehetőség marad fenn. Az egyik a diszkrimináció, a másik a fontossági megítélés a piaci és a háztartási tevékenységek között azok ütközése esetén (Ehrenberg–Smith, 2003). A bérkülönbségek egyik okát természetesen abban látják, hogy a gyermekes nők egy időre kiesnek a munka világából, ami emberi tőkéjük erodálódását is jelenti. Korábbi longitudinális vizsgálatunkban azonban azt tapasztaltuk, hogy a munkaerőpiactól távol eső időszakban a továbbtanulási döntések hatékonyan kompenzálják a tudás és a kompetenciák gyengülését (Engler, 2011). Az általunk vizsgált nők a gyermekgondozási időszakban felsőfokú tanulmányokat folytattak, a humán tőkébe ily módon fektetett beruházás több téren produkált hozamokat. Egyrészt megkönnyítette a reintegráció folyamatát, másrészt növelte a tanulási aspirációt, harmadrészt az akadémiai közeg új társadalmi kapcsolatokat generált. Fontos megemlíteni, hogy a tanulási döntésben és a felsőfokú tanulmányok alatt meghatározó szerephez jutottak a kisgyermekes hallgatónők szűk környezetének szereplői. A származási család (szülők) és a saját család (házastárs, élettárs) társadalmi státusza, elsősorban iskolai végzettsége szignifikánsan meghatározta a tanulás döntési mechanizmus folyamatát csakúgy, mint a diploma megszerzéséhez vezető út minden mérföldkövét (pl. vizsgákra való készülés, órákra történő eljutás, a háziasszony és anyaszerep alkalmankénti pótlása). Minél kvalifikáltabb háttérrel rendelkezett a hallgató, annál zökkenőmentesebben zajlott a tanulásba történő befektetés. Ugyanakkor a munka világába történő visszatérés folyamatában már nem találtunk meghatározó különbséget a társadalmi háttér tekintetében. A következőkben megvizsgáljuk azokat a tényezőket, amelyek a diplomás munkavállaló nők munkaerő-piaci sikerességét befolyásolják. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, milyen összefüggést találunk a gyermekvállalás és karrierút között az értelmiségi nők esetében.

Diplomás nők pályakövető vizsgálata Kutatásunkban a Diplomás Pályakövető Rendszer 2011-es adatbázisát használtuk fel az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. engedélyével. Az online, országos lekérdezés 31 felsőoktatási intézményben folyt. Hagyományos főiskolai, egyetemi, osztatlan, alap- és mesterképzésben, 2008-ban és 2010-ben végzettek kerültek a mintába. Az adatbázis súlyozott képzési terület, tagozat, nem és végzés éve szerint. Mintánkba 3046 női válaszadót válogattunk le a 20 453 főből, akik 2011-ben munkaviszonnyal rendelkeztek, gazdaságilag aktívak, részidős képzésben (levelező tagozaton) végeztek. A munkaerő-piaci sikerességre ható tényezőket lineáris és logisztikus regressziós elemzéssel tárjuk fel, lépcsőzetesen bevonva a változókat. A munkaerő-piaci sikerességet öt változóval, a magyarázó tényezőket kilenc változóval mértük.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

45


FÓKUSZ

Magyarázó változóink: hány gyereke van a megkérdezett nőnek (0, ha nincs gyereke), a nők életkora, az apa és az anya diplomás volt-e a kérdezett 14 éves korában, a szubjektív anyagi helyzet a kérdezett 14 éves korában (1: átlagos vagy jobb helyzet, 0: átlag alatti helyzet), a kérdezett egyetemi tanulmányi eredménye (1: jeles, kiváló, 0: többi), a nyelvtudás indexe (az összes nyelv összegezve, tudás szintjét 1-5-ig kódolták, 1: nem ismeri, 5: nagyon jól ismeri), a képzési idő (0: alapképzés és hagyományos főiskola, 1: mesterképzés, hagyományos egyetemi és osztatlan képzés) és végül hogy elsődlegesen állami szférában dolgozik-e a megkérdezett vagy nem. Függő változónk a munkaerő-piaci sikeresség, melyet a keresettel, a vezető beosztással, a diplomát igénylő foglalkozással (csak alkalmazottakat vizsgálunk), a munkanélküliség előfordulásával a végzést követően és végül a munkával való elégedettség indexével mértünk (elégedettség a szakmaisággal, előmeneteli lehetőséggel, presztízzsel, jövedelemmel és összességében, 1–4 válaszok összeadva). Hipotézisünk szerint a nők karrierjében nehezen illeszthető össze a munka és a gyerekvállalás, azonban egyes újabb kutatások alapján (pl. Ternovszky, 2009; Engler, 2011) megkockáztatunk egy alternatív hipotézist, ami a gyermekvállalást nem tekinti akadályozó tényezőnek a karrierúton. Kutatásunkban a gyermekvállalást a meglévő gyermekek számával aposztrofáljuk, és feltételezzük, hogy a gyermeknevelés az érvényesülés bizonyos dimenzióiban nem jelent hátrányt a munkaerőpiacon. További hipotézisünk, hogy a munkaerő-piaci eredményességet (melyet öt változóval is közelítettünk) növeli a magasabb életkor, a jobb társadalmi háttér (szülők magasabb iskolázottsága és a jobb anyagi helyzet), az eredményesebb tanulmányi teljesítmény és a hosszabb képzési idő. Emellett feltételezzük, hogy a nők sikeresebbek az állami szférában, mint a versenyszférában, mivel az állami szférában történő foglalkoztatás jobban összeegyeztethető a gyerekvállalással. 1. táblázat. A jövedelemre ható tényezők a felsőfokkal rendelkező munkavállaló nők körében. Függő változó: előző hónapi nettó főállású fizetés, lineáris regressziós béták és a szignifikancia szint, valamint a modell illeszkedése (R-négyzet) Gyermekek száma Életkor Apa diplomás Anya diplomás Anyagi helyzet szubjektív megítélése Tanulmányi eredményesség Nyelvtudás Felsőfokú képzésben eltöltött idő Állami szféra foglalkoztatottja R-négyzet

1. modell -0,051**

2. modell -0,062** 0,087***

3. modell -0,061** 0,09*** 0,065** Ns 0,057**

4. modell -0,066** 0,127*** Ns Ns 0,074**

5. modell -0,063** 0,136*** Ns Ns 0,073**

6. modell -0,054* 0,186*** Ns Ns 0,07**

Ns

Ns

Ns

0,09***

0,082** 0,047*

0,069** 0,061** -0,206***

0,003

0,01

0,017

0,03

0,034

0,072

szign: *0,01–0,05, **0,001–0,01, ***0,001 alatt

46

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A diplomás nők munkaerőpiaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai

Az 1. táblázat alapján látható, hogy több magyarázó változónak volt hatása a keresetekre, de a változók hatása elég gyenge és a modellek magyarázóereje sem túl magas. A klasszikus állásponttal összhangban a nettó fizetés szignifikánsan csökkent a gyerekszám emelkedésével a vizsgált nők körében (a hatás gyenge, de szignifikáns). Következő eredményünk, hogy a magasabb életkor valamivel növeli a fizetést az emberi tőke modellek jóslataival összhangban a nők körében is. Azonban a kibocsátó családból hozott kulturális tőke (a szülők iskolázottságával mérve) alig hat a fizetésre, azaz a társadalmi háttér vagy származás késleltetett hatása alacsonynak tűnik. A diplomás apák pozitív hatása ugyan kimutatható, de mivel a diplomás apák gyerekeinek jobb a nyelvtudása, ez a hatás a keresetekre megszűnik, ha a nyelvtudást is figyelembe vesszük. Hipotézisünkkel összhangban a magasabb szintű nyelvtudás és a hosszabb képzési idő (mesterképzés) szintén növeli a kereseteket, azaz ezek az emberi tőke beruházások anyagilag is megtérültek a vizsgált nőknél. Érdekes eredmény, hogy a jobb tanulmányi eredmények nem hatnak a későbbi fizetésre. Számos kutatással összhangban a tanulmányi eredményesség az érdemjegyekkel mérve nincs hatással a munkaerő-piaci sikerességet mérő mutatókra (l. pl. Pusztai, 2011). Emellett az állami szférában való munkavállalás nem meglepő módon csökkenti a keresetet. Azonban az is látható, hogy a tevékenységi szféra bevonása után – hipotézisünkkel összhangban – a gyerekszám negatív hatása a fizetésekre kissé gyengül. Az állami szférában dolgozó nőknek összességében több gyermekük van, így, ha a tevékenység szféráját is figyelembe vesszük, a gyerekvállalás negatív hatása a fizetésekre kevésbé érvényesül. 2. táblázat. A diplomás nők munkával való elégedettségére ható tényezők. Függő változó: munka elégedettségi index (szakmaiság, előmeneteli lehetőség, presztízs, jövedelem, összességében 1–4 válaszok összeadva), lineáris regressziós béták és a szignifikancia szint, valamint a modell illeszkedése (R-négyzet) Gyermekek száma Életkor Apa diplomás Anya diplomás Anyagi helyzet szubjektív megítélése Tanulmányi eredményesség Nyelvtudás Felsőfokú képzésben eltöltött idő Állami szféra foglalkoztatottja R-négyzet

1. modell Ns

2. modell Ns Ns

3. modell Ns Ns Ns Ns -0,062**

4. modell Ns Ns Ns Ns -0,055*

5. modell Ns Ns Ns Ns Ns

6. modell Ns Ns Ns Ns -0,044*

Ns

Ns

Ns

Ns

Ns Ns

Ns Ns -0,099***

0,00

0,00

0,005

0,005

0,004

0,013

szign: *0,01–0,05, **0,001–0,01, ***0,001 alatt

Második lépésben a munkával való elégedettségre ható tényezőket vizsgáltuk, amit összevont indexszel mértünk: elégedettség a szakmaisággal, elégedettség az előmeneteli lehetőséggel, a betöltött presztízzsel, megelégedés a jövedelemmel, valamint elégedettség összességében.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

47


FÓKUSZ

A 2. táblázat jól szemlélteti, hogy kevés változó van hatással a munkával és annak körülményeivel való megelégedettségre, emellett a hatások is gyengék, és a modellek magyarázóereje is kicsi. A munkával való elégedettség elsősorban az anyagi helyzet függvénye, azonban a várakozásokkal szemben a vizsgált nők körében éppen a rosszabb szubjektív anyagi helyzet növeli a munkával való elégedettséget. A társadalmi nemi különbségeket feltáró korábbi vizsgálataink szintén nem materiális munkaattitűdöket mutattak ki a nők körében: a nők számára fontos, hogy segíthessenek másokon, számukra lényeges a munka biztonsága, érdekessége és változatossága, a jó hangulatú munkahely, a csapatmunka, illetve a család és a munka összeegyeztethetősége (Fényes, 2010). A nők munkával való elégedettsége tehát nem elsősorban a jövedelem függvénye, az elégedettség más dimenziói (presztízs, szakmaiság, előmenetel) fontosabbak számukra. A vizsgált nők körében – várakozásainkkal ellentétben – az állami szférában való munkavállalás is csökkenti a munkával való elégedettséget. Ezt azonban nem az alacsonyabb fizetés indokolja, hanem, mint később látni fogjuk, inkább a karrierlehetőségekkel magyarázható. Fontos eredmény ugyanakkor, hogy a gyerekvállalás (gyerekszám) nem növeli, de nem is csökkenti a munkával való elégedettséget egyéb változók bevonása után sem. 3. táblázat. A munkanélkülivé válás esélye a diplomás nők körében. Függő változó: volt-e munkanélküli vagy nem a végzést követően. Logisztikus regressziós exp(B)-k és a szignifikancia szint, valamint a modell illeszkedése (-Log-Likelyhood csökkenése %-ban) Gyermekek száma Életkor Apa diplomás Anya diplomás Anyagi helyzet szubjektív megítélése Tanulmányi eredményesség Nyelvtudás Felsőfokú képzésben eltöltött idő Állami szféra foglalkoztatottja -2LL csökkenése (%)

1. modell 1,23**

2. modell Ns 1,084***

3. modell Ns 1,083*** Ns Ns Ns

4. modell Ns 1,07*** Ns Ns Ns

5. modell Ns 1,073*** Ns Ns Ns

6. modell Ns 1,06** Ns Ns Ns

Ns

Ns

Ns

Ns

Ns Ns

Ns Ns 2,32***

0,43

5,2

5,33

4,82

5,05

7,2

szign: *0,01–0,05, **0,001–0,01, ***0,001 alatt

A munkanélküliség esélyét szintén kevés változó magyarázza az általunk vizsgált hatások közül, a modellek magyarázó ereje is kicsi. Várakozásainkkal összhangban az állami szféra viszonylag erősen védi a vizsgált nőket a munkanélküliségtől (annak ellenére, hogy a munkájukkal mégsem elégedettebbek). Kimutatható az is, hogy a gyerekszám növekedésével csökken a munkanélküliség esélye, de ha a kor hatását is figyelembe vesszük, a hatás már nem szignifikáns. A magasabb életkor – az emberi tőke modellekkel összhangban – kis mértékben, de szintén véd a munkanélküliségtől.

48

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A diplomás nők munkaerőpiaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai

Az általunk vizsgált munkavállalók körében fontos eredmény tehát, hogy a gyerekszám emelkedésével nem nő a munkanélküliség esélye (bár nem is csökken), szemben a közfelfogással és a diszkriminációs elméletek jóslataival. A gyerekvállalás elvileg akadály az állásinterjú során, illetve az anyák kevesebb időt tudnak fordítani munkakeresésre, mégsem nagyobb adataink szerint a gyerekes nők körében a munkanélküliség előfordulása. Ennek hátterében az állhat, hogy a gyerekvállalás munkakeresési kompetenciákat fejleszt, növeli a felelősségtudatot és a kevesebb szabadidő ellenére valamivel növeli a munkakeresési aktivitást is. 4. táblázat. A diplomás foglalkoztatottságra ható tényezők. Függő változó: Diplomás állásban van-e vagy nem. Logisztikus regressziós exp(B)-k és a szignifikancia szint, valamint a modell illeszkedése (-Log-Likelyhood csökkenése %-ban) Gyermekek száma Életkor Apa diplomás Anya diplomás Anyagi helyzet szubjektív megítélése Tanulmányi eredményesség Nyelvtudás Felsőfokú képzésben eltöltött idő Állami szféra foglalkoztatottja -2LL csökkenése (%)

1. modell Ns

2. modell Ns 1,062***

3. modell Ns 1,067*** 1,95*** 1,506** Ns

4. modell Ns 1,085*** 1,69** Ns Ns

5. modell Ns 1,087*** 1,505* Ns Ns

6. modell Ns 1,077*** 1,54* Ns Ns

2,4***

2,26***

2,13***

1,2***

1,15*** 6,56***

1,178*** 6,43*** 2,1***

0,1

3,3

4,99

8,96

14,3

16,04

szign: *0,01–0,05, **0,001–0,01, ***0,001 alatt

A felsőfokú végzettségnek megfelelő, diplomás állás betöltésének esélyére számos magyarázó változónk hatása kimutatható, amelyek között vannak erősen meghatározó tényezők is. A modellek magyarázó ereje magasabb, mint az előzőekben. Legerősebb hatása a képzési időnek van, a mesterszakos diploma belépőt jelent a diplomás beosztásokba (hatszoros az esély). Az életkorral is valamivel nagyobb a végzettségnek megfelelő állás betöltésének esélye, előbb vagy utóbb a vizsgált nők diplomát igénylő állásokban fognak dolgozni, ahogy az emberi tőke modellek is előrevetítik. Fontos eredmény, hogy a diplomás állás esélyére nincs hatással a gyerekszám, tehát a túlképzettség nem jellemzőbb a gyerekes nőkre. További eredmény, hogy a végzettségnek megfelelő állás esélyét növeli a jobb kulturális háttér. Ha az apa diplomás, 1,5–2-szeres a diplomás állás esélye, a diplomás anyák pozitív hatása azonban eltűnik, ha a tanulmányi eredményeket és a nyelvtudást is figyelembe vesszük (a diplomás anyák esetén jobb a vizsgált nők tanulmányi eredménye és nyelvtudása). Hipotézisünkkel összhangban a jó tanulmányi eredmények és a magasabb szintű nyelvtudás szignifikánsan növelte a diplomás állás esélyét, és itt mutatható ki egyedül a tanulmányi eredmények pozitív hatása a munkaerő-piaci sikerességet mérő változókra. Végül, várakozásainknak megfelelően, a vizsgált nők az állami szférában nagyobb eséllyel találnak

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

49


FÓKUSZ

végzettségüknek megfelelő állást. Első látásra ellentmondásnak tűnik, hogy habár az állami szférában nagyobb arányban dolgoznak képzettségüknek megfelelő szinten a munkavállalók, a jövedelmek mégis kisebbek. Az emberi tőke vizsgálatok eredményei szerint (Galasi, 2004, 2008; Kertesi–Köllő, 2006) hazánkban jelentős a diplomás állások bérelőnye, de feltehetőleg az állami szférában ez a bérelőny kisebb, és ebből adódnak az alacsonyabb fizetések mintánkban. 5. táblázat. A vezetővé válás esélye a diplomás nők körében. Függő változó: Vezető beosztásban v­ an-e vagy nem. Logisztikus regressziós exp(B)-k és a szignifikancia szint, valamint a modell illeszkedése (-Log-Likelyhood csökkenése %-ban) Gyermekek száma Életkor Apa diplomás Anya diplomás Anyagi helyzet szubjektív megítélése Tanulmányi eredményesség Nyelvtudás Felsőfokú képzésben eltöltött idő Állami szféra foglalkoztatottja -2LL csökkenése (%)

1. modell Ns

2. modell Ns 1,045***

3. modell Ns 1,046*** Ns Ns Ns

4. modell 0,866* 1,054*** Ns Ns Ns

5. modell 0,86* 1,053*** Ns Ns Ns

6. modell 0,85* 1,065*** Ns Ns Ns

Ns

Ns

Ns

1,055*

1,045* Ns

Ns Ns 0,52***

0,06

2,2

2,34

3,1

3,1

4,5

szign: *0,01–0,05, **0,001–0,01, ***0,001 alatt

A vezető beosztás esélyére viszonylag kevés változó viszonylag gyengén hatott (a modellek magyarázó ereje is kicsi). A gyerekszám, ha a nyelvtudás hatását is figyelembe vesszük (4. modell), kissé csökkenti a vezető beosztás esélyét, tehát a gyerekvállalás itt inkább akadályozó tényező. A gyerekes nők kevésbé vállalnak vezető funkciót, vagy kevesebb esélyük is van a vezetővé válásra. Az üvegplafon elmélet az utóbbi lehetőséget hangsúlyozza, de előfordulhat, hogy a magánélet–munka egyensúlyának megteremtése érdekében mondanak le az előrelépésről (Elgarte, 2010). A magasabb életkor és a magasabb szintű nyelvtudás – hipotézisünkkel és az emberi tőke modellekkel összhangban – növeli a vezető beosztás esélyét, de ha figyelembe vesszük a tevékenységi szférát, akkor a nyelvtudásnak már nincs hatása. Az üvegplafon jelenség abban a vonatkozásban is kimutatható, hogy a kor előrehaladtával csak kevéssé nő a vezető beosztás esélye a vizsgált nők körében. Végül az állami szférában megvalósuló foglalkoztatottság jelentősen csökkenti a vezető beosztás esélyét a vizsgált nők esetén, ami ellentmond hipotézisünknek. Várakozásainkkal szemben, a szakmai előmenetel tehát nem tűnik elérhetőbbnek az állami szférában, mint a versenyszférában. Érdekes eredmény, hogy a tanulmányi eredménynek és a származási háttérnek nincs kimutatható hatása a vezetővé válásra.

50

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A diplomás nők munkaerőpiaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai

Összegzés Tanulmányunkban a gyermeknevelésnek a munka világára történő hatását vizsgáltuk diplomás nők körében. Összességében elmondható, hogy a gyerekvállalás (gyerekszám) csak a vezető beosztás esélyét és a kereseteket csökkenti, a többi munkaerő-piaci sikerességet mérő változónk (a munkával való elégedettség, védelem a munkanélküliségtől, diplomát igénylő állás esélye) esetében nem mutatható ki negatív hatás. Az életkor majdnem minden munkaerő-piaci eredményességi változónkra pozitív hatást gyakorolt, kivéve a munkával való elégedettséget. A társadalmi háttér vizsgálatához rendelkezésre álló változók (a szülők iskolázottsága) alig hatottak a felnőtt gyermekek munkaerőpiaci sikerességére, csupán a diplomás állás betöltésének esélyét növelte, azaz a kibocsátó család erőforrásainak késleltetett hatása alig mutatható ki. A jobb szubjektív anyagi helyzet magasabb fizetésekkel jár (ok-okozati probléma), viszont furcsa módon a rosszabb anyagi helyzet növelte a munkával kapcsolatos elégedettséget (ezt a nem materiális munkaattitűdökkel magyaráztuk). A tanulmányi eredmények hatása nagyon gyenge, és a származáshoz hasonlóan csak a diplomás állás betöltésének esélyét növeli, ez a felsőoktatási eredményesség összetettebb mutatójának megalkotására és használatára hívja fel a figyelmet. A nyelvtudás azonban fontos emberi erőforrás, növeli a fizetéseket, a diplomás állás esélyét és a vezetővé válás esélyét is. A képzési idő elsősorban a diplomás állás esélyére volt erős hatással, illetve a fizetéseket is valamelyest növeli. További eredmény, hogy az állami szférában való munkavállalás csökkenti a fizetést, és várakozásainkkal szemben a munkával való elégedettséget és a vezetővé válás esélyét is csökkenti a vizsgált nők körében. Az állami szférában a kisebb munkával való elégedettség oka nem lehet csupán az alacsonyabb fizetés (hiszen láttuk a nem materiális munkaattitűdöket a nők esetén), inkább az alacsonyabb előmeneteli lehetőségek és a kisebb presztízs állhat a háttérben. Az állami szféra azonban védi a nőket a munkanélküliségtől és növeli a végzettségnek megfelelő állás betöltésének esélyét. Az a feltételezés, hogy az állami szférában dolgozó nőknél a gyerekvállalás kevésbé akadályozza a munkaerő-piaci karriert, nem teljesült, a szféra bevonása után alig változott a gyerekszám hatása az öt függő változóra. Kutatásunkban adódtak módszertani problémák. Az eredmények értelmezésénél figyelembe kell venni az online adatbázis veszélyeit (teljes körű lekérdezés, viszonylag alacsony visszajuttatási aránnyal, ahol a szelekciós hatást utólagos súlyozással korrigálták). További probléma lehet a regresszióknál kapott alacsony magyarázó erő (R 2, RL2), ám ez a szociológiai elemzésekben nem szokatlan. A módszertani irodalomban (Moksony, 1998; Hunyadi, 2000) vita van arról, hogy az alacsony R 2 mennyiben kérdőjelezi meg a modellek eredményeit, ha a célunk egyes magyarázó változók hatásának tesztelése, és nem egy teljes körű modell megalkotása. A magyarázó változók közti összefüggések (multikolinearitás) kezelésére a változók lépcsőzetes bevonásának módszerét választottuk, és nem vontunk be külön interakciós hatásokat, hogy ne bonyolítsuk túlságosan az így is elég bonyolult modelleket (öt függő változóra nézzük kilenc magyarázó változó hatását). Problémát okozhat az is, hogy a gyerekek életkorát

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

51


FÓKUSZ

nem ismerjük, és nem tudjuk, hogy a diploma megszerzése után születtek, vagy előtte. Nem vizsgáltuk azt a hatást sem, hogy a gyerekvállalás bizonyos diplomákkal gyakoribb, és bizonyos szakmákkal jobban összeegyeztethető (nehéz lett volna egy magyarázó változót találni a diploma típusára, hiszen a képzési terület egy sokértékű változó). Mindezzel együtt úgy gondoljuk, eredményeink elgondolkodtatóak, és további, még árnyaltabb vizsgálatokra ösztönözhetnek másokat is a későbbiekben. A kutatás jelentősége abban ragadható meg, hogy a közfelfogásban lévő sztereotip gondolkodást árnyalják szignifikáns eredményeink. Ezek nem támasztják alá egyértelműen a szakmai karrier kioltódását gyermekvállalás esetén, így a demográfiai magatartásra is pozitív hatást gyakorolhatnak. Emellett erősítheti a gyermeket nevelő munkavállalók továbbtanulási hajlandóságát, mivel a megtérülés számos dimenzióban kimutatható.

Hivatkozások Becker G. S. (1964/1993): Human Capital: A Theoretical and Empirical Analysis, with Special Reference to Education (3rd ed.). University of Chicago Press, Chicago. Bukodi E. – Róbert P. (1999): A nők munkaerő-piaci részvétele és a gyermekvállalás. Statisztikai Szemle, 4. sz. 202–224. Ehrenberg, R. – Smith, R. (2003): Korszerű munkagazdaságtan. Elmélet és közpolitika. Panem Könyvkiadó, Budapest. Elgarte, J. (2010): Az alapjövedelem és a nemi szerepek szerinti munkamegosztás összefüggései. Esély, 11, 5. 61–67. Engler Á. (2011): Kisgyermekes nők a felsőoktatásban. Gondolat Kiadó, Budapest. Engler Á. (2012): Férfiak és nők a felsőoktatás részidős képzéseiben. Felsőoktatási Műhely, 2012/2. 95–106. Fényes H. (2010): A nemi sajátosságok különbségének vizsgálata az oktatásban. A nők hátrányainak felszámolódása? Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen. Fényes H. (2011): A felsőoktatásban tanuló férfiak és nők tényleges mobilitása, státuszinkonzisztencia a nők oktatásbeli és munkaerőpiaci helyzete között. Felsőoktatási Műhely, 2011/3. 79–96. Fulton, O. (1984): Needs, expectations and responses: new pressures on higher education. Higher Education, vol. 13. 2. 193–223. Galasi P. (2004): Túlképzés, alulképzés és bérhozam a magyar munkaerőpiacon 1994-2002. Közgazdasági Szemle, 2004/május. 449–271. Galasi P. (2008): A felsőfokú végzettségű munkavállalók munkaerőpiaci helyzete és foglalkozásuk-iskolai végzettségük illeszkedése. Budapesti Munkagazdasági Füzetek BWP MTA Közgazdaságtudományi Intézet. Kertesi G. – Köllő J. (2006): Diplomások keresete 1992-2005 In: Fazekas K. – Kézdi G. (szerk.): Munkaerőpiaci Tükör 2006. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. 80–87. Koncz K. (2006): Női karrieresélyek, karriertípusok s karrierjellemzők. Munkaügyi Szemle, 9. 28–35.

52

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A diplomás nők munkaerőpiaci sikerességét befolyásoló tényezők és a gyerekvállalás hatásai

Kozma T. (2004): Kié az egyetem? Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Hunyadi L. (2000): A determinációs együttható. Statisztikai Szemle, 78. évf. 9. Szám. 753–765. Moksony F. (1998): A kicsi szép. A determinációs együttható értelmezése és használata a szociológiai kutatásban. Szociológiai Szemle, 1998/4. 3–18. Polachek, S. W. (2004): How the human capital model explains why the gender wage gap narrowed. State University of New York at Binghamton, Binghamton, NY. http://www2.binghamton.edu/economics/research/working-papers/pdfs/wp04/WP0412.pdf Pusztai G. (2011): A láthatatlan kéztől a baráti kezekig. Hallgatói értelmezői közösségek a felsőoktatásban. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Rosen, S. (1998): Emberi tőke. In: Lengyel Gy. – Szántó Z.: Tőkefajták: a társadalmi és kulturális erőforrások szociológiája. Aula Kiadó, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest. 71–101. Schuetze, H. G. – Slowey, M. (2000): Traditions and new directions in higher education. In: Schuetze, H. G. – Slowey, M. (ed.): Higher education and lifelong learners. RoutledgeFalmer, London and New York. 3–24. Schultz, T. W. (1983): Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Ternovszky F. (2009): A női (anyai) karriermodellek. Problémáik, támogatásuk. Humánpolitikai Szemle, 20. évf. 5. sz. 8–16.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

53


cím nélkül (Malmö)


FÓKUSZ

Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő-piaci integrációja Duráczky Bálint

Tanulmányunk a fogyatékkal élők felsőoktatásbeli esélyegyenlőségét és munkaerőpiaci integrációját vizsgálja egy 2014-ben zajlott kutatás eredményeire alapozva1. A vizsgálat során három központi témára fókuszálunk, amelyek egy-egy – a munkaerő-piaci kilépés szempontjából meghatározó – életszakasszal állnak szoros kapcsolatban. Az első elemzett periódus a felsőoktatási intézményben töltött időszak. Ezen belül az integráció sikeressége, az intézmény által biztosított esélyegyenlőség képezte a vizsgálat fókuszát. A második időszakra – a munkaerő-piaci kilépés periódusára – vonatkozó kutatási kérdés a munkához jutás csatornáit, körülményeit és eredményességét fedte le. A harmadik vizsgált periódusban a munkahelyi beilleszkedést leíró tapasztalatokat gyűjtöttünk.

Vizsgálatunk kiinduló feltételezése szerint mindhárom időszak egyaránt meghatározó a fogyatékkal élő diplomások munkaerő-piaci integrációjának szempontjából. A három időszak szerepét összefoglalva felkészülési, próbálkozási és révbe érési szakaszokat különíthetünk el. Elemzésünk során ezen három szakaszhoz kapcsolódó főbb kutatási következtetéseket összegezzük.

Problémafelvetés Az oktatásban megvalósuló integrációra és az esélyegyenlőség növelésére befektetett erőforrások akkor szolgálnak igazán hasznos célt, ha az esélyegyenlőség elérésére tett erőfeszítések az oktatási intézmény elhagyása után is tovább kísérik a fogyatékkal élőket, átvezetik őket a munkaerőpiacra. Mindez fokozná ugyanis a felsőoktatásban megszerezett tudás társadalmi hasznosulását. Az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó törekvéseknek ennélfogva túl kell mutatniuk a felsőoktatásba bekerülő fogyatékkal élők számának (pl. kvótarendszer

1 A kutatást 2014-ben a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. végezte az Educatio Nonprofit Kft. megbízásából, a TÁMOP-4.1.3-11/1-2011-0001 kiemelt projekt keretében. Kutatásvezető: Duráczky Bálint.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

55


FÓKUSZ

révén biztosított) növelésén. Fő célként az integrációs céllal létrehozott rendszereknek sokkal inkább a minőségi munkaerő-piaci kivezetésre szükséges törekedniük, azaz arra, hogy minél több fogyatékkal élő végezhessen diplomás munkakörhöz tartozó feladatot. Ily módon a társadalom erőfeszítései sem koncentrálódhatnak a felsőoktatási képzés időszakára, hanem az ott abszolváló személyek munkaerő-piaci integrációját is éppúgy támogatni szükséges. Jelenleg az esélyegyenlőség biztosítása a fentiekben leírt komplex, életszakaszokat átívelő rendszerként nem valósul meg. Kutatásunk fő célja tehát annak feltárása volt, hogy a meglévő keretek között, ezen átfogó munkaerő-piaci integráló szolgáltatások nélkül hogyan és milyen eredményességgel zajlik a fogyatékkal élő hallgatók által megszerzett képesítések felhasználása.

Elméleti keretek A modern társadalmak fejlettsége számos – gazdasági, strukturális, kulturális vagy akár társadalomszervezési – dimenzióban értelmezhető. A társadalmon belül a hátrányos helyzetű csoportok tagjai számára biztosított esélyegyenlőség feltétlenül ezek közé tartozik. A minél magasabb szintű esélyegyenlőségre való törekvés tetten érhető a modern társadalmak legfontosabb alrendszereiben is. Ezek szerepe kulcsfontosságú, hiszen tökéletes egyenlőség nem érhető el a születéskor már osztályrészül kapott képességeknek, gazdasági lehetőségnek következményeként, így a társadalom korrigáló szerepét kell erősíteni. Az egyenlőtlenségek sokfélék lehetnek, ezeket – kiváltó okuk és a hozzájuk társuló hátrányok mértéke szerint – csoportokra, kiemelt kategóriákra oszthatjuk. E csoportok tagjainak eltérő nehézségekkel kell megküzdeniük a munkaerőpiacra való kilépés során. A munkaerő-piaci esélyegyenlőség fontos mutatója az alcsoporton belüli munkanélküliség, illetve a végzettségnek megfelelő elhelyezkedés esélye a hátrányos helyzetű személyek körében (Őry, 2005). E tanulmány keretei között a hátrányos helyzetű csoportok közül a szervi sérüléssel, fogyatékkal élő frissdiplomások esélyegyenlőségének helyzetét vizsgáljuk. Az esélyegyenlőség kialakulása az oktatás alrendszerében hosszú folyamatot ölel fel. A fogyatékkal élők csoportja számára az egyes képzési lépcsők – akár a  közoktatáson belül, akár a köz- és felsőoktatás között – sokkal nehezebben átléphetők (Laki, 2008; Laki–Kabai, 2010). Ez megnyilvánul abban, hogy minden egyes átlépési szakasz után egyre alacsonyabb a következő képzési lépcsőben érintett fogyatékkal élők aránya a többségi csoporthoz képest. Ennek következményeként az esélyegyenlőség biztosítására tett erőfeszítéseket a csökkenő érintett létszámmal arányosan csökkenő befektetés jellemezte. Az erős szelekció miatt Magyarországon a felsőoktatásban csak 15-20 éve jellemző a fogyatékkal élők nagyobb létszámú jelenléte. Sőt, e csoport várható megjelenését tekintve a viselt hátrányok miatt nem csak a képzési lépcsők között, de egyes képzéstípusokon belül is jelentős alulreprezentációt mutat (ld. Hall et al., 2002). A legfontosabb előrelépés az oktatási rendszer lépcsőzetességéhez fordított arányban idomuló integráció kiegyenlítése lenne. Az esélyegyenlőség egyenletességének megvalósítását támogató eszközök és programok számának növeléséhez a jelentős anyagi források, szigorú és

56

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő‑piaci integrációja

következetes szakpolitikai döntések mellett kulturális változásra is szükség van (Tinklin–Hall, 1999). Ezek együttes jelenléte nélkül az integráció az oktatási rendszer legfelső lépcsőjén, a felsőoktatásban sem lesz maradéktalan. A szakpolitikai döntések biztosítják az elhatározást, a hajtóerőt, a gazdasági lehetőségek szolgálják a megvalósítást. Míg a kulturális elemek nélkül a sérülések okozta hátrányok enyhítése lehetetlen, hiszen ez jelenti az olajozottságot az előre ki nem küszöbölhető akadályok leküzdéséhez. Egy további hangsúlyos tényező a fogyatékkal élő személyek hozzáállása, attitűdje az akadálymentesített oktatás kihasználásához. Ezt támasztják alá Sachs és Schreuer (2011) kutatási eredményei, amelyek tanúsítják, hogy a közel teljes szintű integráció és a magas fokon érvényesülő esélyegyenlőség mellett is több energiabefektetésre van szükség a fogyatékkal élők esetében az azonos tanulmányi eredmény eléréséhez. A felsőoktatási képzés elvégzését a Magyarországon is egyre javuló lehetőségek ellenére csak a vizsgált célcsoport igen szűk köre tudja elérni. A felsőoktatásban töltött időszak esélyegyenlőségét az egyes dimenziókban tapasztalható nehézségek feltárása helyett globális megközelítésben vizsgáljuk. A lényeges kérdés e szempontból, hogy mit tekintünk a társadalmi integráció kiteljesedésének: a felsőoktatás elvégzéséhez való hozzáférést vagy a munkaerőpiacra való kilépés lehetőségét ezen a magasabb iskolázottsági szinten? Ha célunk az utóbbi – amely mellett már korábban is érveltünk –, akkor azt kell megvizsgálni, hogy ez a plusz lépés egy újabb akadályt képező szelekciós szakaszt jelent-e a vizsgált csoport számára, amely esetén a siker csak újabb nehézségek, akadályok legyőzésével lehetséges? Horváthné Nőth Edit (2009) foglalkozik a hazánkban fellelhető szakirodalmak közül a legrészletesebben az elhelyezkedést segítő kormányzati intézkedésekkel. Az általa összegyűjtött intézkedések tematikus megközelítése jól mutatja, hogy a fogyatékkal élők elhelyezkedésének támogatása a munkaerőpiacon munkaadóként szerepet vállalók befolyásolására, átformálására korlátozódik. A segítség általában az akadálymentesített állások, pozíciók létrehozásának anyagi támogatását jelenti. Érdemes megfigyelni a kutatásokban, hogy míg a többségi csoport esetében a felsőoktatást elhagyva milyen hangsúlyos kérdéssé válik a munkaerő-piaci státusz mellett az álláshoz való hozzáférés csatornája, addig a fogyatékkal élők esetében ez a köztes, ám a kereslet-kínálat találkozása szempontjából kritikus fontosságú mozzanat még nem került reflektorfénybe. A kérdést egy már hivatkozott tanulmány (Őry, 2005) is vizsgálja. Ez a tanulmány azonban fogyatékkal élő diplomások marginális szerepe miatt jelen kutatás célcsoportjáról külön adatokat nem közöl. A fogyatékkal élők alapsokaságára vonatkozó adatokból viszont az látszik, hogy az elhelyezkedés ideje nem rövidül a végzettségi szint emelkedésével, amely például ellentmond a többségi csoportnál tapasztalható tendenciának. A munkavállalást elősegítő csatornákkal foglalkozó tudományos igényű munkák számát várhatóan növeli, hogy a kérdés az európai szakpolitikák szintjén az elmúlt években előtérbe került. Ennek egyik első eredménye az az Európai Bizottság által 2012-ben kiadott tanulmány, amelyben ajánlásokat, jó gyakorlatokat és kutatási eredményeket közölnek (European Comission, 2012). A tanulmányban közölt információk fókuszában még mindig a munkahelyteremtés szerepel, de találhatunk benne megoldásokat a munkaerőpiacon hozzáférhető álláslehetőségek célcsoport-specifikus gyűjtését támogató elképzelésekre is. A szakirodalmi áttekintés összefoglalásaként azt mondhatjuk, hogy a fogyatékkal élők növekvő jelenléte a  felsőoktatási intézményekben az esélyegyenlőség magasabb szintű

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

57


FÓKUSZ

megtapasztalhatóságát is magával hozta. Az oktatási alrendszer kiszélesedése, befogadóbbá válása a hátrányos helyzetű csoportok irányába egyre inkább nevezhető megvalósult eredménynek, mint elérendő célnak. Ugyanakkor az elhelyezkedés kérdését a diplomához való hozzáférés egyáltalán nem oldotta meg, csak számos új aspektusba helyezte. Az egyik aspektus, hogy a fogyatékkal élő diplomások miként tudják felhasználni végzettségüket a munkaerőpiacon. Ezzel a kérdéssel a szakpolitika és a tudományos szcéna is foglalkozik. A másik aspektus, hogy az abszolutórium elérése és az elhelyezkedés időpontjai között hogyan lehet támogatni e speciális igényű célcsoportot a végzettségnek megfelelő munkahely megtalálásában. Ez a kérdés egyelőre nem kapott kellő nyilvánosságot, noha az első szempont által leírt dimenzióban elért eredmények csak a második dimenzió által felvetett problémák megoldásával jelenthetnek valódi sikert az esélyegyenlőség területén.

Jogszabályi háttér A vizsgált időszak nem értelmezhető teljességében a vonatkozó szabályozások megismerése nélkül. A három időszak közül az intézményi és foglalkoztatásban lévő időszaknak van kidolgozott állami szabályozása, ezeket mutatjuk be az alábbi fejezetben. A hatályos Nemzeti Felsőoktatási Törvény a 11. §-ban tér ki először az intézmény feladataira. Itt a felsőoktatási intézmények számára meglehetősen széles felelősségkört jelöl ki, mely szerint „segíti a – különös figyelemmel a fogyatékkal élő – hallgató beilleszkedését és előrehaladását a felsőfokú tanulmányok idején, illetve a tanulmányok alatt és befejezését követően segítséget nyújt a karriertervezésben” 2 . A szabályozás szándéka egyértelmű, minden hallgatóra nézve elvárja a képzés alatti és végzés utáni karriertervezésben való támogatást az intézménytől. A törvény egyébként sorra veszi a hallgatók jogait és kötelességeit, amelyek között rendre kiemeli a fogyatékkal élő hallgatók speciális igényei figyelembevételének elvét. A hivatkozott jogszabály 49. §-ának 8. pontja részletezi a fogyatékkal élők számára igény szerint kötelezően biztosítandó eszközöket és engedményeket. Többek között a speciális igényekhez igazodó felkészítést és vizsgáztatást, esetlegesen a tantárgy vagy annak egyes részeinek tanulása vagy beszámolási kötelezettsége alóli felmentést, a számonkérés alkalmával a szükséges segédeszközöket (írógép, számítógép) vagy a szóbeli és írásbeli vizsgák felcserélhetőségét emeli ki a citált szakasz. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény a továbbiakban kitér a hallgatói juttatásokhoz rendelkezésre álló források szükség szerinti felhasználására a fogyatékkal élő hallgatók tanulmányait segítő eszközök beszerzésénél. Összefoglalva a törvény megközelítését azt állíthatjuk, hogy kötelezővé teszi a fogyatékkal élők hátrányainak figyelembevételét, az ebből adódó nehézségek megoldását, ugyanakkor a konkrét megvalósítás menetében meglehetősen nagy szabadságot enged az intézmények számára. A foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályi környezetet több törvény határozza meg. A legrészletesebben az 1998. évi XXVI. a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük

2 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 11. § (1) bekezdésének c) pontja.

58

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő‑piaci integrációja

biztosításáról szóló és a 2003. évi CXXV. az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvények foglalkoznak a foglalkoztatás kérdéseivel. A jogalkotó szándéka biztosítani az integrált vagy védett foglalkoztatottságot, amelynek eszközei a megfelelő munkakörnyezet, munkaeszközök akadálymentessé tétele. Ezen feltételek biztosítását már a felvételi eljárás során meg kell valósítani. A szükséges átalakítások költségét az állam a központi költségvetésből támogatja.3 Ha a fogyatékos személy nem az integrált közfoglalkoztatás keretében vállal munkát, akkor a támogatási rendszer a munkavállaló számára akkreditált munkáltatóknál és szociális foglalkoztatást végző foglalkoztatóknál segít elhelyezkedni a munkaadók támogatásban részesítésével. A jelenlegi támogatásokat szabályozó kormány és EMMI rendeletek szoros kapcsolatban állnak a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató munkahelyek akkreditálásával.4 A szabályozás általános kritikájaként jelenik meg, hogy az akkreditáció nem csak védi a foglalkoztatottat, hanem el is tántorítja a foglalkoztatókat a fogyatékkal élő személyek alkalmazásától az akkreditációval járó költségek és feladatok miatt. Végül fontos megjegyezni, hogy a munkához való jog és a munkához való hozzásegítés egyetemessége vonatkozik a fogyatékkal élőkre is, ám a végzés és a munkavállalás közötti időszakban megvalósuló segítségnyújtást célzó programok nem hangsúlyosak a szabályozásban, így a végrehajtásban sem. Külön kiemelendő, hogy a szabályozásban nincs lehetőség a fogyatékkal élő személyeket végzettségük szerint differenciálni, pedig a frissdiplomás álláskeresőknek egészen eltérő segítségre és támogatásra lehet szükségük.

A kutatás módszertani háttere A 2014-ben zajlott adatgyűjtés célcsoportját a frissdiplomás fogyatékkal élők képezték. A használt alapsokaság-definíció az abszolválást követően legalább egy és legfeljebb öt éve végzettek részvételét engedte meg. A hátrányos helyzetet nem volt szükséges igazolni a kutatásban való részvételhez, ennek teljesülését önbevallásra alapoztuk és a célcsoport felkeresésének módjával biztosítottuk. A vizsgálat három fogyatékossági csoporthoz tartozó személyek körét fedte le: hallássérültek, látássérültek és mozgássérültek. Jóllehet az adatgyűjtés során egyaránt alkalmaztunk kvalitatív és kvantitatív módszereket, elemzésünk keretei között a kvalitatív adatgyűjtés eredményeire koncentrálunk. A kvantitatív adatgyűjtésből származó eredményeket háttérinformációként illesztjük be. A kutatás kvalitatív szakaszát fókuszcsoportos vizsgálatok és kiegészítő, félig strukturált interjúk alkották. A válaszadók ennek során a vizsgálat fókuszát képező három időszakban átélt tapasztalataikról számoltak be. A szervezési nehézségek ellenére – amelynek okai leginkább a bizalmatlanság és az elérés során tapasztalt nehézségek voltak – a beszélgetések nyitott légkörben, sok adatot produkálva kerültek megtartásra. A válaszadókat a felsőoktatási intézmények

3 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 15. §-a alapján. 4 ld. 38/2012. (XI. 16.) EMMI rendelet, 327/2012. (XI. 16.) Kormányrendelet.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

59


FÓKUSZ

által működtetett fogyatékosügyi koordinációs irodákon keresztül értük el. A kutatás során az említett fogyatékossági csoportok mindegyikéből nyolc-nyolc válaszadót vontunk be az adatgyűjtésbe. A kvantitatív adatgyűjtés alkalmával szintén a koordinációs irodák segítőkészségének köszönhetően juttattuk el kérdőíveinket a minta tagjaihoz, amelynek eredményeképpen nyolcvanhat válaszadó adatait tartalmazó adatbázis jött létre.

A munkaerő-piaci integráció kiemelt időszakai Az elemzés megközelítése illeszkedik a szakirodalom alapján felvázolt periódusokhoz. Az alábbiakban sorra vesszük a három szakaszt és a kvalitatív interjúk alapján kiemeljük a legfontosabb megállapításokat az adott időszak tapasztalatairól, majd megoldási lehetőségeket keresve elemezzük az esélyegyenlőséggel kapcsolatos problémákat és eredményeket.

A felsőoktatásban töltött időszak tapasztalatai Az intézményi integráció időszakára vonatkoztatva általánosságban azt mondhatjuk, hogy rendelkezésre állnak azok a körülmények, amelyek mellett a fogyatékkal élő hallgatók – fogyatékossági csoporttól függetlenül – képesek közel azonos színvonalon, közel azonos feladatok elvégzése mellett abszolválni, diplomát szerezni. Külső szemlélőként elbizonytalanodhatunk az állítás igazságtartalmát illetően, de az interjúkból egyértelműen úgy tűnik, hogy ez a felsőoktatásban tanult fogyatékkal élők közös tapasztalata. Az egyik interjúalany így fogalmazta ezt meg: „A tanulmányokban teljesen egyek voltunk az épekkel, semmilyen különbséget nem tettek, nem is volt rá szükség.” 5 Hasonlóan élte ezt meg egy látássérült megkérdezett is: „Én azt élveztem leginkább, hogy végre csak az számított az egyetemen, hogy ki vagyok és mit tudok. Nem csak a bizonyítás miatt, de jó volt teljesen egyenértékűnek érezni magam.” 6 Ha ezt az általános kedvező képet a részletekbe menve, egyes elvégzendő feladatokra vagy a felsőoktatási képzés egyes dimenzióira fókuszálva vizsgáljuk meg, akkor a kép sokkal árnyaltabbá válik és kiugranak olyan problémák, amelyek már nem rendszerszintű megoldást igényelnek. A megkérdezett fogyatékkal élők negatív tapasztalatai rendszerint az interakció másik felének tájékozatlanságára és a többségi csoport tagjai számára ismeretlen helyzetből adódó kényelmetlenségre voltak visszavezethetők. Ezért a válaszadók a hiányosságok miatt nem is az intézmény elégtelen erőfeszítését, hanem a többségi csoport tagjainak inkompetenciáját jelölték meg problémaforrásként. A kellemetlen élmények a legkülönbözőbb szituációkban érhetik a hátrányos helyzetű csoport tagjait. Például egy siket férfi a következő emléket osztotta meg a beszélgetés során: „Velem olyan is előfordult, hogy kiküldték a tolmácsomat a vizsga elején, és csak a feleletemre jöhetett vissza fordítani. Ez abból a szempontból nem fair, hogy a hallók egymás feleletéből is meríthettek, míg erre nekem nem volt így lehetőségem. Sokszor

5 Idézet 38 éves mozgássérült interjúalanytól. 6 Idézet 23 éves látássérült interjúalanytól.

60

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő‑piaci integrációja

éreztem azt, hogy gyanakvóak a tolmács jelenléte miatt, azt gondolják, ő súg nekem.” 7 Hasonló helyzetek minden fogyatékossági csoportban előfordulnak, amelyek jellemzően a többségi csoport tagjának rugalmatlanságából és meggondolatlanságából fakadnak. A beszélgetések során ki is emelték az érintettek, hogy a felsőoktatási intézményekben fellelhető legtájékozottabbként, társadalmilag legérzékenyebbként elkönyvelt réteg tagjai is rendkívül bizonytalanok a fogyatékkal élőkkel való interakciók során és ez alól nem jelentenek kivételt az oktatók sem. Ez mutatja, hogy az intézményi erőfeszítések csak egy bizonyos ideig képesek biztosítani az esélyegyenlőséget, egy pont után már sokkal nagyobb szerep hárul a közösség tagjaira. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a közösség tájékozottsága sok esetben elégtelennek bizonyul a hétköznapi helyzetek megoldásához. A közösség tagjainak szerepe azért is fontos, mert nem csak a rossz tapasztalatok okozóiként, hanem a támogatásban és segítségnyújtásban jeleskedő erőforrásként is megjelenhetnek a fogyatékkal élők mindennapjaiban. Ezért a fent leírt problémakör ellentétes előjellel is előkerült az interjúk során. Az interjúalanyok kiemelték, hogy az integrációt a legtöbb esetben nem is az intézmény képes a legmagasabb szintre emelni vagy a leghatékonyabban javítani, hanem a hallgatói közösség. Ez alatt nem a hivatalos hallgatókat vezető vagy összefogó szervezetet kell érteni, hanem a csoporttársakat, szaktársakat, informális kapcsolatokat. E szereplők nagyban segítenek megoldani az akadálymentesítés nélküli helyeken való átjutást, a hiányzó tanulmányi anyagok közös tanulással való pótlását vagy csak egyszerűen az intézményben való tájékozódást. Erről tanúskodott egy mozgássérült interjúalany, aki gyakran szorult társai segítségére: „Nekem a kabát levétele sem megy egyedül, de azt mondjuk nem várhatom el az intézménytől, hogy ezt megszervezze. Bár a csoporttársak ebben is mindig segítettek.” 8 Az intézményi erőfeszítések ma már sikerrel képesek enyhíteni a fogyatékkal élők nehézségeit a felsőoktatásban, azonban a problémamentes integrációhoz nagy szükség van a közösség tudásának gyarapodására, gyarapítására. A legfontosabb a fogyatékkal élők nehézségeinek megismerése és a nehézségek lehetséges megoldásaira vonatkozó gyakorlatok terjesztése a többségi csoportban. A szakirodalom alapján és az interjús kutatás során kirajzolódó képet a kvalitatív eredmények is igazolják. A felsőoktatási intézményekben az esélyegyenlőség azt is jelenti, hogy az intézmények képesek a megfelelő szaktudással felvértezve útjára bocsájtani a célcsoport tagjait. E tekintetben a kvalitatív adatgyűjtés kiegészítéseként megvalósuló kérdőíves adatgyűjtés eredményei is azt mutatják, hogy jóllehet az intézményi erőfeszítések a képzés alatt elvégzendő feladatokhoz kötődő segítségnyújtásban magas, a skála pozitív felén található középértékeket eredményeztek, a munkaerő-piaci integráció egésze szempontjából az intézmény által vállalt szerep elégtelen, csupán a kibocsájtott hallgatók felkészültségének biztosításáig terjed.

A munkaerő-piaci kilépés időszaka A következő vizsgált periódus a munkaerőpiacra való kilépés időszaka, amely a legkritikusabb és a legtöbb bizonytalansággal teli periódus a felmérés fókuszába kerülő szakaszok

7 Idézet 32 éves siket interjúalanytól. 8 Idézet 34 éves mozgássérült interjúalanytól.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

61


FÓKUSZ

közül. Ebben az időszakban a legtöbbször előkerülő probléma abból a bizonytalanságból fakad, hogy a fogyatékkal élő álláskereső nem tudja megítélni, hogy számára ellátható-e egy bizonyos munkakör – függetlenül attól, hogy végzettsége és szakmai felkészültsége elegendőnek bizonyul a pozíció alapján. Ez a bizonytalanság két forrásból fakad. Egyrészt a képzést biztosító felsőoktatási intézményben sem segítenek tisztázni, hogy adott végzettség és adott fogyatékosság kombinációja milyen pozícióra, a tanult szakterület mely részén vállalt állásra predesztinálja az egyént. Volt olyan interjúalany, aki szerint ez az egész oktatást jellemzi a közoktatástól kezdve: „A legfontosabb az lenne, ha valaki fel tudna készíteni minket arra, hogy mi vár ránk. A siket iskolában nem kaptunk… útmutatót ahhoz, hogyan kell majd élni, mi vár ránk... Ezeket egyedül küzdjük meg, de olyan jó lenne, ha valaki el tudná mondani, vagy adna valamiféle mintát…” 9 Másrészt sok esetben az állást meghirdetők sincsenek tisztában azzal, hogy a jelentkezőt fogyatékossága gátolja-e a meghirdetett pozícióhoz tartozó feladatok ellátásában. A tájékozatlanság rendkívül kellemetlen helyzethez vezethet, amelyet egy mozgássérült fókuszcsoport résztvevő tapasztalatai világítanak meg érzékletesen: „Jelentkeztem egy szállodába, ahol ráadásul végre szakmai tevékenységet láthattam volna el. Már az interjú harmadik körén is túl voltunk. Többször találkoztunk, átbeszéltünk mindent. Engem akartak. A szerződéskötés volt csupán hátra, amikor felhívott valaki a HR-ről, hogy elnézést, de rájöttek, hogy a mosoda – ahol azért néha meg kellene fordulnom ellenőrizni a munkatársakat – kerekesszékkel megközelíthetetlen, így nem tudnak felvenni. Abszurd volt, és máig sem értem.” 10 A munkavállalótól és a munkaadótól származó bizonytalanságok ellehetetlenítik a többségi csoport által használt és az ő igényeikre tervezett karrierportálokon való álláskeresést. Aki mégis ezt a csatornát választja – sok esetben kényszerűségből –, az rengeteg kudarccal és visszautasítással szembesül. A kvantitatív kutatás alkalmával előfordultak olyan válaszok is, amelyek évekkel és százával kiküldött álláspályázatokkal jellemzik az álláskeresés időszakát. Jellemző, hogy a válaszadók nem is ezt a csatornát, hanem az ismerősökön keresztül érkező ajánlatokat tartják a leghatékonyabbnak. Egy siket férfi így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Én nem hiszem, hogy kaphatunk támogatást másoktól, nekem a családom a legnagyobb segítségem, ők ismernek és értenek engem. Másra nem hiszem, hogy hagyatkozhatom.” 11 Egy másik motívum is kirajzolódott a fókuszcsoportos beszélgetések során megosztott tapasztalatokból, stratégiákból. Több résztvevő is említette, hogy a megszerzett végzettséggel nem is igyekezett új, az elvégzett szakterületnek megfelelő állást keresni, hanem a diploma megszerzése után is folytatta a felsőfokú képzettséget nem igénylő szakmáját. A beszélgetés során ezzel kapcsolatban az egyik résztvevő így reagált: „Én is ugyanannál a cégnél dolgozom, mint az egyetem előtt. Volt lehetőségem ezt a papírt megszerezni, és jó is, hogy megtörtént, de ez az állásom szempontjából nem jelent váltást és változást sem.” 12 A szakterületen kívüli elhelyezkedés természetesen a többségi csoport tagjai körében is előfordul. A kvalitatív adatfelvételek során azonban olyan gyakran találkoztunk ezzel a jelenséggel, hogy gyanakodhatunk a racionális döntés helyett a kudarckerülő magatartás 9 Idézet 32 éves siket interjúalanytól. 10 Idézet 28 éves mozgássérült interjúalanytól. 11 Idézet 38 éves siket interjúalanytól. 12 Idézet 35 éves siket interjúalanytól.

62

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő‑piaci integrációja

szerepének előtérbe kerülésére a stratégiaválasztásnál. Ezt bizonyítja, hogy a megtartott pozíciók nagyrészt szakmunkásként végzett fizikai munkát jelentenek. Ez a stratégia nemcsak a frissdiplomás szempontjából lehet kudarc, hasonlóképpen vesztese ennek a társadalom, amely nem látja hasznosulni a képzésbe befektetett erőforrásokat, valamint kudarcot vall a munkaerő-piaci integráció területén. Az adatgyűjtés során feltárt tapasztalatok és stratégiák igazolják, hogy az átmeneti időszakban a fogyatékkal élő frissdiplomások nem kapnak elég támogatást. A munkaerő-piaci kilépés időszakát nagyban nehezíti, hogy az intézményi felügyelet megszűntével nincs egy újabb szervezet vagy program, amelyik átvenné az integráció támogatásának feladatát. A felsőoktatást követő időszakot a próbálkozás szakaszának neveztük, hiszen ilyenkor derül fény arra, hogy a felsőoktatással járó idő- és energiabefektetés hogyan hat a munkaerőpiacra lépéskor fellelhető lehetőségek körére. Ahogy a szakirodalmi áttekintés is rávilágított, a fogyatékkal élők felsőoktatási jelenlétének pozitív és negatív eredménye is lehet a középfokú végzettséggel való kilépéshez képest. Egyrészt pozitív, hiszen a tudás olyan érték, amelyet a munkaerőpiacon magasabb pozícióra lehet váltani és más kvalitásokat igénylő munkahelyek is megnyílhatnak a fogyatékkal élők előtt. Másrészt viszont negatív, hiszen a felsőoktatás nyitottsága a vizsgált csoport előtt még viszonylag új keletű dolog, legfeljebb 15-20 évre nyúlik vissza. Ennek következménye, hogy a diplomásokat váró munkaerő-piaci szegmensek nem készültek fel vagy nem készítették őket fel kellőképpen az érintettek fogadására. Az esélyegyenlőségért küzdő társadalomnak feladata, hogy a diploma megszerzésével járó értéket engedje kamatoztatni a szakterületnek megfelelő pozíciókban.

A munkaerőpiacon töltött időszak tapasztalatai A munkahelyi periódusra – mint a kutatás során vizsgált harmadik életszakaszra – a társadalmi integráció kiteljesedésének helyszíneként tekinthetünk. Ennek megfelelően az előző periódushoz tartozó akadályok leküzdése után megvizsgálhatók az elhelyezkedés után tapasztalt nehézségek és az elért sikerek. A beszámolók szerint az elvállalt munkakörökben nem egy esetben kiugró sikerrel felelnek meg a vizsgált csoport tagjai és gyakran a munkahelyük nélkülözhetetlen tagjává válnak. Egy mozgássérült frissdiplomás így nyilatkozott erről: „Én csoportvezető vagyok, bár a hierarchia szerint nem is engem kellett volna előléptetniük. Ja, és felvettek egy másik mozgássérült lányt is” 13. Hasonló sikerekről árulkodó tapasztalatokat osztott meg egy másik interjúalany: „Engem például el sem engednek hosszabb időre szabadságra, mert nincs, aki helyettesítene. Nem csak a bizalom miatt, hanem mert ezt a feladatkört én látom át, én tudom pontosan, hogy hogyan működnek a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok a cégnél. Ez azért elég nagy biztonságot ad.” 14 Ezen tapasztalatok mögött egy szelekciós jelenséget is feltételezhetünk. Eszerint azok a munkahelyek, amelyek lehetőséget kínálnak fogyatékkal élő munkavállalók által megpályázható pozíciók betöltésére, alapvetően jobb légkört tudnak biztosítani a speciális igényű munkavállalók számára. Erre utalnak azok

13 Idézet 38 éves mozgássérült interjúalanytól. 14 Idézet 40 éves siket interjúalanytól.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

63


FÓKUSZ

az Őry Mária (2005) által elvégzett kutatások is, amelyek hangsúlyozzák, hogy marginálisak a fogyatékkal élőket szívesen fogadó munkahelyek. A fogyatékkal élők a munkahely megtalálásáig számos rossz tapasztalatról is beszámolnak. A válaszadók többsége ezt mégis azzal a megértéssel vette tudomásul, hogy az épek között is hasonló gyakorisággal fordul elő rossz munkahelyi tapasztalat: „Kifejezetten mozgássérültet kerestek egy bankba. Ott ugye egész nap ülni kellett. Mivel megváltozott munkaképességűként vettek fel, 4 órában alkalmaztak. Az most csak az egyik része, hogy így azért nekem jóval kevesebbet kellett fizetniük… Egyszer, egy szombati napon, kb. a második hónapban, be kellett ugranom 12 órázni. A 6. órában szóltam, hogy szeretnék egy kis szünetet kivenni, nem bírok ennyit egy helyben ülni. Erre megkérdezték, hogy nekem nem mindegy, a székből amúgy sem tudok felállni. Mondanom sem kell, másnap már nem dolgoztam ott.” 15 A vegyes tapasztalatok fényében azt mondhatjuk, hogy a mindenkori kormányzat és szaktárcák által szorgalmazott integrált és védett munkahelyek támogatása segít kialakítani azokat a munkahelyi közösségeket, amelyek valóban biztosítani tudják az esélyegyenlőséget. Ezt azonban csak részleges megoldásként lehet értékelni, hiszen a fenti idézetből is látszik, hogy a célcsoport tagjai az esélyteremtő programokon kívül eső munkahelyeken is próbálnak boldogulni. A nagyobb esélyegyenlőség megvalósítását ezért a társadalomszintű tájékoztatás segítségével, a munkaadók felkészítésével lehetne magasabb szintre emelni. Az interjúk elemzése során kialakult általános kép végső kicsengése mégis biztató. Azt mutatja, hogy az álláskeresési nehézségek és a munkavállalóként átélt kellemetlenségek és kudarcok legyőzése után diplomás munkavállalóként is sikerül a többségnek megtalálni azt a helyet, ahol kiemelkedhet tudásával. Az elérendő cél azonban – a felkészült munkaadók számának növelése mellett – a nehézségek és kellemetlenségek minimalizálása.

Összegzés A kutatás célja a frissdiplomások munkaerő-piaci integrációjának három periódusra fókuszáló vizsgálata volt. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a munkaerőpiacra való kilépést elméletben és gyakorlatban is szükséges szorosabban együtt vizsgálni az intézményben töltött évekkel ahhoz, hogy az integráció folyamatáról teljes képet kapjunk. A válaszadók megerősítették, hogy a felsőoktatásban való részvétel kihívás és lehetőség. Az így szerzett végzettség akadálymentesített kihasználásához, a tudás kiteljesedéséhez a három időszakra egységként tekintő szolgáltatások, támogatóprogramok bevezetésére lenne szükség. Ez segíthetné áthidalni azt a köztes időszakot, amikor a fogyatékkal élő egyén már nem hallgató, de még nincs is állása. Ennek az időszaknak a jellemzője a bizonytalanság, amely az elhelyezkedést célzó erőfeszítések hatékonyságát tompítja. Egy, a felsőoktatás, a munkakeresés és az állásban töltött időszakok során nyújtott átfogó támogatás elősegítheti, hogy az elhelyezkedés utáni és az intézményben töltött időszakok pozitív értékelése mellett a munkakeresés időszaka is több

15 Idézet 28 éves mozgássérült interjúalanytól.

64

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékkal élő frissdiplomások munkaerő‑piaci integrációja

sikerre, elégedettségre okot adó eseményt hordozzon magában. Az összegzés végén – utalva a citált hazai tanulmányokra – elmondhatjuk, hogy az azokban leírt, többnyire kvantitatív megközelítés segítségével született kedvezőtlen képhez (Őry, 2005; Laki, 2008; Nőth, 2009) képest vizsgálatunk jobb eredményekkel szolgált. Megjelent ugyanakkor egy további, a felhasznált szakirodalom által ezidáig nem fókuszált probléma: a felsőoktatási intézmény és a munkahely közötti átmenet időszakában megélt bizonytalanság.

Hivatkozások European Comission (2012): Supported Employment for people with disabilities in the EU and EFTA-EEA good practices and recommendations in support of a flexicurity approach. Publications Office of the European Union, Luxembourg. Hall, T. – Healey, M. – Harrison, M. (2002): Fieldwork and disabled students: discourses of exclusion and inclusion. Transactions of the Institute of British Geographers, 27(2), 213–231. Horváthné Nőth E. (2009): Fogyatékossággal élő emberek szak- és felnőttképzése. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest. Laki I. (2008): Esélyek és lehetőségek a fogyatékos fiatalok és fiatal felnőttek társadalmi integrációjában. http://www.jgytf.u-szeged.hu/tanszek/tarselm/oktatok/laki_ildiko/03.pdf Laki I. – Kabai I. (2010): Fogyatékossággal élő fiatal felnőttek társadalmi integrálódásának esélyei és lehetőségei a mai Magyarországon. Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpont, Budapest. Őry M. (2005): Hátrányos helyzetű csoportok helyzete a munkaerőpiacon. Nemzeti Felnõttképzési Intézet, Budapest. Sachs, D. – Schreuer, N. (2011): Inclusion of Students with Disabilities in Higher Education: Performance and participation in student’s experiences. Disability Studies Quarterly, 31(2). Tinklin, T., – Hall, J. (1999): Getting round obstacles: Disabled students’ experiences in higher education in Scotland. Studies in higher education, 24(2), 183–194.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

65


MŰHELY

Fogyatékosságtudományi tanulmányok (Disability Studies) az amerikai felsőoktatásban Steven J. Taylor • Fordította: Laki Ildikó

A felsőoktatásba belépő egyének és csoportok minden esetben hatást gyakorolnak a képzési programokra és a curriculumokra. Az Egyesült Államokban a nők és az etnikai kisebbségek számára az 1960-as évektől kezdődően megnyílt az oktatási vagy tanulmányi lehetőségek köre; létrejöttek önálló szakokként a női- és nemi, az afroamerikai, a latin kultúrát közvetítő (spanyol ajkú kisebbség) tanulmányok, az amerikai őslakosokkal összefüggő és hasonló etnikai fókusszal bíró oktatási programok köre. Az 1970-es években a meleg és a leszbikus jogvédő mozgalmak növekvő elfogadottsága, az LMBT-s személyek társadalmi integrálódásának esélye az amerikai társadalomban a különböző szexuális területekkel kapcsolatos képzések megjelenéséhez vezetett számos főiskolán, illetve egyetemen. S végül az 1970-es években megjelentek a fogyatékkal élő hallgatók is a felsőoktatásban. Az Egyesült Államok Fogyatékos Személyek oktatásáról szóló 1975-ös törvényének elfogadását követően a fogyatékos diákok és hallgatók lehetőségei kitágultak az amerikai oktatási rendszerben. Egyre aktívabbá vált az a lehetőség, hogy különböző képzésekben vegyenek részt, majd pedig ezzel hozzájáruljanak a társadalom fejlődéséhez. Az 1990-ben elfogadott „Fogyatékkal élő Amerikaiak törvénye” (The Americans with Disabilities Act) megkövetelte az oktatási intézményektől, az állami intézményektől és a magánszervezetektől is, hogy felszámolják a fogyatékkal élő személyekkel szembeni diszkriminációt. Amint egyre nagyobb számban léptek fogyatékos hallgatók a felsőoktatásba, természetesen egyre inkább elvárás volt, hogy az egyetemek és a főiskolák létrehozzanak olyan oktatási programokat, melyek a társadalmi tapasztalatokat tükrözik vissza az érintett csoport vonatkozásában. A fogyatékosság valójában ekkor nem új témaként jelent meg az amerikai felsőoktatásban. A pszichológiai és intellektuális fogyatékosság a pszichiátriában és a pszichológiában mint érdeklődési kör már az 1800-as évek végétől, az 1900-as évek elejétől jelen volt. A II. világháború végétől kifejezetten gyors növekedés volt tapasztalható azon oktatási programokban, melyek a speciális oktatásban, a foglalkoztatási rehabilitációban, a beszéd-rendellenesség és hasonló orvosi és oktatási területen jelentkeztek. A 20. század eleje óta a szociológiában a szociális problémákról és devianciákról szóló kurzusok foglalkoztak a fogyatékossággal,

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

67


MŰHELY

párhuzamosan a faji, etnikai és szexuális kérdésekkel. Valamennyi itt felsorolt tudományterület a fogyatékosságot a nem fogyatékossággal élő többség szemszögéből vizsgálta. A fogyatékosságot egy olyan állapotként kezelték, amelyet meg kell gyógyítani, vagy mint egy olyan „jellemzőként” definiálták, amely negatív hatást gyakorol a normál társadalmi működésre és a kapcsolatokra. Ekkor jelenik meg a fogyatékosságtudomány.. A fogyatékosságtudomány a fogyatékosságot más szempontból közelíti meg, mint a korábban említett hagyományos tudományok. Az új megközelítés a fogyatékosságot mint szociális, politikai jelenséget vizsgálja, szemben a klinikai, orvosi jellegű képzési és terápiás megközelítésekkel. A fogyatékosságtudomány azt vizsgálja, hogy a fogyatékosságot hogyan határozzák meg, és miként képviselik a társadalomban. Ebből a szemszögből a fogyatékosság nem egy tulajdonság, amely kizárólag az így meghatározott személyre vonatkozik, hanem egy olyan konstrukció/építmény, amely kizárólagosan egy szociális, kulturális közegben értelmezhető. Ez hasonló ahhoz, ahogy a női- és nemi tanulmányok a nem, mint biológiai állapot és a nem mint társadalmi, szociális szerep közötti különbséget vizsgálja. A fogyatékosságtudomány egy folyamatosan változó és sokrétű tudományos terület. Először is inter- és multidiszciplináris; nincs olyan kizárólagos terület, amely magáénak követelheti a fogyatékossági tudományokat. Ehelyett merít számos különböző tudományágból, legyen az történelem, szociológia, irodalom, filozófia, politológia, jog, közgazdaságtan, kulturális tanulmányok, antropológia, földrajz, teológia, kommunikáció, médiatudományok és szabad bölcsészet. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a szakmai testületek, mint például a Modern Nyelvek Társasága, az Amerikai Szociológiai Társaság, az Amerikai Oktatási Kutató Társaság, valamint az Amerika Tanulmányok Társasága is rendelkeznek érdekcsoportokkal a fogyatékosságtudomány vonatkozásában. Ugyanakkor a fogyatékosságtudomány széles körű fogyatékos csoportot fed le. Ide tartoznak a látássérültek, a siketek, a kerekes széket használók, a krónikus fájdalomtól és fáradékonyságtól szenvedők, a tanulási nehézségekkel küzdők stb., akik a fogyatékosságukat nagymértékben más szemszögből élik meg. A kérdés az, vajon van-e értelme annak, hogy ennyire eltérő embereket soroljunk egyetlen általános fogyatékossági kategóriába. Természetesen nincs. Nem hasonlóak biológiai vagy filozófiai értelemben, mindössze a társadalom sorolta őket ebbe az egyetlen kategóriába. Végezetül pedig könnyebb meghatározni, hogy mi az, ami nem a fogyatékosságtudomány körébe tartozik (az orvoslásban, a rehabilitációban, a speciális oktatásban, a beszédbeli és nyelvi akadályoztatásban és azokban a szakmákban vagy foglalkozásokban, amelyek a fogyatékosság gyógyítására, megelőzésére, kezelésére szakosodtak), mint az, ami valójában oda sorolható. Bár a fogyatékosságtudománnyal foglalkozó szakemberek általában egyetértenek a fogyatékos kisebbségi csoport modelljében – az emberek kisebbségi helyzete befolyásolja a tapasztalataikat a társadalomban –, de más kérdésben már eltér a véleményük. Vannak olyanok, akik a fogyatékosságot kulturális és identitásbeli szemszögből vizsgálják, míg mások a fogyatékosságot címkének vagy egy társadalmi konstrukció eredményének tekintik, megint mások mint identitást értékelik a fogyatékosságot. A fogyatékossággal foglalkozó szakemberek eltérő véleménnyel vannak afelől, hogy a fogyatékosságtudomány mennyire kompatibilis más tudományágak fogyatékossági perspektíváival. Emellett vannak olyanok

68

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékosságtudományi tanulmányok az amerikai felsőoktatásban

is, akik elutasítják a fogyatékosság orvosi és klinikai megközelítését, azzal érvelve, hogy ezek a fogyatékosságot önmagukból adódóan „patológiai” esetekként kezelik. Sokak szerint a fogyatékosság eltérő definíciói azonban megférhetnek egymás mellett, a fogyatékosságtudomány pedig ráirányíthatja a figyelmet arra, hogy a társadalom miként kezeli a fogyatékossággal élő tagjait. Maguk a szakemberek is eltérő definíciókat használnak a fogyatékossággal kapcsolatban. A fogyatékos személy kifejezés az érintett ember életében jelenlevő fogyatékosság meghatározó mivoltára utal; a fogyatékkal élő személy kifejezés viszont arra, hogy a fogyatékosság csak másodlagos egy személy személyiségében; a fogyatékosként kezelt személy (szellemileg visszamaradott, intellektuálisan fogyatékos, mentálisan beteg stb.) kifejezés pedig azt jelzi, hogy a fogyatékosság egy társadalmilag kreált keretrendszer, amibe az átlagtól eltérő személyeket belekényszerítik. Az érintett személyek és csoportok között használt nyelvezetben a legkisebb eltérések is fontos jelentőséggel bírhatnak. Így a siket személy és a Siket Személy eltérő jelentéssel rendelkezhetnek, az utóbbi egy nyelvi kisebbséghez való tartozást jelent, mely az Amerikai Jelbeszéd rendszerét használja kommunikációs célokra. Az első fogyatékosságtudományi (Disability Study) képzési programokat az USA-ban az 1990-es évek közepén indították el. Jelenleg legalább 29 alapszintű, illetve posztgraduális fogyatékosságtudományi képzési program működik az USA-ban, számuk évente egy-kettővel emelkedik. A tanulmány végén található táblázatban láthatóak azok a főiskolák, illetve egyetemek, ahol alapszakos és/vagy posztgraduális diploma vagy képzési igazolás szerezhető fogyatékosságtudományból. A Fogyatékosság Tanulmányok Társasága (Society for Disability Studies) és a Fogyatékos Tanulmányok az Oktatásban (Disability Studies in Education) elnevezésű csoport, amely az Amerikai Oktatáskutatás Egyesület tagszervezete, évente szervez és támogat konferenciát a fogyatékosságtudomány témájában. Fontos egyetemi könyvkiadók, mint például New York University Press, a Syracuse University Press, a Temple University Press és a University of Michigan Press vagy fogyatékosságtudománnyal foglalkozó könyv/ tanulmány sorozatot publikálnak, vagy számos, a témához kapcsolódó könyvet adnak ki. Bár a fogyatékosságtudománnyal foglalkozó cikkek számos egyéb tudományos folyóiratban fellelhetőek, főleg a társadalom- és humán tudományok tárgykörében, a negyedévente megjelenő Disability Studies Quarterly, a Disability and Society (Fogyatékosság és Társadalom), és a Journal of Disability Policy Studies (Fogyatékosságpolitikai Tanulmányok Folyóirat) kizárólagosan a fogyatékosságtudomány témakörével foglalkoznak. A fogyatékosságtudomány egy tudományág és nem egy „ellátó-szolgáltatás”. Az 1973‑as Rehabilitációs Törvény 505. cikkelye értelmében és a Fogyatékossággal Élő Amerikaiak Törvénynek megfelelően az egyetemek és főiskolák kötelesek lakhatást biztosítani a fogyatékos diákoknak, oktatóknak és iskolai személyzetnek. A legtöbb oktatási intézmény külön irodát tart fenn a fogyatékos diákok számára különféle segítségnyújtás céljából. Bár a fogyatékosságtudomány szak nem biztosít semmiféle ellátást a fogyatékkal élő hallgatók számára, azonban kiegészítheti az esélyegyenlőségi szolgáltatásokkal foglalkozó iroda munkáját, illetve befogadóbbá teheti az egyetemi életet az érintettek számára. A törvény által előírt egyetemi szálláshelyek megléte fontos, azonban ezzel még nem fognak eltűnni a megítélésbeli akadályok, melyek gyakran izolálhatják és marginalizálhatják a fogyatékos diákokat. Hasonlóan a női- és gender, az afroamerikai és az LMBT tanulmányok programokhoz,

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

69


MŰHELY

a fogyatékosságtudományi tanulmányok program is pozitívan befolyásolhatja az egyetemek és főiskolák ide vonatkozó gyakorlatát és politikáját. A fogyatékosságtudomány mára már teljesen integrálódott a  felsőoktatás rendszerébe. Azonban joggal felmerülhet a kérdés, hogy miért kell az egyetemeknek és főiskoláknak támogatniuk a fogyatékosságtudományi képzési programokat. Ennek egyik magyarázata, hogy a fogyatékosság részét képezi az emberi létnek, és gyakorlatilag valamennyien közvetve vagy közvetlenül érintettek vagyunk életünk folyamán. Különösen a fogyatékossággal élő diákok számára segíthet a fogyatékosságtudományi tanulmányok megérteni személyes tapasztalataikat, élményeiket társadalmi, kulturális és politikai kontextusban. Tudományos szempontból a fogyatékosság egy olyan látásmódot biztosít, amelyen keresztül vizsgálni lehet bármit, a szépség és normalitás kulturális koncepcióitól egészen a sztereotípiák, a diszkrimináció és a kirekesztés társadalmi dinamikáin át. Gyakorlatilag valamennyi egyetem és főiskola lehetőséget nyújt szakmai rehabilitációból, gyógypedagógiából és egyéb kapcsolódó szakokon diploma szerzésére. A szociális munka, a gyermek- és családnevelés, illetve a hasonló szakokon tanuló diákok gyakran hallgatnak a fogyatékossághoz kapcsolódó tárgyakat. Az alkalmazott tudományokat hallgató diákok kiegészíthetik saját képzési programjukat fogyatékosságtudományhoz köthető tárgyakkal, melyek segíthetnek annak megértésében, hogy a legjobb oktatási programokat vagy orvosi beavatkozásokat is „alááshatják”, hogy a fogyatékos gyermekeknek vagy felnőtteknek továbbra is szembe kell nézni a társadalmi, fizikai és megítélésbeli akadályoztatással. A fogyatékosságtudományi tanulmányok program elindításával az egyetemek és főiskolák demonstrálhatják a diverzitás irányába tett elkötelezettségüket. A Syracuse Egyetem és más intézmények tapasztalatai erősíthetik azt a tendenciát, hogy azok az alap-, illetve posztgraduális képzésben résztvevő diákok, akik fogyatékossággal élnek vagy egy családtagjuk él fogyatékossággal, nagyobb valószínűséggel vesznek részt a fogyatékosságtudományi diplomát, illetve bizonyítványt adó képzéseiben. A fogyatékosságtudományi tanulmányok program keretein belül posztgraduális képzésben résztvevő diákok gyakran olyan gyógypedagógiai vagy munkahelyi rehabilitációs háttérrel rendelkező vagy más segítő területről érkező szakemberek, akik kiábrándultak a diákjaikat vagy betegeiket érő társadalmi és adminisztrációs akadályok miatti kirekesztődéstől. A fogyatékosságtudomány alapképzésben résztvevő diákok gyakran a területen végzett önkéntes tevékenység vagy a személyes tapasztalatok miatt választják a képzést. Ezért egy egyetem vagy főiskola azáltal, hogy rendelkezik fogyatékosságtudományi képzéssel, azt az üzenetet közvetíti lehetséges diákjai felé, hogy „ha szociológia, irodalom, történelem, pedagógia képzésben akarsz részt venni és fogyatékosság területén érintett vagy, illetve ilyen irányú szakmai érdeklődésed van, akkor a mi egyetemünk vagy főiskolánk a tökéletes választás számodra.”

70

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Fogyatékosságtudományi tanulmányok az amerikai felsőoktatásban

Fogyatékosságtudományi (Disability Studies) szakok az amerikai egyetemeken 2014-ben Program California Baptist University

Oktatási egység

Master of Arts in Disability Studies

School of Education

(http://www.cbuonline.edu/programs/program/master-of-arts-in-disability-studies)

Chapman University

(http://www.chapman.edu/ces/graduate/phd-education/index.aspx) PhD in Education, Disability Studies Emphasis

Academic Unit: College of Education Studies

City University of New York

(http://sps.cuny.edu/programs/ma_disabilitystudies) Master of Arts in Disability Studies Multidisciplinary Graduate Certificate in Disability Studies

CUNY School of Professional Studies

College of Staten Island, City University of New York

(http://www.csi.cuny.edu/catalog/undergraduate/disability-studies.htm) Minor in Disability Studies, Interdisciplinary Program

Department of Sociology, Anthropology and Social Work

Eastern Washington University

(http://www.ewu.edu/csbssw/programs/disability-studies) Certificate in Disability Studies Center for Disability Studies and Universal

Graduate Certificate in Disability Studies Access

Gallaudet University

(http://www.gallaudet.edu/american_sign_language_and_deaf_studies.html)

Master of Arts in Deaf Studies Cultural Studies Concentration and Deaf Studies Deaf History Concentration Sign Language Teaching Concentration

Department of American Sign Language (ASL) and Deaf Studies

Hofstra University

(http://www.hofstra.edu/studentAffairs/stddis/index.html) Disablity Studies Program (Undergraduate Minor)

College of Liberal Arts and Sciences

Miami University

(http://www.units.miamioh.edu/sociology/DisabilityStudies4.shtml) Undergraduate Disability Studies Minor

College of Arts and Sciences

National-Louis University

(http://www.nl.edu/academics/educationdoctoral/edddisabilityandequityineducation/) Disability and Equity in Education Doctoral Program

National College of Eduacation

Northern Arizona University

(http://nau.edu/Disability-Resources/) Undergraduate Minor in Disability Studies

College of Social and Behavioral Sciences

Ohio State University

(https://disabilitystudies.osu.edu/)

Undergraduate Minor in Disability Studies Graduate Interdisciplinary Specialization in Disability Studies

Arts and Sciences (Interdisciplinary)

Pacific University

(http://www.pacificu.edu/as/disability/) Disability Studies in the Humanities and Social Sciences (Minor)

College of Arts and Sciences

Stony Brook University

(http://healthtechnology.stonybrookmedicine.edu/) Disabilities Studies Concentration, Bachelor of Science in Health Science

School of Health Technology and Management

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

71


MŰHELY

Program Syracuse University

Oktatási egység

Graduate (Master’s and PhD) Graduate Certificate of Advenced Study (CAS) Science in Health Science Joint Degree Program in Law (JD) and Education (Master’s and CAS in Disability Studies) Undergraduate Minor in Disability Studies

Cultural Foundations of Education, School of Education

(http://disabilitystudies.syr.edu/)

Teachers College, Columbia University (www.tc.columbia.edu/HBS/specialed)

Disability Studies in Education, Concentration in the EdD Program in Curriculum and Teaching

Department of Curriculum and Teaching College of Education

Temple University

(http://www.temple.edu/instituteondisabilities/)

Graduate Certificate in Disability Studies

University of California at Berkeley

(http://ugis.ls.berkeley.edu/ds/)

Minor in Disability Studies in Undergraduate Interdisciplinary Undergraduate and Interdisciplinary Studies Studies

University of California at Los Angeles (UCLA)

(http://www.uei.ucla.edu/dsminor.htm)

Undergraduate Minor in Disability Studies

Division of Undergraduate Education, College of Letters and Sciences

University of Delaware

(http://www.udel.edu/cds/disabilities_minor.html) Undergraduate interdisciplinary Minor in Disability Studies

College of Education and Human Development

University of Hawaii at Manoa

(http://www.cds.hawaii.edu/)

Interdisciplinary Certificate in Disability and Diversity Studies

Center on Disability Studies and Educational Foundations

University of Illinois at Chicago

(http://www.ahs.uic.edu/dhd/)

PhD in Disability Studies Master of Sciences in Disability and Human Development

Department of Disability and Human Development College of Applied Health Sciences

University of Maine

(http://ccids.umaine.edu/) Minor in Interdisciplinary Concentration in Disability Studies

Center for Community Inclusion and Disability Studies

University of Massachusetts-Lowell

(http://www.uml.edu/FAHSS/Psychology/Undergraduate-Program/Disability-Studies-Minor.aspx) Undergraduate Disability Studies Minor

College of Arts and Sciences

University of Pittsburgh

(https://www.shrs.pitt.edu/)

Graduate Disability Studies Certificate Program

School of Health and Rehabilitation Sciences, Department of Health Information Management

University of Toledo

(http://www.utoledo.edu/llss/disability/) Undergraduate Interdisciplinary Minor in Disability Studies Master of Liberal Studies Program (MLS), Concentration in Disability Studies (DST)

College of Arts and Sciences

University of Washington

(https://depts.washington.edu/disstud/) Individualized Studies Major in Disability Studies

72

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

College of Arts and Sciences


Fogyatékosságtudományi tanulmányok az amerikai felsőoktatásban

Program University of Wisconsin-Madison

Oktatási egység

Interdisciplinary Cluster

College of Letters and Sciences

(http://www.ls.wisc.edu/)

University of Wyoming

(http://www.uwyo.edu/wind/academic_opp/requirements.html) Minor in Disability Studies

College of Health Sciences

Washington State University

(https://depts.washington.edu/disstud/) Undergraduate Minor in Disability Studies

Department of Speech and Hearing Sciences

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

73


@ (Aarhus)


Műhely

Frissdiplomás projektfoglalkozások Veroszta Zsuzsanna

A tanulmány célja a projektmunkát végző frissdiplomások, mint egy statisztikailag nehezen megragadható, mégis markáns és számottevő diplomás foglalkozási csoport azonosítása és leírása. A diplomás pályakövetési vizsgálatok során a felsőfokú tanulmányok és a diplomázás után végzett munka kapcsolatára – az illeszkedésre – nagy figyelem irányul. Ezt a figyelmet az alábbiakban egy, a standard foglalkozási kategorizáción kívül eső foglalkozási alcsoportra koncentráljuk. A pályakövetési adatfelvételek a végzettek aktuális foglalkozását nyitott kérdésben rögzítik, utólagos, FEOR kategorizáción alapuló kódolást alkalmazva. A „projektfoglalkozások” egyre gyakoribb megjelenése a foglalkozásra irányuló nyitott kérdések válaszai között indokolja, hogy erre a – kódszinten nem rögzíthető – munkatípusra a frissdiplomások munkaerő-piaci helyzetének elemzése során külön figyelmet fordítsunk.

A cél a frissdiplomás projektfoglalkoztatás jellemzőinek feltárása mellett az azon belüli típusok azonosítása is, érzékeltetve a projektkeretek közt végzett munka jelentőségének általános felértékelődését. Elemzésünkben tisztázzuk a projektfoglalkozások fogalmi kereteit és bemutatjuk megjelenésük főbb társadalmi–gazdasági meghatározóit, különös tekintettel a hazai közeg alakulására. Kiindulva abból, hogy e foglalkozások nem alkotnak egységes képet, kategorizáljuk a frissdiplomás projektfoglalkozásokat, majd bemutatjuk az ennek során létrejött klaszterek főbb jellemzőit. Ezt követően a frissdiplomás projektfoglalkozások egyéb diplomás munkákhoz viszonyított helyzetét vizsgáljuk magyarázó modell felépítésével.

Projekt és projektesedés A projekt meghatározásainak közös eleme, hogy egyedi, időben determinált feladat, amelynek megvalósítása több összetett, egymástól függő tervezett tevékenység elvégzését indokolja.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

75


MŰHELY

Egységes definíciós igénnyel az ISO szabványokban leírt definícióhoz fordulva azt találjuk, hogy a projekt egyedi folyamatrendszer, amely kezdési és befejezési dátumokat jelöl meg, specifikus követelményeknek – beleértve az idő-, költség- és erőforráskorlátokat – megfelelő célkitűzés elérése érdekében vállalt, koordinált és kontrollált tevékenységek csoportja (ISO 8402 1994). A definíciós elhatárolás azért is fontos, mert a projekt kifejezést és különféle képzett alakjait a hétköznapi nyelvhasználat nagy gyakorisággal alkalmazza. Az Európai Unió finanszírozási és szervezési alapelvei nagyban erősítették a projekt kifejezés használatát és annak kiterjesztését (Sjöblom, 2013). Hamvas (2014) összegzésében különbséget tesz a projekttípusú és rendszeresen végzett tevékenységek, valamint a projektek és pályázatok között. Előbbi esetben a különbség az időben határozott lezárás megléte vagy hiánya, utóbbi esetben pedig a finanszírozásban rejlik a fő eltérés. Amíg a pályázat egy szervezet belső erőforrásait mozgósítja, addig a projekt elvégzését külső forrás biztosítja. A közpénzből finanszírozott projektek megvalósítói jellemzően a köz- és nonprofit szférából kerülnek ki, de a projektmunka a versenyszféra vállalatainak is fontos munkaszervezési formája. Vizsgálatunk során a projekt fenti definíciójához illeszkedve a fogalom kitágított használatát alkalmazzuk, ám a verseny- és közszféra elkülönítését a projektfoglalkozások típusalkotásának fő változójaként azonosítjuk. A projektesítés folyamatának felerősödése tekinthető a posztmodern társadalmi változások velejárójának, amennyiben a globalizáció, az információs társadalom fejlődése vagy a társadalmi és kulturális széttöredezettség kontextusában elemezzük. A folyamat alapja a szervezési, ellenőrzési módok komplexitás növekedésével együtt járó átalakulása az alkalmazkodás érdekében. A jelenség a köz- és versenyszférát egyaránt áthatja, a projektek működési alapelve is döntően megegyező. Sjöblom (2013) elhatárolása alapján azonban a privát szektor esetében a projektesítés természetesebb szervezési módot képvisel, így rutinszerű működésük is hatékonyabb, mint a közszektorban. A közszféra azonos alapelveken működő projektjeit más igény táplálja: a növekvő és gyakran inkonzisztens vagy nehezen kiszámítható szükségletek hatékonyabb, rugalmasabb kezelése. A projektalapú szerveződések megszaporodása a közszférában – míg a versenyszféra működésének evidens eleme – a politikai-közigazgatási rendszerekben végbement változásokhoz kötődik. Ez egyfelől az NPM (New Public Management) irányába történő elmozdulással, másfelől (nagymértékben) az Európai Unió fejlesztési politikájával hozható összefüggésbe (Sjöblom, 2013). A tudásalapú társadalom igényei és a közigazgatásközpolitika átalakulása felől a társadalomelméleti megközelítés a projektosztály kialakulása és megragadása – új társadalmi struktúra kialakulása – felé is elmozdul (Kovách–Kucerova, 2009). E folyamatok összefüggésbe hozhatók az iskolázottsági szint általános növekedésével, a képzett munkaerő biztosításával egyebek mellett az europanizálódás által megkövetelt szélesedő adminisztratív feladatok számára. Az Európai Unió fejlesztési forrásainak szétosztásában a projektszemlélet érvényesül. Ez egyfelől összhangban áll a támogatási alapelvekkel (ellenőrizhetőség, partnerség), másfelől ez a működési forma az Unió relatíve csekély saját hivatali apparátusát is kompenzálja. Mindemellett az uniós fejlesztési források projektalapú – meghatározott célú – áramoltatása a beavatkozás egy formájaként is azonosítható (Kovách, 2010). A kormányzásért felelős szervek hatékonyabb forrásfelhasználására irányuló igények hozzák létre a közpénzek piaci intézmények felé történő kiszervezését, a fejlesztési rendszerek projektesítését, mely egyben a hatalom megosztását is jelenti a kormányzó elitek és

76

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Frissdiplomás projektfoglalkozások

a projektek lebonyolításért felelős csoportok (a projektosztály) között (Kovách–Kristóf, 2005). Kovách (2013) összegzésében a projektosztályt az autonómia és alárendeltség kettőssége (a hatalom és a menedzseri rendelkezés szétválasztása), valamint az intellektuális javak birtoklása, a tudás konvertálásának képessége, a tevékenységek időbeni behatároltsága jellemzi, továbbá a közvetítő szerep a különböző szintű és természetű erőforrások redisztribúciója során (anyagi tőkék, eszmék, tervek, tudás és hatalom transzfere).

Projektesedés magyar közegben A fenti definíciós törekvéseinkből is jól látszik, hogy a frissdiplomások által betöltött projektfoglalkozások elemzéséhez fontos érintenünk a projektesedésre ható hazai – kelet-közép-európai – főbb folyamatokat. Kovách és Kucerova (2006) magyarországi és csehországi helyzetet összevető tanulmánya a 2004-es uniós csatlakozás utáni főbb hatásokat összegzi, elsősorban a vidékfejlesztési politika alakulásának szemszögéből. E konkrét társadalmi-gazdasági-politikai konstellációban a szerzők a rendszerváltás utáni decentralizálódás és az uniós fejlesztési projektek együttes hatásaként létrejövő új elitet azonosítják projektosztályként. Létrejöttét elősegítették az Unió által megkövetelt új adminisztrációs formák és rendszerek, valamint a tervezés, előkészítés, irányítás és egyéb jellegzetesen projektfeladatok ellátása – és az azt lehetővé tévő készségek – iránti megnövekedett igény. Ilyen értelemben tehát a térség társadalmainak projektesedésében az Unió redisztributív rendszere a fő meghatározó erő (Kovách–Kucerova, 2006). A projektesedés fenti meghatározásai alapvető fontosságúak lesznek vizsgálatunkban a projektmunka típusainak elkülönítésekor. Ugyanakkor épp e lehatárolás során a projektalapú működésre általánosabb megközelítésében egy minden gazdasági szférára jellemző (köz-, privát, nonprofit) munkaszervezési módként is tekintünk. E szempontból a projektfoglalkoztatás atipikus foglalkoztatási formaként definiálható, amelynek előfordulása szektoronként eltérő gyakoriságot és beágyazottságot mutat. Egy, az atipikus munkalehetőségek hazai feltárását célzó kutatás (Asztalos et al., 2011) eredményei is arról tanúskodnak, hogy a projektfoglalkoztatás, mint az uniós célokkal összhangban lévő rugalmas, ám munkaerő-piaci kiszámíthatóságot nyújtó munkaforma minden szférában megtalálható, bár aránya csekély. A projektjellegű munkát atipikus foglalkoztatási formaként definiálva (a kutatásban ilyen foglalkoztatási forma még a részmunkaidő, a határozott idejű foglalkoztatás, az önfoglalkoztatás, a megbízásos szerződés és a rugalmas munkaidő) a Közép-Magyarország régió, a férfi munkavállalók és a képzettebb munkaerő felülreprezentációja azonosítható. A versenyszféra esetében főként az informatikai cégek élnek az atipikus foglalkoztatás – köztük a projektmunka – lehetőségével. A civil szféra munkáltatói ugyanakkor – jellegzetesen projektközpontú tevékenységük révén – nagy arányban élnek a projektfoglalkoztatás, megbízási szerződéses foglalkoztatás, határozott idejű munkaszerződés lehetőségével. A közszféra esetében látszik tisztán az a fentiekben is kiemelt sajátosság, ahogyan az uniós pályázatok kihatnak a munkaszervezésre. Az így megszaporodott projektjellegű foglalkozások jellemzője a határozott idejű – a projekt lezárásáig tartó – munkaszerződés a maga előnyeivel–hátrányaival (Asztalos et al., 2011).

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

77


MŰHELY

A projektfoglalkozások mérési problémái Vizsgálatunkban projektfoglalkozásnak azokat a munkaköröket tekintjük, amelyek munkaszervezése a fentiekben definiált projektkeretek között zajlik a gazdaság bármely szférájában. Kutatási célú elkülönítésükre a 2013-as DPR adatbázis diplomás pályakövetési kérdőívében a foglalkozásra adott szabadszavas válaszokra támaszkodunk, azokat a foglalkozásokat vizsgálva, amelyek nevében a projekt megjelölés szerepel. A foglalkozások vizsgálata a pályakövetési kutatások fontos eleme, ahol is a munkaerő-piaci (be)illeszkedés objektív mérésének alapfeltétele a tanulmányok rögzítése mellett a foglalkozások pontos kategorizációja. Ehhez a standard statisztikai osztályozási rendszerek (ISCO, Magyarországon FEOR) adnak összevethető alapot. Ennek felhasználását azonban survey jellegű kutatások adatbázisai esetében rendszerint csak a foglalkozásra vonatkozó nyitott kérdések válaszaira tudjuk alapozni. Ezért is jelent feloldandó problémát, ha bizonyos – adott esetben relatíve nagyszámú – frissdiplomás foglalkoztatott-csoportok olyan foglalkozást, munkakört jelölnek meg, amely kívül esik e bevett kategorizáción. A diplomás pályakövetési adatfelvételek esetében e nem besorolható foglalkozások közül évről évre kiemelkednek a válaszadók által projektjellegűként definiált munkatevékenységek. A foglalkozási kategorizáció e munkatípust nem rögzíti, s ez esetben a statisztikai besorolhatatlanság és a jelentős említési gyakoriság együttjárása célzott elemzést indokol. A projektjellegű munkák foglalkozási kategorizációkon belüli hiánya egyrészt azt is jelzi, hogy e ponton a statisztikai kódok mögöttes definíciós tartalma átgondolásra, korszerűsítésre szorul, hiszen a „projektmunka” számos formája főként a diplomás csoportok foglalkozási kategorizációjában egy kitöltendő űrként, nem besorolható foglalkozásként jelentkezik. Nyilvánvalóan ered ez abból is, hogy a projektjellegű munka nem foglalkozásként, sokkal inkább munkaszervezési formaként határozható meg, de a foglalkozásra vonatkozó nyitott kérdésre adott válaszokból egyértelműen érződik, hogy a munkavállalók jelentős része foglalkozásként definiálja. A hazai foglalkozási kategorizációban, a FEOR-08 nómenklatúra négyszámjegyes rendszere1 nem tartalmaz projektfoglalkozásra utaló kifejezéseket. Ennek jeleit mindössze két foglalkozás – az informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője (FEOR 1322), illetve a személyi asszisztens (FEOR 3641) – esetében találjuk, ahol a foglalkozás mögötti részletes leírásban a jellemző munkakörök között első esetben az informatikai-projekt igazgatója másodikban a projektmenedzser-asszisztens került felsorolásra. A nemzetközi osztályozási rendszer, az ISCO-08 esetében2 sem találunk nevében is projektjellegű foglalkozást. Ugyanakkor a projekttevékenységek több foglalkozás leírásában is megjelennek. Ennek alapján a nemzetközi klasszifikáció esetében a projektjellegű munkavégzés egyértelműen a mérnöki foglalkozásokhoz kötődik (a leírásban pl. civil engineering project manager vagy construction project manager munkakörként azonosítva). A projektek szervezése és vezetése mint tevékenység is ilyen jellegű, diplomához kötött foglalkozások leírásában jelenik meg, mint pl. az alábbi foglalkozások esetén: civil engineers (2142), construction managers (1323),

1 Forrás: Melléklet a 7/2010. (IV. 23.) KSH közleményhez. www.ksh.hu 2 International Standard Classification of Occupations. Forrás: www.ilo.org

78

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Frissdiplomás projektfoglalkozások

industrial and production engineers (2141), building architects (2161), town and traffic planners (2164). A foglalkozások egységes osztályozási rendszerének vizsgálata tehát összességében azt mutatja, hogy a projektmunka a magyar szisztémában (FEOR-08) alig jelenik meg, de előfordulása a nemzetközi klasszifikációban (ISCO-08) is ritkának mutatkozik. A projektjellegű tevékenységeket a besorolások egyértelműen a mérnöki munkakörökhöz sorolják, ami a projekt fogalom hagyományos használatát érzékelteti. A projektmunka hazai helyzethez igazodó, a közszférát is lefedő megragadása a foglalkozási klasszifikációnak nem része. Ennek következtében egyfelől az látszik, hogy a foglalkozásra vonatkozó nyitott kérdések kódolásában jelenleg szükségszerű a nem bekódolható projektfoglalkozások elkülönített kezelése, másfelől pedig az, hogy e csoport mélyebb munkaerő-piaci vizsgálata indokolt.

Kutatási kérdések Elemzésünket két fő kutatási kérdés köré rendezzük: – Milyen egymástól elhatárolható csoportokra oszthatók fel a projektmunkát végző frissdiplomások? – Miben különböznek e projektmunkát végző frissdiplomás csoportok a más munkakörben dolgozóktól?

Adatbázis és módszertan A projektjellegű munkát végző frissdiplomások vizsgálatát a Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) 2013-as adatbázisán végeztük el. Az adatfelvételre 2013 első félévében került sor, a hazai felsőoktatási intézmények által lebonyolított, központilag koordinált online kérdőíves vizsgálat keretében. A kutatás alapsokasága a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben abszolutóriumot szerzettek teljes köre, beleértve a hagyományos egyetemi, főiskolai, az osztatlan és az alap- és mesterképzések végzettjeit. A vizsgálatban részt vevő 32 felsőoktatási intézmény adataiból összeálló országos DPR adatbázis elemszáma 24 233 fő. Ez a Felsőoktatási Információs Rendszerből (FIR) nyert alapsokaságra vonatkozó adatok alapján 16,3 százalékos válaszadási rátának felel meg. A minta összetételét a FIR alapján képzési terület, nem, képzési munkarend és az abszolutórium éve alapján súlyozási eljárással korrigálták (Veroszta, 2014). A kérdőív a frissdiplomások foglalkozását nyitott kérdésben vizsgálta3. A válaszadók közül a megkereséskor foglalkoztatottak száma 19 571 fő, a teljes minta 86 százaléka. Ezen belül a foglalkozásra vonatkozó nyitott kérdésre összesen 17 925 fő adott választ. A kizárólag projektfoglalkozást feltüntető válaszadók gyakorisága a valamilyen foglalkozást megadókon

3 Az online kérdőívben szereplő kérdés az alábbi: Mi jelenlegi foglalkozásának, munkakörének megnevezése? Kérem, ügyeljen arra, hogy a megnevezésből munkájának szakmai jellege kiderüljön!

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

79


MŰHELY

belül 3 százalékos (N=578). Ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy a frissdiplomások körében ennyien dolgoznak projektkeretek között és ez alapján minden projektformában dolgozó válaszadót el tudnánk elkülöníteni. A projektfoglalkozásúként azonosított csoportról pusztán azt állíthatjuk, hogy minden tagja valamilyen, a standard foglalkozási kategorizációba nem beilleszthető projekt jellegű munkát jelölt meg foglalkozásként. Ez a csoportosítás képezi vizsgálatunk alapját. Az elemzés során elsőként a projektfoglalkozásban dolgozó frissdiplomások előbbi csoportján belüli alcsoportokat azonosítjuk klaszterezési eljárással (TwoStep Cluster Analysis). Az így létrejött két klaszterbe tartozó frissdiplomások közti főbb különbségeket kereszttáblás elemzéssel, illetve variancia-analízissel azonosítjuk. Az empirikus vizsgálat harmadik fázisaként a projektfoglalkozásokban dolgozók főbb jellemzőit a többi frissdiplomás munkavállaló viszonylatában elemezzük, multinomiális logisztikus regressziós modell segítségével.

A projektmunka típusai A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2013-as adatbázisában a foglalkoztatott frissdiplomások között 578-an vannak azok, akik foglalkozásuk megnevezéseként (a klasszifikációs rendszerbe nem besorolható) projektmunka végzését tüntették fel. A leggyakoribb ilyen jellegű foglalkozások az alábbiak voltak: projektvezető, projektmenedzser, projektasszisztens, projekttanácsadó, projektkoordinátor, projektügyintéző. A projekt jellegű foglalkoztatás hátterét az előbbiekben feltárva azt feltételezzük, hogy e projektmunkák köre nem egységes, köztük alapvetően gazdasági szféra alapján különbségeket azonosíthatunk. Ebből az elméleti megfontolásból kiindulva klaszterelemzési eljárással azonosítottuk a projektfoglalkoztatásban lévő frissdiplomások két csoportját. Klaszterképző változóként a foglalkoztató szféráját, a foglalkoztatás jellegét és a munkáltató tulajdonviszonyát vontuk be az eljárásba. Az e három változó alapján kialakított klaszterek fő meghatározójának a munkáltató gazdasági szférája bizonyult, így a két csoport elnevezésében is e megkülönböztetéshez igazodtunk, versenyés közszféra klasztereket különítve el. Előbbit (N=356) inkább a megbízásos jellegű, avagy határozatlan idejű munkaviszony és nyilvánvalóan a külföldi tulajdon jellemzi. A közszféra klaszter (N=190) esetében inkább határozott idejű foglalkoztatásról van szó. 1. táblázat. A projektfoglalkozás alapú hallgatói klaszterek leírása Foglalkoztató szférája Állami/önkormányzati szféra Részben versenyszféra Versenyszféra Változó fontossága A munkaszerződés jellege Határozatlan idejű Határozott idejű

80

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

1. klaszter: versenyszféra

2. klaszter: közszféra

1,2% 100% 100%

98,4% 0% 0% 1

78,4% 28,5%

21,6% 71,5%


Frissdiplomás projektfoglalkozások

Megbízás jellegű Munkaviszonya fontossága Tulajdonviszony Teljes mértékben magyar Vegyes Teljes mértékben külföldi Változó fontossága Klaszter elemszám Megoszlás Nem besorolt esetszám

1. klaszter: versenyszféra 78,6%

2. klaszter: közszféra 21,4% 0,22

54,8% 100% 97,8%

45,2% 0% 2,2% 0,16

356 65,2%

190 34,8% 9

A klaszterek közti különbségeket jól érzékelteti a válaszadók által megadott különböző projektfoglalkozások eltérő gyakorisága is. Amíg a versenyszféra klaszter esetében a projektmenedzseri/-vezetői tevékenység a leggyakoribb (összességében 43%), addig a közszférában az e típusú vezetői munka aránya csekélyebb, 31 százalékos. A projekttanácsadói munkakör e szférában alig fordul elő. A versenyszférában tehát a projektmunka inkább a vezetői pozíciókhoz kötődik, ezzel szemben a közszférában erősen kapcsolódik az asszisztenciához. Itt a projektmunkát végzők több mint egyharmada asszisztensi, koordinátori vagy ügyintézői munkát végez, míg ez az arány a versenyszférában alig 13 százalékos. A különbségek a megnevezésekben is kitűnnek: a versenyszférában inkább menedzser, asszisztens, koordinátor, a közszférában főleg ügyintéző kifejezést alkalmaznak. 2. táblázat. Projektfoglalkozások gyakorisága az egyes klaszterekben (említések száma a nyitott kérdésekre adott válaszok alapján) Versenyszféra klaszter

Projektmenedzser Projektvezető Projekt(menedzsment) tanácsadó

Említési gyakoriság 109

Arány (%)

44 22

Közszféra klaszter Arány (%)

30,6

Említési gyakoriság 37

12,4 6,2

23 2

12 1,1

19,5

Projektasszisztens

26

7,3

19

10

Projektkoordinátor

19

5,3

17

8,9

Projektügyintéző Egyéb Összesen

3 133 356

0,8 37,3 100

25 67 190

13,2 35,3 100

A verseny- és közszféra projektfoglalkoztatottjait összevetve a szociodemográfiai jellemzők tekintetében nem azonosítottunk szignifikáns eltéréseket. Enyhe női többség és a fiatalabb korosztályok egyharmados aránya jellemzi a klasztereket. A diplomás szülői háttér a vizsgált csoportok felére jellemző, átlagosnál kedvezőbb családi anyagi helyzetről a válaszadók egyharmada számol be. Képzettségi hátteret tekintve mindkét klaszterben a gazdaságtudományi végzettség dominál, ám a versenyszféra klaszterében ez a végzettség nagyobb súlyt képvisel, mint ahogy nagyobb arányban szerepelnek itt a műszaki és informatikai diplomával

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

81


MŰHELY

rendelkező frissdiplomások is. A közszféra klaszterben ugyanakkor relatíve felülreprezentáltak az agrár, jogi és társadalomtudományi végzettségűek. A nappali munkarendű képzésben végzettek aránya magasabb (háromnegyedes) a versenyszféra klaszteren belül. A végzettség szintjének, finanszírozási formájának megoszlását és a felsőfokú tanulmányok alatti nemzetközi mobilitás gyakoriságát tekintve a két csoport eltérése nem szignifikáns. A munkaerőpiaci átmenetet leíró változók szerinti bontásban a két klaszter közt a munkanélküliség előfordulása és a külföldi munkavállalási tervek képeznek szignifikáns különbséget. A közszféra klaszterben a végzettség után munkanélküli periódust megélt válaszadók aránya némileg magasabb (közel 40 százalékos). A versenyszféra klaszterben ugyanakkor többen, majd egyharmadnyian vannak azok, akik külföldi munkavállalást terveznek a közeljövőben. A közszféra klaszterben ez az arány egyötödös. A végzett munka jellegében több eltérés is azonosítható a két vizsgált csoport között. Az objektív foglalkoztathatósági mutatók alapján úgy tűnik, hogy a versenyszféra klaszterhez sorolt diplomások közt nagyobb a vezető pozíciót betöltők aránya és az átlagjövedelmek is itt magasabbak (átlagosan 211 ezer forint, szemben a közszféra klaszterben mért 177 ezer forintos átlaggal). Ennek ellenére a közszféra klaszterbe sorolt végzettek nagyobb arányban elégedettek jövedelmükkel, mint a másik klaszter tagjai. A versenyszféra klaszter esetében inkább a munka presztízsének kedvező megítélése dominál. Horizontális illeszkedés, munkaidő, valamint két elégedettségi szempont (szakmaiság és karrierlehetőségek) tekintetében a klaszterek között nincs lényegi eltérés. Összességében a versenyszféra klaszterbe sorolt frissdiplomásokat némileg sikeresebb munkaerő-piaci átmenet, kedvezőbb foglalkoztatási helyzet és erősebb műszaki orientáció jellemzi. 3. táblázat. A projektfoglalkozás alapú klaszterek jellemzése a frissdiplomások főbb jellemzői alapján. Klaszterek eloszlása (%) Klaszterekre jellemző átlagértékek A frissdiplomások főbb jellemzői

Szociodemográfiai háttér

Neme (N=560)

82

Életkor (N=558)

Diplomás szülő (N=568) Család anyagi helyzete (N=569)

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

Férfi Nő Összesen Átlagnál fiatalabb Átlagos vagy idősebb Összesen Igen Nem Összesen Átlagosnál kedvezőbb Átlagos vagy kedvezőtlenebb Összesen

1. klaszter Projektmunka a versenyszférában 41,0% 59,0% 100% 31,7% 68,3% 100% 52,1% 47,9% 100% 33,7% 66,3% 100%

2. klaszter Projektmunka a közszférában

Sign.

38,0% 62,0% 100% 34,4% 65,6% 100% 46,4% 53,6% 100% 29,2% 70,8% 100%

n.sz.

n.sz.

n.sz.

n.sz.


Frissdiplomás projektfoglalkozások

A frissdiplomások főbb jellemzői

Felsőoktatási képzési háttér

A végzettség képzési területe (N=539)

Agrár Bölcsészettudomány Gazdaságtudományok Informatika Jogi Műszaki Művészet/művészetközvetítés Közigazgatási, rendészeti és katonai Orvos- és egészségtudomány Pedagógusképzés Sporttudomány Társadalomtudomány Természettudomány Összesen Végzettség Nappali munkarendje Nem nappali (N=568) Összesen Végzettség szintje Bachelor (főiskolai) (N=564) Master (egyetemi, osztatlan) Összesen Képzés Államilag támogatott finanszírozási Költségtérítéses formája (N=569) Összesen Külföldi tanulmányok Részt vett (N=568) Nem vett részt Összesen

1. klaszter Projektmunka a versenyszférában 6,3% 10,2% 46,6% 4,0% 1,1% 14,5% 0,6% 1,7%

2. klaszter Projektmunka a közszférában

Sign.

12,8% 8,0% 40,6% 0,5% 3,7% 9,1% 0,0% 2,7%

0,005

0,6%

0,0%

1,4% 0,9% 8,8% 3,4% 100% 74,9% 25,1% 100% 48,2% 51,8% 100% 70,3% 29,7% 100% 15,0% 85,0% 100%

3,2% 0,5% 13,4% 5,3% 100% 66,5% 33,5% 100% 48,2% 51,8% 100% 65,1% 34,9% 100% 12,4% 87,6% 100%

0,023

n.sz.

n.sz.

n.sz.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

83


MŰHELY

A frissdiplomások főbb jellemzői

Képzés és munkaerőpiac közti átmenet

Tanulmányok alatt szakmai munkát végzett (N=569) Tanulmányok alatt nem szakmai munkát végzett (N=568) Munkatalálás gyorsasága diplomázás után (N=487)

Diplomázása óta volt munkanélküli (N=568) Külföldi munkavállalást tervez (N=569)

84

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen Diplomázáskor már dolgozott Az átlagnál gyorsabban talált munkát Átlagos idő alatt vagy lassabban talált munkát Összesen Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen

1. klaszter Projektmunka a versenyszférában 63,4% 36,6% 100% 70,6% 29,4% 100% 51,9%

2. klaszter Projektmunka a közszférában

Sign.

60,0% 40,0% 100% 72,7% 27,3% 100% 46,0%

n.sz.

33,6%

32,5%

14,5%

21,5%

100% 32,1% 67,9% 100% 29,9% 70,1% 100%

100% 38,7% 61,3% 100% 21,0% 79,0% 100%

n.sz.

n.sz.

0,071

0,014


Frissdiplomás projektfoglalkozások

A frissdiplomások főbb jellemzői

Tanulmányai szakterületén dolgozik (N=568) Vezető pozíciót tölt be (N=569)

Foglalkoztatási jellemzők

Diplomás munkát végez (N=568) Munkaidő (N=568) Elégedett munkája szakmaiságával (N=568) Elégedett a karrier­ lehetőségekkel (N=568) Elégedett a munka presztízsével (N=568) Elégedett a jövedelemmel (N=568) Havi nettó átlagjövedelem (N=494)

Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen Teljes munkaidő Részmunkaidő Összesen Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen Igen Nem Összesen Átlag, ezer Ft

1. klaszter Projektmunka a versenyszférában 76,2% 23,8% 100% 25,7% 74,3% 100% 93,9% 6,1% 100% 83,4% 16,6% 100% 83,2% 16,8% 100% 67,9% 32,1% 100% 80,7% 19,3% 100% 61,8% 38,2% 100% 211 570

2. klaszter Projektmunka a közszférában

Sign.

82,0% 18,0% 100% 16,9% 83,1% 100% 90,7% 9,3% 100% 86,6% 13,4% 100% 84,5% 15,5% 100% 68,6% 31,4% 100% 73,7% 26,3% 100% 68,0% 32,0% 100% 177 410

0,07

0,011

n.sz.

n.sz.

n.sz.

n.sz.

0,035

0,083

0,003

A projektfoglalkoztatás speciális jellemzői Az előbbiekben a fogalmi kezelés és szakirodalmi értelmezés kettősségére alapozva azonosítottuk a frissdiplomás projektfoglalkozások két csoportját, a versenyszféra és a közszféra klasztereit, és vetettük össze főbb jellemzőiket. Az elemzés következő szakaszában e két csoport háttérváltozóit az egyéb frissdiplomás munkakörökkel összevetésben tekintjük át. Ennek során multinomiális logisztikus regressziós modellt alkalmazunk, amelynek referenciacsoportját a nem projekt munkakörben foglalkoztatott frissdiplomások alkotják. Az egyes változók körükben mért alakulását vetjük össze a két projektfoglalkoztatási klaszterben kapott eredményekkel. Az egyes változók egymástól független hatásának azonosítása érdekében regressziós eljárást alkalmazunk. Ennek megfelelően az egyes klaszterekhez tartozó esélyhányadosok azt mutatják meg, hogy a válaszadó az egyes változó-kategóriák esetében

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

85


MŰHELY

mekkora eséllyel tartozik az adott klaszterbe, a többi frissdiplomás foglalkoztatotthoz képest. A szignifikánsan pozitív avagy negatív hatásokból a két projektfoglalkoztatás alapú klaszter sajátosságai rajzolhatók ki. A versenyszférában végzett projektmunkára – összevetésben az egyéb munkát végző frissdiplomásokkal – szignifikánsan nagyobb esély mutatkozik a gazdaságtudományi területen, nappali tagozaton végzett, jó eredményű tanulmányok esetén. Az informatikai, jogi, orvos- és egészségtudományi és pedagógusképzési végzettségek valamint a bachelor szintű tanulmányok azonban csökkentik a versenyszférában végzett projektmunka esélyét. Pozitívan függ össze az ezen foglalkozási kategóriába kerüléssel a tanulmányok alatti (nem szakmai) munkatapasztalat-szerzés és a kedvező munkaerő-piaci átmenet is. Ez azonban a munkanélküliség előfordulására nem jellemző, a versenyszférában végzett projektmunkára nagyobb az esély a diplomázás utáni munkanélküli-álláskeresési periódus esetén. A munkaerő-piaci helyzet változói esetében az egyes változók és a versenyszférában végzett projektmunka klaszterbe kerülés közti pozitív kapcsolatot – a többi frissdiplomáshoz képest – a vezető pozíció betöltése, a teljes munkaidejű foglalkoztatás, a presztízs kedvező megítélése, valamint főként a végzettség és a munka vertikális illeszkedése terén találunk. Ugyanakkor a horizontális illeszkedés – a szakterületi munkavégzés – esetén szignifikánsan kisebb az esély a versenyszférához kötődő projektfoglalkoztatásra. A közszférában végzett projektmunka – a frissdiplomások többségéhez viszonyítva – más képet mutat. Képzési háttér tekintetében itt – a versenyszférában is domináns gazdaságtudományi háttér mellett – inkább az agrár és társadalomtudományi végzettségek dominálnak. A bachelor végzettség hatása e klaszter esetében is szignifikánsan negatív. A képzési átmenet tekintetében a versenyszféra projektfoglalkoztatottjaihoz hasonlóan a munkanélküli periódus előfordulása és a nem szakterületi munkatapasztalat-szerzés növeli a kategóriába kerülés esélyét, ugyanakkor – előbbivel ellentétben – nem kapcsolódnak hozzá a sikeres átmenet, pl. gyors elhelyezkedés mutatói. A munkaerő-piaci helyzet háttérváltozói a közszféra klaszter esetében a versenyszférához hasonló képet mutatnak, amennyiben a vertikális illeszkedés és a teljes idejű munkavégzés növeli a klaszterbe sorolás valószínűségét. A közszféra klaszter projektfoglalkoztatottjai esetében a munka presztízse helyett a jövedelem kedvező megítélésében találunk még pozitív irányú eltérést a foglalkoztatott frissdiplomások többségétől. A frissdiplomás projektfoglalkoztatásról alkotott összkép mindennek alapján a többi frissdiplomáshoz viszonyítva egyfelől erős szakterületi meghatározottságot, a gazdaságtudományi végzettség együttes hatását mutatja, mely a közszféra esetében az agrár- és társadalomtudományi területek dominanciájával is társul. A projektfoglalkoztatás inkább a magasabb – mesterszintű – végzettségekkel függ össze, sőt a versenyszféra esetében teljesítményalapú különbségek is mutatkoznak. A tanulmányi háttér pozitív hatását itt a képzés és a munkaerőpiaci átmenet kedvezőbb alakulása is kiegészíti. Elégedettség tekintetében a versenyszférában projektmunkát végzők a szakmai presztízst, a közszférában dolgozók a jövedelmet tekintve pozitívabbak a frissdiplomások összességénél. Foglalkoztatási jellemzőiben a két klaszter hasonló képet mutat a diplomát igénylő, teljes munkaidős foglalkoztatás nagyobb esélyű előfordulása révén, ám a versenyszféra foglalkoztatottjai esetében mindez kisebb arányú horizontális illeszkedéssel is társul.

86

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Frissdiplomás projektfoglalkozások

4. táblázat. A projektfoglalkoztatás háttértényezői. Multinomiális logisztikus regresszió esélyhányadosai (Exp B) A foglalkoztatott frissdiplomások jellemzői Ref.: nem projektfoglalkozásban dolgozók

1. klaszter projektmunka a versenyszférában 0,971

2. klaszter projektmunka a közszférában

Tanulmányok képzési területe: Gazdaságtudományok

1,600**

Tanulmányok képzési területe: Informatika

0,571+

Tanulmányok képzési területe: Jogi

0,188**

Tanulmányok képzési területe: Művészet/ művészetközvetítés Tanulmányok képzési területe: Közigazgatási, rendészeti és katonai Tanulmányok képzési területe: Orvos- és egészségtudomány Tanulmányok képzési területe: Pedagógusképzés

0,492

0,781 3,183** 0,879 1,808* 0,210+ 0,847 –

0,695

1,007

0,100**

0,225**

Tanulmányok képzési területe: Sporttudomány

0,212

0,530 1,063 1,887+ 1,585 0,703* 0,749 1,232 0,842 1,49* 0,919 1,081

Férfi Tanulmányok képzési területe: Agrár Tanulmányok képzési területe: Bölcsészettudomány

0,667 0,827

Tanulmányok képzési területe: Társadalomtudomány

1,128

Tanulmányok képzési területe: Természettudomány

0,920

Bachelor/főiskolai végzettség

0,723**

Nappali tagozaton végzett

1,835***

Átlagnál jobban tanult

1,370**

Tanulmányai alatt szakterületi munkát végzett Tanulmányai alatt nem szakterületi munkát végzett

1,151 1,470**

Elhelyezkedés gyorsasága: Végzéskor is dolgozott

1,604*

Elhelyezkedés gyorsasága: Átlagnál gyorsabban talált munkát Végzés óta volt munkanélküli

1,376+ 1,295+

Vezető pozícióban dolgozik

1,366*

Végzettsége szakterületéhez illeszkedő munkát végez

0,629**

Diplomát igénylő munkát végez

3,379***

Teljes munkaidőben dolgozik

1,334+

Munkája presztízsével elégedett

1,545**

Jövedelmével elégedett

0,968

Nagelkerke R Square (Pseudo-R²) N

1,612* 0,802 1,173 2,263** 1,940** 1,046 1,594* 0,088 15 778

Megj.: Referencia-csoportok: Tanulmányok képzési területe: műszaki; Elhelyezkedés gyorsasága: az átlagosnál lassabban Szignifikancia: ***p<0,001; **p<0,01; *p<0,05; + p<0,1

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

87


MŰHELY

Az eredmények összegzése Vizsgálatunk célja egy speciális frissdiplomás csoport, a projektfoglalkoztatásban dolgozók körének azonosítása és bemutatása. Az elemzés indokoltságát a projektesedés jelenségének egyre nagyobb elterjedése mellett a projektfoglalkozások klasszifikációs hiányosságai adják. Ezért vállalkoztunk a projektjellegű tevékenységek elkülönítésére a diplomás pályakövetési kutatások kérdőíveiben a foglalkozásra vonatkozó nyitott kérdések egyedi kódolása alapján. Kiindulásként a feltárt elméleti-értelmezési közegre hagyatkozva a projektfoglalkoztatás típusait határoztuk meg. Ennek során azt feltételeztük, hogy miként a projekt kifejezés használata is magában hordozza a munkatevékenység jellegére, avagy a közigazgatási/finanszírozási gyakorlatra alapozott értelmezést, a foglalkozások képe is magán hordozza e kettősséget. A munkáltatói jellemzők alapján két projektfoglalkoztatási klasztert különítettünk el, melyek összegezve a versenyszféra és a közszféra projektfoglalkoztatottjait tömörítik. Vizsgálatunk első fontos eredménye tehát a projekt jellegű tevékenységek kettősségének azonosítása a frissdiplomás foglalkozási csoporton belül. A két klaszter közti eltéréseket a versenyszférában dolgozók némileg sikeresebb munkaerő-piaci átmenete és kedvezőbb foglalkoztatási helyzete, valamint erősebb műszaki orientációja jellemzi. Második vizsgálati kérdésünk a frissdiplomás projektmunka főbb jellemzőinek feltárását célozta meg, azt vizsgálva, hogy miben különböznek e projektmunkát végző frissdiplomás csoportok a más munkakörben dolgozóktól. Az ezen célból épített magyarázó modell a két projektfoglalkoztatási klaszter jellemzőit a többi frissdiplomás képzési, demográfiai és munkaerő-piaci adataival veti össze. Ez alapján a projektfoglalkozások erős szakterületi meghatározottságát azonosíthatjuk, mely a gazdaságtudományi végzettség együttes hatása mellett a közszféra esetében az agrár és társadalomtudományi képzési területen szerzett diplomák súlyát is mutatja. Képzési teljesítményt, vezetői beosztást és a munkaerő-piaci kilépés sikerességét tekintve a versenyszférában foglalkoztatottak esetében találunk pozitív különbséget. Mindkét projektfoglalkozási klaszterről elmondható, hogy a többséghez képest nagyobb a vertikális illeszkedés, tehát a felsőfokú végzettséget igénylő munka aránya.

Hivatkozások Asztalos S. – Czibere I. – Féki-Kiss A. – Geskó S. – György A. – Gyulavári T. – Kártyás G. – Kovács K. – Lebovits Á. – Németh L. (2011): Az atipikus formában szervezhető munkalehetőségek feltárása és elterjesztésének lehetőségei. Kutatási zárójelentés. 374. Hamvas L. (2014): Projekt dilemmák 2.0. Metszetek. A Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének online társadalomtudományi folyóirata, 2014/2. Kovách I. (2010): A jelenkori magyar társadalom szervezeti és hatalmi változásai. MTA doktori értekezés. 299. Kovách I. (2013): A felemelkedő projektosztály In: Czibere I. – Kovách I. (szerk.): Fejlesztéspolitika – Vidékfejlesztés. Debreceni Egyetemi Kiadó, 157-169.

88

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


Frissdiplomás projektfoglalkozások

Kovách I. – Kristóf L. (2005): A hatalom projektesítése. Az európai integráció hatalmi és politikai következményeiről. In: Bayer J. – Kovách I (szerk.): Kritikus leltár. A rendszerváltás három évtizede. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest. 231–251. Kovách I. – Kucerova, E. (2006): The Project Class in Central Europe: The Czech and Hungarian Cases. Sociologia Ruralis, Vol 46, Number 1, January 2006. 3-21. Kovách, I. – Kucerova, E. (2009): The Social Context of Project Proliferation – The Rise of a Project Class. Journal of Environmental Policy & Planning, 11/3. 203-221. Sjöblom, S. (2013): Bevezető: a projektesített közszféra felé – a projektesítés jelensége. In: Czibere I. – Kovách I. (szerk.): Fejlesztéspolitika – Vidékfejlesztés. Debreceni Egyetemi Kiadó. 39-61. Veroszta Zs. (2014): Diplomás pályakövetési adatok 2013. Intézményi adatfelvételek. Educatio Nonprofit Kft. 102.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

89


VENDÉGOLDAL

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata a Debreceni Egyetem végzettjeinek utókövetésén keresztül Fónai Mihály – Kotsis Ágnes – Szűcs Edit

Tanulmányunkban a Debreceni Egyetemen a Diplomás Pályakövető Rendszer keretében 2010-ben és 2011-ben a végzős hallgatók körében folytatott online kérdőíves vizsgálatok eredményeinek néhány tapasztalatát elemezzük.1 Arra törekszünk, hogy a frissdiplomások munkaerő-piaci sikerességéről kapjunk – a képzés során is figyelembe vehető – képet. A szakirodalomban a végzettek munkaerő-piaci sikerességét közgazdasági és szociológiai szempontból vizsgálják, gyakran a két szemléletmód egyidejű alkalmazásával.2 Tanulmányunkban mi is a munkaerőpiac közgazdasági magyarázataiba illesztett, de inkább szociológiai aspektusú megközelítést alkalmazzuk, ami megfelel a hazai Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) vizsgálatok 2010 óta alkalmazott teoretikus és gyakorlati kereteinek, hisz a Debreceni Egyetemen folyó DPR mérések – bár komoly helyi előzményeik voltak – a vizsgált időszakban az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által kidolgozott módszertant adaptálták. A munkaerő-piaci sikeresség számos lehetséges területe és mutatója közül a diploma megszerzése után az elhelyezkedés időtartamát, a munkanélküliség előfordulását és hosszát, valamint a foglalkoztatás minőségét vizsgáljuk.

1 A 2010-es és 2011-es mérések összefoglaló elemzését lásd: Fónai–Szűcs, 2012. 2 Jó példák erre a Frissdiplomások 2010 és a Frissdiplomások 2011 c. kötetek általános problémafelvetésű írásai.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

91


VENDÉGOLDAL

A munkaerő-piaci sikeresség mérése A munkaerő-piaci sikerességet sokféle mutatóval értékelhetjük. Ezek közül most kettőt emelünk ki vizsgálatunk szempontjából. Az első az elhelyezkedés könnyű, illetve nehéz volta (tovább alkalmazták-e a gyakorlati helyen; ha nem, akkor mennyi idő alatt talált munkát, illetve volt-e munkanélküli); a második pedig a foglalkoztatás minősége (mennyire felel meg a munkakör tartalma a megszerzett iskolai végzettség szakterületének, illetve szintjének, használja-e a megszerzett képességeit a munkakörben). Az első mutatón belül két indikátort vizsgálunk, az egyik az elhelyezkedés időtartamára, a másik a munkanélküliséggel kapcsolatos jellemzőkre (volt-e munkanélküli, ha igen, hányszor a kérdőív felvétele és a végzettség megszerzése között) vonatkozott. A második mutató talán még ezeknél is fontosabb információkat hordoz, ugyanis lehetséges, hogy a pályakezdő diplomások elvállalnak a végzettségüknél alacsonyabb végzettséget igénylő munkát, csakhogy elkerüljék a munkanélküliséget (Büchel–van Ham, 2003). Ez azért fontos, mert az előző mutatók kedvező értéke elfedheti ezt a problémát. A végzettségnek nem megfelelő szintű elhelyezkedést túlképzettségnek nevezzük, amely az egyéni foglalkoztatás minőségét jellemzi.3 A mutató alkalmas lehet makroszintű jelenségek értékelésére is, úgymint a túlképzés. Túlképzettség és túlképzés tehát bár összekapcsolódó fogalmak, nem használhatók szinonimaként. A túlképzést úgy értelmezzük, mint egy makroszinten megjelenő jelenséget, az iskolából (jelen esetben felsőoktatásból) kilépők magas száma, amelyet a gazdaság nem képes felszívni, hasznosítani.4 Ez az alulhasznosulás többféleképpen is megjelenhet, például a képzettek gazdasági pozíciójának (bérelőnyének) romlásában, az alulteljesülő várakozásokban és a munka által megkívántnál magasabb iskolai végzettségben (lásd például Rumberger, 1981). Mi ezek közül ez utóbbit választjuk, és vizsgáljuk részletesebben. A jelenség megléte utalhat egyrészt arra, hogy a tömegesedő képzés eredményeképpen a végzettek nem találnak a végzettségüknek megfelelő munkát, és ezért túlképzetté válnak. Ugyanakkor, mint a munkanélküliség esetében, itt is számos tényező, strukturális eltérés és egyéni jellemző is befolyásolhatja a jelenség kialakulását. A helyettesítési elmélet (lásd például Rosen, 1972; Kiker et al., 1997; Daly et al., 2000; van Smoorenburg–van der Velden, 2000; Büchel–van Ham, 2003) szerint a túlképzett munkavállalók a munkatapasztalat hiányát ellensúlyozzák az alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörrel. A karrier mobilitási elmélet (Sicherman–Galor, 1990) szerint a jobb karrier lehetőség reményében vállalják az alacsonyabb végzettséget igénylő munkakört a ranglétra alján. Az illeszkedési elmélet (lásd például Sichermann, 1991; Büchel, 2001) szerint hosszabb/rövidebb időnek el kell telnie az illeszkedés (a munkakör és a munkavállaló végzettségének illeszkedése) megállapításához, így a  túlképzettek jellemzően több munkakört töltenek be és/vagy

3 A modell eredetileg még a múlt században, Amerikában került kidolgozásra. (lásd Duncan–Hoffman, 1981) 4 Természetesen vannak olyan oktatással foglalkozó elméletek, mint az emberi tőke, melynek elméleti alapfeltevése szerint az oktatás növeli az egyén termelékenységét, és amely szerint az itt szerzett képességek hasznosulnak, de jelen írásban nem kívánunk részletesebben foglalkozni ezen elméletek és a túlképzés/túlképzettség viszonyával.

92

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

rövidebb ideje dolgoznak az adott munkakörben. Magyarázatot adhat a túlképzettség jelenségére az egyének mobilitási hajlandósága és családi állapota is. Alacsonyabb mobilitási hajlandóság (lásd Büchel–van Ham, 2003) esetén és család mellett (lásd Costa–Kahn, 2000) jellemzően szűkebb munkapiacon kényszerülnek munkát keresni, amely szintén növeli a túlképzettség esélyét. Jelen tanulmány keretében egyszerű elemzésekkel azt vizsgáljuk, mennyiben érvényesülnek a vázolt elméletek a vizsgált mintán. Ahol lehetett, eredményeinket összevetettük az országos DPR mérések hasonló eredményeivel. A munkaerő-piaci sikeresség elméleti vonatkozásait és a DPR adatbázisokon lehetséges elemzési eljárásait a 2010-es országos frissdiplomás adatfelvételhez és az azt elemző tanulmányokhoz dolgozták ki, illetve adaptálták a közgazdasági, munkaerő-piaci és szociológiai modellek figyelembevételével. Veroszta Zsuzsanna a sikeresség objektív és szubjektív mutatóit különbözteti meg a német CHEERS, REFLEX modellek alapján (Veroszta, 2010. 19.). A sikeresség objektív mutatói az átmenet folytonossága alapján (a felsőfokú tanulmányokból a munkaerőpiacra) a diploma megszerzése utáni első munka megtalálásának időszakát fedik le. A szubjektív sikeresség mutatói közé tartozik az illeszkedés (a jelenlegi/utolsó munka és a végzettség területének a válaszadó által megítélt kapcsolódása), a mobilitási tervek, a munka presztízse és az elégedettség a munkával (Veroszta, 2010. 19–20.). A végzettség, a szak illeszkedése, kapcsolódása jelenik meg Györgyi Zoltán elemzésében is, aki az illeszkedés lehetséges alternatívái alapján az egyes képzési területek, szakok tipológiáját dolgozta ki (Györgyi, 2010. 41–42.). A tipológia az illeszkedés figyelembevételével az egyes szakok, szakmák munkaerő-piaci pozícióinak a reálisabb megítélésére is alkalmas. Megkülönbözteti a kedvező elhelyezkedést biztosító képzési területeket (orvos- és egészségtudomány, illetve jogi és igazgatási), az átlagos területeket (gazdaságtudományok, műszaki, informatika képzési terület), a nehéz és könnyű elhelyezkedést egyaránt lehetővé tevő területet, vagy vegyes munkaerő-piaci szektort (pedagógusképzés), és a munkaerőpiacon nehezen használható, kedvezőtlen területeket (agrár, bölcsészettudomány, társadalomtudomány, természettudomány) (Györgyi, 2010. 42.).

Adatok és módszerek A két vizsgált kérdéskört a Debreceni Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszere keretében végzett 2010-es és 2011-es felmérések adatbázisai alapján elemeztük. 2010-ben a 2007-ben és 2009-ben végzetteket, míg a második, 2011-es felmérés során, a 2008-ban és 2010-ben végzetteket keresték meg online kérdőívekkel, a munkaerő-piaci eredményességre koncentrálva.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

93


VENDÉGOLDAL

Az alapsokaságot az első mérésnél a szakirányú továbbképzések és a felsőfokú szakképzések kivételével az abszolutóriumot szerzett hallgatók, a második mérésnél az összes abszolutóriumot szerzett hallgató jelentette.5

A végzés utáni elhelyezkedés időtartama A két kérdőív, melyeket a 2007-ben és 2009-ben, valamint a 2008-ban és 2010-ben végzettek esetében kérdeztünk le, némileg különbözött egymástól, így az összevetés nem minden területen lehetséges.6 Mindkét kérdőív mérte a végzést követő elhelyezkedés idejét azoknak az esetében, akik még nem rendelkeztek munkával a végzés évében. Az 1. táblázatban mutatjuk be, mennyi idő alatt sikerült elhelyezkedni az egyes években végzett hallgatóknak. Azt látjuk, hogy az azonnal elhelyezkedők aránya csökkent, és nőtt azoké, akik egy év után sem tudtak állást találni. A 2009-ben lényegesen romló mutatókat a pénzügyi, gazdasági válság kibontakozása is magyarázhatja. Különösen megugrott azok aránya, akik még a megkérdezéskor sem dolgoztak; a 2010-es adatokat azonban az is magyarázza, hogy a megkérdezés és a végzés között nem telt el másfél év, így azok között, akik a kérdezéskor sem voltak állásban, sokan a „másfél éven belül” kategóriába tartozhatnak. 1. táblázat. Az elhelyezkedés időtartama (százalékos megoszlás) Azonnal 2007 2008 2009 2010

51,6% 56,5% 39,4% 38,6%

3 hónapon belül 20,4% 16,6% 21,3% 16,5%

6 hónapon belül 11,4% 8,5% 13,2% 9,3%

12 hónapon belül 7,9% 6,1% 6,7% 6,0%

Másfél éven belül 4,8% 5,1% 2,3% 3,5%

Még most sem 4,0% 7,2% 16,9% 26,2%

Forrás: DE DPR felmérések c2 próba szignifikancia értéke (2008 és 2010-es évre): 0,000 c2 próba szignifikancia értéke (2007 és 2009-es évre): 0,000

5 A 2010-es megkeresés során 1018 fő válaszolt, ami a teljes minta esetében (a 2007-ben és 2009-ben végzettek együtt) 11,9 százalékos válaszolási arányt jelent. 2007-ben 3800 fő végzett a Debreceni Egyetemen, közülük 466 fő válaszolt – ez 12,3 százalékos válaszolási arány. A 2009-ben végzett 4707 főből 552 fő válaszolt, ami 11,1 százalékos arányt jelent. A válaszolók 31,4 százaléka volt férfi, 68,6 százaléka nő. A 2011-es online kérdőíves megkeresések sikeresebbek voltak a 2010-esnél, ebben az előző év tapasztalatai is szerepet játszottak. A Debreceni Egyetemen 2008-ban 4042 fő szerzett diplomát (vagy abszolutóriumot), 2010-ben pedig 5546 fő. A 2008-ban végzett hallgatók közül 589-en válaszoltak a kérdőívre, ami 14,8 százalékos arány. A 2010-ben végzettek esetében 1000 fő küldte vissza az online kérdőívet, illetve válaszolt, ami 18 százalékos válaszadási arányt jelent. Az egyetem 15 karának végzett hallgatói a karok létszámának arányában válaszoltak, az eredményeket csak a képzési területek alapján kellett súlyozni. A válaszoló végzett hallgatók 27,9 százaléka volt férfi és 71,1 százaléka nő. (Fónai–Kotsis–Csomós, 2012. 26.) 6 A Debreceni Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszere az egyetem minőségbiztosítási rendszerére épült. A felhasznált online kérdőívek központi kérdésein túl, melyeket az Educatio NKft. állított össze, az alkalmazott kérdőívet az egyetem centrumainak és karainak a javaslatai alapján véglegesítettük.

94

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

A szociodemográfiai változók hatása az elhelyezkedés időtartamára A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen szociodemográfiai és tanulmányi változókkal mutatható ki szignifikáns kapcsolat az elhelyezkedés időtartamára vonatkozóan. Általában nincs lényeges különbség a férfiak és a nők között abban, hogy mennyi idő alatt találnak munkát, de nem befolyásolja a munkaerő-piaci sikerességet a szülők iskolai végzettsége, ebben az esetben az apa iskolai végzettsége sem. Ugyanakkor úgy tűnik, a családi állapot szignifikáns kapcsolatban áll az elhelyezkedés időtartamával, általában a társas kapcsolatban élőket jellemzi rövidebb elhelyezkedési idő. Ebben szerepet játszhat az is, hogy inkább az idősebbek élnek társas kapcsolatban, így az elemzésbe bevettük ezt a változót is (az életkor és a tagozat közötti összefüggés is fontos, hisz a már státuszban lévő levelező tagozatosok az „azonnal el tudott helyezkedni” csoportba tartoznak). Előtte azonban megvizsgáltuk azt, hogy kettéválasztva a mintát egyedülállókra (hajadon, elvált, özvegy) és társas kapcsolatban élőkre, hasonló eredményt kapunk-e. Azt várhatnánk, hogy azok, akik egyedülállók és csak saját magukra kell figyelemmel lenniük a munkakeresés során, hamarabb találnak állást, mint akiket köt a családjuk. Ezzel ellentétben az eredmények azt mutatják, hogy a társas kapcsolatban élők hamarabb találnak munkát, mint az egyedülállók: az előbbiek majdnem 62 százaléka, míg az utóbbiak mindössze 38 százaléka helyezkedett el azonnal. A férfiak és a nők elhelyezkedését tekintve sem az egyedülállók, sem pedig a párkapcsolatban élők esetében nincs szignifikáns különbség. 2. táblázat. A társas kapcsolatban, illetve egyedül élő férfiak és nők elhelyezkedési sikeressége (%) Azonnal Egyedülálló

Házas, kapcsolatban él

Férfi Nő Összesen Férfi Nő Összesen

41,3% 36,4% 37,9% 68,7% 60,6% 62,4%

3 hónapon belül 19,8% 20,6% 20,3% 7,1% 8,9% 8,5%

6 hónapon belül 9,9% 10,7% 10,4% 7,1% 6,3% 6,5%

12 hónapon belül 4,4% 8,6% 7,3% 2,0% 4,0% 3,6%

Másfél Még most éven belül sem 5,5% 19,1% 3,4% 20,4% 4,0% 20,0% 6,1% 9,1% 4,0% 16,3% 4,5% 14,7%

Forrás: DE DPR felmérések Megj.: c2 próba szignifikancia értéke az egyedüli csoporton belül: 0,127; a társas csoporton belül 0,360

Az is felmerülhet kérdésként, hogy nem az életkor befolyásolja-e a házastársi, párkapcsolati állapot hatását, feltételezve, hogy az idősebbek – adott esetben munkatapasztalattal rendelkezők – könnyebben helyezkednek el. Elsősorban a fiatal (30 évnél fiatalabb) végzett hallgatók esetében van szignifikáns különbség az egyedülállók és a kapcsolatban élők között, oly módon, hogy a kapcsolatban élők átlagosan hamarabb találnak munkát, mint egyedül élő társaik. A település típusa is befolyásolhatja az elhelyezkedés gyorsaságát. Minél nagyobb a helyi munkaerőpiac, annál valószínűbb a rövidebb időn belüli elhelyezkedés. Úgy tűnik azonban, hogy nincs szerepe a település típusának, közvetve méretének, kivéve a 14 éves kori lakhelyet, ugyanis a fővárosi lakhelyűek mindegyike azonnal talált állást. Érdekes emellett, hogy

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

95


VENDÉGOLDAL

a községben lakó munkakeresők is nagyobb arányban találtak azonnal állást maguknak, mint azok, akik megyeszékhelyen vagy városban élnek. Egy durva számítással megvizsgálhatjuk, hogy változott-e a munkaerő-piaci helyzet a mobilitással, ha kiszámítjuk a 14 éves kor előtti és a jelenlegi lakóhely-besorolás közötti különbséget, ezáltal három kategóriát különböztetve meg: azokat, akik nagyobb településre költöztek, akik nem változtattak lakóhelyet, és azokat, akik kisebb településre költöztek. Természetesen ez nem tükrözi az igazi mobilitást, hiszen az nem derül ki belőle, hogy ugyanaz-e a település vagy hasonló nagyságú, de másik településről van szó. Bár statisztikailag nem mutatható ki összefüggés (s=0,271), az szembetűnő, hogy akik kisebb településre költöztek, azok között valamivel nagyobb volt az azonnal, illetve három hónapon belül elhelyezkedők aránya. A látszólagos ellentmondás oka az lehet, hogy az egyébként hátrányosabb helyzetű kisebb településekre költözők „biztosra mennek”, azaz csak akkor költöznek ilyen településre, ha az egyben biztos munkalehetőséget is jelent. A térbeli folyamatokat az országos DPR vizsgálatok keretében is elemezték; e folyamatok nemcsak a munkába állás időtartamára, hanem a foglalkoztatás esélyére és a végzettség– betöltött munkakör illeszkedésére is hatást gyakorolnak. A migrációs, mobilitási folyamatok összefüggnek az egyes térségek gazdasági fejlettségével, a munkaerő-piaci kínálattal, a diplomások arányával, valamint a felsőoktatási intézmények számával és képzési struktúrájával (Horváth, 2010; Czeglédi – Nyüsti, 2011). A végzett hallgatók és a képzőhely, valamint a  középiskolás-kori és a  végzés utáni lakóhely kapcsolatát, a  térbeli mozgást számos tényező alakítja, melyek következtében nagyon sokszínű lehet a frissdiplomások térbeli mozgása, mobilitása, a „visszatéréstől” az „elvándorláson” át a „továbbvándorlásig”, a „helyben maradásig” és a „bevándorlásig” (Horváth, 2010. 147). A 2010-es vizsgálat azt mutatta, hogy a jelenlegi/legutolsó munkahely és a diplomaszerzés helye 43,8 százalékban maradt ugyanaz, 47,8 százalékban változott, 8 százalék a képzőhely közvetlen vonzáskörzetében dolgozik, azaz a végzettek csaknem fele–fele dolgozik ott, ahol tanult, illetve vált mobillá. Hasonló tipológiát alakított ki Nyüsti és Ceglédi is (2011. 186). Ők a „helyben maradókat”, a „végzettként elvándorlókat”, a „végzettként hazatérőket” és a „többlépcsős elvándorlókat” különböztették meg.

A felsőfokú tanulmányok hatása az elhelyezkedés időtartamára A felsőfokú tanulmányi eredmények vizsgálata alapján megfogalmazható, hogy a tanulmányi eredmény szignifikánsan befolyásolja az elhelyezkedés esélyét.7 Minél jobb a tanulmányi átlag (és nem csak abszolút tekintetben, de az adott szakon átlagoshoz viszonyítottan is), annál valószínűbb, hogy hamarabb talál állást magának a végzett hallgató.

7 A 2008–2010-ben végzettek esetében a kapcsolat 1 százalékon szignifikáns, mind az átlag értékét tekintve, mind pedig az adott szakon átlagos eredményhez viszonyítva.

96

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

3. táblázat. A tanulmányi eredmények az adott szakon átlagoshoz viszonyítva (%) Azonnal Rosszabb, mint az átlagos Az átlagosnak megfelelő Jobb, mint az átlagos Sokkal jobb, mint az átlagos Összesen

28,8%

3 hónapon belül 18,6%

6 hónapon belül 13,6%

12 hónapon belül 5,1%

Másfél Még most éven belül sem 11,9% 22,0%

42,8% 47,5% 58,4%

16,3% 15,8% 19,7%

11,1% 7,4% 2,2%

7,3% 5,8% 1,5%

4,2% 3,8% 0,7%

18,3% 19,6% 17,5%

45,5%

16,6%

9,0%

6,1%

4,0%

18,8%

Forrás: DE DPR felmérések Megj.: c2 próba szignifikancia értéke 0,000

A nyelvismeret is általában segíti az elhelyezkedést, bár meg kell jegyezni, hogy elsősorban az orosz nyelv kapcsán volt szignifikáns különbség a nyelvet ismerő és nem ismerő hallgatók elhelyezkedése között (s=0,000). A német és angol nyelvek esetében azt lehet megállapítani, hogy ahhoz, hogy előnye származzon belőle az elhelyezkedés során, a hallgatónak magas szinten kell ismernie a nyelvet. Nem segíti viszont az elhelyezkedést sem a francia, sem az olasz, sem pedig a spanyol nyelvek ismerete. Nem voltak előnyben azok sem, akik több nyelvet ismertek, bár a vizsgálatban nem voltak megkülönböztetve a nyelvet alig, vagy nagyon jól beszélők.8 (s= 0,361) Ezzel összefüggésben az is megállapítható, hogy azon hallgatók, akik külföldön is folytattak tanulmányokat a végzettség megszerzése alatt, szintén könnyebben találtak állást maguknak (s=0,05), ami összefügg azzal, hogy a külföldi tanulmányok (és munkatapasztalat) javítja a nyelvhasználat szintjét, hozzájárulva az elhelyezkedés sikeréhez is. A végzettség szintje is befolyásolja az elhelyezkedés időtartamát (s=0,000). Mindkét felmérés esetében a bachelor végzettséget szerzett hallgatók jellemzően később találnak állást maguknak, sőt sok esetben még a felmérés időpontjaiban sem rendelkeztek munkahellyel. Ugyanakkor a 2008-ban és a 2010-ben végzettek esetében a magasabb végzettséggel (MA, MSc, PhD) nagyobb esély volt elhelyezkedni. Ha karok szerint vizsgáljuk a kérdést, elmondható, hogy könnyebben tudnak elhelyezkedni az Informatikai Kar, a Zeneművészeti Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar végzettjei, míg jóval hosszabb idő után tudtak elhelyezkedni a Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Kar, a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar végzettjei. A gyakorlat azonban jelentősen befolyásolja az elhelyezkedés esélyeit. A gyakorlatot végző hallgatóknak ugyan csak az egyötödét foglalkoztatják a későbbiekben a gyakorlati helyükön, de ennek az egyötödnek 85 százaléka azonnal, vagy három hónapon belül munkába áll.

8 Ezek az eredmények felvetik a nyelvvizsgának, mint előfeltételnek és szűrőnek a  tényleges funkcionalitását, hisz a munkaerőpiac a nyelvtudást és nem a nyelvvizsga bizonyítványt „árazza be”.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

97


VENDÉGOLDAL

Munkanélküliségi indikátorok A mutatók egy másik csoportja, amit érdemes megvizsgálni a munkaerő-piaci sikeresség szempontjából, a munkanélküliséggel kapcsolatos indikátorok. Ezek az indikátorok elsősorban a 2008-ban és 2010-ben végzetteket vizsgáló felmérésben szerepeltek, így ezek alapján tudunk következtetéseket megfogalmazni. A kérdés arra vonatkozott, hogy a válaszadó volt-e munkanélküli és hány alkalommal a végzés időpontja és a kérdőív felvétele között, illetve hogy milyen hosszú volt ezen időszakok hossza együttesen. Ez a kérdés nem a frissdiplomások kérdezéskori munkaerő-piaci státuszára vonatkozott – mivel a végzettek között magas volt azoknak az aránya, akik körében legalább egyszer fordult elő munkanélküli időszak, a válaszok sokkal magasabb munkanélküliségi mutatót sugallnak, mintha a „kérdezéskori” státuszt vizsgálnánk.

A szociodemográfiai változók hatása a munkanélküliségre Nincs különbség a nemek között a tekintetben, hogy volt-e munkanélküli a végzést követően (s=124), sem pedig abban, hogy hányszor váltak azzá. Ugyanakkor a nők szignifikánsan hosszabb ideig voltak munka nélkül (9,52 hónap), mint a férfiak (7,97 hónap). (s= 0,093) 4. táblázat. A családi állapot és a munkanélküli státusz előfordulása   Egyedülálló Házas, párkapcsolatban él Total

Volt már munkanélküli 41,6% 20,3% 34,4%

Nem volt még munkanélküli 58,4% 79,7% 65,6% Forrás: DE DPR felmérések Megj.: a szignifikancia értéke 0,000

A családi állapot alapján az egyedülállók nagyobb százalékban voltak munkanélküliek. Ebben természetesen szerepet játszhat az életkor is, amelynek növekedésével mind a társas kapcsolatban, mind az egyedül élők között egyre csökken a munkanélküliség valószínűsége. Ugyanakkor, ha az életkori csoportokon belül vizsgáljuk a családi állapot hatását, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a társas kapcsolatban élők kisebb valószínűséggel voltak munkanélküliek. (s= 0,001, s= 0,081, s= 0,004).9 Önmagában a családi állapot nem volt hatással a munka nélkül töltött időszakok hosszára és a munkanélküli időszakok számára, de az életkorral együtt megfigyelhető, hogy jelentős különbség van a 40 évnél idősebbek között, ahol az egyedül élők átlagosan 8 alkalommal (17 fő, szórás 23,87) míg a társas kapcsolatban élők 1-2 alkalommal (15 fő, szórás 0,7) voltak munka nélkül, az időszakok teljes hossza pedig az előbbiek esetében 22 hónap (szórás: 22,4),

9 Az első a 30 évnél fiatalabbak, a második a 30-40 év közöttiek, a harmadik a 40 évnél idősebbek csoportján belüli különbségek szignifikancia értéke a családi állapotra vonatkozóan.

98

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

az utóbbiak esetében 14 hónap volt (szórás 10,4). Egyébként az életkorral összefüggésben mind az időszakok száma, mind a hossza növekvő értékeket mutat. A szülők legmagasabb iskolai végzettsége és a munkanélküliség valószínűsége között nincs statisztikailag szignifikáns kapcsolat, míg az időszakok számát és hosszát tekintve van különbség az egyes kategóriákat tekintve, de ez nem lineáris, tehát nem lehet azt mondani, hogy akiknek a szülei magasabb iskolai végzettségűek, azoknál alacsonyabb lenne a munka nélkül töltött időszak száma/hossza.

A felsőfokú tanulmányok hatása a munkanélküliségre A tanulmányi eredmény és a munkanélküliség valószínűsége statisztikailag szignifikáns és pozitív kapcsolatban állnak egymással (s=0,000) mind az abszolút, mind pedig a relatív eredményeket (a szakon jellemző eredményhez viszonyítottan) tekintve is. Minél magasabb tanulmányi eredménnyel végzett valaki, annál kisebb a munkanélkülivé válásnak a valószínűsége. Míg az átlagosnál sokkal rosszabb tanulmányi eredménnyel végzők 50 száazléka, addig a sokkal jobb tanulmányi eredménnyel végzők mindössze 17,3 százaléka volt munkanélküli.10 Hasonló mondható el a munka nélkül töltött időszakok számát és hosszát tekintve is. Az előbbi 1 százalékon szignifikáns (s=0,000), míg az utóbbi 5 százalékon (s=0,043). Az eredmények javulásával a munkanélküliség hossza és előfordulása csökken, de a csökkenés jelentős része már a legrosszabb és a második legrosszabb kategóriák közé esik, utána már nem nagyarányú. Valószínű, hogy a tanulmányi sikertelenségnek ugyanúgy a motiválatlanság lehet az oka, mint a munkaerő-piaci eredménytelenségnek. Ez valószínűleg az egyén korábbi, részben iskolai életútjával, családi hátterével, a különböző tőkékkel való ellátottsággal és mintákkal függ össze, melyet a felsőoktatás csak részben tud kompenzálni. Megállapítható, hogy a magasabb végzettségi szintek esetében alacsonyabb a munkanélkülivé válás esélye. A mester és a doktori képzésben résztvevők mindössze 15 százaléka volt munkanélküli, míg az alapképzésben és felsőfokú szakképzésben végzett hallgatók esetében ugyanez az arány 35 százalék. A vizsgált két év adatai azt mutatják, hogy a 2010-ben végzettek körében nagyobb azoknak az aránya, akik már voltak munkanélküliek – ezt, ahogy arra utaltunk, részben a 2008 utáni pénzügyi válság indukálhatta. 5. táblázat. A végzettség megszerzése óta volt munkanélküli? Év 2008

Képzés szintje Felsőfokú szakképzés Alapszak Mesterszak PhD Total

Igen 31,7% 27,8% 17,2% 0% 27,3%

Nem 68,3% 72,2% 82,8% 100,0% 72,7%

N 183 79 64 7 333

10 Ez fontos eredmény, hisz gyakori érv az, miszerint az egyetemen rosszabbul teljesítők a gyakorlatban jobban megállják a helyüket – ez legalábbis az elhelyezkedési esélyekre nem igaz.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

99


VENDÉGOLDAL

Év 2010

Képzés szintje Felsőfokú szakképzés Alapszak Mesterszak PhD Total

Igen 40,7% 37,0% 15,2% 25,0% 34,1%

Nem 59,3% 63,0% 84,8% 75,0% 65,9%

N 145 381 105 12 643

Forrás: DE DPR felmérések Megj.: a c2 próba szignifikancia értéke 0,052 a 2008 és 0,000 a 2010-es végzettek esetében

A munka nélkül töltött időszakok száma ugyanakkor jellemzően nem különbözik az egyes végzettségi szintek között, bár a felsőfokú szakképzettek esetében jellemzően magasabb aránnyal találkozhatunk. A munkanélküliként eltöltött időszak hosszát tekintve viszont már találunk szignifikáns különbséget. A 6. táblázat azt foglalja össze, hogy a képzés szintjétől függően hogyan alakul a végzést követő időszakban a munka nélkül töltött hónapok száma. Jól láthatóan ez a képzettségi szint csökkenésével együtt növekszik. Az alapszakos és a mester képzésesek esetében a később végzettek jellemzően rövidebb ideig voltak munka nélkül, ugyanakkor ez egyáltalán nem jellemző a felsőfokú szakképzés esetében, ahol jóval hosszabb ez az időszak. 6. táblázat. A képzés szintje és a munkanélküliként töltött időszak hossza a 2008-ban és 2010-ben végzettek esetében (hónap) Képzés szintje Felsőfokú szakképzés

Alapszak BA, BSc Mesterszak MA, MSc PhD Összesen

Végzés éve 2008 2010 Összesen 2008 2010 Összesen 2008 2010 Összesen 2010 Összesen 2008 2010 Összesen

Átlag 8,87 11,61 10,25 11,95 7,63 8,22 8,24 5,55 6,65 10,13 10,13 9,54 8,58 8,87

Szórás 7,460 12,238 10,197 9,780 5,783 6,601 7,860 5,172 6,410 6,340 6,340 8,147 8,204 8,186

N 57 58 115 22 139 161 11 16 26 3 3 90 215 305

Forrás: DE DPR felmérések F próba szignifikancia értéke 0,098

A szakterület hatását a munkanélkülivé válás valószínűségére a karok szerinti bontásban tudjuk bemutatni, ami csak közelíti a szakterületet, illetve képzési területet. A hatás szignifikánsnak mutatkozik, vizsgáltuk a végzettség éve szerinti bontásban is, azonban a 2008 és 2010 között végzettek munkanélkülivé válása között nem volt szignifikáns különbség, kivéve a bölcsészkart (s=0,085), amelyen a 2008-ban végzettek 73,2 százaléka, a 2010-ben végzetteknek pedig 65 százaléka nem volt munkanélküli a vizsgált időszakban.

100

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

Az átlagosnál alacsonyabb arányban voltak munkanélküliek a Zeneművészeti Kar, az Informatikai Kar, az Általános Orvostudományi Kar végzettjei. (Kedvezőbb ezeknél is a Fogorvostudományi és a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatóinak a helyzete, de ezekben az alacsony elemszám megbízhatatlanná teszi az értékelést.) Érdekes azonban megvizsgálni az életkor függvényében ezeket az eredményeket, és csak a frissdiplomás fiatalok adatait vizsgálni. A munkanélküliségi adatok így kicsit kedvezőtlenebbek, viszont hasonló megállapítás tehető, mint az előző esetben: jobb helyzetben vannak az informatikusok, a zenei pályán végzettek és az orvosi pályán végzett hallgatók. 7. táblázat. A karok és a munkanélküli státusz előfordulása

Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Állam- és Jogtudományi Kar Bölcsészettudományi Kar Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Informatikai Kar Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar Műszaki Kar Természettudományi és Technológiai Kar Zeneművészeti Kar Általános Orvostudományi Kar Egészségügyi Kar Fogorvostudományi Kar Gyógyszerésztudományi Kar Népegészségügyi Kar Összesen

Volt már munkanélküli 44,8% 40,6%

Nem volt még munkanélküli 55,2% 59,4%

67 106

37,8% 32,0% 34,7% 16,1% 38,8% 42,9% 37,8% 6,7% 25,4% 29,6% 20,0%

62,2% 68,0% 65,3% 83,9% 61,2% 57,1% 62,2% 93,3% 74,6% 70,4% 80,0% 100,0% 53,7% 65,8%

82 309 170 62 85 112 172 15 59 257 5 7 41 1549

46,3% 34,2%

Forrás: DE DPR felmérések

A következőkben vizsgáljuk meg, hogyan alakult a munka nélkül töltött időszakok száma és hossza. Jellemzően a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar végzettjei voltak többször munkanélküliek, a legnagyobb a szórás a Bölcsészettudományi Kar végzettjeinek körében. Átlagosan 8 hónap a munka nélkül töltött időszak hossza a 30 évnél fiatalabb diplomások esetében. Ennél kedvezőbb a helyzete az általános orvosoknak (3,93 hónap), a közgazdász hallgatóknak (4,44 hónap) és a Népegészségügyi Kar hallgatóinak (5,14 hónap). Kedvezőtlenebb viszont a Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési, valamint a Mezőgazdaságtudományi és Élelmiszeripari Karon végzett hallgatók helyzete, akik átlagosan 10-12 hónapot voltak munka nélkül. Azok a hallgatók, akik tanulmányaik alatt külföldön is tanultak, jellemzően kevésbé váltak munkanélkülivé (s=0,051), viszont azok, akik mégis munka nélkül maradtak, nem különböztek társaiktól sem az időszakok számát (s=0,266), sem a hosszát tekintve (s= 0,270). A képzés szintjének és a képzési területnek a munkanélküli státuszra gyakorolt hatása nem tér el az országos DPR mérésekben elemzett adatoktól. Ha a munkaerő-piaci státuszt,

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

101


VENDÉGOLDAL

a gazdasági aktivitást vizsgáljuk, akkor – ahogy arra utaltunk – országosan is nőtt a frissdiplomások körében a munkanélküliek aránya 2008-ról 2010-re (Varga, 2011. 147). A Debreceni Egyetemen a végzettek 9,8 százaléka volt „munkanélküli”, amikor a DPR kérdőívre válaszolt, alkalmazott volt a végzettek 72,2 százaléka, a többiek inaktívak voltak (4,5%), vagy újabb tanulmányaikat folytatták (9,8%), 1,9 százalékuk pedig önfoglalkoztató volt. Ezek az adatok is mutatják, hogy a „volt-e már Ön munkanélküli a végzés óta” kérdésre adott válaszok és a kérdezéskori munkaerő-piaci státusz között sokkolóan nagy eltérést tapasztalhatunk.

A foglalkoztatás minősége A bevezetésben már említettük, hogy nem feltétlenül elegendő az elhelyezkedés idejének és a munkanélküliséggel kapcsolatos mutatók vizsgálata ahhoz, hogy a felsőfokú végzettségűek helyzetét értékeljük, hiszen nem mindegy az sem, hogy az a munka, amit elvállalnak, illeszkedik-e a végzettségük szintjéhez. Ennek mérésére számtalan lehetőség kínálkozik (lásd Hartog, 2000), mi most az önértékelésen alapuló módszert alkalmazzuk. A bevezetőben említett elméletek közül lehetőségünk van vizsgálni a mobilitási és ingázási hajlandóságot, a szakterület és a végzettségi szint, valamint az iskolai eredményesség hatását. Emellett megvizsgáljuk, hogy hogyan alakul a túlképzettként és az illeszkedőként elhelyezkedő munkavállalók keresete. A foglalkoztatás minőségének mérésére a 2007-ben és 2009-ben végzett hallgatók számára készült kérdőívben önértékelés keretében kérdeztek rá. Ennek során a végzetteknek a következő kérdésre kellett választ adniuk: „Az Ön jelenlegi/legutolsó munkakörének betöltéséhez elegendő-e alacsonyabb végzettség?” A válaszok megoszlását a 8. táblázat mutatja. Túlképzettnek tekintjük azt, akinek a munkaköre nem igényli a munkavállaló legmagasabb iskolai végzettségét,11 míg illeszkedő az a végzett, akinek a végzettsége megfelelő a munka által megköveteltnek. 8. táblázat. Túlképzettek megoszlása a 2007/2009-ben végzettek körében Túlképzett Illeszkedő Válaszhiány Összesen

Gyakoriság 241 453 324 1018

% 23,7 44,5 31,9 100,0

Érvényes % 34,73 65,27 – Forrás: DE DPR felmérések

11 Györgyi Zoltán túlképzésnek tekinti, ha egy adott területen sok a pályaelhagyó – ez a megközelítés nem ad választ arra a kérdésre, hogy valójában miért hagyják el a pályát (Györgyi, 2010. 40). Ugyanott Veroszta azokat tekinti pályaelhagyónak, akiknek a  végzettsége egyáltalán nem kapcsolódik a munkájához (Veroszta, 2010. 21).

102

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

Ez nagyjából megfelel a hazai és nemzetközi megfigyeléseknek is (lásd például Groot – van den Brink, 2000). A 2008-ban és 2010-ben végzett hallgatók számára készített kérdőívben használt kérdés a következőképpen hangzott: „Véleménye szerint milyen szintű képzettség felel meg legjobban jelenlegi munkájának?” Erre a végzettség megadásával lehetett válaszolni, külön kérdés kérdezett rá a saját végzettség szintjére. A kettő összehasonlításából volt lehetőség azonosítani a túlképzett munkavállalókat. A szélesebb skála miatt ebben az esetben olyanok is voltak a mintában, akik munkájukhoz alulképzettek, azaz egyetemi diploma is szükséges a munkakör betöltéséhez, de ők csak főiskolai diplomával rendelkeznek. Ez alapján a túlképzettek megoszlását az alábbi táblázat mutatja be. 9. táblázat. Túlképzettek aránya a 2008/2010-ben végzettek körében. Alulképzett Illeszkedő Túlképzett Válaszhiány Összesen

Gyakoriság 29 44 34 1480 1587

% 1,8 2,8 2,1 93,2 100,0

Érvényes % 27,3 41,2 31,5 – Forrás: DE DPR felmérések

Valószínűsíthetően a válasz bonyolultsága (nehéz különbséget tenni a főiskolai és egyetemi végzettség követelménye, főként a szükséges tudás esetében) miatt igen kevés válasz érkezett a munkakör képzettségigényére. Így a minta mindössze 6,8 százaléka volt felosztható az egyes kategóriák között. A megoszlás azonban ezen belül is hasonló, a válaszadók mintegy 32,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy túlképzett a munkájához képest. A 2010-es országos vizsgálat során egy másik kérdés kapcsán 14,4 százalék volt azoknak az aránya (Veroszta, 2010. 21), akik olyan munkát végeznek, mely egyáltalán nem kapcsolódik végzettségük szakterületéhez (itt más volt a módszertan, a „milyen mértékben kapcsolódik a szak a munkájához” volt a kérdés).

A szociodemográfiai változók hatása a foglalkoztatás minőségére A továbbiakban a 2011-es adatfelvétel kis elemszáma miatt a 2007-ben és 2009-ben végzettek válaszait elemezzük. Nincs különbség a férfiak és a nők között abban a tekintetben, hogy végzettségük illeszkedik-e a munkakör által megkövetelthez (s=0,212). A település típusa szerint megállapítható, hogy a 14 éves kor előtti lakóhely 10 százalékon szignifikáns kapcsolatban áll a túlképzettség valószínűségével. Minél kisebb a település, annál nagyobb a túlképzetté válás esélye (s=0,065). Ennek oka a hallgatói és a frissdiplomás migrációban érhető tetten, bár azt is láttuk, hogy a kisebb településeken rövidebb a munkához jutás időtartama (ez azonban nem zárja ki az illeszkedés hiányát). Hasonló állapítható meg a jelenlegi lakóhely kapcsán is (s=0,068), ugyanakkor azok között, akik külföldre mentek a végzést követően, jelentősen magasabb a túlképzettek aránya (57,1%), mint a többi csoportban. Ha a mobilitást közelítjük a 14 éves kori település és a jelenlegi település besorolása közötti különbséggel, akkor tulajdonképpen az látható, hogy akik kisebb településre költöztek, azok

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

103


VENDÉGOLDAL

között a legkisebb a túlképzettek aránya (22,5%), míg a hasonló településen munkát keresők 37,4 százalékát jellemezte ez a fajta inkongruencia (csak az költözik kisebb településre, aki „biztos állásba” megy, ahogy arra utaltunk – a túlképzés e településeken a potenciális állások számával és struktúrájával függ össze). Ezen felül viszont minél nagyobb volt a különbség a városok között, annál kisebb volt a túlképzettek csoporton belüli aránya, kivéve a külföldre költözőket, akik esetében nagyobb arányban volt jellemző a túlképzettség. Tényleg úgy tűnik, hogy a munkaerőpiac nagysága befolyásolja a munkával kapcsolatos lehetőségeket, és ezáltal a túlképzetté válás valószínűségét (s= 0,047). A mobilitás mellett szerepet játszhat még az ingázási hajlandóság is. Azok, akik messzebbre hajlandók utazni, elkerülik a túlképzetté válást, ugyanis nagyobb munkaerőpiacon keresnek és találnak állást. Ugyanakkor nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a túlképzettek és az illeszkedők ingázási ideje között (s= 0,713). Nem szignifikáns a kapcsolat a felsőoktatási tanulmányi eredmény, a diploma minősítése és a túlképzettség valószínűsége között. Bár az eredmény javulásával kismértékben csökken a túlképzettek aránya, de a legmagasabb eredménnyel (kitüntetéssel vagy kiváló eredmén�nyel) végzők körében ismét megnövekszik az arányuk, miközben azt láttuk, hogy az első állásba jutást segíti a jó egyetemi tanulmányi eredmény (de nem véd meg a túlképzettségtől). A szakterületeket, képzési területeket vizsgálva az látható, hogy legrosszabb helyzetben a gazdasági képzési területen végzett hallgatók és a pedagógiai végzettségűek vannak. A legkevésbé valószínű a túlképzetté válás a műszaki, a természettudományi, az agrártudományi és az informatikai képzési területek esetében. Az országos DPR vizsgálatok ennél jobb illeszkedést mutatnak az informatikai területen (90,3%), a gazdasági (79,3%), a műszaki (85,2%) és a pedagógiai (85,7%) területen, a többi képzési terület esetében nincs ilyen nagy eltérés (Varga, 2011. 155). Ez összefügghet a térség munkaerőpiacának struktúrájával is. 10. táblázat. A túlképzettek aránya az egyes képzési területek esetében Képzésterület  Agrár Bölcsészettudomány Gazdaságtudományok Informatika Jogi és igazgatási Műszaki Pedagógusképzés Társadalomtudomány Természettudomány Összes

Túlképzett 30,9% 39,1% 46,7% 31,8% 24,3% 26,7% 40,4% 35,3% 30,4% 34,6%

Illeszkedő 69,1% 60,9% 53,3% 68,2% 75,7% 73,3% 59,6% 64,7% 69,6% 65,4%

Összesen 68 110 75 66 37 90 104 17 79 661

Forrás: DE DPR felmérések Megj.: A táblázatban nem szerepel a kis elemszám miatt az orvos- és egészségtudomány (2 fő) és a művészet (5 fő) képzésterületek.

A képzési szint, úgy tűnik, nincs szignifikáns kapcsolatban a túlképzettség valószínűségével (s=0,549), ettől függetlenül is látható, hogy bár a többi képzési szint esetében nincs nagy különbség, az alapképzéseken végzetteket jellemzi jobban a túlképzettként való foglalkoztatás.

104

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

Az elhelyezkedés időtartamának a növekedésével egyre valószínűbb a túlképzettként való munkába állás. Ami azt is jelezheti, hogy az a magatartás, hogy a végzettek elvállalnak a sajátjuknál alacsonyabb végzettséget igénylő munkaköröket, az egy elkerülési stratégia a munkanélkülivé válásra (vagy munka nélkül maradásra). Bár a Khi négyzet próba szerint nem szignifikáns (s=0,274), de a változók együtt járnak a korrelációszámítás szerint (5 százalékos szignifikancia szinten). Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a hat hónapos munkanélküliség egy fordulópont, amikor a frissdiplomások inkább elfogadnak a végzettségüknél alacsonyabb végzettséget igénylő állást. Bár a túlképzettek kevesebbet keresnek, mint illeszkedő társaik, ami azt jelenti, hogy ez a megfigyelés megfelel a nemzetközi és hazai szakirodalmi eredményeknek, ám a különbség statisztikailag nem szignifikáns (s= 0,621).

Összefoglalás A munkaerő-piaci sikeresség fontos mutatója, hogy a végzés után mennyi idő alatt tud a frissdiplomás elhelyezkedni. Az országos DPR kutatások tapasztalatai alapján ezt igen sok egyéni, strukturális és intézményi hatás alakítja, beleértve az egyes térségek gazdasági fejlettségét, munkaerőpiacának struktúráját és a felsőoktatási intézmények térbeli eloszlását is (Frissdiplomások 2010, Frissdiplomások 2011). Az elhelyezkedés időtartamát a társas kapcsolat (házasság vagy egyéb párkapcsolat), a jobb egyetemi tanulmányi eredmény, a külföldi tanulmányok, a végzettség szintje és a gyakorlat (hol töltötte a hallgató és mennyi ideig volt gyakorlaton) csökkenti. A munkaerő-piaci sikerességet meghatározni látszó tényezők közül kettő az egyénekhez kapcsolódik, úgy tűnik, hogy a „társas kapcsolat” arra motiválja a végzetteket, hogy rövid idő alatt állásba kerüljenek – részben ez magyarázza a levelező tagozaton végzettek gyorsabb elhelyezkedését is (azon túl, hogy meghatározó többségük eleve állásban volt). A jobb egyetemi tanulmányi eredmény az egyén teljesítménye, ám azt – bár tanulmányunk alapvetően leíró, így a mélyebb oksági összefüggéseket nem elemezzük – a (végzett) hallgatók korábbi tanulmányi életútja, a családi háttér, a különböző tőkékkel való ellátottság és a választott szak is meghatározza. Részben, vagy inkább a felsőoktatási intézmények hatásának tekinthetők a külföldi tanulmányok (ami egyéni döntés eredménye, de jelentős benne az intézményi hatás is), a végzettség szintje és a gyakorlat. Leginkább az utóbbi esetében beszélhetünk arról, hogy az intézmények gyakorlati képzési kínálata, a gyakorlatok mintatanterven belüli helye, a képzés „gyakorlatiassága”, a gyakorlati képzésbe bevont partnerekkel való együttműködés és a gyakorlóhelyek kínálta programok meghatározó mértékben alakíthatják a frissdiplomások munkakarrierjét. E tényezők hasonlóan hatnak a munkanélküliség előfordulására is, azaz nemcsak a munkába állás időtartamát csökkentik, de a munkanélkülivé válás esélyét is. A munkanélküli időszakok hosszát közvetlenül a végzés után a jobb egyetemi tanulmányi eredmény csökkenti, ami az egyénhez kapcsolódik, ám mögötte számos egyéb hatást is kiemelhetünk – bár a szülők iskolai végzettségének nincs közvetlen lineáris hatása például a munkanélküli periódusok

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

105


VENDÉGOLDAL

hosszára, az egyetemi teljesítmények mögött a kulturális és társadalmi tőkén át mégis hatást gyakorolnak a teljesítményekre. A túlképzettséget leginkább annak a településnek a nagysága csökkenti, ahol a végzett hallgatók munkába állnak, ami azt jelenti, hogy legnagyobb hatása a munkaerőpiac méretének, az állások kínálatának van. Az egyetemi tanulmányi eredménynek és a végzettség szintjének nincs hatása arra, hogy valaki a képzettségénél alacsonyabb kvalifikációt igénylő állásba kerüljön. Ez azt jelenti, hogy az egyetemi tanulmányi eredményesség csökkenti a munkába állás idejét és a munkanélkülivé válás esélyét, de nem képes csökkenteni a túlképzettség jelenségét – ez a (helyi) munkaerő-piacok méretével és struktúrájával is összefügghet. A képzési területek – ahogy azt az országos DPR kutatások is mutatják – eltérő hatást gyakorolnak a végzett hallgatók munkaerő-piaci sikerességére – erre viszont a képző intézményeknek csak részbeni hatása van, azt jelentős mértékben az országos és helyi munkaerőpiac és a képzés szakmai struktúrája együttesen alakítja.

Hivatkozások Büchel, F. (2001): Overqualification – reasons, measurement issues, and typological affinity to unemployment. In: Descy, P. – Tessaring, M. (Eds.): Training in Europe. Second report on vocational training research in Europe 2000. Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg. 453–560. Büchel, F. – van Ham, M. (2003): Overeducation, Regional Labor Markets, and Spatial Flexibility. Journal of Urban Economics, Vol. 53. 482–493. Costa, D. L. – Kahn, M. E. [2000]: Power Couples: Changes in the Locational Choice of the College Educated, 1940–1990. Quarterly Journal of Economics, Vol. 115., No 4. 1287–1315. Daly, M. C. – Büchel, F. – Duncan, G. J. (2000): Premiums and penalties for surplus and deficit education. Evidence from the United States and Germany. Economics of Education Review, Vol. 19. 169–178. Duncan, G. J. – Hoffman, S. D. (1981): The Incidence and Wage Effects of Overeducation. Economics of Education Review, Vol. 1., No. 1. 75-86. Fónai M. – Szűcs E. (2012) (szerk.): A Debreceni Egyetem „Diplomás Pályakövető Rendszerének” főbb eredményei és tapasztalatai 2010–2011. Debreceni Egyetem, Debrecen. Fónai M. – Kotsis Á. – Csomós Gy. (2012): A Debreceni Egyetem frissdiplomásainak véleménye és elvárásai a képzésről és a munkaerő-piacról, 2007–2010. In: Fónai M. – Szűcs E. (szerk.): A Debreceni Egyetem „Diplomás Pályakövető Rendszerének” főbb eredményei és tapasztalatai 2010–2011. Debreceni Egyetem, Debrecen. 26–45. Garai O. – Horváth T. – Kiss L. – Szép L. – Veroszta Zs. (2010) (szerk.): Diplomás pályakövetés IV. Frissdiplomások 2010. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, Budapest. Garai O. – Veroszta Zs. (2011): Frissdiplomások 2011. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, Budapest. 143–171.

106

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY


A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

Groot, W. – van den Brink, H. [2000]: Overeducation is the Labor Market: a Meta-analysis. Economics of Education Review, Vol 19. 149–158. Györgyi Z. (2010): Munkaerő-piaci esélyek, munkaerő-piaci stratégiák. In: Garai O. – Horváth T. – Kiss L. – Szép L. – Veroszta Zs. (2010) (szerk.): Diplomás pályakövetés IV. Frissdiplomások 2010. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, Budapest. 37-58. Hartog, J. (2000): Over Education and Earnings: Where are We, Where should We Go? Economics of Education Review, Vol 19., No.2. 131-147. Horváth T. (2010): Diplomások területi elhelyezkedése Magyarországon. Garai O. – Horváth T. – Kiss L. – Szép L. – Veroszta Zs. (2010) (szerk.): Diplomás pályakövetés IV. Frissdiplomások 2010. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, Budapest. 131-153. Kiker, B. F. – Santos, M. C. – De Oliveira, M. M. (1997): Overeducation and undereducation: evidence for Portugal. Economics of Education Review, Vol. 16., No. 2. 111–125. Nyüsti Sz. – Ceglédi T. (2011): Vándorló diplomások, diplomáért vándorlók. In: Garai O. – Veroszta Zs. (2011): Frissdiplomások 2011. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, Budapest. 173-207. Rosen, S. (1972): Learning and Experience in the Labor Market. Journal of Human Resources, Vol. 7., No. 3. 326–342. Rumberger, R. W. (1981): The Rising Incidence of Overeducation in the U.S Labor Market. Economics of Education Review, Vol. 1, No. 3. 293–314. Sicherman, N. – Galor, O. (1990): A Theory of Career Mobility. Journal of Political Economy, Vol. 98., No. 1. 169–192. Sicherman, N. (1991): “Overeducation” in the Labor Market. Journal of Labor Economics, Vol. 9., No. 2. 101–122. van Smoorenburg, M. S. M. – van der Velden, R. K. W. (2000): The Training of School Leavers Complementarity or Substituion? Economics of Education Review, Vol. 19., No. 2. 207–217. Varga J. (2011): A pályakezdő diplomások munkaerő-piaci sikeressége 2011-ben. In: Veroszta Zs. (2010): A munkaerő-piaci sikeresség dimenziói frissdiplomások körében. In: Garai O. – Horváth T. – Kiss L. – Szép L. – Veroszta Zs. (2010) (szerk.): Diplomás pályakövetés IV. Frissdiplomások 2010. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály, Budapest. 11-36.

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

107


SZERZŐINK

Szerzőink Duráczky Bálint szociológus, kutatási munkatárs Hallgató Önkormányzatok Országos Konferenciája Mentorprogram duraczky.balint@hook.hu Engler Ágnes adjunktus Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Andragógia Tanszék engler.agnes@arts.unideb.hu Fényes Hajnalka, PhD egyetemi docens Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szociológia és Szociálpolitika Tanszék fenyes.zsuzsanna@arts.unideb.hu Fónai Mihály habil. egyetemi docens, tanszékvezető Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közpolitikai és Alkalmazott Szociológia Tanszék fonai.mihaly@law.unideb.hu

Kotsis Ágnes egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Szervezéstudományi Tanszék kotsis.agnes@econ.unideb.hu Laki Ildikó főiskolai adjunktus Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézet laki.ildiko@zskf.hu Szűcs Edit habil. főiskolai tanár, dékán, tanszékvezető Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék edit@eng.unideb.hu Veroszta Zsuzsanna szociológus, vezető elemző Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Műhely veroszta.zsuzsanna@educatio.hu

Kiss László szociológus, társadalomtörténész Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Történeti Szociológia Tanszék kisslaszlo@caesar.elte.hu

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

109


Új generáció (Berlin)


ILLUSZTRÁCIÓINK

Illusztrációink Gyerekkorom óta fényképezek, az első képeim még alsós általános iskolás időkből valók. Természetesen akkor még nem figyeltem komponálásra, záridőkre, fehéregyensúlyra, csak kattintgattam. Aztán gimnázium alatt már egyre jobban foglalkoztatott a dolog. Abban az időben működött több fotós oldal is, ahol a profiktól a hozzám hasonló lelkes amatőrökig mindenki aktívan töltögette fel a képeit, és értékelte, kommentálta másokét. Nekem olyan szerencsém volt, hogy a „nagyok” bátorítottak és tippeket adtak, illetve az ő képeiket tanulmányozva el tudtam sajátítani az íratlan alapszabályokat. Azóta fotóztam már esküvőkön, különböző rendezvényeken, rendszeresen kérnek portrékat tőlem, és egy lakásdesign magazin is közölte már egy-két képemet. Most az a megtiszteltetés ért, hogy itt, a Felsőoktatási Műhelyben is bemutatkozhatok. Nagyon köszönöm ezúton is a lehetőséget. Mindig is kedvenc témám volt a fénnyel, árnyékokkal és tükröződésekkel való játék; nehezen megyek el egy formás, hosszúra nyúlt árnykép mellett anélkül, hogy megörökítsem. Édesapámtól mérnöki vénát is örököltem, ami az épület-absztraktjaimban tükröződhet vissza. Jó pár éve vonzanak a szociális témák; szeretek embereket fotózni, rávilágítani társadalmi problémákra, megmutatni a dolgokat kicsit más szemszögből is. Próbálok nem hétköznapi fotókat készíteni. Ha kell, hajlandó vagyok hosszú ideig várni egy helyben, hogy elcsípjem a megfelelő pillanatot. Ha tehetem, utazom. Egy-egy út során mindig célom a turistáknak szánt látványosságokon túl a rejtett szépségek, apró poénok megtalálása, a helyiek szokásainak és hétköznapjainak feltérképezése. Szeretek „beépülni”, kis kávézókban, piacokon, kocsmákban figyelni az embereket. Mindezt nem tudnám egy hatalmas, objektívekkel és gépekkel megrakott hátizsákkal a hátamon megtenni, ezért (is) maradok a jól bevált, középkategóriás gépemnél, ami mindeddig azt bizonyította számomra, hogy egy-egy jó képhez nem feltétlenül fontos a profi felszerelés. Bőven van hova fejlődnöm, jó lenne létrehozni egy honlapot is, és kicsit komolyabban venni a fényképezést, hiszen ez tölt fel, ebben tudom kiélni a kreativitásomat. Köszönöm a megjelenési lehetőséget. Bízom benne, hogy tetszeni fog a „A wonderful world” válogatás. Szép fényeket mindenkinek!  Sebestyén Anna

FELSŐOKTATÁSI MŰHELY

111


ISSN 1789-1922 Minden jog fenntartva. A kiadvány adatainak bármilyen formában történő nyilvános közzétételéhez vagy felhasználásához a kiadók előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. © Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., 2014 Kiadói munkák: Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Borítóterv, nyomdai előkészítés: Szabó Attila Nyomás és kötés: Pátria Nyomda Zrt.

Profile for felvi

Felsőoktatási Műhely VIII. évf. 4. szám  

A felsőoktatás szociális dimenziója

Felsőoktatási Műhely VIII. évf. 4. szám  

A felsőoktatás szociális dimenziója

Profile for felvi
Advertisement

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded