__MAIN_TEXT__

Page 1

2019. április 27–28.


Tárgyvallató Antropológiai Ismeretek

Freskófestés

Régészhomokozó

Baba-Mama Sátor

Római gyerekek hétpróbája

PANNONIA PROVINCIA JÁTÉKTÉR

Kézműves sátor Kőfaragó virágkoszorú, fejdíszek

Római gyerekek hétpróbája

Lovagoltatás pénzverde Tintabemutató Gyógy- és fűszernövénybemutató antik szépségápolás Antik Kerámia Jegypénztár VIP és elővételi jegyek

Lakomasátor


Székesfehérvár és Tác közös nagy büszkesége, az újjáépült Gorsium Régészeti Park egész évben várja a látogatókat, tavasszal pedig a Floraliának ad helyet: Flora temploma felszentelésének ünnepe a tavasz köszöntése volt az antik Rómában. A kétnapos rendezvény programpalettáját császári bevonulás, gladiátorjátékok, ókori témájú játékok és foglalkozások, kézműves vásár, légiós katonák bemutatói, valamint római kori divatbemutató színesíti. A programok mellett kellemes és hasznos időtöltést kínál a régészeti park: az 1958 óta folyó ásatás erődfalakat és kapukat, oszlopsorral díszített utcákat, fórumot, templomokat és középületeket, a tartománygyűlés csarnokait és szentélyeit tárta fel – a leletekből a folyamatosan megszülető állandó kiállításokon adnak ízelítőt a közönségnek. A görög-római jellegű színház hátterét is adó új erődfal a hozzá kapcsolódó tornyokkal kilátóként is szolgál, ennek tetején végigsétálva madártávlatból is felfedezhető Alsó-Pannónia provincia tartománygyűlésének egykori székhelye.


PROGRAMOK MINDKÉT NAPON

9.00 9.00–18.00 9.00–18.00 10.00 11.00

Kapunyitás Mitológiai arcképcsarnok az erődfal tövében Vásár – méz, aszalt gyümölcsök, lekvárok, szörpök, virágok, ékszerek, kézműves termékek Ismeretterjesztő előadás a gladiátorok világáról, bemutató küzdelem a Collegium Gladiatorium közreműködésével a színháztérben Septimius Severus császár 202. évi látogatása Gorsiumban

13.00 13.15 13.30 14.30 15.00 15.30 15.30 16.00 17.00 17.30 18.00

Tárlatvezetés a régészeti park területén

A császár bevonulása a Familia Gladiatoria, a Collegium Gladiatorium, a Legio Leonum Valentiniani, a Savaria Legio, a Legio Brigetio, a Legio X Gemina, valamint a Szabad Színház, a Trigonon Együttes és az ókori nép közreműködésével – a felvonulás végén a Familia Gladiatoria gladiátorjátékai a színháztérben (Gyülekező a régi portaépület mellett, a Gorsiumot bemutató irányítótáblánál)

Kora római csatajelenet a Savaria Legio, a Legio Brigetio, a Szarvas Kelta Törzs, a Norde Gard és a Jaurinum közreműködésével a Csatatéren Szamárvásár – komédia a színháztérben (részletek a 8–9. oldalon) Gladiátorjáték a Collegium Gladiatorium közreműködésével a színháztérben Ókori divatbemutató a Csatatéren Flora istennő kertje – körséta, gyülekező a Herbariumnál Késő római csatajelenet a Legio Leonum Valentiniani és a Norde Gard közreműködésével a Csatatéren Szamárvásár – komédia a színháztérben (részletek a 8–9. oldalon) Rabszolgavásár a csatatéren Záró szakvezetés a régészeti park területén (Gyülekező a régi portaépület mellett, a Gorsiumot bemutató irányítótáblánál)

Kapuzárás


PROGRAMOK MINDKÉT NAPON

9.00–18.00 AZ ÓKOR VILÁGA TÁBORI ÉLET Hagyományőrzők bemutatói: tábori élet, fegyverbemutató, hadigépek bemutatója, ókori orvoslás JÁTÉKOK GYEREKEKNEK, CSALÁDOKNAK Római gyerekek hétpróbája, állatsimogató, lovagoltatás, herbárium, freskófestés, pénzverde, tinta- és gyógynövény bemutató ÓKORI JÁTÉKOK A malom, a deltajáték, a célba dobás, a csiga- és kockajáték kipróbálása KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK Virágkoszorú, fejdíszek, térbeli kavicsmozaik és papírtekercsre lúdtollal való írás, magképek készítése különböző termésekből, magokból, amulett készítés levegőre száradó gyurmából, bőrmedálok készítése, keramikus- és kőfaragó-bemutató MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK CSALÁDOKNAK Mini ásatás, tárgyvallató, antropológiai ismeretek, antik szépségápolás FESZTIVÁLÉTKEK Mediterrán és hagyományos ételek a Lakomasátorban GREENBOX-fotózás a Látogatóközpontban KINECT-játék a Látogatóközpontban


A CSÁSZÁR GORSIUMBAN 11.00 óra

Pannónia fontos szerepet játszott a Római Birodalom életében. 191-ben Commodus császár megbízásából Septimius Severus lett Felső-Pannónia helytartója és a pannóniai légiók parancsnoka. Helvius Pertinax császár meggyilkolása után a légiók 193. április 9-én Carnuntumban császárrá kiáltották ki, és elkísérték Rómába, ahol a pannóniai hadak támogatásával könnyűszerrel megdöntötte Marcus Didius Iulianus pénzzel szerzett hatalmát. Ez a segítség az uralkodót és családját több évtizeden át ehhez a provinciához fűzte: számtalan formában fejezte ki háláját Pannónia iránt, seregét is főként a megbízható pannóniai légiókból szervezte át. 202-ben, amikor keleti hadjáratáról visszatért Rómába, hogy megünnepelje uralkodásának tízéves évfordulóját, akkor sem egyenesen a fővárosba ment, hanem feljött Pannóniába, és ellátogatott Gorsiumba. Ezt a császári látogatást elevenítik fel a Floralián a hagyományőrző csapatok, a Trigonon Együttes és a Szabad Színház közreműködésével: Septimius Severus hadai élén bevonul a városba, ahol a provincia főpapja áldozatot mutat be tiszteletére, majd császár kíséretével megtekinti a Familia Gladiatoria gladiátorainak harcát az „Arénában”.


FESZTIVÁLÉTKEK A gazdagon fűszerezett, párolt vagy grillezett, már az ókorban is ismert ételek az európai konyhaművészet alapjaihoz tartoznak, és több ezer év után is megfelelnek az egészséges táplálkozás kívánalmainak. A felhasznált nyersanyagok és ezek feldolgozása lényegesen eltér a „nyugati” vonaltól: a temérdek fajtájú és nagy mennyiségű növényi élelmiszert – gyümölcsöket, zöldségeket, gabonaféléket – általában nyersen vagy párolva tálalják, elkerülve így a hőkezelés során történő tápanyagveszteséget. A húsokat párolva vagy grillezve fogyasztják, így megmaradnak benne az egészségünk szempontjából fontos vitaminok, ásványi anyagok. A mediterrán fűszerek – például a rozmaring, a koriander, a fokhagyma, a bors, a fahéj, a babérlevél, a bazsalikom, az oregano – olyan gazdagon ízesítik az ételeket, hogy azokat alig kell sózni. A Lakomasátorban a rendezvényhez illő ételeket lehet vásárolni, és ezekhez gazdag italválaszték is társul. A park területén kisebb büfék is működnek, ezekben lángos, hot dog, retró hamburger, házi rétes, valamint chipsek, rágcsák, csokoládék kaphatók. ÍZELÍTŐ A LAKOMASÁTOR KÍNÁLATÁBÓL Gyümölcsleves | Gulyásleves Baconbe göngyölt csirkemell | Filézett csirkecomb roston | Cigánypecsenye | Malacsült rozmaringos mártással | Sült kacsacomb párolt lilakáposztával Tonhalsaláta | Sült kolbász | Sült hekk Kevert friss saláta | Hasábburgonya| Krokett| Petrezselymes burgonya | Párolt rizs | Savanyúság Somlói galuska | Házi rétes


13.30 és 16.00 órakor a színháztérben

SZAMÁRVÁSÁR

Plautus azonos című komédiáját gorsiumi színpadra alkalmazta: Matuz János Demaenetus, a római patrícius gazdag, ám öregedő felesége mellett szerelmi hódításokban talál vigasztalást. Nem átall szemet vetni fia, Argyrippus kedvesére, a szép Phylaeniumra is, és szolgája, Libanus bevonásával pénzzel próbálja meggyőzni fiát, hogy engedjen át egy éjszakát a lánnyal. Ám Libanusnál ekkor végleg betelik a pohár... Phylaenium, szakmája szerint örömlány, aki élethelyzetéből Demaenetus fiának pénzével remél szabadulást. De pénze itt csak az öregedő feleségnek, Artemonának van, aki férje hűségét próbára téve elhíreszteli, hogy szamarak eladása után egy másik városból jelentős pénzt vár. A csalira mindenki rákap – nem sejtve, hogy a pénzt hozó kereskedő maga az álruhába öltözött Artemona lesz. És kezdetét veszi a játék, amelyben semmi nem az, aminek látszik, de főleg senki nem az, akinek kiadja magát. Talán egyedül Diabolus, a vedlett, agg ügyvéd, aki még mindig 40 évesnek képzeli magát... UI: A pénz nem boldogít, no de hogy ennyire…?! SZEREPLŐK: Demaenetus, gazdag római patrícius ............................................... Kelemen István Libanus, a szolgája.................................................................................. Keller János Artemona, Demaenetus felesége.......................................................... Törsök Márta Argyrippus, Demaenetus fia............................................................. Csengey Márton Phylaenium, örömlány........................................................................ Mészáros Kyra Diabolus............................................................................................ Udvaros György Cleareta, Phylaenium szolgálója............................................... Roa Zamora Dorothy Zene: Ferenczy-Nagy Boglárka Hangszerelés: Hámori János RENDEZŐ: MATUZ JÁNOS


Az ókori komédia mestere Plautus páratlan nyelvmester, a komédia legnagyobb ókori alakja, színpadi hatása a reneszánsz korától óriási. Munkássága sok későbbi színműírónak adott ötleteket, mások mellett Shakespeare-nek, Molière-nek vagy Lessingnek. Komédiáinak tárgya sokrétű, de a szerelem csaknem mindig fontos szerepet játszik bennük. Kedvelt témája a rabszolga csele, ez kap fontos szerepet a Szamárvásárban is. Hirdette, hogy a költő célja a néző igényének teljes kielégítése – ennek rendeli alá a karikatúraszerű alakokat, a drámai cselekményt.


GLADIÁTOROK, KATONÁK, HARCOSOK A római kori kultúrát, szokásokat hagyományőrző csapatok ismertetik meg a látogatókkal. Segítségükkel a látogatók betekintést nyernek az ókori kultúrába, megismerik a viseletüket, szokásaikat: fegyverbemutatók és animátorokkal irányított interaktív foglalkozások várják a családokat a Látogatóközpont mellett, a Harcosok terén.

COLLEGIUM GLADIATORIUM

A történelem iránt érdeklődő fiatalok alapították 25 évvel ezelőtt a budapesti gladiátorcsapatot, amely először mutatkozik be a Floralián. Számos helyen szerepeltek már sikerrel itthon és külföldi fesztiválokon is. A hagyományőrző egyesület tagjai fontosnak tartják az ókori kultúra megismertetését, ezért látványos produkciójukat a korhű ruhákat és fegyvereket, a később az arénában harcoló gladiátorok „személyes” történetét bemutató előadás előzi meg.

FAMILIA GLADIATORIA

A világ legöregebb újkori gladiátoriskolája 1995 óta a gorsiumi Floraliák rendszeres közreműködője. Harcosaik idén is részt vesznek a felvonuláson, gladiátorjátékot mutatnak be, emellett kiállítást rendeznek római fegyverekből és tábori felszerelésből, bemutatják konyhai eszközeiket, valamint rabszolgavásárt szerveznek. Táborhelyükön gyerekfoglalkoztatót működtetnek, ahol a legkisebbek filckardokkal és hálókkal harcolhatnak. Idei újdonságuk a római házi szentély bemutatása.

JAURINUM – GYŐRI TÖRTÉNETI TÁRSASÁG

Az első, második századi Pannonia barbárjaival, a kvádokkal és markomannokkal foglalkozó csapat először látható a Floralián. Előadásaik között nem csak a római légiókkal vívott fegyveres harci jelenetek szerepelnek: kisebb jeleneteket, életképeket is bemutatnak, viseletés fegyverbemutatókat tartanak. Repertoárjukban szerepel kézműves-bemutató, gyermekjátszó és akár gasztronómiai bemutató is. Bemutatóikon a legpontosabb korhűségre törekednek.


GLADIÁTOROK, KATONÁK, HARCOSOK LEGIO LEONUM VALENTINIANI

Több sátorból álló táborképben ismerkedhetünk meg egy késő római katonai egység ruházatával, fegyvereivel, felszerelésével. Ezek egy része pontos leletrekonstrukció, más része pedig leletdarabok, faragványok által ihletett használati tárgy. A csapat női viseletet is bemutat, játszóházat és szerepjátékos foglalkozást tart gyermekeknek, részt vesz a csatajelenetben. Látványedzést tartanak felszereléssel és a nélkül, alakzatfutást rendeznek latin énekekkel, őrjáratoznak és feloszlatják a tüntető germánokat.

SAVARIA LEGIO

Az ókori első század katonai életének, hagyományainak ápolására, bemutatására szakosodott csapat különlegessége, hogy a tábori életet bemutató, korhűen berendezett és a látogatók által is „megfogható” sátrak, a teljes tábori és hadifelszerelés mellett működő római hadigépeket is felvonultat. Az ostromcélokat szolgáló Onager hajítógépet naponta többször is bemutatják, és hoznak egy olyan mini Onagert is, amelyet maguk a látogatók is kipróbálhatnak.

LEGIO X GEMINA

Az Aquincumban állomásozó Tizedik Gemina Légió katonai táborában a légióssimogató keretében egészen közelről lehet megismerkedni a római katonák fegyverzetével, használati tárgyaikkal, a vállalkozó szelleműek számára pedig katonai kiképzést is tartanak íjászatból és dárdahajításból. Népes csapatukkal alaki bemutatókat tartanak, részt vesznek a császári felvonulásban és spontán őrjáratokat indítanak a park egész területén. Találkozhatunk náluk korhű szertartások reprodukciójával, emellett korabeli pénzérme replika (antonianiuanus Galleienus császár korából) verését is kipróbálhatják az érdeklődők.


GLADIÁTOROK, KATONÁK, HARCOSOK LEGIO BRIGETIO

Az egykori Brigetio területén állomásozó, i. sz. 68-ban alapított légió életét felelevenítő csapat tagjai bemutatják a római katonák tábori életét, kiképzését. A bemutatóikon használt fegyvereket és felszereléseket a vállalkozó kedvű érdeklődők ki- és fel is próbálhatják. A csapattal római nők is érkeznek, akik autentikus táncukkal kápráztatják el a közönséget, emellett a hagyományőrző csapat játékokat, orvosi és földmérő eszközöket is hoz magával.

SZARVAS TÖRZS KELTA HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET

A kelta népek Kárpát-medencei hatalmának a Dunántúlon a rómaiak vetettek véget. A csapat autentikus és interaktív életképet jelenít meg, katonáik harci kiképzést tartanak fiataloknak, akik kipróbálhatják az íjászatot és a lándzsahajítást, megismerhetik a teljes kelta fegyverzetet. Harci festés és hajagyagozás, kelta életkép és kelta játékok bemutatása is szerepel a programjukban, a csatatéren pedig összecsapnak a rómaiakkal.

NORDE GARD

Tábori életképükben bemutatják a korabeli eszközöket, kézműves technikákat, fegyvereket, páncélzatot és a mindennapi életet. A gyermekjátszóban a gyerekeket megismertetik a korabeli játékokkal (lándzsahajítás, kub, szalmakarika dobás), a pajzs és a kard használatával. Edzés-, csata- és párbajbemutatót tartanak, ókori életszituációkat elevenítenek meg, és megismertetik a látogatókkal a germán istenvilágot és szertartásokat is.


CSALÁDI PROGRAMOK RÓMAI GYEREKEK HÉTPRÓBÁJA A Hetedhét Játékmúzeum játszótere az erődfal mögött

Ki szeret játszani? Mindenki? Képzeld, ez az ókorban sem volt másként! Kíváncsi vagy, mivel játszottak a római fiúk és lányok? Most megtudhatod! Gyere, és próbáld ki játékainkat! Oldd meg a feladatokat, játssz végig hat különféle játékot, végül bizonyítsd rátermettségedet a hetedik próbán! A játékok során te magad is megtapasztalhatod, hogyan múlatták az időt a római gyerekek. Szükséged lesz ügyességre, logikára, furfangra és pajkosságra. De a játék öröme sem marad el! Gyere egyedül vagy testvéreiddel, mindenkinek akad játék! S hogy mi a hetedik próba? Ha eljön az ideje, megtudod! Szeretettel várunk!

TÁRGYVALLATÓ

Az egykori lakomaterem helyén álló kiállítóterünkben idén lehetőséget biztosítunk látogatóink számára római kori berendezési tárgyak, konyhai tároló és tálaló edények, ékszerek és egyéb tárgymásolatok megismerésére, kézbevételére, felpróbálására. Annak a speciális füstölőedénynek a másolatát is közelről szemügyre vehetik, amilyeneket a vallásos áldozatok bemutatásánál – így például Flora istennő ünnepén is – használtak.

ÓKORI JÁTÉKOK

A malom, a deltajáték, a célba dobás, a csiga- és kockajáték kipróbálása az erődfal mögött.


CSALÁDI PROGRAMOK MINI ÁSATÁS

A látogatók miniatűr ásatáson vehetnek részt a Szent István Király Múzeum régészeinek vezetésével. A régészhomokozóban földbe rejtett kincsek és Samu, a csontváz várja a bátor jelentkezőket az erődfal mögött.

KŐFARAGÓ BEMUTATÓ

Megannyi rom között járva felmerül bennünk a kérdés: milyenek lehettek ezek az épületek teljes díszükben? A kőfaragó segítségével feltárulnak előttünk az ókori Gorsium feliratai, és azt is megtudhatjuk, hogyan emlékeztek – vagy éppen felejtettek – őseink a kőbe vésett szövegek segítségével. Fantáziánkat Dorogi Attila vésője irányítja az erődfal mögött.

TINTA, PENNA, PROPRIA MANU

Hogyan és miből készítették a tintát a rómaiak? Milyen eszközzel írtak? Mindezekre választ kaphatunk Kemendi Ágnes interaktív bemutatóján a Herbarium mellett.

„KERENGŐ KERÉKEN” – ÓKORI BEMUTATÓ

Az ókori fazekasművészet az idei Floralián is megelevenedik. A különleges technikák és kivételes portékák Wisloczki Helga interaktív bemutatóján ismerhetők meg a Herbarium mellett.


CSALÁDI PROGRAMOK MATER AMBROSIA HERBARIUMA

A gyógynövények, fűszerek nagy tudora a herbarius. Mater Ambrosia beavat minket a fűszerek és gyógynövények titkaiba, majd kunyhójában rejtélyek és meglepetések várják a tudásra szomjazókat a Herbariumnál.

FLORA ISTENNŐ KERTJE

Milyen gyógy- és fűszernövényeket ismertek a rómaiak? Mire használták őket? Gorsium gyógynövénykertjében kalauzolja Önöket idegenvezetőnk, Halas Tamara. A körséta 15.30-kor indul, gyülekező a Herbariumnál.

MATRÓNÁK TITKAI – ANTIK SZÉPSÉGÁPOLÁS

A büszke római asszonyok szépítkezési titkaira derül fény Gyalus Boglárka interaktív bemutatóján a Herbariumnál.

ÁLLATSIMOGATÓ

Az egykori Gorsium lakói ugyanúgy kedvelték a háziállatokat, mint napjaink embere. Hogy milyen jószágok tűnhettek fel a rómaiak háza táján? A Herbarium melletti állatsimogatónknál megtudható.


CSALÁDI PROGRAMOK ANTROPOLÓGIAI ISMERETEK

A Lakomateremben található foglalkozás az anatómiai ismeretek bővítését, elmélyítését célozza meg játékos formában. Lehetőség nyílik közelről valódi koponyát tanulmányozni, a fogtípusok közötti különbségeket szemügyre venni, a csontok meghatározását gyakorolni, lesz koponyás kirakós játék (fényképes puzzle). Ezen kívül betekintünk egy kicsit az antropológiába, az emberi csontváz vizsgálatának alapvető módszereibe, a nem és az életkor meghatározásának alapjaiba.

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

Virágkoszorú, fejdíszek és megannyi más ünnepi viselet! Mozaik, freskó, festmény és számtalan dísz! Amulett készítése levegőre száradó gyurmából, bőrmedálok készítése és papírtekercsre lúdtollal való írás – tarts velünk, és te is elkészítheted saját emlékeidet erről a nagyszerű ünnepről az erődfal mögött!

PANNONIA PROVINCIA JÁTÉKTÉR

u re us

es

S

A

s

Császármemória, óriáskirakó, római gálya, légiós teke, római divat, freskóhamisítás, dombormű-restaurálás, istenkereső és párosító játék és további ügyességi, logikai és ismeretterjesztő játékok az erődfal mögött

t e ri u

A játékok során aureusra és sesteriusra lehet szert tenni, ezek a pénzérmék a rabszolgavásáron használhatók fizetőeszközként.


A XXI. SZÁZAD GORSIUMBAN ÉLETRE KEL AZ AMFORA

A Látogatóközpontban található kinect-játékban megelevenedik egy római amfora: a történet főhősei látogatóink lehetnek! Az érzékelő elé lépők egyegy, a vázafestményekről ismert figurát tudnak mozgatni. A játék kezdetekor a figura még hétköznapi viseletet hord, bizonyos pontok begyűjtésével azonban teljes harci díszbe öltöztethető. A figurák mozgása a marionett bábukéhoz hasonlóan, csuklópontokban elfordulva működik, így a figura síkban marad, és azt a hatást kelti, mintha a váza felületén kelnének életre a festett alakok. Időkorlát nincsen, a játékba tetszés szerint lehet ki- és belépni.

FOTÓ AZ ÓKORBÓL

Ugyancsak a Látogatóközpontban működik a Floralia népszerű szolgáltatása, a greenbox-fotózás. Vendégeink római viseletet ölthetnek magukra, kellékeket kaphatnak a kezükbe, az azonnal kézbe vehető és hazavihető képen pedig már az egykori Gorsium utcáin járhatnak. A képek utólag is letölthetőek a www.fehervariprogram.hu honlapról.


Megközelítés AUTÓVAL:

Az M7-es autópályáról a szabadbattyáni lejárónál. A parkolás irányított és ingyenes, a gorsiumi nagy parkoló mellett a bekötőút egyik oldalán is lehet parkolni.

MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZOKKAL:

Székesfehérvárról, az autóbusz-pályaudvarról induló, a Tác, Petőfi utcáig közlekedő járatokkal; Budapestről, a Népligetből induló távolsági autóbuszokkal, fehérvári átszállással. Székesfehérvárról Tác, Petőfi utcáig: 8.30, 9.30 (csak szo), 10.30, 12.30, 14.35, 16.30 – a buszmegállótól gyalog, vagy térítés ellenében (300 Ft/fő) lovas fogattal lehet eljutni a parkba. Tác, Petőfi utcától Székesfehérvárra: 12.57, 14.57, 16.57, 18.57

KÜLÖNJÁRATTAL:

A Floraliára elővételben belépőt vásárlók részére különjárati autóbusz indul Székesfehérvárról, a Csapó utcai helyi járatos megállóktól. A különjárati buszjegy ára: 500 Ft/fő oda-vissza, megvásárolható a Floralia belépővel együtt – korlátozott számban – elővételben a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyein. Az elővételben vásárolt belépőkkel sorban állás nélkül juthatnak be a rendezvényre a résztvevők.

A FLORALIA KÜLÖNJÁRAT MENETRENDJE

Indulás Székesfehérvárról: 9.30, 11.00 | Indulás Tácról: 14.30, 18.00


BELÉPó ´JEGYEK Teljes árú:

1500 Ft

Kedvezményes (nyugdíjas, diák):

750 Ft

Csoportos felnőtt (min. 10 fő):

1000 Ft

Csoportos kedvezményes (min. 10 fő): Családi jegy (két felnőtt, 2 vagy 3 gyerek)

500 Ft 4000 Ft

minden további gyerek:

750 Ft

6 éves kor alatt és 70 éves kor felett, valamint a fogyatékkal élők számára egy kísérővel a belépés ingyenes. A fentieken túl más kedvezmény a rendezvény ideje alatt nem vehető igénybe! A szombatra váltott, fel nem használt és sértetlen karszalagok a helyszínen vasárnapira cserélhetők. Elővételben, személyes vásárlás esetén április 26-ig 20% kedvezménnyel váltható belépő.

JEGYELó ´VÉTEL a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyein: Országzászló tér | 8000 Székesfehérvár, Országzászló tér 3., K–V 10.00–18.00 Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely | 8000 Székesfehérvár, Koronázó tér, H–V 9.00–17.00 Városi Képtár – Deák Gyűjtemény | 8000 Székesfehérvár, Oskola utca 10., K-V 10.00–18.00 Hetedhét Játékmúzeum | 8000 Székesfehérvár, Oskola utca 2–4., K–V 10.00–18.00 Csók István Képtár | 8000 Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1., H–P és V 10.00–18.00, Szo 9.00–18.00 Fekete Sas Patikamúzeum | 8000 Székesfehérvár, Fő utca 5., K–V 10.00–18.00 Gorsium Régészeti Park | Tác – Gorsium, K–V 10.00–18.00 E-mail: bejelentkezes@szikm.hu Tourinform Székesfehérvár | 8000 Székesfehérvár, Oskola utca 2-4. (Hiemer-ház) Tel: 06 22 537-261, E-mail: szekesfehervar@tourinform.hu Nyitvatartás: H–P 9.00–17.00


A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. Fotó: Molnár Artúr, Turáni-Kerkay Zita, Lőrincz Miklós, Varga András

Gorsium Régészeti Park | Tác – Gorsium +3670/649-5462 | 3622/315-583 | bejelentkezes@szikm.hu www.szekesfehervar.hu | www.szikm.hu | www.gorsium.org | facebook.com/gorsiumfloralia

Profile for Fehérvári Programszervező Kft.

Floralia – Tavaszköszöntő ünnep Gorsiumban  

A Gorsium Régészeti Park 2019-ben újra Floraliának ad helyet április 27-én és 28-án.

Floralia – Tavaszköszöntő ünnep Gorsiumban  

A Gorsium Régészeti Park 2019-ben újra Floraliának ad helyet április 27-én és 28-án.

Advertisement