Page 1

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN


Fotó – Valuska Gábor

„Bátorság és tudás nélkül még nem jött létre semmi, ami fontos.” Deák Dániel, a Filmalap Inkubátor Program szakmai koordinátora

„Annyi minden befolyásolja az álom és a kivitelezés közötti utat, annyi innovatív gondolatot, tudást, munkát, időt igényel a filmezés.” Horváth Dóra, Magyar Nemzeti Filmalap, képzési referens

„Mert kell egy csapat...” Zákonyi S. Tamás, Magyar Nemzeti Filmalap MAFILM igazgató, az FFP tanácsadója

„Célunk a magyar filmeket a középpontba állítani, megértetni és megszerettetni őket a fiatal generációkkal.” „A tanításból tanultam a Dr. Muszatics Péter, Magyar Nemzeti legtöbbet.” Filmalap, Filmarchívum Igazgatóság

Pálos György filmrendező - egyetemi oktató, az FFP tanácsadója

„A film számomra az abszolút olvasztótégely; bármiről mesélhet, mindent érdekessé tehet.” Erdős Emese, FFP programasszisztens

„Számomra a legérdekesebb dolgok a határterületeken születnek, ezért is izgalmas kihívás a munkánk, ami egyszerre oktatási és kulturális fejlesztés.”

Lányi Eszter, Magyar Nemzeti Filmalap, képzési és innovációs igazgató

„A filmes szakma kezében van a magyar film jövője, ezért a javaslataikra támaszkodtam a filmipari képzési program kialakításakor.” Dr. Takács Ildikó Katalin - a Digic Pictures üzletfejlesztési igazgatója, a filmszakmai program kialakításáért felelős tanácsadó


TARTALOM Indul a Filmalap Képzési Programja – Havas Ágnes beköszöntő Fast Forward Program – Képzések és workshopok a Filmalap szervezésében „Ki fogja ezt megnézni?” – Filmmarketing, poszter- és trailerkészítés „Ki fogja ezt megnézni?” – Filmforgalmazás- és marketing „Ki fogja ezt megnézni?” – Filmbusiness: a filmötlettől a film eladásáig Mit vár el Hollywood egy naplóvezetőtől? A forgatókönyvírás 180 fokos fordulatai Zanussi mozija – Mesterkurzus a filmrendezésről Ne a legvégén rontsd el! – A filmes utómunka alapjai „Mondd, amit gondolsz, csináld, amit mondasz, légy, amit csinálsz!” – A prezentáció tudománya A kevesebb néha több – A sikeres európai koprodukció Hogyan váljon a kamera a karakter hasznára – A filmszínészet tudománya A rendező és a vágó házassága – A montázs művészete Nincs olyan recept, ami mindig működne – Rendezői és produceri ismeretek Előkészületben...

4. 5. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 24. 26. 28. 30. 32. 34.

IMPRESSZUM Magyar Nemzeti Filmalap, Képzési és Innovációs Igazgatóság; Igazgató: Lányi Eszter Produkciós asszisztens: Erdős Emese Képzési referens: Horváth Dóra Szerkesztő: Gurubi Ágnes Grafikai munka: Bukovics Zoltán Korrektor: Magyar Judit Felelős kiadó: Daazo Kft. – Deák Dániel Nyomdai munkák: Crew Print Kft.; 1067 Budapest, Eötvös u. 9., Tel.: (1) 401-3045; ügyvezető igazgató: Szamos Tamás HU ISSN – 2064-2113 Megjelenik: 2017. szeptember 28. KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

3


Indul a Filmalap képzési programja Kedves érdeklődők! Kedves résztvevők! Az elmúlt két évben két magyar fiatal is Oscar-díjat nyert, másik két fiatalt pedig Diák-Oscarra jelöltek. Lehet Oscar-díjat nyerni, akár első filmmel is, és lehet a világ filmfesztiváljain sikerrel bemutatkozni. A tehetséget ugyan nem lehet tanítani, de gondozni, fejleszteni, továbbfejleszteni igen. A filmes szakmai tudást a gyakorlatban lehet leginkább megszerezni azoknak, akik forgatásokon, stábokban akarnak dolgozni. Az elmélet megalapozza a tudást, a gyakorlat magabiztossá tesz... A Filmalap meghívott előadói, oktatói a nemzetközi filmszakmában szereztek tapasztalatot és hírnevet, tudásukat szívesen adják át a kurzusokra jelentkezőknek.  A Filmalap a Fast Forward Programján keresztül lehetőséget ad arra, hogy a magyar filmesek és azok, akik tanulják vagy nemrég még tanulták a filmszakmát, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi előadók kurzusait hallgathassák. Hogy miért van erre szükség egy hagyományosan magas színvonalú filmes oktatást nyújtó országban? Mert nagyon sok film forog Magyarországon, magyar is, külföldi is, a jó szakemberek „felvevőpiaca” itt van – ebben a szakmában gyorsan lehet munkát találni. A magyar filmszakmából, filmiparból nincs munkaerő elvándorlás, folyamatosan érkeznek a külföldi produkciók és a támogatott magyar filmek is toboroznak stábtagokat. Akit a film üzleti oldala, a forgalmazás, a filmeladás, a filmfinanszírozás vagy egy nemzetközi koprodukció összehozása érdekel, több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakértőktől hallgathat előadásokat. Kurzusaink lehetőséget, segítséget adnak. Érdemes rájuk jelentkezni. „Életünket a lehetőségeink határozzák meg. Azok is, amiket elszalasztunk.” (Benjamin Button különös élete) Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója

4


Napjainkban Magyarországon a film az egyik legkeresettebb kulturális termék, a filmgyártás pedig az egyik legsikeresebb gazdasági terület. Az elmúlt néhány évben a Saul fia, a Testről és lélekről vagy legutóbb a Jupiter holdja nemcsak díjakat nyertek, hanem mozinézők millióinak közvetítették a magyar kultúrát. Mindeközben a világsztárokat is Magyarországra csábító szuperprodukciók milliárdokkal járulnak hozzá az ország költségvetéséhez. Mindez a hazai filmes szakemberek kreativitásának és szakmai felkészültségének köszönhető – ez utóbbihoz folyamatos fejlesztés szükséges, hogy hosszú távon fenntartható legyen. A Magyar Nemzeti Filmalap Fast Forward Programja elsősorban ezt a célt szolgálja: a magyar filmipar fenntarthatóságának megalapozását és a folyamatos szakmai fejlődés alapjainak megteremtését. 2017 őszén a Fast Forward Program egy új képzéssorozattal indul, amelyen elsősorban nemzetközi filmipari szakemberek és oktatók adják át ismereteiket. Az első tanév előadásai olyan izgalmas filmszakmai területekre koncentrálnak, amelyek eddig nem vagy kisebb hangsúllyal jelentek meg a hazai filmes oktatásban. Októberben a film business, azaz a film üzleti szemléletű megközelítése kerül a fókuszba, elsősorban a filmforgalmazás szempontjából: a poszterek és előzetesek elkészítéséről és azok funkciójáról a John Durie, Fraser Bensted és Gijs Kuijper trió osztja meg tudását, gyakorlati tapasztalatait, amit két hazai szakember, Kálmán András és Takács Ildikó követ a filmforgalmazás és marketing általánosabb összefüggéseinek bemutatásával. November végén az évtizedek óta hollywoodi produkciókban dolgozó Tabányi Carmen naplóvezető workshopja következik – a forgatás és az utómunka között hidat képező terület elméletét és gya-

korlati titkait csoportos foglalkozások keretében lehet elsajátítani. Decemberben a filmötlet, illetve a forgatókönyv fejlesztése kerül előtérbe Martin Daniel, a cseh születésű, Egyesült Államokban élő forgatókönyvíró workshopján és előadásán. 2018 januárjában Krzysztof Zanussi világhírű filmrendező nyitja az évet mesterkurzusával. Februárban egy fontos utómunka workshopot, az EP2C látjuk vendégül, nemzetközi résztvevőkkel és oktatókkal. Ehhez csatlakozva az FFP egynapos workshopot szervez kifejezetten a magyar szakemberek számára, az utómunka szemléletfejlesztésével, pénzügyi tervezésével, koprodukciós lehetőségeivel a fókuszban. Sibylle Kurz, aki Európa legjobb filmeseinek tanít prezentációs (pitch) technikákat, Budapestre érkezik, hogy – együttműködésben a Filmalap Inkubátor Programjával – magyar pályakezdő tehetségek felkészülését segítse a pitching sokszor kegyetlen világára. Simon Perry az európai koprodukciók bonyolult világába enged betekintést, Aaron Speiser Los Angelesből pedig a filmszínészet témakörében tart workshopot. Az évadot klasszikus filmes szakmákról szóló kurzusok zárják: az idén mozikba kerülő Budapest Noir rendezője, Éva Gárdos eredeti foglalkozásáról, a vágói munkáról tart személyes mentorálással kiegészített workshopot, Bob Misiorowski pedig a produceri ismeretek rejtelmeibe vezeti be a filmkészítés iránt érdeklődő fiatalokat. Ezek mellett folyamatosan tárgyalunk olyan szakemberekkel, akik ma is vezető hollywoodi produkciókban dolgoznak: John McTiernan, a Drágán add az életed!, a Predátor rendezője, Vic Armstrong, aki a James Bond- és a Star Warsfilmek akciórendezője, nemzetközi zeneszerzők és vágók, akiknek budapesti látogatása egy egészen különleges és meghatározó szakmai élmény lesz. A magyar film hosszú távú sikerének kulcsa a kreativitás és a tudás folyamatos fejlesztése.

Együtt könnyebb!

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

5


Filmszakmai Képzési Hozzájárulás A közvetett támogatást igénybe vevő produkciók számára kötelező. Mennyi?

<10 millió forint 0 Ft

a teljes költségvetés itthon elköltött 0,5%-a

300 millió forint< 15 000 000 Ft

A Mozgóképszakmai Képzési Hozzájárulás mértékét a Filmtörvény határozza meg.

Hogyan? A fizetendő összeg pontos mértékét a Nemzeti Filmiroda a közvetett támogatásra jogosultságot megállapító döntésében határozza meg. A produkció 60 napon belül elutalja az összeget a Filmalap bankszámlaszámára.

Miért? A befizetett hozzájárulásokból a Filmalap a szakmai képzéseket finanszírozza, a szakemberhiány megszüntetése érdekében. A filmszakmai képzések célja, hogy minél felkészültebb, nemzetközileg is versenyképes hazai stábtagokat indítson el a pályán. Részletes információ: http://www.mnf.hu

Mennyit? A gyakornokok számát a filmalkotás közvetlen filmgyártási költségei alapján a Filmtörvény definiálja:

<10 millió forint Nem kell gyakornok

10–100 millió forint 1 gyakornok

100–500 millió forint 2 gyakornok

500 milló forint< 5 gyakornok

Hogyan?

Időtartam: legalább 5 hét

Produkciós szakasz: előkészítés, gyártás, utómunka

Folyamat lezárása: produceri igazolással

Miért? A Filmalap a hazai filmipar szakemberhiányának enyhítése érdekében vezette be gyakornoki rendszerét. A gyakornoki pozíciókban a pályakezdők hasznos tapasztalatokat gyűjthetnek, az őket alkalmazó produkciók pedig megbízható szakemberek felkészítésében működhetnek közre.

Hol? A gyakornokok alkalmazását egy erre létrehozott weboldal, a filmesgyakornok.hu segíti, ahol a produkciók különböző preferenciák szerint böngészhetnek a regisztrált gyakornokok között. A weboldal használata ajánlott, de nem kötelező.

http://www.filmesgyakornok.hu

6

Gyakornoki rendszer


Filmipari Képzési Program A Filmipari Képzési Programot a Magyar Nemzeti Filmalap indította útjára a hazai filmgyártás versenyképességének erősödése érdekében. A program elsődleges célja a filmes szakemberek utánpótlásának elősegítése, amelyre a hazai filmiparban kritikussá vált munkaerőhiány miatt van égető szükség. Hosszú távon a program hozzájárulhat a filmszakmában rejlő gazdasági és kulturális lehetőségek hatékony kihasználásához.

Filmszakmai képzések támogatása

Képzési és Innovációs Igazgatóság

A Filmalap 2016-ban pályázatot hirdetett a filmszakmai képzések támogatására. Az I. pályázati körben támogatott képzések (vágóasszisztens, felvételvezető, helyszíni felvételvezető, rendezőasszisztens, storyboard rajzoló, segédoperatőr, DIT technikus, naplóvezető, produkciós asszisztens, CGI rajzoló) többsége mára befejeződött. A II. kiírás nyertesei ősszel indítják el a képzéseket: VFX szakember, utómunkakoordinátor, produkciós koordinátor és produkciós könyvelő.

A Filmalap nagy hangsúlyt fektet a magyar filmipar és filmkultúra fejlesztésére, a jövő filmes szakembereinek képzésére, ezt célozzák képzési programjai és pályázatai. 2017 őszén, a Filmipari Képzési Program fejlesztéseként kezdte meg munkáját a Filmalap Képzési és Innovációs Igazgatósága. Az Igazgatóság feladatainak megtervezésében számos hazai és külföldi szakember vett részt – az általuk megjelölt fejlesztési területek:

Filmes gyakornok program 2017 nyarán a filmes gyakornok rendszerben kétszáznál több aktív gyakornok szerepel, és sokaknak már lezárult a gyakornoki foglalkoztatása. A filmesgyakornok.hu honlapnak kettős célja van: egyrészt a producereket segíti abban, hogy készülő filmjeikhez alkalmas gyakornokot találjanak, másrészt a filmes képzéseket végzetteket számára belépőt jelent a szakmába. A gyakorlati idő átlátható és az online rendszerben könnyedén követhető.

• rövid, célirányos képzések a hiányszakmák területén, kreatív szakmai továbbképzések • közönségnevelés és a magyar filmes tartalmak eljuttatása a fiatal generációkhoz • kutatás és fejlesztés

Bővebb információ: http://mnf.hu/hu/oktatas

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

7


John Durie (CAN): filmmarketing-szakember, több mint 650 film forgalmazását segítette világszerte. Az elmúlt években olyan közkedvelt magyar filmek sikeréhez járult hozzá, mint A martfűi rém, Testről és lélekről, 1945. Fraser Bensted (GB): vágó, olyan filmek előzetesének készítője, mint a The Long Home, a Lord of Chaos vagy a Billy Elliot. Utóbbiért Golden Trailer-díjat is kapott. Gijs Kuijper (NL): grafikus, art director, fotóművész – 2001 óta négyszáznál is több film marketinganyagán dolgozott, főleg Hollandiában és német nyelvterületen. 8


Kiknek ajánljuk:

„Ki fogja ezt megnézni?” Filmmarketing, poszterés trailerkészítés Amikor belépsz egy moziba, vagy megérkezel egy filmfesztiválra, bárhová nézel, mindenhol filmplakátokat látsz – így gyorsan megérted, miért elengedhetetlenül fontosak a marketinganyagok egy film sikeréhez. Óriási a verseny a nézők és a szakma figyelméért, és csak akkor lehet jól szerepelni, ha profi promóciós anyagokkal dolgozunk. Ehhez pedig szakemberek kellenek. John Durie, Fraser Bensted és Gijs Kujiper azért jönnek Budapestre, hogy megosszák velünk, milyen egy mai menő filmtrailer és filmposzter. Ha producer, vágó vagy grafikus vagy, és van saját készítésű anyagod, hozd magaddal, mert a workshop után a szakemberek szívesen megnézik a munkáidat, és elbeszélgetnek veled. Ha még nincs gyakorlatod, nem baj, gyere nyitottan, és kérdezz bátran!

marketingesek filmforgalmazók vágók grafikusok producerek filmszakmai képzéseken részt vevő diákok

Képzés jellege: Egynapos angol nyelvű workshop. A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont:

Program

2017. október 4. 9.30 – 17.00

• Varázsgömb helyett – Filmpozicionálás, a hatékony marketing és forgalmazási stratégia legfontosabb elemei (John Durie, Strategic Film Marketing)

Helyszín:

• Egy képbe sűrítve – Hatékony és kreatív poszter (Guijs Kuijper) • A brutális igazság – 90 másodperc (többé-kevésbé), hogy eladd a filmed. Trailer gyártás (Fraser Bensted)

MOME Z 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 2. (Z épület, földszinti auditórium)

• Q&A és kötetlen beszélgetés

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

9


dr. Kálmán András: jogász, médiaszociológus. A mozgóképszakma szinte minden gyakorlati ágában dolgozott: volt a Magyar Televízió programszerkesztője, képi és hangutómunka-stúdiók vezetője, de a legtöbbet filmforgalmazóként tevékenykedett: moziüzemeltetőként, DVDkiadóként, az ASVA szerzői jogvédő szervezet vezetőjeként. Emellett éveken át volt a Filmforgalmazók Egyesületének vezetőségi tagja és elnöke. A Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottságának tagja. 10


Kiknek ajánljuk:

„Ki fogja ezt megnézni?” Filmforgalmazás és -marketing

marketingesek forgalmazók

A filmek keltette illúzió egyre több embert varázsol el – nézzük moziban, tévén, monitoron, mobilon, gugli-szemüvegen. De mit és miért? A választék emberfeletti – térben és időben egyaránt.

producerek rendezők filmszakmai képzéseken részt vevő diákok

Program A választás manipulálása tény. Forgalmazásnak hívják. Csak tapasztalaton alapul, vagy jósnők megérzésére hagyatkozó online guruk szoftveres döntésein? Esetleg a társadalomtudományok eredményein? Mi vonzza a nézőt, és mit akar az üzletember? Mi motiválja a filmművészeket? Az előadás nehezen elérhető célja ennek a bonyolult procedúrának a komplex elemzése.

Képzés jellege: Nyitott előadás (regisztrációhoz kötött) Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont: 2017. október 18. 17.00 – 20.00 Helyszín: MOME Z 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 2. (Z épület, földszinti auditórium)

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

11


Dr. Takács Ildikó: Jogi diplomáját az ELTE-n, LLM fokozatát a Közép-Európai Egyetemen, MBA fokozatát a film business területén a London Cass Business School-ban szerezte. Közel öt évig a Londoni Magyar Kulturális Központot vezette, dolgozott az InterCom Filmforgalmazó cégnél, illetve filmgyártó cégeknél töltött be vezető pozíciókat. Az elmúlt években a Magyar Nemzeti Filmalap filmipari képzési programjának kidolgozását irányította. Jelenleg a DIGIC Pictures 3D animációs cég üzletfejlesztési igazgatója. 12


Kiknek ajánljuk:

„Ki fogja ezt megnézni?” Film business: a filmötlettől a film eladásáig

marketingesek kulturális menedzserek producerek

Hogyan lesz a filmből pénz? Hogyan lehet egy filmötlet megvalósításához szükséges milliókat megszerezni? Mikor térülnek meg a filmek költségei? Megtérülnek-e egyáltalán? Hogyan és hol adhatom el a filmem? Program A filmkészítés nemcsak egy művészi alkotó folyamat, hanem az egyik legizgalmasabb, és egyben legkockázatosabb üzleti vállalkozás. A filmgyártási és -értékesítési értéklánc (value chain) egy nagyon komplex, sokszereplős rendszer, amely a kreatív és művészeti munkán kívül komoly kereskedelmi, pénzügyi, marketinges és jogi ismereteket is kíván. Ez a bevezető előadás rövid áttekintést ad a filmkészítés legfontosabb üzleti folyamatairól, a filmötlet fejlesztésétől egészen a film eladásáig.

rendezők filmszakmai képzéseken részt vevő diákok

Képzés jellege: Nyitott előadás (regisztrációhoz kötött) Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont: 2017. november 6. 17.00 - 20.00 Helyszín: MOME Z 1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 2. (Z épület, földszinti auditórium)

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

13


Tabányi Carmen (USA): Naplóvezető (script supervisor). 15 éve az Egyesült Államokban él és dolgozik. Számos nagy sikerű magyar és hollywoodi mozifilmben és tévésorozatban dolgozott, többek között In the Land of Blood and Honey, Bones (tévésorozat), The Boy Next Door, Valami Amerika 2., The Other Woman, Szabadság, szerelem. 14


Kiknek ajánljuk:

Mit vár el Hollywood egy naplóvezetőtől? A naplóvezetőről gyakran a filmszakmát ismerők sem tudják, mennyire fontos és összetett szerepkört tölt be: feljegyzéseivel hidat képez a forgatás és az utómunka között. Tabányi Carmen workshopján kiderül, mitől rendkívül izgalmas ez – az elsőre száraznak tűnő – a szakterület, és mit kell tudnia egy naplóvezetőnek, ha a filmipar élvonalában akar dolgozni. Program A workshop 6 napos, a foglalkozás 4 órás, késő délutáni kezdéssel. A workshop résztvevői az első és az utolsó napon közös előadáson vesznek részt, de a gyakorlati napokat kisebb csoportra osztva tartjuk. Fontos része a képzésnek a forgatási gyakorlat, így a tanultakat ki is próbálhatják a résztvevők. A csoportokba a workshop első napján lehet jelentkezni. • Alapozó, elméleti oktatás • Gyakorlati feladatok • Forgatás • Összegző előadás, megbeszélés

naplóvezetők rendezőasszisztensek vágóasszisztensek filmszakmai képzéseken részt vevő diákok

Képzés jellege: Hatnapos workshop, két csoportra bontva Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont: 2017. november 20. – december 1. 17.00 – 20.00 Helyszín: Magyar Nemzeti Filmarchívum, 1021 Budapest, Budakeszi út 51.

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

15


Martin Daniel: (USA) Forgatókönyvíró, forgatókönyvírást tanít – a University of Southern California oktatója. 1991 óta az EAVE (European Audio-Visual Entrepreneurs) program keretében tanítja az európai független filmgyártás élvonalát, társalapítója a csehországi Midpoint képzési programnak. Ő írta többek között a C(r)ook és a Tommy and the Wildcat című filmeket. Forgatókönyv-konzultánsként számos műfajú és formátumú, díjnyertes alkotás elkészítésében vett részt. 16


Kiknek ajánljuk:

A forgatókönyvírás 180 fokos fordulatai Egy film forgatókönyvének elkészítésénél gyakran előfordul, hogy a kezdeti elgondolások 180 fokos fordulatot vesznek, mire helyes irányba kerül a történet. Egy bizonyos idő után a legnagyobb segítséget általában az jelenti, ha valaki friss szemmel átolvassa az addigi munkánkat – ha ez a friss szem ráadásul az egyik legtapasztaltabb forgatókönyv-fejlesztőé, akkor nyert ügyünk van. Martin Daniel több mint 25 éve oktatja a legsikeresebb európai filmeseket – most Budapestre látogat, hogy itt is megossza tapasztalatait. Program • Bevezető előadás • Filmelemzés • Csoportos munka a rövid treatmenteken • Hogyan kerüljük el a forgatókönyvfejlesztés pokolba vezető útját? – konzultáció kreatív producerekkel és dramaturgokkal • Prezentáció a jelenetírásról

forgatókönyvírók producerek filmszakmai képzéseken részt vevő diákok Jelentkezési feltételek: Szakmai önéletrajz és egy 3-5 oldalas, angol nyelvű fikciós treatment, karakter leírás, vizuális koncepció. Beküldési határidő: 2017. október 25. Képzés jellege: Kiscsoportos workshop (A résztvevők mellett korlátozott számban megfigyelőket is fogadunk, amire szintén szükséges jelentkezni). A bevezető előadás nyilvános, amelyen a részvétel regisztrációhoz kötött. Az előadás angol nyelven zajlik, tolmácsolás nélkül. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont: 2017. december 7–9. Helyszín: ELTE BTK 1088 Budapest, Múzeum körút 4.

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

17


Krzysztof Zanussi (PL): A lengyel film nagy generációjának – Kawalerowicz, Kieslowski, Wajda, Zanussi – utolsó élő tagja. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint az Illumináció, a Mérleg vagy Az élet, mint nemi úton terjedő betegség. Ahogy a producerként, tanárként és persze rendezőként is aktív Krzysztof Zanussi vallja, a munka a szenvedélye – és ez 78 éves korában sincs másképp: januárban legújabb filmjének munkálatai közben szakít időt arra, hogy megossza tudását a filmrendezésről. 18


Kiknek ajánljuk:

Zanussi mozija – Mesterkurzus a filmrendezésről Az európai filmművészet máig élő kultusza jórészt az 1960-as években indult el. Bergman, Fellini vagy a francia új hullám rendezőivel párhuzamosan, a vasfüggöny mögötti fiatalok filmjei is lenyűgözően frissen beszéltek a valóságról, a létezésről vagy a mindennapi problémákról. Krzysztof Zanussi magában hordozza az európai film nagy korszakának minden tudását és tapasztalatát, amit lenyűgöző felkészültséggel és pedagógiai érzékkel ad át hallgatóságának. Nyitott előadás programja • Narratív művészet a posztmodern világban • Hogyan tagadja a posztmodern a történetmesélés lehetőségét? • Hogyan tagadja Zanussi a posztmodern paradigmát?

filmrendezők producerek forgatókönyvírók filmszakmai képzéseken részt vevő diákok Képzés jellege: Nyitott előadás (regisztrációhoz kötött). Az előadás angol nyelven zajlik, tolmácsolás nélkül. Zártkörű workshop filmes diákoknak. Jelentkezési feltétel saját filmötlet beküldése. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont:

Workshop programja • Résztvevők alkotásainak megtekintése • Személyes és csoportos konzultációk a résztvevőkkel

2018. január 23. Nyitott előadás 2018. január 24. A zártkörű workshopra jelentkezni egy angol nyelvű filmötlet beküldésével lehet. Beküldési határidő: 2017. december 15. Helyszín: ELTE BTK 1088 Budapest, Múzeum körút 4.

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

19


Niko Remus (GER): Utómunka supervisorként olyan filmekben dolgozott, mint az 55 lépés, a Halhatatlan szeretők, vagy a Hannah Arendt. Az EP2C workshop tanulmányi vezetője. Hans van Helden (NL): Szabadúszó utómunka supervisor, többek között Paul Verhoeven Fekete könyv című filmjében működött közre. VFX koordinátorként többek között a Szerelem és barátságban és az Alabama és Monroeban dolgozott. Az EP2C workshop tanulmányi vezetője. Neeltje van der Heijden (NL): DI producerként és utómunka koordinátorként is aktív, televíziós és filmes produkciókban egyaránt. Az EP2C workshop programmenedzsere. 20


Kiknek ajánljuk:

Ne a legvégén rontsd el! A filmes utómunka alapjai

filmrendezők vágók

Régi közhely, hogy egy filmet a vágóasztalon lehet megmenteni – vagy elrontani. Ez manapság olyannyira igaz, hogy a filmek jelentős része csak az utómunka fázisában születik meg véglegesen – a VFX segítségével. A nemzetközi szakemberek által tartott workshopon naprakész információt kaphatunk az utómunka megszervezésének hatékonyságáról, a VFX rejtelmeiről, a zenei jogokról, illetve az utómunka finanszírozásának lehetőségeiről. Program • Hogyan folyik az utómunka pénzügyi tervezése?

naplóvezetők hangmérnökök producerek

Képzés jellege: Egynapos workshop. A részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp

• A megfelelő időzítés és szervezés alapjai • Koprodukciós követelmények

Időpont:

• A költségvetés és a kreatív ambíciók összehangolása

2018. február 7. Helyszín: Filmlabor 1021 Budapest, Budakeszi út 51.

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

21


European Post-Production Connection: Az EP2C évente szervez nemzetközi workshopokat, amelyeken a legjobb európai szakemberek adnak elő a filmes utómunka különböző területeiről. Idén Budapest ad otthont az eseménynek, ahol – a hazai filmesek mellett – több mint 50 szakember érkezik, hogy a poszt-produkcióról értekezzenek. 22


Kiknek ajánljuk:

Az utómunka a forgatás előtt kezdődik – az EP2C nemzetközi workshopja Budapesten Az EP2C elsősorban producereknek és utómunka koordinátoroknak szól, akik egy héten keresztül előadásokon, csoportos foglalkozásokon és személyes találkozókon keresztül tájékozódhatnak a filmes utómunka technikai újdonságairól, pénzügyi és kreatív lehetőségeiről, illetve a digitális világ kihívásairól. A résztvevők forgatókönyv-fejlesztés vagy gyártás-előkészítés alatt álló filmes projektekkel érkeznek, hogy a workshop végén részletes utómunka-tervvel és költségvetéssel távozzanak, emellett elismert szakemberek előadásait hallgathatják a legújabb iparágban zajló újdonságokról. Az EP2C stúdiólátogatásokkal igyekszik minél szorosabb kapcsolatot teremteni a 22 nemzetközi résztvevő és a helyi filmipar között. A szervezők a 22 betölthető helyből 3 helyet biztosítanak díjmentesen hazai filmproducerek számára – a pályázati feltételekről az EP2C honlapján található részletes információ.

producerek utómunka koordinátorok

Képzés jellege: Workshopok Előadások Személyes találkozók A képzésre pályázat útján lehet jelentkezni. Bővebb információ: www.ep2c.com Regisztráció: www.ep2c.com Időpont: 2018. február 8-13. Helyszín: Filmlabor 1021 Budapest, Budakeszi út 51.

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

23


Sibylle Kurz (D): Coach, kommunikációs tréner – az EAVE, a SOFA és számos más európai workshop rendszeres oktatója, a Berlinale Forum szekciójának tanácsadója. 15 évnyi filmforgalmazói munka után vállalkozott arra, hogy írókat, képzőművészeket – és persze filmeseket – segítsen abban, hogy megtalálják a közönségüket. Több könyv és publikáció szerzője a pitching témakörében. Mottója: „Mondd, amit gondolsz, csináld, amit mondasz, légy, amit csinálsz!” 24


Kiknek ajánljuk:

„Mondd, amit gondolsz, csináld, amit mondasz, légy, amit csinálsz!” A prezentáció tudománya Akár elfogadjuk, akár nem, a pitchelés – azaz egy filmes projekt prezentálása – a filmkészítés szerves része. A finanszírozás előteremtéséhez, a koprodukciós partnerek meggyőzéséhez szükség van olyan készségekre, amelyek segítenek eladni az ötletünket – ehhez azonban nem kell stand-up komikusnak születni, ugyanis az eredményes pitchelés tanulható. Sybille Kurz szerint ehhez nem kell meghazudtolnunk önmagunkat – megtanít minket arra, hogyan tudunk fókuszálni a lényegre, és beszélni a legfontosabbról, a filmtervünkről.

filmrendezők producerek forgatókönyvírók

Képzés jellege: Workshop A Filmalap Inkubátor Program résztvevőinek Nyitott előadás (100 fő), amely regisztrációhoz kötött. Angol nyelvű előadás, tolmácsolás nélkül.

Program • Kommunikációs készségek fejlesztése • Projektek hangolása és időzítése

Regisztráció: www.mnf.hu/ffp

• Pitching gyakorlatok • Konzultáció

Időpont: 2018. február 9–11. Helyszín: Szervezés alatt

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

25


Simon Perry (GB): Produceri munkáit követően NagyBritannia legfőbb filmfinanszírozó szervezetét, a British Screen Finance-t vezette 1991 és 2000 között. Irányítása alatt olyan filmek születtek, mint az Orlando, a Síró játék vagy a Csavard be, mint Beckham. Ezt követően az Irish Film Boardot igazgatta, majd Svédországban dolgozott, olyan filmek elkészültét segítve, mint a United States of Love vagy az Olli Mäki legboldogabb napja. Az ACE Producer, az amszterdami illetőségű producer-továbbképző szervezet elnöke. 26


Kiknek ajánljuk:

A kevesebb néha több A sikeres európai koprodukció Nemzetközi koprodukcióban gondolkodni az európai filmekben ma már majdnem annyira magától értetődő, mint színészeket vagy sminkest szerződtetni. Az európai filmes piac azonban bonyolult játéktér, sok szereplővel és változatos játékszabályokkal. Simon Perry több évtizedes tapasztalatával segít átlátni a szakma ezen részét, és segít megérteni, hogy az eredményes koprodukció nem csupán financiális kérdés, hanem a sokszínű és kreatív együttműködés feltétele. Program

filmrendezők producerek kulturális menedzserek

Képzés jellege: Nyitott előadás (regisztrációhoz kötött). Az előadás angol nyelven zajlik, tolmácsolás nélkül. Kiscsoportos workshop: jelentkezés szakmai önéletrajzzal

• Az európai filmfinanszírozás bemutatása • Filmes adókedvezmények Európában • Koprodukciós esettanulmányok

Regisztráció:

• Hogyan készül egy koprodukció finanszírozási terve?

www.mnf.hu/ffp Időpont: 2018. március 12–13. Helyszín: Magyar Nemzeti Filmalap (1174 Budapest, Róna u. 174.)

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

27


Aaron Speiser (USA): Aaron Speiser több mint 30 éves karrierje során olyan hollywoodi sztárok mellett dolgozott színész coach-ként, mint Jennifer Lopez, Will Smith, Jeff Dunham vagy Virginia Madsen. Speiser saját stúdiót működtet Los Angelesben, ahol változatos képzéseket tart televíziós és filmszínészet témakörében. 28


Kiknek ajánljuk:

Hogyan váljon a kamera a karakter hasznára – A filmszínészet tudománya Gyakran hangzik el a közismert mondás, hogy színház az egész világ – a filmezés azonban gyakran valami egészen másról szól. Főleg, ha a színészetre gondolunk. Az utóbbi években sokan felismerték, hogy a filmes (és televíziós) szerepek tudatos felkészülést igényelnek. Más mozgást, mimikát, jelenlétet igényel a mozgókép, mint a világot jelentő deszkákon való szereplés. Aaron Speiser több mint 30 éve foglalkozik színészoktatással Los Angelesben, amelynek keretében főként tévés és filmes munkákra készít fel pályakezdő és rutinos színészeket.

színészek

Képzés jellege: Kétnapos workshop. Az előadás angol nyelvű, szükség esetén tolmácsot biztosítunk. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont: 2018. tavasz (szervezés alatt)

Program • Színpadi színészet vs. filmszínészet

Helyszín:

• Kameragyakorlatok

szervezés alatt

• Szövegmondás • Személyes konzultáció • Karakterépítés

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

29


Éva Gárdos (USA): A magyar származású Éva Gárdos – mielőtt vágóként világhírűvé vált volna – pályafutását tanárként kezdte New Yorkban. Filmes karrierjének első állomása Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmje volt, amelyben produkciós asszisztensként dolgozott, később már vágóként Peter Bogdanovich, Angelica Huston és Barbet Schroeder munkáiban. A ‘90-es években kapcsolódott be munkájával a magyar filmekbe, ő vágta A miniszter félrelép és a Szabadság, szerelem című filmeket. Éva Gárdos rendezőként is aktív: az Amerikai rapszódiával mutatkozott be 2001ben, legújabb filmje, a Budapest Noir pedig 2017 novemberében kerül a magyar mozikba. 30


Kiknek ajánljuk:

A rendező és a vágó házassága – A montázs művészete Sokan technikai feladatként tekintenek rá, holott a vágói munkához rengeteg kreatív energia és komoly felkészültség szükséges – a megalapozott technikai tudás mellett. A vágónak ismernie kell a történetmesélés, a kamerakezelés, a zenehasználat és a különböző effektusok fortélyait, illetve ezeket harmonizálnia kell a rendező elképzeléseivel is – azaz egy jó film érdekében a rendező és a vágó házasságot kötnek, a termékeny együttműködés reményében. Program • A filmvágás története, filmtörténeti montázsiskolák • Vágásgyakorlatok (vágás „talált anyagból”, zenére)

vágók filmszakmai képzéseken részt vevő diákok

Képzés jellege: Workshop A jelentkezés feltétele szakmai önéletrajz és egy korábbi munka részletének beküldése. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont:

• Történetmesélés a montázs segítségével

2018. május 21. – június 1. (pontos kurzusbeosztás szervezés alatt)

• A karakterek elhelyezése az egyes jeleneteken belül

Helyszín:

• Vágói stílusok

Magyar Nemzeti Filmalap (1174 Budapest, Róna u. 174.)

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

31


Bob Misiorowski (USA): San Franciscóban született és a UCLA-n szerzett diplomát, majd a filmkészítés különböző területein, íróként, gyártásvezetőként, producerként és rendezőként dolgozott hollywoodi produkciókban. Pályafutása során olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Sean Connery, John Cusack, Morgan Freeman, Kurt Russell. Rendezőként leginkább a Gyilkos cápák vagy a Tűréshatáron túl című filmjéről ismerhetjük. 32


Kiknek ajánljuk:

Nincs olyan recept, ami mindig működne Rendezői és produceri ismeretek Elmondani egy történetet – Bob Misiorowski szerint ez a rendező fő feladata. A produceré pedig, hogy megteremtse ehhez a feltételeket; finanszírozást szerezzen, stábot verbuváljon és kontrollálja, hogy minden az eredeti elképzelések szerint haladjon. A rendkívül tapasztalt szakember kéthetes rendezői és egyhetes produceri workshop keretében ismerteti – elsősorban az amerikai típusú – filmkészítés alapjait, a forgatókönyvírástól a castingon és a színészvezetésen át egészen az utómunkáig. A rendezői workshop programja • Forgatókönyv-olvasás, fejlesztés • A színészek és a stáb kiválasztása • A látás pszichológiájának imitálása a kamera és a hang segítségével

pályakezdő filmrendezők junior producerek

Képzés jellege: Angol nyelvű workshop Jelentkezési feltételek: szakmai önéletrajz, saját filmterv. A workshop során a beküldött filmtervek közül az egyikkel részletesen foglalkoznak. Regisztráció: www.mnf.hu/ffp Időpont: 2018. április–május

• Utómunka A produceri workshop programja • Nem csak pénzember: ötlet- és témaérzékenység a produceri munkában

Helyszín: Szervezés alatt

• A finanszírozás megteremtése • A filmkészítés csapatmunka: együttműködés a rendezővel

KÉPZÉSEK ÉS WORKSHOPOK A FILMALAP SZERVEZÉSÉBEN

33


Előkészületben... Miközben zajlik a Fast Forward Program 2017/18-as évada, már javában szervezzük a következő időszak workshopjait. Célunk, hogy továbbra is minőségi, magas színvonalú kínálattal járulhassunk hozzá a magyar filmszakma fejlődéséhez. Ízelítőképpen bemutatjuk néhány előadónkat, akik már biztosan jönnek Budapestre. Rajtuk kívül még számos más szakemberrel folyik az egyeztetés arról, hogy részesei legyenek a Fast Forward sorozatának. A következő tanévben igyekszünk a filmkészítés speciális területeire hangsúlyt fektetni: ezt szem előtt tartva kértük meg az akciófilm-rendezés, filmzeneszerzés és az utómunka szakembereit, hogy os�szák meg tudásukat a hazai szakmával. Bármennyire alapos is az előkészítés, a legfontosabb tanulságokkal – és sokszor a legjobb ötletekkel – csak a gyakorlatban találkozunk. Ezért különösen szeretnénk, ha minél több visszajelzést, javaslatot kapnánk a program szervezését, tematikáját és előadóit illetően – akár személyesen valamelyik program alkalmával, akár online, a www.mnf.hu/ffp oldalon keresztül.

34

Szántó Komlóssy Annamária: Vágás Budapesten született és kezdte filmvágói karrierjét, majd a ‘80-as években előbb New York-ba, majd Los Angeles-be költözött, ahol a Disney, a Paramount és a Warner Brothers filmjeiben működött közre vágóként. Legutóbbi munkája révén hazatért Magyarországra, Mészáros Márta Aurora Borealis című filmjét vágta. John McTiernan: Filmrendezés John McTiernan rendező, forgatókönyvíró. Többek között a Die Hard, a Ragadozó és a Vadászat a Vörös Októberre című filmek rendezője. Mesterkurzusain gyakran elhangzik, hogy gyakorlati teszi a jó filmest: ha van egy történeted, akkor fogj egy kamerát és pár színészt, ne várj a produceredre, amíg megszervezi helyetted. Vic Armstrong: Akciófilm-rendezés Vic Armstrong a világ egyik legkeresettebb akciójelenet-rendezője. Pályafutását a ‘60-as években kaszkadőrként kezdte, például az Élni és élni hagyni című James Bond-filmben, de hamar megtalálták a second unit rendezői feladatok. Neki köszönhetünk olyan klasszikus akciójeleneteket, mint a Terminátor 2 motoroskamionos üldözése, de dolgozott a Szárnyas Fejvadász, a Mission Impossible 3 vagy a Star Wars: A Jedi visszatér című filmekben is.


TÁMOGATÁS TEHETSÉGGONDOZÁS INSPIRÁCIÓ ELSŐFILMESEK A LEGJOBB A HELYEN


Fast Forward Program  

Képzések és workshopok a Filmalap szervezésében