Page 1


Erdődy Kristóf

Térképen más a Világ

Szövegrosta 2006-2009 II.

A Steampunk portéja Mottó: amikor túllépjük a punk Sixtus-kápolnáját, kiderül, hogy Mad Max volt a teremőr Bernice Abbott fotói mellé

Légpárnás sírok alatt egy vonat szalad, s szól, öntik még, de már szól a harang. Az emberi szervezet csillámpora koczkakövön s fémszegecses gépezetek tervrajzain: sisakok és kapcsos szíjak, bőr és csipke vitrinek előterében; horgonyláncos


naptárakra szegezett napórák árnyéka − akár feledés és öröklét kartoték bőrkötésben, scioptikonban négyhüvelyknyi izzók egyen, váltóáram drótpórázon; és szigetelések, miken áthatol öblös vonatfüttyök börtöne: olivarummal ég, fejlődés bársonyos lázában a társadalom s mégis biztosíték-miértje ismeretlen még… tolongó munkások kijáratnál s fehérizzásig hevített érc kiömölve kohók bejáratainál. Gőzölgő szurok talicskákon utazta sínek, készülő kanálisok mellékébe, akár a zilált közösség metaforája: egyenes tartás és utcagyerekek játszótere a folyton formálódó, mely meríteni élő múltból rendelt. A keblek bélelt dekoltázsai öregedő papír fölé hajolva… zugkocsmák, bohózatok beltengeren, mik fedetlen testek pápaszemes kíváncsiságát fordítják formalinban forgó élőlényekre, kilengő ostiloszkópos énekek. S távolban Talaj felett centikkel lebegő ködben gázoló baka s veteránbokák ütemes puffanásai sikátorokban visszhangozva s egymást szólítva. S ama köd a parázslón hazatérő csatagépek légszomjas szalagjaival kelhet egybe. Pászmagyújtó ember utat ásít magának az éjszakában s más negyedben gombnyomásra fokozatosan, laza légöl boronáiként a magukhoz térő búrák a fény krinolin szántóján húzzák meg ismét csíkjaikat. Dickens-i Londonon túllépett, benne kisember szellemi nyomora, munka elvégzését követve. Erkélyek alá szorult téglarakás kémények, gépkarok photojule árnyéka képernyőreflektorokra szegezve felettük; dokkmunkás kezeken az elmorzsolt, hínárba, algába, sóba holt tetoválásai rekeszek, ládák szálkái metszette évtizedeknek; utcai táncosok borongós, torokhang rázta hajú fejbúbja s a költők tintától megfeketedett tenyerei; a mérnökök malachit, ovális, vízpartra hajló érccsápok csúcsaira függesztett gömb tervezőszobái telemobiloszkópokkal. Emelő-toló erőgépek kettős sora mögött… Botanikusok pálmaházaiban a mohás partú, mesterséges tavak későesti hullámai elképzelt kísértetet hívva elő kapuzárás után tavirózsákat villódzó vízfodor s egymás ágyékán megbújt, neszező szeretők lelki szemei előtt; az asztrológusok mikroszkópikus világa, a szemészet, mely világegyetemet vél felfedezni szembogár sötétjében s velük bionika pionyírjai tejút, lótuszlevél, cápabőr barázdáiban; Kirogenetika palotái alatt piactér 16 marok magas lovakkal Utcai konyhákból bordaszeleztek és articsóka szellőzve s arborétum nyálkahártyákra festve. Üvegház fedelű méregzöld szarkofágok s felvonók; spirituszvasaló alakú lőréses hajótatok égbe érőn; olajbarna mozgólépcsők alatt acélkarokon petróleumlámpások, csörlők barnulva; mahagóni lambéria és sárgaréz lépcsőházakban; tölgy köré a vörösréz futtatott, passzázsokban pézsma illatú festékek, vastag lakk; gőzturbina felett ezüstlapátokkal őrölt kő ballasztja a kikötött, fújtató léghajóknak, szénmázas diadalív-hidak alatt szobrozva, melyek a szél halálfej hárfakábeles játékát vörös téglaházak lekerekített sarkaira söprik; végeláthatatlan sárgás égbolt darukkal s vékony ajkú felhő, viharsercli alatt végeláthatatlan, rugókra tetőkertes, felfüggesztett városképek csigalépcsős tetőterei, repedező ódon kerámialapok rajtuk. S alant a dús velő:


higanyesőben lim-lommal koszos csatornák mosógépek kádba velúrból ömlő színű vízével, léglökéses gépek, apró hektográfok, s árkádok alatt, mit fátyoloz mikrofonos tikfa gramofonok gitárreefes sanzon-zenéje; légmentesen záró, elmerülő s kongó búvárharangok és templomtornyokban gabona, a szárazon tartott csendes maholnap; földabroszon minden szerkezet érzékeny, avagy robusztus csontvázat formáltja kékes pikkelyekkel fémből; kalapok abroncsa hangáralak fűzőkbe hajolva, csavarkulcs-kulcstartók és gyermeki kacajban némi koravénség. Galambok felett quanda-szárnyas ornitopterek itt a hírvivők, cédula kering kiesve kosárból: Légpárnás sírok alatt egy vonat szalad, s szól, öntik még, de már szól a harang. Földalatti, elhagyott vasutak, ahol közszeméremsértést elkerülendő szállították a halottakat.

Csóró Macsók és látens szűzkurvák „… látom élő barátaink szenvedését, mert nincs pénzük életük fenntartására, festék vásárlására, a másik oldalon viszont látom a magas árakat, amelyeket a halott festők képeiért fizetnek…” /Vincent Van Gogh − ford. Dávid Katalin/ NEM CSAK A HALOTTAKÉÉRT, BASZKI…

Magyar valóság az elveszettek bokrétáival: Kutat ásnak az utca közepén. Felmerül a kérdés: a földdel mi legyen? Ássanak neki gödröt − szól a munkafelügyelő. Ugyanez az ártoskodók közt. S a művészet is kiásott, oldalra dobált: a meredek dűlő gátőreit a galeristák játsszák el, meg a térdepelni kénytelen, de simulva siránkozó kiadók, (s a nem futtatott kiemelkedőket lecsapják pártlogós lapátfejekkel), s egyben azok segítségével eveznek a mesterséges halastó közepén, körbe-körbe, ahogyan kávéjukat kevergetik, belebámulva a felszínre vetett képekbe, bambulva könyvekre: sikeres a hatásvadász s felhígult az underground. Önfertőzés csupán, feladatát elvesztette…


És a kiállítás megnyitók! Cirkusz, amelyben nagyobb élvezet a felvonuló bárgyúságot szemlélni, mint a képeket. A porondon tolong a közönség, produkálja önmagát, s a cirkuszigazgató ostorcsattogás közepette felkéri önmagát (melyre mocorogni kezdenek a mosolyzombik: az olcsó, bundák alatt parfümfelhőt viselő, kikent képű lotyók, és zabrazebra, ugró, kezdeti lelkesedésű, de peckes járású, csíkos zakójú, kérdő tekintetű, pofavizitelő kérődzők) s közben a pletykák záporában a szívességek gazdát cserélnek és cserélődnek evő-ivóember sokaságban a hunyorgások, de a (statisztaszerepüket észrevenni képtelen) bájvigyoros hajbókolók létszámát túlszárnyalni ezek is képtelenek. Ők kétségbeesésükben már összeeresztik, amit, akit gyorsan beszervezni megesett: a tipikus utolsó percben mégis összehoztuk magyarkór virtusa vállveregetéssel (mindenki tudja) − skandináv zene és hieroglifák, kedves, de a tapsoló kisgyerek már kultúra − ehhez képest (kevés az ösztönművészet) bele kellene húzni, vagy hagyni. Épp ezt teszik. Nevetnek, mikor nincsen tréfa: a sértés egyenesen hahotát, térdcsapkodást és gyorsan leeresztett fejek kínvigyorgását eredményezi. De csitt, már szól az igazgató: (közben ropognak a pogácsák, elkevert neszezés, valaki csámcsog) Köszönjük szépen, hogy eljöttek erre a kiáltásra!… máris heveny italozásba csapnak, mintha lett volna mondandója az előadásnak s most aztán igazán megjutalmazzák magukat pia-pavlov-reflex önkívületben és elkényelmesedve. Azt mondják: a festő egészségére − aki örül a hazugságnak. A ketreceket a közhelyek tarkítják. Kívül bagózás (utcafront, terasz). A raktárhelység felé tekintve feltűnő: szikszalaggal rögzített a borosüveg dugója, falnak szegezve ajtófogó lett: előző megnyitók emléke. Családias légkör, nemde… itt mindenki erre élvez. De mikor osztják már a díjakat? Ja, ez még csak az önjelölt évfordulósok szezonja. Majd tavasszal, talán nyáron fürdőruhában. Puncsban pancsoló-cirkusz… kivillanó ragyás, ráncos almákra emlékeztető térdek − szerves installációk és szervetlen kedveskedés… talán épp a halastó felszínén, de inkább a kút mélyén: egyre mélyebben a tarthatatlanba beletörődve. (Utóirat) És itt vesznek körül (harminc éve ugyanígy néztek ki)


a kitermelt, művészeti perifériához csapódó nők: följöttek az undergroundból létrán, felégették maguk mögött, mindig ráérnek, estére nincsen programjuk. Szeretnének családot, de el is utasítják azt. Legfeljebb szülnek valakinek egy gyereket és egyedül nevelik. Ritkán megváltoztatja életüket a született − néhány évesen már magukkal vonszolják őket és este a gyerekszoba ajtaját bezárják, míg járgányos (AUDI, MERCI? BMW) cséplőhadaró, és hólyagkorbács: újabb ”apu”-jelölt eszközöl mintafúrást anyun. A galériában kapott, a férfi által hozott borocska is: ingyen van. De az emberek hiába kezdtek el igényes apartmanokat venni, előkelő kocsikat vezetni, remek utazásokra befizetni magukat, látványra éhesen (mely nem a televízió olcsó utjait jelenti, nem tévéturista tespedést): még mindig IKEA-ban vesznek printeket… orvos, jogász, akik vennének festményt, de nem tudják, hol kapni, nincsenek ellátva, mert a művész, művészettörténész, kurátor pogácsázva, hörpölve játszik kulturális menedzsert és fenegyereket…

Haláltó Ma. − 2.0.0.9. Gervai Gábor figyelmébe (Gazpromgrad-installáció, 2008. június 29. után fél évvel)

„(…) úgy érezték magukat, mintha hajóban ülnének, olyan hajóban, amelyik egyik félelemtől a másikig visz.” /Louis-Ferdinand Céline − ford. Szávai János/

A Süllyedő hajó rekeszeit egyedül bezárni lehetetlen. A tömeg rohan zsilipkaputól kapuig. Ki marad hátra? („On est sur de périr ŕ part, on se sauve qu’ensemle”) Gazpromgrad rozsdamentes függönye kileng: az utódállam újracsapdázott… Tíz évszázad ásta ki árkait hideg síneknek s most itt kaptat kord, fakó zakóban a neokolonizált nekrofília hybridje s szövi szétszaladó vashálóját: öreg ujjak a fiatal lány telt-rideg, kiszívva egyre lapos csípőjébe vert vért fakasztón szorítva körmeit: tüzes, levakart adónk


a Haláltó hajóbordákat megjárt, lukacsos küllőhártyáján át epével így fial esőt itt miránk. Magával hordott esőzés széteső, cseppfolyós emberek tikkadt bokáin. A lezuhanó repülők itt akartak lezuhanni búsan. Fertő túlpart! A hajók kiöregedve ide jönnek elsüllyedni s Dunán esendőn felúszva. Tovább komorodva Fekete-tengeren felöltött menyasszonyi ruha nyit a sötétségnek: a haláltó felszíne most pattogzik, parton zúzalék, kurta, bepállott emberpempő s tájak hája délibáb, sínekkel felszabdalt, min gördül a tekintet: országok hátsófelébe terelt vezetékekről őrölt embercsont pora füttyök tüdőbéli gyászruhája, mely kövült szigetet körül léppel gyűrűben fog s a vízben álló fekete fák gyökerei megtizedelt pörök papirosait hajtják maguk alá, hol a mélyben is forgószél dagad: ez a lemeztelenített lángoszlop, a buja megtorlások, bőségben apadt alak termő tivornyája. A hazugok ide jönnek hazudni, a halál itt érzi jól magát s végtag tapsoló egységébe összeforrva újra meg újra örvend Európa harcos ágyasának: széparc… a fartő másé: „a halál az állam szolgálatában áll”. Saját levében a Süllyedő hajó rekeszeit egyedül bezárni lehetetlen. A tömeg rohan zsilipkaputól kapuig. Ki marad hátra? Ki nem Ukránnal érvel, de Grúziát említi: hogy a NATO elérte az orosz tűréshatárt… és szomszédos lett vele. De ugye, majd kibújunk a ráncok alól? Nem… Mert másik irányból érkezik a menekülő-betelepülő, miatta felbugyog a más-nemzet ellenesség s egyre vulgár-antiszemitizmus. A fiatal holland, francia pedig három magyar nőt tart magának, az idősebbek telket vesznek. Aszisztálsz vagy… Unió. A pelyhedző állú, tejfölszőke cégvezető reguláris díszöltönyben a kávézóval szemben a felállványozott épület tövébe vizel (azért élek itt, mert kevesebbet keresek, de többek kapok érte)… A lányok elnézőbbek − nyugaton ők egzotikum, ahol a család körében dicsőség: megszelídítetted a keleti barbár asszonyt. Igen, onnan jön, ahol nagy az olcsóság − ő sem kerül(t) nekem sokba… Néha két ital a fesztiválon és az idegen nyelv… dőlnek, mert ő majd megért, a magyar férfi nem volt képes megtenni. Szűk körük pedig mindenképpen színesbőrű férfit keres. Beleszeretni? Megtaláltam. Velem marad. Ez számít. Hazámbelivel vitatkoztam − azt hiszi, ez nem velejárója minden kapcsolatnak, lerázná. Az első pofon után értetlenül, megrogyott, kipirult világképébe mered… Nincsen még egy nép, amely ilyen könnyen felőrölhető és megosztható.


Hidegháború Odo Merquard nélkül a vasfüggöny mögött

„belógtak egymás pofájába az elvtársak” /Spiró György − Kvartett/

Egymással szemközt ülnek a mindkét oldalon sörcsapos pult mögött a felek s koccintanak vadászatról hazatérten: Torgau! Anglia hajolna feléjük, bekiáltva − Magamért én is kiálltam! −, végül csak kucorogva suttog: Falkland. Odakint a cirkáló, Cadillac és a papundekli-álom, a Trabant fecskefarkai összeérnek, s a kardinális bűn kapitális vadak csomagtartóból kilógó lábai láttán hamar feledésbe merülhet. A motorházetető remeg, üresbe tett belseje indulásra kész. Afgán lábtörlős bejárati ajtó mögött, fojtott nevetésben szemközt ülnek, forró drótot ujjuk köré csavarva, mindkét oldalon egymásnak csapolva és pult mögött az öreg harcosok, (behajolva a pult alá, Anglia fülel a zenére: ah, ez Sex Pistols) s a pult alatt pisztolycsövekbe illesztett fütyülőjük, ernyedten. Tanácskoznak a… Nagy ágyúk. Forog? Dolgozik az atomvibrátor: szélkakas. „Es war immer Westwind”: lebontott szirten tört meg. S a lakosság ezután az új szél irányába hajolt el.

ten igazsága


Az élet többletét leadva: valahogy végül csak átküzdjük magunkat a halálba… de a konfekcióméretről jóelőre tessék lemondani. S ebbe az életbe csak késve lehet érkezni, akár azok a magasztossá tupírozott, eljátszott helyzetek, melyekben van némi tanult vagy dermesztő alázat − itt lépett partra, itt kiáltották ki, itt csaptak össze, itt ért véget, itt fogant a császár s vele egy korszak. Sok száz éves késéssel megérkezünk, és elhisszük, hogy tapintható belőle bármi is. Ezen élet után felébredünk… inkább magunkhoz térünk. Hangot hallunk: (első verzió) Jó. Ez volt a próba. Most mehetsz, de több átéléssel. Felvétel! (második verzió) Jó. Ez volt a próba…felpróbáltad? Most kell vagy nem? (harmadik verzió) Tudom, hogy még szeretnéd! /csettintés/ És nyivákol a csecsemő. Fényárban a kínzókamra.

Kilényi Mária 1964-es regényfordításának részlete, szabadversbe rendezve

Kutyatejet láttam, maró nedv szivárgott a szárából. Színét vesztett napfüve lógatta búsan virágos fürtjeit. Igen kevéssé szolgált rá nevére:


Illata elszállt, mert sohasem érte napsugár. Hosszú levelű, kókadt, beteg aloék tövében imitt-amott néhány szerény krizantém virágzott. De a megkövült lávafolyamok medrében enyhe illatú kis ibolyát is találtam, s bevallom, gyönyörűséggel szívtam be illatát. Az illat a növény lelke. A tenger virágainak, a gyönyörű tengeri növényeknek nincsen lelkük, mert nincsen illatuk!

Megjegyzések leendő oligarháknak és szolgáknak Az országgyűlési képviselők figyelmébe, kik 200.000 Ft-ért fenyítettik magukat behatolás nélkül dominákkal s a dominák figyelmébe, kik a fodrásznál kikotyogják.

„Ez olyan, mint Mátyás király után, martalócok meg kiskirályok a maszek hadseregükkel(…)” /Spiró György − Kvartett/

Körben összehajolók fölött a kereszt. Várromok felett a röptetett szobaturulok zászlókba gabalyodva. Cserjék helyén csápok lengnek ismerősen ütemes menetelés próbazenéjére, sörfesztivál, kiégő kocsik, a vízágyúk tűzoltók előtt a helyszínen… de az utcaharcok vezérkara képzetlen, s légies, paródia-centúriák mozgása táncversenyre emlékeztet legfeljebb: egymást taszajtgatva fehér cipőfűzőkön botladoznak. Oszd meg… És…


a televízió mellet melegedhet a szikrákkal magának begyújtott. Öltöztesd közben, ”romanizáld” polgárjogért szappanoperával. Hitelkártyát adj: mai limes téglái s a barbárok vannak ismét belül... Az azonosítás fülekbe szegezett számsorai helyett pénztárcákban rejlik a nyomon követhető megjelölés… félistent játszol, ne feledd! A Sybilla-könyveket már régen eladtuk, s egyre hallható, korgó gyomorral: lesünk, lesz-e secundae mansae… De meghaladott a csókos protokoll: hogy Nyugatra a Hernádi, Keletre a Zsolnay is elég lesz… Jobbextremizmus és kompetenciarendszer ismerős garnitúrával, benne állsz a generalissimus címre vágyó kiskirályok körében, kik elfeledték, akár elődeik, hogy nem szabad oda szarni, ahonnan eszik az ember: Szólásszabadság ürügyével: Kis-Amerikát játszani a Balkánon? Róma hanyatló uralkodóival egy, mi közös bennük: az -anus. Igazat kell szólni, nem szellemeset… Karitatív és karhatalmi megoldásokban hitet remélőn: Hígmagyart a Mélymagyar megnevez, besorol s gurgulázva töretlen az ugor múlt, a pannonizmus, túl száz év ismételt holdtöltéjén, míg a köznyelv marketing-formulát, szakzsargont kiüresedett káromkodások közé biggyeszthet. Ki a nemzetietlen? Kirekesztettek tettlegessége feltétel: az értelmiség magára hagyta az országot… a színész gyermeke nem kétkezi munkás, színészszülő útján jár s beültetett helyére, s éppígy az orvosok utódai, a négy helyért évente versengők közül ketten, hárman, kik kikerülnek („az Orvoskar egy olyan kamra, amelyikre legalább háromszor is ráfordítják a kulcsot. Köcsög van benne, amennyi csak kell, de a lekvár kevés”)… híresebbé válik, aki elment s visszajött (először áruló, majd felemelt) s nagyobb dicsőség a megválás, mint a teljesítmény helyben… „s minden milicista egyúttal fogyasztóvá is vált, vagyis itt létrejött az a sokkal modernebb, sokkal hazugabb kereskedelmi-katonai összefonódás, amely a mi civilizációnkat jellemzi.”


Oszd meg… És, És… bólints rá felülről, esztetizáld a keringő résztvevőit, kik kést tartanak egymás hátába, s az irodalmat azonosítsd a… szagú üzlet sikerével: írass alá velük chartákat, fűtsd a határon túlit… széles autonómia… és kolonizálásod közepette titkold el, hogy Petőfi szlovák, József Attila román egyaránt volt, s Kosztolányi sváb, Karinthy… adj a zsidónak keresztényt, kereszténynek zsidót, muzulmánt − itasd az egyik ifjait a másik ünnepén: a zsidó ünnep nevében a visszakapott élet, mit így lehet jövőre bízni, de az ellenállás túledzett, immár törékeny s azt is elveti, ki ugyanazon időkben Szibériába lett hurcolva s visszatért s nem feledte társa holttestét. Ellenségkép nélkül nincsen hódítás… Istent játszol ne feledd! Fogy a magyar! Tisztázatlan üvöltések a fájdalom kényelme… Aktuson túl divat: szakadt stolájú, a nő nem mer szülni, s a férfi, ha falhat, eltartani nem akar, s a küszöbön szívesen botlik egymaga… S a görög férfiak rövid hajat, szakállat viseltek, emlékeztetve a folyam menti, bevándorolt életre, s a Hellenisztikus periódusra kiment a divatból, melegek… s a rómaiak átvéve a farsangot, Köztársaságkor idején csupaszok s beleöregednek a szerepbe, mit a perifériákon vonuló ellenség viselete határoz meg, bozontosodik a férfiarc s a göndör fürtök már a görög végítélet jeleivel élnek… pucér meleg-segget a Hősök teréig terelj! Ügyelünk a botrányra, szinte gyűjtői szenvedéllyel óvjuk, nehogy kivesszen… s az élet öntudatának alján parázslott a bosszúvágy. Az életmód magazinok ötven oldalon át szidják a férfit, további húsz magyarázza, miként kényeztetni illik s kroki, két oldal a szülésé, a havi ciklus pamfletje vezérfonál a szerkesztő kezében. Tudatalatti vágyfokozás képregényei címszavakban összeolvasva s a lapozgató bamba elsírja magát a kozmetikusnak, a kocsmárosnak, majd jöhet az éjszaka… vagy ismét televisio előtt, iszonyú importtermékek, selymes hangok s az énekmondás csillogással esti revüit párhuzamosan nyomon követve,


hol a szerepek a zsűrinek le vannak osztva (nem, ez sem az ország hagyományai miatt van), s oly mértékig license-alapú a felszólalás joga, hogy szó szerint lefordított a brit, avagy német kolléga kínvigyorgó poénja. Már nem is látszol, ne feledd! Oszd meg… És, És ,És… kívülről a recept terpeszt kisországot. Már megjött az önnevezett császár üzenete, bevonulásunkra vár szavazóurna elé, a malachajtók serege… kéjelegve mosolyog a holnap inkvizítora, a gladiátorok meghívója, dagadó galóca és fújtató pöfeteg szapora világuralma. a lobbierő számítója. Tükör előtt még: fején hordja forgatva, megdöntve: nézi, hogy magasabbnak tűnik-e… eleve hóhérzsámolyon áll. Országa kártyákból felépített lenge remek, s felülről leépíteni nem lehet, alulról már minden szükséglet kiveszett… a kisember is részvényes, piac megy a rabszolgák után… („… mert állítólag kémkedett, bár fogalma sem volt az egészről… A katonai kínzás aztán éjszakai műszakban folytatódott.”) meghosszabítani helyzeteket, melyeknek tarthatatlanságáról maga is értesült… a diszkrécionális jog. Felelet nélkül a bölcselő immár morális disszidens marad, ki szeles holnapot jelentésében jegyez fel előre… a konzul mellé diktátort rendel. Oszd meg… És ők, oligarhák közt leendő szolgák rögvest követelik, ha hiányt teremt a csend. Várakozva vonaglani kezdenek az előre legyártott, szalmiákos hullazsákok. Agyvelőt szomjaznak.

Páncélvonat élet Szlovénia-Horvátország, vonaton éjjel „csetten az új év óbűnre töltve”

„Úgy éreztem, hogy az a rengeteg ember, aki olyan


/Tőzsér Árpád/

szép rendben ül és zabál körülöttünk, szintén attól tart, hogy egyszercsak golyózápor zúdul majd rájuk.” /Louis-Ferdinand Céline − ford. Szávai János/

Pionír penge orr. Cipzározó hátsó fele, amint elhalad… s közötte az üzem, mely eltakarhatóvá dolgozza fel, pompa kísérten a megtörténtet: garashasító órák mázsás kerekei alatt a csonka gyermekkor, mely felmerészkedett a halomra: indiánost játszhat ma, fülel a puhuló, égető vas, a történelem homlokán. S mi ülünk a folyton egymásba érő szerelvények vonatján, s a lokomotív étkező-, gyárkocsiláncban érve körbe húzza és tolja soktonnás önmagát. Kitekintünk hálókocsikból az opál táj ködös messzijébe − háború idején önmagunkra tüzelünk, tolvaj tekintettel, akik felismerni képtelenek: fél év előtt épp ott jártunk. Utazólevelek a gránátesőben.

Romborús romantika tikkel „Fraktál-forgó spirál a világ” újabb mintája

„Nem valami újat, hanem valami rendkívül régit kellene fölfedezni.” /Grotowski/

„s ha akad köztük, ki elvágyik e tájról, nem vergődhet túl ősei sírhantján.” /Kassák Lajos/

Mindennek van törzsfejlődése: visszakeresztezhet… egy kávézónak is s benne a személyzet váltakozva mutálás. S így a város mindig tovább városiasodhat, cetek tengerre szárazról s az ember akár vissza is költözhet a föld alá. Ismerős volt rómainak már kétezer év előtt, Masadanál a zárótűz fogalma s a borostyánkő (elektron): a statikus elektromosság. Felejtünk vagy elisszuk a valóságot? Hamuban Babérág, Róma köztársasága az ősemberek távoli utókora,


s mégis még a felfedezés pislákoló öröme folyton előtte, s bár egyiptomi istenkép, az újracivilizált bűntudattal rohan (Elizium és Tartaros) keresztény szemléletű szemek elé: tőrt élezve kővel… húsba szóval, rímmel, majd vassal vésett emlékezetük újrahasznosítás bennünk: római rongyainkban régi világ romjain élünk ugyanúgy, de a miénk romokra sem lesz érdemes… ez az öreg viták rég elfeledett mikor? miért? helyzete − gyanú híján bú felismerni képtelenben: az űrfekete lemez térben körbejár… s támpontokra lel a „negatív kontinuitás horrortörténete”. Az univerzum bakelitkacs fonódása s a gének adathordozása egy. Vonj sugarat, spirál változásban vijjogva folyton keresztezzük kifelé haladva a már meghaladtat s a madár tényleg bágyadt: egyre kevésbé hallja a solymászt, de a húscafat végül, midőn röpülni még kívánhat, tört kalászok térdére visszarántja. Ez már a háború… ahogy szegény és gazdag távolodik: nyílik a gazdasági olló, összezár a háború − pulzálás: belátja, aki --------------------- de prolik nevelte látnok mikor tépi ki saját rögeszmés röntgenszemeit? -------a terjesztett lepusztulás végterméke: pusztulás. Egyenlőség. Az ostromgépek nyekergése kísérti az emberiséget, Marcus Vitrinius Polio sóhaja… s a geológiai óra komplementerkerék zodiákussal: kékhigany eseményhorizontján táncház, s tapétáról csillagok pora fogan, mit olykor tölcséren át belégzünk… A recsegés, a roppanás egy-egy háború: merev öl, kegyszerek zománcát tégelyekbe töltve kétellyel. S a tű a gyémántfejes, fúró jelen. A vég /Nir(nincs)vana(pörgés)/, kolosszus (koronája felfordított alsó állkapocs, arca vasalt lőréses bástya) ül valahol s hallgatja a melódiát − élet értelme a folytonosság −, s ütemet, nemzedéket ritkán tévesztve mormol: ülök még egy kicsit. Szendereg: „Ahogyan az álmában forgolódó ember véletlenül agyonnyom néhány bolhát, úgy tiporja el az embert a világ, amikor fordul egyet.” Kitolt célvonalról csillag az öröm csillogása… egy fekete szem.


Tökéletes Temető „Az új Európa nem lehet többé sunyi nagyhatalmi véd- és dacszövetségek, titkos záradékokkal gazdagon felszerelt szerződések Európája.” (M.S.) Akad itt azonban a tény, vég nélküliség, terpesztett: DE AZ.

1. Nagy gyárudvar darukkal, rozsdabarna gépkarok szakadnak le repedéseik mentén, a kuka felborítva: fedele lengedező ablak zsaluira emlékeztet − a züllő szellemváros udvara nyáron s a lokalizált kényszermámor. Kárpát-medence, mint temető. Tengeren a hajók, nukleáris hulladékot süllyesztve árkokba: kelő remete lő, Nap izzik hordók helyén koponyákon nálunk − mit lepusztuló szurony mögött régi rendek, kizárólag Monarchia sorompót, zugot etnikumnak, népcsoportnak emeltében kitermelt: szokásokat és rácsot. Véljük ez vész oda manapság: ami itt van (alig mentett), máshol nem is volt soha s anyát várt, kapott sok árvát eme földrész: Elveszett Nemzedék a háborúban, Újabb mérgezett kibontakozóban, kész konzumbirodalom karmai elmarta értelem, mely miért is ébredne − sortűz irányzéka közös kultúrára veti csöveit, tüsszent a parancsra váró. Világégést követően évad, az Ünneplő, de csupán fegyverszünet a veszély szülte különös és kölcsönös szövetségek kötötte nyúlt el tivornyázva, s életet köszöntve, más nyögést: milliók sodródtak orgiákkal szeretetet keresve − apát, anyát lőrés


vagy özvegység penge időtlenje elől… s most gyűri maga alá ismét, amit meghagyott két, portömlőket metropoliszokból teremtő. Sínén éppen a mérgezettségnek (mely meghatszorozta a húst), s (azonos) nyugati tömegkultúrának érkezik a vélt felszabadulás vágya… S mi hozzászoktunk mára, hétszáz éves elnyomás ama hatással a sejtekbe ivódott álrészegség, szuicitás illumináltsága, mely Európa előbb − majd Utódállamok végzet ép lábnyomában feledkezés: a bunda, véres, élve rántott rólunk, róluk lett lenyúzva s csakis a tőke átutalása közepette: ugyanígy bódult, orvul dívó játszma szorítja ma fogását. Megtört szimmetria távlatvesztettség gyanánt! Sabbam adittam! − minden lángban áll! S Párizs, Berlin, Bécs újra benépesült, de Budapestre még várnak orgiák: hatvan év múltán lelkes teste, sült szemhéja ólomtalp alatt s kínpad vár… BDSM − húszas évek, fasizálódás visszatértének jele előtérben. 2. A Belorus oktat ki kocsmába: ahogyan ülsz… vinnének… Igaza van. Nemsokára. S Keletre haladtunk során felismered, időutazás ez a múltba. S a nyugatról érkezők számára az egykori jelen megelevenedve dereng fel: telefonozó tömeg, egymás hajkurászása s ébredtében, aki henceg, Mater Marteralis, az egy hibát megtűrő fejben fegyenc. Nőkön mérendő le mindig a kultúra, érted már ily mértékben miért kurvulnak, s civilizáció éhe váj beléjük új utat: tükrei az új értékeknek. Színét matt udvar


felé hajított ablak, kitárt házak, kitárt lábak. S legyalultan, Temető-hazánk újabb húsz év múltán olvad be a jólétnek társadalmai mázlázas létébe: mindez csupán átmeneti, mutált korszak volt a szenvedés folyamában. Egy válságidőszak − mi után mi maradt? Viktoriánus kor utáni hanyatlás, néhány oldal… szecesszió és art deco, szoc-reál barakk, Hideg háborúról rövid bejegyzés: atombomba. Látszatdemokrácia, hol a szavazást eltörölnék, ha lenne jelentése. S földrajzi fekvés determinációja: egyén végzete a pótcselekvés csarnoka, s a kilengő, súlyos, nyitányt inga rendezte végkifejlet a kezdet, elhalva. De bevásárlóközpont, üvegpalota alatt mindig ott lesznek a keresztek, csillagok, koponyákra fagyott talaj rejtekén. Látni, mint rádöbbennek, s kikaparják inkább, termékeny aratókat létesítve. Seftelve veszik fillérekért, centekért a magyar talajt tőzsdepiac századfordulókor megvolt sarkában s szétosztják − hintett nyomor, trágya Európa, „az emberi fajta legszebb fellegvárának” toronyszobájából. A parketta bálákban áll majd, felitatva. Egy perc még… Sabbam adittam! − minden lángban áll!

Elmefüred (Átadott altató II.) „A fantasztikust természetessé kell tenni - hasonlatossá az ámulathoz, amit a gyermek érzett, aki látta, hogy a cukor feloldódik a vízben, aztán felfedezte, hogy ő nem olvad el a kádban.” /Jean Coctaeu/

1.


Álomvonat érkezik, s fürdővízben ásítva sír az imént megszült: elnehezedő fejjel zakatolást hallhat. A fűtő a kazánban lakik, kimászik, s kevés szenet lapátol, mikor babákban fázik már: füstből csapódik ki csipa a felnövő utazók szemébe. 2. Közben: Ősmasszívum szívcsomóról estében, Idős asszony fésüli szomszéd tisztaszobában utolsó szálait, s mint az ajtó résnyire, ő ébren, s úgy látni át rajtuk, akár a múlt térfogatán. 3. Mesét olvas nemsokára gyermekfejre. S egy mondással magát altatva nyugszik meg más napon, midőn egyedül hűl emlékeire. Legkisebbnek vélt dédunokája mondotta sármosta, egykor, s végtére ő előtte távozott, hevült kedélyűből jóbapává évtizedek távolában vált fiának anno halk, tág torka apró szóival: Nagyapám! Ne könyvből, szájjal mesélj. 4. Álomvonat érkezik… buzogány a sárkány fején csattan. Az ablak zárva. Mi lakásbéli törzsszövetségben éltünk. 5. Ma az unokával fürdés közben elképzeljük, ahogyan a kád mélyén egy tengeralattjáró reflektoraival pásztázza a hófehér aljzatot: a dugó után kutatva. Másnap reggel ugyanígy engedjük le fejünkből álmainkat. És elolvasunk egy verset Barna Júlia „Álmok másnapján” című kötetéből.

Olvasd, olvasd „… maga természet, mint ahogyan a színészt ugyanaz a játékrendező praetor bocsátja el a színpadról, aki elfogadta… aki valamikor részeid összetalálkozását intézte, most pedig a fölbomlás okozója.” /Marcus Aurelius − ford. Huszti József/

Első kozmikus algoritmus egyazon sorrendben: a futó számsor vajon nem egyazon ütközések, egyazon részecskék találkozása, újraéledése önszántán túl az embertestben, mint mik milliárdokat vetnek évgyűrűik frigyét teljesítve be: egy éj, egy ágytál s egy öltő során a sokaságban megismertekkel − a vonzás kényszere ez az egymásra utaltság tárgyak közt: onnantól, hogy szerelem első látásra, mígnem tolvaj körmöt, a gyilkos kezet mosva bevégezi a röppályát. Elrugaszkodva, szertelen, máshol. De ahogyan az ősrobbanás még létezni is gyors kezdete


óta zajlik a sok találkozás: fűszálon fekvés, adott falatok, gyermekek, kiknek szüleiben tán a transz-gender csomópontok nem találkoztak ezredeket feledve, oly régen s mégis egymáshoz (össze)húzódva dédelgetni világegyetemet… … kivárunk… és emlékezni kell. Ezért sír az özvegy, beláthatatlan, mikor egyesülnek ismét, de a halál is a teljességhez vezető út. Ami mindünket összegyúrt: tágabb közösség a földinél, és ez az, amit nem a véletlen vezet: az csupán a belső, tanácsos hang, önmaga visszhangja. A már megtörtént világ, amit leélünk s az alakot nyert ember ÉS félelem 1! Ennél öregebb a föld s bármely elem s alkatrész, ami rejtett tény: együtt gyökerez… A kód a nőkben van.

Önzabolázó Guru (a föld öregebb a félelmeknél)

(… ma guru, aki nem fogja fel, eleve Isten része: nem kell külön Istent játszani akarva − ettől veszélyes…) „… a Föld pedig csakis arra való, hogy valahol egyszer mindnyájan találkozzunk.” /Louis-Ferdinand Céline − ford. Szávai János/

Tér és idő felderíthetetlen víziói: halál és újjászületés. Szemitelepatikus előképekkel… Áramkörök futnak az emberfejben, s az őrzött tudás emlékekbéli helyjegy. Tömb járatokról, miken ültünk egykor. S a doboló gyermekkéz első-tempóritmusai, mik még elevenek ivarértét meghaladva is és egy-egy mozdulat: térdsérv, a megvakart csonthalom és a nyakszirt simítása apásan és a beszéd eltanult hangszín violába tűnő látomásai, időhöz köthetők. De a várandósan utazott anya szomja testet ölt


vajon a kioltott kíváncsiság medrében? Elmerülve idegen seholnemlehet terekben, csupán mérgezett gerezdek meredeznek, és vízben élő emberek. Vizeletük részeges. Mind mintha látnánk: szüremlik áramkörös rezgéseket váltva, és bugyolálva, egybekelve a fejlődő magzatban ez a kényszer él: persze, hogy voltak egy-öltő és csillagemlék képzetei. Távol a helyváltoztatás-körforgás előző életeiben: láncként mára húsból kihámozva fintorog… de ez nem ismert reinkarnáció, ez egy változat, csoportos anyagcsere és jégkristályos ismételhetetlen fúzióik alapzaja. A lokalizált alkalmazkodás tele kelt ilyen szemeket életre, melyek tűhegynyire is, de egymás közelében elhaladva hullanak ki helyükről. Ízeik a kötőanyag, az összetapadó pehely-sokaság, s minél tovább tart a körforgás középsávján az retinakarát csiszoltsága, a lenyomatok annál elevenebben meghatározzák felderengő morajlású testetlen akkor-most sorsunk hosszát. A kézfogások, melyek ezer évek óta járják a bolygót, s folyton átülnek új tenyérbe és keresztezik a foglyok múltba révedését. A szerelmesek s férfibarátok egymást puszta kézzel etetve… Nem a szem, nem a hang? Mögötte fakad, fáradt íny, csupán porcika, s amögött a kifogyhatatlan gömbformák moraja. A többi szimbolika: mikor az hoz megvilágosodást, amit nem vonhat meg mástól a szimultán vegzáló pőreség. Csomagolás azáltal, hogy árulja leplezetlenségét: ismételhetetlen élmények törtetése, ismétlést várva! Isten egyirányú utcájában. Nincs szalagcím, nem határozható meg szavakkal. Egyöntetűvé tapad iránytalan. Nem halad, lebeg.

Egyperces XI. Tizenegy perces Az öreget éppen temeti a falu. A koporsóra magot helyez egy hozzátartozó. A fa kinő, s gyönyörű terméseket hoz. Az egész közösség, s az utolsó házon túlról,


hétvégente a városból is csodájára járnak. Mindenki nagyapát eszi önfeledten. Gyár készül a határba települni. A lakosság ezért növelné a terméshozamot. Titkon a tehetősebbek elhulló állataikat dobálják mellé egy gödörbe. Mikor kiderül, mindenki csatlakozik, WC-ülőkét szerelnek a gyökerek alá fúrt lyukra. Hivatalosan: Slózi-dögkút. A szippantós kocsik elmaradoznak. S ha a fából egyszer bútor készül: milyen lehet ilyen ágyban aludni… ha egyszer eltüzelik a bútort: mindenki nagyapát lélegzi be.

500 Internal Server Error Sajnáljuk, valami félresikeredett. Már ráállítottunk egy szakértői csapatot az ügyre, remélhetőleg gyorsan rendbehozzák a dolgot. If you see them, show them this information: Cg1MbvZGtSkcEfKt9yfEoRcoU1XDjXkIRZZ_dF6iP24m8ZLnYM1GsRxM0gN0 KjzPnpYzfrMV_z7KlPYkjGv-KJAJT26ns8sndkBO9CsGGRPPg9poSgx4T3eU u5P7iX1QyOOjvOYhG5YEEIKD3NQ5pMaPVqpqIlNN9TXfFuAsL-172WdvWuWI XYHBRFDynetTS2Q_1cgee4oqbToplqkzcplgYzGVHw1rRpSZunzwX4ypGPhj ZukBMBv3NC2HkvZ0WhSHsjf6ksLMTueeXjNlc9iz20F1fY9bePT2LnvwHABj t4NIDrX1Jd2GdHy4lHwYb4otbdAwu4GY5gYdlLrnG-V47E12MECdOV86e3mw x_sN9oaqq8ushZcEvsIPhSKL9NC3nVT_FWrBZEfY0prEOWMQnwNkdf9A8dml jjQ2A3FQ89SYHmvl4-2jASMcinpGL4JkoPb9rhwAHkK0269mq1YX2g7C4Bbf Slty6_T2EfcpYAO0cky3nW8UalqhVmEc5s2HCoCxLWiI4y7BQw4Bl00xrC1N -JQmkPmfPr4O951y6H3U4AFd8eNYxD3KQZxQvwovJMLTk_atOp1OZwtECgs9 coASyFA-nB0oqn3Yy8uKhfzRJSeB9WekrmrNXgLYHlxAlgp2duTxilIFY5j9 CvA9Qk5NYY9xU58U-7o-2oSAUn65iOp9OrcItShPNSiEg_DZ9SHoJe1EF7wN j6tQs0VutQFpqiOQVjD-uPB2k32NwOxm0T8MIzLiGEUMB_iNaXRMeyrRC32f gydb9aGId160RekT7xACFVCM4YcQko2KpZyQ2eWx4V08DSNv1V8Yh_7bim8k N9nmcbJf22MappQrQdASaAaySrGU0utP3Khq7LO931MV_Xmmdru_KKGaM-ys 40p6pZUK2a1D23nWjsJaarp8PvFWLacMOgWM3d95wZeMtwUvpfA8jPl6uArA EqfK1aiWZ4513pDVyfZZ3cGoppKNXxd4urn8KsRioDw6stV5qk1KosI0_OUj F5fr6U8chMjBcTiNV0LwBBpYfP5LBRPl7b9F3N7X7JPLSiPT4UxyYd_TfAPW


T4eKGCZDQJjHJDfAR2CqdEG4iXaIlOE1UxrAlul0sXB3c0s5Yy-3CHkWfi_a _jlV1V5a8KrNQ-VMKfWOiacFEE6l8ON2eoXfyn92UZ9QMTw_zJbJXlPLJ8yk nqDQdAf9HDMjCyOkk-92Ya1i-GieCEw6XfBE8A95vz2jRGtLsitcknYHNPOm oBjRgjKYHaLQ9NC0K8724HCG4nE5r5ySBWEqrgUHFMfLC2n0q1byYmcxl-0B tBhtll-3v1FykR6bDEdloXMnPpWPl9TEY-KOMBatmv_k4_RUDPEL3fFLOP7d fTd1-vrnsc77Wnbc0sCnmZU17Zazgf72eQ7jjZbDen8UpO8k1J7ERkC-WCTQ m-K1Ez2zpQt_GqOmqIXV9AXWbXaxaK_isqf16hwkj17ugcL5HodKwObi7fQJ JbyiFf5uOLQvng80rGpCQqHrwWHfRaPDfLtKXORCH7xMlSGPs6d-ON3MBIXM 2IwD6gF2J4LUUWB6rOskOwwqxGkEvko8D3IHhvlj5ygN3VqLz6EF6WDI2L8n cu6rXTXfhosHEVDVWGxbiQWMUSaTLJ9JOi3TZR_sajOLHiaPhGrP_z9HT5RJ qnk48fEXOYxRytuv8E-9tCtRck6kJI8ZMxIlrgV1_XUX4h1QajvJYvjZIDEs d5tI89UtadQ9k9_59EpNKd4-83EImk8-dm3GR9qxN-TQnUCMUteHYFUWJ_0F BCqkrKJUqzmYp2xXx7WRYQ6q2WTRiECWq-3jQmUAfxz3LFbb91noKuO1aojH vj-yj2v4dJ0BRyopHBdUBF4n6sHw_h_cyasqHmf3UN0B2q_OWBp5GQQRSHCM Iq_izYzXUjFUQaaIo7xpDo48k7BED76p7oBTuH3SRaIVKCm3WOs7y61vQZEW 0tijB6__HXQ11XULh0KyR1wDHRB02-kFhoVDochxSqN69wa2UH-vQ_jgmcrc TTTRPppXTXNfODnpjAY-JzWAed8JOKlcyhRsZ54tz_feSUy6xGAKE2DMS5Bl tZAfh48MoJ5BXret3U_61xqPqKgFIJ7U2Q2aQCdl9-mbCi5kxM4PjPJvNRya M1NSK8fiutt3wp7doffc7iWIFBxkWBvfGNILdJmNyNfuHX5ht1XzWvlvw6NT pW70sGs-d9oEAapJV-Lg95WPr4XohN1rmsZ2TWQ6DOdur2p6AKPbw4izYPxM uPnTMstUiOMa4odEdXjyAeziHL4T8LKb8oPsCJZuPsr3KUPmfheVttqaDDbv qTXl3Zpcc-71MR2asAhM5qqe_belOxHsNts81vQIimrdzhDmdQ==

Heteronímia

Képzeld el, hogy minden pillanatban számtalan gondolatod van, és ez(r)ek szövegtestet követelnek: mindegy, hogy kétsoros vagy 40 oldal. És ezekre jön a látvány-öntet, a külvilágból beáradás, ami beléjük épül. Amikor ablakok nyílnak ablakokra, amik a szobára, aminek túloldalán ablakok vannak, amik… és így tovább… Neked is eszedbe jutna, mennyi minden veszett el…

Totális élet túladagolás után másnaposan, úgy, hogy még le sem feküdtem: inkább gépelni szoktam. 18 – 24 – 30 órás műszakok. És ahol dolgozom:


Mindennemű fekália szagában úszom, ahogyan a fölösleges szó is ugyanezt az érzést kelti. Amikor a legrosszabb állapotban (rosszullét) foglalkozik velem az írás: akkor van igazán eredménye. És még a kor (irodalmi) szerkesztői mondják, hogy nem találkoztak egy szerzővel sem, aki ilyen szinten tartja a távolságot a szövegeitől. Miért, találkoztak már heroinistával, aki nem tartaná el magától a tűket? Csak ők gyengébbek. Ha ilyenkor iszom egy kis csapvizet (szigorúan tenyérből): a pupillámig szűkült sötétség felhígul. Tisztára színház az egész. De tisztára mosom a valóságot is.


Térképen más a Világ