testnedveit. Eközben az állkapocs csatornáin keresztül nyálmirigyein~k bénító, és' részben emésztő váladékát a zsákmány testébe juttatja. Így a lárvák részben külsőleg előemésztett szövetnedveket pumpálnak magukba. A kiszívás időtartama a lárvák korától és a zsákmány fajá.tól, méretétől függ. A harmadik stádiumú közönséges fátyolka- (Chrysoperla carnea) lárvák 25-27 ·~ hőmérsékleten 8-1 O másodperc alatt egy atkát szívnak ki, 80 másodperc alatt egy lepkepetét és 3 perc alatt egy fiatal hernyót. Ugyanez egy első stádiumú lárvánál már 3-13 percig tart. Más fajok lárvái 40-80 másodperc alatt fogyasztottak el egy levéltetű t vagy lep kepetét. A kiszívás után a lárva megtisztítja szájszerveit a zsákmányállat maradványaitól, ha még éhes, újabb zsákmányt keres. Ha már jóllakott, mozgása lelassul, és árnyékos, sötét, védett helyen mozdulatlan nyugalomban marad a következő vadászatig. A lárvák táplálékfogyasztásának mértékét a faj ra jellemző igényeken, valamint az adott ragadozó-zsákmány viszonyon kívül számos egyéb környezeti tényező is befolyásolhatja. Az időjárási elemek közül a hőmérsékletnek van jelentős hatása. Például a közönségesfátyolka-lárvák által elpusztított zsákmány egyedszáma 10-32%-kal nőtt, amikor a léghőmérsék let 15-ről 21 ·c-ra változott. A kémiai jelzőanyagok jelenléte segíti a zsákmány felkutatását, ezért nagyobb lesz az elfogyasztott mennyiség. A zöld fátyolkák lárvái - a rovarvilág ezen apró "vámpírjai"- a fajok többségénél a levéltetveket részesítik előnyben. Ezért a levéltetű-pusztító ( afidofág) fátyolkalárvák már régóta elnyerték a "levéltetű-oroszlán" elnevezést. Teljes fejlő désük idején a levéltetvek imágóiból áltatában 300-500 példányt, míg a fiatal lár-
vákból mintegy 1000 egyedet ehetnek meg. Liszteskéből 600-800-at, rovarpetéből 300-6000-et, atkából pedig akár 9000-10 OOO példányt is elpusztíthatnak. A lárvafejlődés ideje alatt az elfogyasztott táplálék mennyisége a következőképpen oszlik meg: az l. fejlődési fokozatban: 2-20% ; a 2. fejlődési fokozatban: 7-30% ; a 3. fejlődési fokozatban: 50-90%. Az · adatok azt mutatják, hogy az összfogyasztás több mint %-e a harmadik lárvastádiumra jut. Ha a környezetben a megfelelő táplá- · lékból tartós hiány van, és a lárvák nem tudnak alternatív forrásokra sem átváltani, akkor az éhező lárvák kannibálokká válnak. A kannibalizmus ritkábban a peték, gyakrabban a lárvák kiszívását jelenti. A hátukon törmelékpajzsot cipelő lárvák viszont védve vannak saját fajtársaik ellen. Az imágók táplálkozásuk alapján két nagy csoportba oszthatók: az egyik csoportba a ragadozók, a másikba azok tartoznak, amelyek virágporral, a természetben előforduló édes folyadékokkal (nektár, mézharmat) táplálkoznak. A ragadozó imágóknak rágó szájszerveik vannak. A táplálékokat általában az esti órákban keresik. A kutatást a zsákmány kémiai jelzőanyagai (kairomonok) nagymértékben elősegítik. Amint a táplálékforrás közelében leszálltak, a növényfelületen gyalogolva, fejüket jobbra-balra mozgatva tapogatóikkal keresik meg a zsákmányt. Rágóikkal megragadják, majd felemelik a levegőbe, gyorsan és durván összemorzsolják, végül lenyelik. Kevesebb, mint 20 másodperc alatt képesek egy levéltetűt felfalni. Így néhány perc alatt 20-40, naponta 15-100 tetűt is elfogyaszthatnak. Az egy hónapra eső átlagos tetűfogyasztás 2300-2500 példány körül van. Ezek az adatok arra utalnak,.hogy a
--104--